Justh Zsigmond

Justh Zsigmondról (1863-1894), ha egyáltalán írnak valamit, azt szokták írni, hogy úri dilettáns, vagy azt, hogy érdekes, de nem jelentékeny irodalmi próbálkozó; meg szokták azt is említeni, hogy birtokán parasztokkal szabadtéri színházat csinált, ahol klasszikusokat - Shakespeare-t, Molière-t - adtak elő, tehát amolyan különc műkedvelő lehetett. Ha azután az ember mégis előveszi ennek a harmincegy éves korában meghalt írónak alaposan elfelejtett műveit, akkor arra kell gondolni, hogy az egész akkori magyar irodalomban kevés író volt annyira korszerű, alig-alig akadt, aki annyira együtt élt volna az akkori európai irodalmi kultúrával, s még kevesebben akadtak, akik annyira a XX. század magyar irodalmát készítették volna elő, mint ez a Justh Zsigmond.
Kétségtelen: élete és életműve töredék, de pompás töredék, és amit mégis sikerült megvalósítania, arra nekünk, utódoknak, jobban fel kellene figyelnünk.A legfontosabb kezdeményezések egyike irodalmunkban. Bródy is ott folytatta, ahol ő abbahagyta, Móricz Zsigmondnak is fontos elődje, Szabó Dezső is utódai közé tartozik. Vele kezdődik el a magyar naturalizmus, akkor, amikor ez a törekvés még egyértelműen haladó és korszerű volt.
De a kortársak túl modernnek tartották. Justhot hát kinevezték úri műkedvelőnek. És ez a bélyeg mindmáig rajta ragadt. Legfőbb ideje, hogy felismerjük benne a töredékben maradt életművű, de nagyon fontos előfutárt. (mek.hu)