Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Emerson, Ralph Waldo


Nagyon elvont és nehéz íróként jegyezték Ralph Waldo Emerson-t, aki ennek ellenére nagy tömegeket vonzott beszédei alkalmával. Írásainak magját naplóiban rögzített közvetlen megfigyelései képezték, melyeket tizenévesként, a Harvardon kezdett feljegyezni. A naplókat gondosan kidolgozott indexszel látta el. Emerson naplóihoz, tapasztalatainak és ötleteinek tárházaihoz nyúlt vissza, és ezekből emelt ki fontos részeket, melyeket sűrű, tömény előadásaiban fűzött egybe. Később módosította és csiszolta előadásait esszéi és prédikációi számára.

Kora egyik nagy szónokának tekintették, olyan embernek, aki tömegeket tudott magával ragadni mély hangjával, lelkesedésével és hallgatósága iránti, egyenlőségre törekvő tiszteletével. Az abolicionizmus nyílt, rendíthetetlen támogatásával életében később a tömegből tiltakozást és gúnyolódást váltott ki, mikor erről beszélt. Népszerűsége miatt továbbra is aggodalom nélkül beszélt a rabszolgaság eltörléséről, fokozódó radikalizmussal. Nehézségek árán megpróbált a nyilvánosság előtt minden csoporttól és mozgalomtól függetlenül szerepelni, és mindig megtartotta szigorú függetlenségét, amely individualizmusát tükrözte. Mindig kitartott amellett, hogy nem akart követőket, de kereste, hogyan adja vissza az embert önmagának, önmagában bízó egyénként. Mikor idős korában arra kérték, összegezze munkáját, azt mondta, hogy a privát ember végtelenségéről szóló tanítása volt annak középpontjában. (wikipédia)

Kétségtelen, hogy Emerson nehéz író. Ezt kiemeli fordítója, Szász Károly is. Mégis, elválaszthatatlan érsze kultúránknak, s megéri a kirándulást és szellemi erőfeszítést bármely művének befogadása, megértése és ételmezése. Hihetetlen műveltség, tájékozottság és kifinomultság jellemzi műveit. Igazi műfaja az esszé: bármely témához nyúl, bármely személyről ír, százötven évvel később is megragadja szellemisége az olvasót. (a Kiadó)


Sorrend:


Webáruház készítés