Új jelszó kérése
DigiBook e-Book olvasó szállítás

2017. évi szállítási információk:

Ha a FoxPost csomagautomatáit választja, e-könyv olvasóját INGYEN szállítjuk!

FoxPost csomagautomaták 50 helyen

A GLS 20.000.- Ft feletti megrendelését 890.- Ft-ért szállítja házhoz vagy csomagpontra,

idén a Pick-Pack Pontra történő kiszállítást nem javasoljuk. 

KOBO Aura ONE - világújdonság!

A KOBO Aura ONE        a világ első változó színű háttérvilágítással szerelt, 330 DPI felbontással, 20 cm-es képátlójú MEGÉRKEZETT!

KOBO Aura ONE színes háttérvilágítással

Termékajánló
Kiemelt Partnereink

Icarus readers

Icarus brandlogo

Energy Sistem

 Energy Sistem brandlogo

Támogatóink

Büszkén tudatjuk minden kedves érdeklődőnkkel és vásárlónkkal, hogy e-könyveink kiadását immár a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja!

NKA logó

Termék részletek


B Kiss Andrea Lúzerek hálójában EPUB e-könyv

B Kiss Andrea Lúzerek hálójában EPUB e-könyv
1 290 Ft

B. Kiss Andrea előző könyve, az "S.O.S. Elváltam!" című kötet sikerkönyv volt, néhány hónap alatt elkapkodták. Szerves folytatásának tekinthető az új e-könyve, mely egy elvált nő kínjait, útját, reményeit, csalódásait, gyötrelmeit írja meg az új pár keresése során.
És miért "lúzerek hálójában"? Nos, mert a remény és hit mindig erősebb a realitások józan elfogadásánál, és hát bizony egy-egy lúzer több esetben királyfi - na jó, lovag, nos hát jó, a lovag fegyverhordozója - bőrében mutatkozik, hogy aztán kiderüljön: még a lovagkorhoz sincs köze a valóságban...
Olvassák szeretettel egy mai, modern nő e-mailjeit a 2000-es évekből: milyen is ma, Magyarországban egy elvált nő számára a párkeresés... (a Kiadó)

  • Részlet az e-Könyvből:

    Tizenegyedik e-mail

    Címzett: baratnem@gmail.com
    Dátum: 2003. december 29. hétfő

    Kedves Barátném!
    Sajnálom, hogy eddig tartott nálatok az idill. Tehát meggyőződtél róla, hogy a férjednek van valakije. Azon ne csodálkozz, hogy mindent tagad. A férfiak ilyenek. Amíg lehet, addig azt is letagadják, amit a saját szemeddel látsz. A végsőkig képesek képtelenebbnél képtelenebb magyarázatokat, történeteket kitalálni, csak hogy mentsék, ami menthető. Ez pedig azért van, mert amikor félrelépnek, általában nem akarják elhagyni a feleségüket és a családjukat, csak jól esik nekik egy kis kaland, egy kis izgalom. Ezt a biztos háttér mellett könnyedén teszik, de amikor felborulni látszik a megszokott kis életük, akkor kézzel-lábbal bizonyítani akarják a megcsalt asszonynak, hogy csakis ő az igazi, az a másik csak egy tévedés volt, az ital, a helyzet, a nő rámenőssége, a nem is tudom mi az oka, hogy az ágyában kötöttek ki. Bocsásson meg, és higgye el, soha többé nem fordul elő ilyesmi. Aztán valameddig meg is húzzák magukat. Egészen addig, amíg megint biztosak lesznek a családi háttérben. S ha ekkor jön egy szemrevaló menyecske, akkor bizony újra eljátsszák a korábbi szerepet. Persze tisztelet a kivételnek, de tapasztalataim szerint legtöbb esetben ez van. És ilyenkor mindig a feleségen múlik, hogy válik, vagy megbocsájt. Szerintem, ha csak férfiak kezdeményezhetnék a válást, akkor a válóperes ügyvédek valószínűleg éhen halnának.
    Kíváncsi vagyok, hogy döntesz, hiszen már te sem először járod végig a férjeddel ezt az utat. Most is csak azt tudom javasolni, hogy jól gondold át, mit szeretnél, és hogy mi az, amin túl tudsz lépni.
    Persze én is adom itt neked a tanácsokat, közben pedig vergődök egy kilátástalan kapcsolatban. Két hónapig tartó nyomozásom, figyelésem meghozta ugyanis az eredményt. Egy ideig csak titokban olvasgattam a párom telefonján az üzeneteket, amiből szépen kirajzolódott számomra, hogy ezek ketten szégyentelenül flörtölnek. A párom már olyanokat írt a nőnek, hogy legszívesebben azonnal odaköltözne hozzá, annyira odáig van érte. Bókolt neki, ahogy valamikor nekem is. Csak azóta nekem már nem jut egy kedves szó sem, az újdonsült nőcske persze a világ legcsodálatosabb teremtménye, a legszebb, akit valaha látott, és olyan ideális társnak tűnik, amilyen eddig csak a képzeletében élt. Nem tagadom, amikor ilyeneket olvastam, forrott bennem a düh. Próbáltam én kiugrasztani a nyulat a bokorból kérdésekkel, egy-egy elejtett mondattal, de olyan minden hájjal megkent gazemberrel van dolgom, hogy ezzel nála nem mentem semmire. Végül a kolléganőmet is beavattam a titkomba. Elmeséltem neki a lagzijukban történteket, ami őt is nagyon felháborította. Természetesen ő semmit nem vett észre ott a dologból, hiszen menyasszonyként mással volt elfoglalva. Kiderült, hogy ezt az unokanővérét most látta életében harmadjára, tehát nem sok érzelem fűzi hozzá. Valószínű, hogy hozzám több. Épp ezért könnyű szívvel vállalta, hogy kifaggatja a nőt. Pár nap múlva fel is hívta, és persze más apropóból kezdett el vele beszélgetni, de hamar úgy irányította a beszélgetést, hogy megtudja, amit akar. Újságíróknál ez nem nehéz feladat. Megtudta, hogy minden úgy van, ahogyan én azt kinyomoztam. A lagziban összemelegedtek, azóta pedig naponta számtalan üzenetet váltanak, és a párom nagyon szeretne odaköltözni hozzá, mert állítólag én nem nézem semmibe, mellettem egy senkinek érzi magát, mert én beképzelt vagyok a diplomámra, és arra, hogy közismert író, újságíró lettem. Egy baj van csupán, hogy kolléganőm unokanővére válása óta egy másfél szobás albérletben él az anyjával, és a két kisgyerekével. Hoppá!
    Összeállt tehát minden ahhoz, hogy kitálaljak. Néhány napja, amikor épp gorombáskodott velem egy apróság miatt, a sok felgyűlt sérelemtől fűtve elmondtam neki, hogy hagyjon engem békén a hülyeségeivel, ne terelje el a lényegről a figyelmet mondvacsinált balhékat kreálva. Tudok mindent, és mielőtt eszeveszett tagadásba kezdett volna, sorolni kezdtem neki a tényeket, majd a végén közöltem vele, hogy kezdheti összeszedni a cókmókját, és az első vonattal indulhat a nőhöz, az albérletbe.
    Ledermedve állt előttem, és talán érezte, hogy itt a támadás már nem nyerő, ezért inkább a könnyekhez folyamodott. De túl sok mindent éltem már meg ahhoz, hogy ez engem meghasson. Sarkon fordultam, és vissza se nézve rá annyit mondtam, hogy estére csomagoljon össze. Persze nem csomagolt, hanem azóta is a bocsánatomért esedezik. Nem akar elmenni, annyi biztos. De hát miért is akarna, hiszen ez a lakás az enyém, és elég kényelmes ahhoz, hogy felváltsa egy szűkös albérletre.
    Az a baj, Barátném, hogy jól tudom, mit kellene tennem, és mégis hajlok rá, hogy adok még neki egy utolsó esélyt. Pedig már nem is szeretem igazán. Talán félek, hogy ismét a magány vár rám. Most, így az év utolsó napjához közeledve, ha kívánhatnék valamit, az az lenne, hogy változzon meg a párom. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor tűnjön el az életemből minél előbb.
    Boldog Új Évet neked és a családodnak. Millió ölelés: Barátnéd

    Tizenkettedik e-mail

    Címzett: baratnem@gmail.com
    Dátum: 2004. február 2. hétfő


    Kedves Barátném!
    Bizony nem könnyű a helyzeted. Négy gyerekkel elválni, nem egyszerű döntés. Sem anyagilag, sem lelkileg. De ha most tényleg eldöntötted, akkor csináld végig, azt mondom. Ha még egyszer visszakozol, a férjed majd úgy értelmezi, hogy bármit megtehet, amit csak akar. Most is azért ül magas lovon, mert tudja, hogy egyszer már fontolgattad a válást, végül mégis maradt minden a régiben. Azon meg ne aggódj, hogy mi lesz. Tudod az élet furcsa valami. Sokszor hisszük azt, hogy innen már nincs tovább, ebből nem lehet kimászni, aztán rájövünk, hogy mindig van tovább, és mindenből ki lehet mászni. Így vagy úgy, de minden gondra megjön az orvosság. Hiszen valahol sokkal jobban tudják, hogy mi miért történik velünk. Csak mi vagyunk túl kicsik ahhoz, hogy megértsük Isten üzenetét. Erre én is csak mostanában jöttem igazán rá. Tudod, a sok csalódás, a sok tévút egyszer csak elvezetett valahová, ahonnan már másképp szemlélem a dolgokat. Hiszem, hogy Isten segít nekünk, főleg, ha bízunk benne, és segítséget kérünk, amikor elbizonytalanodunk. A lányomon keresztül kaptam meg tőle én is az útmutatást. Hiszen emlékszel, korábban én is inkább az ezotériában kerestem a megoldást. Bevetettem varázserőmet a férfiak meghódításába, kipróbáltam különféle mágiákat, jóshoz szaladtam, hogy mondja meg a jövőt, kártyát vetettem, és mindenféle hókuszpókusszal próbáltam kifürkészni, mi lesz velem. Tudod, hogy a lányom régóta jár már hittanra. Saját döntése volt. S amikor láttam, hogy imádkozik egy-egy nehéz napon, éreztem a hitét, valahogy ráébredtem, hogy én mindig rossz helyen keresgéltem a megoldást. Szinte egyik napról a másikra döbbentem rá, hogy egyedül Isten vezethet minket a megfelelő úton. Ha eltérünk, ha nem hallgatunk az intéseire, amit nap, mint nap küld nekünk, akkor soha nem lehetünk boldogok, elégedettek és sikeresek. Aztán megtanultam imádkozni, együtt néztem át a hittan órák anyagát a lányommal, és elkísértem a templomba. Megfogadtam, hogy a bűvös képességeimet nem használom többé, csak ha azzal valakinek segítségére lehetek. Mágiával nem foglalkozom, és az ezotériát is mellőzöm. Azóta kezd valami megváltozni bennem. Nyugalom szállt meg, és már nem akarok mindent olyan görcsösen megszerezni, mint azelőtt. Sem férfit, sem boldogságot, sem sikert. Ami nekem van szánva, azt úgyis megkapom majd, amikor eljön az ideje.
    Kérdezted, mi van a lányommal és az udvarlójával. Nos, a lányom nagyon szerelmes. A tanárai közül már kettő is megkeresett, hogy vessek véget a románcnak, mert nincs jó hatással a lányomra. A srác ugyanis nem egy él tanuló, és a magaviseletével is gondok vannak. A tanárok szerint nem a lányomhoz való. Erre én mindkettőnek azt mondtam, hogy én nem fogok ezért a lányommal veszekedni. Majd rájön magától, ha nem neki való ez a fiú. Kamaszként én is voltam hasonló helyzetben, és anyám sem örült annak, hogy a környék legbunkóbb fiúját fogtam ki, mégsem tiltott tőle. Megvárta, amíg magamtól kiábrándultam belőle. Azt hiszem, ez elég jó stratégia, úgyhogy én is ezt alkalmazom. Ha anyámnak bevált, akkor talán nekem is megfelel. Még azt is megengedtem a lányomnak, hogy a srác bejöjjön hozzánk. A teraszon szoktak kártyázni a barátokkal. Sokan ezen is felháborodtak, hogy milyen engedékeny vagyok, ahelyett, hogy elhajtanám még a környékről is. Szerintem meg addig jó, amíg látom őket. És hol lennének leginkább szem előtt, mint a saját teraszunkon?
    A húgomról is kérdeztél. Képzeld! Pár hete szakított végre az amerikaival. Rájött ugyanis, hogy nem csak az ukrán nőcivel csalta, hanem még felbukkantak mindenféle hölgyek, akikhez vagy köze volt korábban, vagy jelenleg is tart velük a viszony, vagy épp ezután akarja őket megdugni. Úgy hullt le az amerikai Casanováról a lepel, hogy öröm volt nézni. Az álom pasiból egyik napról a másikra lett egy aljas, szemét nőcsábász. A húgom közölte vele, hogy elköltözik tőle, mert nem hajlandó tovább a hárem egyik tagja lenni. Casanova haláli nyugalommal vette tudomásul, és egy szó és egy könnycsepp nélkül nézte végig, ahogy a húgom összeszedegette a holmiját, majd egy tehertaxit fogadva elköltözött. Azóta egyszer írt neki egy sms-t, hogy ha gondolja, bármikor visszamehet. Naná, a húgom sem olyan hülye. Most látom rajta, hogy a döntése végleges. Nem fog visszamenni.
    Én pedig adtam még egy esélyt a páromnak. Persze nem tudom megmagyarázni, hogy miért, hiszen tudom, hogy hamarosan úgyis megint talál valakit, akin kipróbálhatja hódítási tudományát. Most játssza ugyan a jó fiút. A telefonja is meglepően csendben van. Biztos akkor bonyolítja le az ügyeit, amikor én dolgozom. Megteheti, mivel neki még mindig nincs állása.
    Hamarosan újra jelentkezem, de most abba kell hagynom, mert megyek egy interjúra. Egy vadásztársaság elnökével találkozom. A téma nem épp a szívem csücske, de most ez jutott nekem. Holnapra le is kell adnom. Szóval nem fogok unatkozni ma sem.
    Sok-sok puszi, és várom a leveledet: Barátnéd

     

    Tizenharmadik e-mail

    Címzett: baratnem@gmail.com
    Dátum: 2004. március 25.csütörtök

    Kedves Barátném!
    Sajnálom, hogy állandóan veszekedtek. Ha nem tudtok egymással békében élni, tényleg legjobb lenne elválni. De azt írod, hogy még mindig fontolgatod. Tudom, hogy súlyos döntés ez, de a gyerekeiteknek sem jó, ha minden este azt látják, hallják, hogy anya és apa ordítozik egymással.
    Magamban már én is rég eldöntöttem, hogy véget vetek áldatlan kapcsolatomnak. De a döntéshez még sok-sok apró lökés kellett. A párom ugyanis egyre elviselhetetlenebb volt. Állandóan nyűgösködött. Hol bennem, hol a lányomban talált hibát. Mindig akadt valami semmiség, amiért minket okolt, és amin duzzogott órákig. Egyre nehezebb volt vele. Sokszor arra gondoltam, kell-e ez nekem? Legtöbbször csak ült itt tétlenül, és azt sem tudtam, mi jár a fejében. Munkát még véletlenül sem keresett. Mindenkit szidott, átkozott, dühös volt az egész világra. Nem vette észre, hogy amíg saját magán nem változtat, addig a világ sem változik neki. Nagyon kezdett elegem lenni belőle!
    Az égiektől is kaptam jeleket rendesen, hogy ez az élet nem nekem való. Még február végén egy éjszaka például váratlanul rosszul lettem. Többször is elvesztettem az eszméletemet egymás után. A fürdőszobába menet el is estem, és egy kissé összetörtem az arcomat. A párom szerint azért, mert ki vagyok merülve attól, hogy éjszakába nyúlóan írom a cikkeket, és a regényeimet. Én pedig jól tudtam, hogy tőle vagyok kimerülve. Leszívta már az összes energiámat. Az írás is nehezen megy miatta.
    Épp ezért igazi feltöltődést jelentett, amikor pár nappal később a laptól kiküldtek Erdélybe egy szakmai tanácskozásra. Nagyvárad és Félixfürdő érintésével, sok kis hegyi falun áthaladva jutottunk el a Boga-völgyébe, ahol egy kis panzióban volt az összejövetel. Az út alatt gyönyörködtem a táj szépségében, és elszörnyedtem az elmaradott vidéken. A hegyek, a legelésző csordák, mének, nyájak, a különös kis boglyák látványa mesés volt. Akárcsak a tarka virágos réteké, a csobogó patakoké, a felhőbe nyúló hegyeké. De a múlt század elejét idéző emberek, falvak látványa döbbenetes volt. Egyszer kiszálltam egy csordát lefotózni, mire három pásztorgyerek rohant oda hozzám, és mutatták, hogy adjak nekik pénzt. Azt nem adtam ugyan, de rögtön nyújtottam nekik néhány szendvicset. Azt látnod kellett volna, ahogy rácsaptak. Erdély tehát gyönyörű! S hihetetlen, hogy ezek a szép tájak valamikor mind Magyarországhoz tartoztak. Ám, az idő megállt náluk. A civilizáció, a technika szinte érintetlenül hagyta ezt a hegyi vidéket. De talán pont ettől nyújt igazi kikapcsolódást. Persze amikor másnap hazatértem, a párom órákig nem szólt hozzám. De hogy miért, a mai napig nem tudom. Arra viszont elég volt, hogy az Erdélyben szerzett pozitív élményeket egy csapásra kitörölje belőlem. Sikerült úgy összevesznem vele, ahogyan még senkivel. Mivel nem mondta meg nyíltan, hogy mi a baja, csak félhangosan káromkodott, szitkozódott, egy idő után felcsattantam, hogy most már mondja meg, ha valami problémája van velem. Mivel a viselkedésével még egy birkát is kihozna a sodrából, én is csak kiabálni tudtam már vele. Ordítoztam, hogy soha nem türelmes, kedves, mindig mindenért felcsattan. Erre ő tovább folytatta a megkezdett morgolódását, mire rajtam úrrá lett az indulat, és a kezembe eső levessel teli tányért hozzá vágtam. Idejében elugrott, ezért nem érte el, de a földön nagyot csattanva széttört, és minden leveses lett. A fal, a padló, a bútorok. Ettől aztán megszeppent. Szerintem ilyesmit nem nézett ki belőlem. Szó nélkül, néma csendben látott hozzá feltakarítani akcióm eredményét, miközben én a kertben jól kisírtam magam. Aztán persze odasomfordált, és bocsánatkérően átölelt.
    Néhány nap múlva az a sejtésem támadt, hogy a párom udvarolgat a lányom egyik osztálytársának. Elég gyakran jött hozzánk mostanában ez a kislány. A lányommal filmet néztek, beszélgettek. Ami feltűnt, hogy a párom ilyenkor mindig odaült a közelükbe, és kedvesen ugratta a vendég kislányt. Már ez sem tetszett igazán, és beszéltem is erről a lányommal, de amikor rövidesen azt tapasztaltam, hogy a lány akkor is jön hozzánk, amikor csak a párom van itthon, bizony nagyon kivertem a balhét. A párom persze jó szokásához híven mindent tagadott, de a lánytól érkező - titkon lefülelt - smsek bizony engem igazoltak. Ismét jött egy nagy veszekedés, mert megkérdeztem tőle, hogy normális-e, hogy még egy tizenévessel is kikezd. Ez már olyan isteni jel volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, ezért egy reggel, amikor épp nem volt otthon, összeszedtem a ruháit és a személyes dolgait. Mindent szépen bepakoltam az autómba, és elszállítottam a szüleihez. Az anyja tágra nyílt szemmel bámult rám, és nem akarta elhinni, hogy képes vagyok kitenni a kis fiacskáját. Röviden elmagyaráztam a banyának, hogy a fia számomra egy sorscsapás, és nem vagyok hajlandó tovább élni vele. Aztán felhívtam a páromat, hogy hozzám már ne jöjjön, mert számára a haza újra a szülői házat jelenti mostantól. Természetesen üvöltött a telefonban, de letettem mielőtt lehülyézett volna. Azóta persze folyamatosan bombáz az smseivel, és hívogat, de én semmire nem reagálok.
    A lányom mostanában vergődik a szerelme és a barátnők között. A két gyerekkori barátnője ugyanis még nem fiúzik, épp ezért nem is értik meg, amikor ő nem ér rá velük sétálni, mert várja a lovagját. A két lány tüntetően semmibe veszi mostanában. Ha elmegy hozzájuk, nem nagyon beszélnek vele, és már kapott tőlük egy levelet is, amiben leírták neki a sérelmeiket, miszerint elhanyagolja őket a srác miatt. Én külső szemlélőként figyelem, hogyan jön majd ki ebből a helyzetből. Néha adok ugyan tanácsot kéretlenül is, de nem nagyon szólok bele a dolgaiba. Úgy látom, kissé könnyen hajlik erre-arra. Próbáltam már többször ráébreszteni, hogy álljon ki az érzései, a barátai, az akarata és a véleménye mellett. Közben beadta a jelentkezési lapját három közeli gimnáziumba. Remélem, oda veszik fel, ahonnan haza tud járni naponta. Nem szeretném, ha kollégista lenne. Nagyon-nagyon hiányozna!
    Na, most befejezem a beszámolómat, mert valaki hív. Ha az expárom az, akkor nem veszem fel. Majd jelentkezek. Addig is millió puszi, drága Barátném.
    Üdv: Barátnéd
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963398BkissLuzerE
Webáruház készítés