Dante Alighieri

Egyébként maga Dante csak "Komédiá"-nak nevezte el a három részből álló kalandot, mert a valóság három szintjén, az égben, a pokolban és középen (mint az akkor divatos drámaformában, a misztériumjátékban) játszódik e három magasságban a cselekménysorozat. Az "Isteni" jelzőt a cím elejére néhány évvel a költő halála után Dante első életrajzírója és művének elemzője, Boccaccio adta, aki nemcsak a novellának, hanem a költészetnek és a tudománynak is tisztelt mestere volt. De azóta már közkeletű cím az "Isteni színjáték" (Divina Commedia).

A rendkívül gondosan tervezett elbeszélő mű összesen 100 énekre oszlik. Egy bevezető első énekkel kezdődik, amelyben az első szám első személyben beszélő költő elindul a nagy útra. Erre következik a "pokol" kalandsorozata 33 énekben, majd a "tisztítótűz" 33 énekben és végül a "mennyország" 33 énekben. A cselekmény 3 soros versszakokban (tercinákban) halad előre.

Úgy kezdődik, hogy a költő egy nagy, homályos erdőbe téved, mert nem találja a helyes utat. Tévutak és fenevadak veszik körül, amikor feltűnik mesterének vallott példaképe: Vergilius. Már ettől kezdve kétségtelen, hogy a nagy terjedelmű cselekmény minden mozzanata egyszerre háromértelmű: a valóság reális képe, vallásos értelme és jelképmagyarázata. Az Isteni színjátéknál nincs szimbolikusabb realista mű, és nincs realistább szimbolista mű. S mindez beleépül abba az áhítatos katolikus-keresztény világképbe, amely a világi császárság politikai eszménye nevében tiltakozik a pápa világi hatalma ellen.

A nagy terv 35 éves korában született, húszévnyi számkivettetés volt még hátra a számára. Szakadatlanul írta a nagy művet. De nem sokkal halála előtt befejezhette és átadhatta a múlhatatlanságnak.

Már a kortársak is sejtették, hogy az epikus költészetben ez a legméltóbb folytatása Homérosznak és Vergiliusnak, azóta sokak szerint náluk is különb, és az eltelt újabb századok folyamán igen kevés hasonló értékű folytatása akadt. Aki olvassa, ma is jobban érti a maga világát, és jobban sejti a vágyott örökkévalóságot. Legméltóbb méltatója, Arany Jánosunk, a róla szóló nagy költeményt ezekkel a sorokkal zárja:

Évezred hanyatlik, évezred kel újra,
Míg egy földi álom e világba téved,
Hogy a hitlen ember imádni tanulja
A ködoszlopába búvó istenséget.

(Hegedüs Géza)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában