Browning, Robert

A nagy romantikus angol nemzedék költőinek - Byron, Shelley, Keats - halálától a XIX. század végéig terjedő évtizedeket nevezi a kultúrtörténet Victoria királynő korának. A győzedelmes polgárság berendezkedésének a korszaka ez. A romantika még él, de már belehajlik a realizmusba. A költészet, a képzőművészet tartózkodik a túlzásoktól. A józanság, a közérthetőség, olykor a keresett hétköznapiság válik művészeti eszménnyé. Ennek a "victoriánus" korszaknak legünnepeltebb költője Alfred Tennyson. A formabiztonság, a mértéktartás, a zengő közérthetőség művésze. Az általános elismerés egybevág a királyi keggyel. Megkapja a "koszorús költő" címet, ami nagy javadalommal járó udvari tisztséget jelent, később pedig lord lesz. Követendő mintaképe minden sikerre vágyó angol költőnek.

Kortársa, Robert Browning (1812 - 1889) azonban egyik erényében se követi, ő a nagy romantika folytatója, Shelleyt vallja eszményképének. Túlzást túlzásra halmoz, hajszolja a ritka szavakat és kifejezéseket. Sokan érthetetlennek tartják, mások zavarosnak, a szabálytalanság még az enyhébb vádak közé tartozik. Mégis: indulásától kezdve felfigyelnek rá, majd egyre szélesebb olvasói körben vallják érdekesnek, noha sokakat felettébb bosszant, hogy jobban szeret Itáliában élni, mint angol hazájában. Végül is némi berzenkedéssel az a kritikai és irodalomtörténeti vélemény alakul ki, hogy Tennyson után ő a Victoria-korszak második legjelentékenyebb angol költője. Mára már innét is tovább lépett, nemzetközi értékelés szerint a romantikus nemzedék után és a modern irodalom újdonságai előtt Robert Browning a legnagyobb angol költő. (Hegedűs Géza)