Balassi Bálint

Balassi Bálint nevét régebben Balassa Bálintnak mondták; voltak, akik úgy vélték, hogy tulajdonképpen Balázsinak kell kimondani ezt a régi családnevet; ő maga különbözőképpen írta saját nevét; a híres família különböző tagjait is hol Balassiként, hol Balassaként említik a kortársak is, az utókor is. Lehetséges, hogy a kiejtés az idők folyamán módosult, de a család mindig ugyanaz volt: erőszakos, önző, köpönyegforgató nagyurak egymásra következő nemzedékei. Okosak voltak, szerették a műveltséget, életüket kockáztatták a harácsolásért, várakat, birtokokat, asszonyokat gyűjtöttek, cseréltek, raboltak. Sajátos keveréke volt ez a család a középkori rablólovagnak és a reneszánsz kalandornak: jellegzetes képlet XVI. századunk vérgőzös történetében. A költő nagybátyja, a hírhedett Balassi Menyhárt a kor közismerten legjellemtelenebb embere volt, aki Ferdinánd és János királyok között, katolikusok és protestánsok között rendszeresen folytatott árulásaival több vármegyényi birtokot szedett össze. Unokaöccse hazulról hozta a féktelenséget is, a műveltség szeretetét is: egész élete erőszakoskodások és szerelmi kalandok szakadatlan sorozata, miközben korának egyik legműveltebb férfia, kilenc nyelven ír, olvas, beszél; miközben áhítatosan vallásos, aki gyötrődve bánja bűneit, de eszében sincs bűneivel felhagyni. Híres táncos a mulatságokon, híres vitéz a csatatereken - és nemcsak híres költő, hanem olyan lángelme, aki költészetével egyenest a világszínvonal legmagasabb régióiba emelkedik. Ő az első mindenestül európai magyar költő: Ronsard kortársa, és semmivel sincs Ronsard mögött. Mintha a semmiből teremtette volna meg a színpompás magyar költészetet. S élt mindössze negyven évet: 1554-től 1594-ig, amikor Esztergom alatt, a török elleni csatában vitézi halállal lépett túl a földi életen, amelynek nemcsak élni tudta örömét és bánatát, hanem évszázadokat álló költői erővel ki is fejezte. (Hegedüs Géza)