Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Bókay János: Mario_EPUB

Bókay János: Mario_EPUB
890 Ft

Mario, az egykori matróz beáll a Lidón elterülő Grand Hotelbe felszolgálónak. A jóképű, izmos felszolgáló hamar a női társaság kedvence lesz, s amikor egy viharból kiment egy kisgyermeket, a gazdag ús úri hölgyközönség egyenesen a kegyeit kezdi keresni. Persze a szálloda személyzetében is akad csinos lány, aki szemet vet Marióra: szerelmi három-, majd sokszögek alakulnak, mígnem mario végzetesen beleszeret egy gyönyörűséges grófnőbe - a vonazlom kölcsönös, a beteljesülés lehetetlen. Ebbe az érzékeny viszonyba lép bele egy hebrencs francia. S a két férfi közt kitör az egyenlőtlen küzdelem...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Már szembeszálltak egymással, összekapcsolt tekintettel, előregörnyedt testtel, küzdelemre készen.
    És nem reszketett, nem sikított, nem vetette közbe magát senki, mosolyogtak mind, gyönyörködve, megértőn, a tisztesség kívánta ezt így: engem tiszteltek meg vele!
    Whip maradt a győztes; de ahogy a leütött Bully feltápászkodott a padlóról, Whip kinyújtotta markát és békéltetőn mondta pajtásának:
    - Jól van hát, no! Nem bánom! Te is fizethetsz egy kört.
    Harsogott a szoba, össze-vissza kiáltoztak, ittak, mint ahogy csak a matrózok tudnak inni, - boldogok voltak!
    Csak Oak, a tölgy, ült némán a helyén és úgy bámult át rám a szembenső oldalról, mintha megbűvöltem volna, Persze rajtunk volt a sapka, matróz szokás szerint. Világos szeme mindig nagyobb és nagyobb lett, aztán hirtelen fény gyűlt benne és megremegett a válla.
    - Visszaszegődött hozzánk!... Fiúk, Fist visszaszegődött! Nézzétek a szalagot!
    - Hurrá! - rengett a mámoros ajkakról és a sapkák a levegőbe repültek.
    Éreztem, hogy elsápadok.
    - Ez még a régi sapkám...
    - Nem baj, legalább nem kell új szalagot venned!
    - Ide hallgassatok! Nem szegődtem hajóra. Azóta is itt vagyok, amióta a partra tettetek...
    - Velünk jössz! - üvöltötte Whip. - Mi dolgod a parton? Matróznak tengeren a helye! Holnap indulunk!
    - Állásban vagyok!...
    Vér szökött arcomba; egy szóra gondoltam: pincér...
    - Fütyülünk az állásodra! Velünk jössz! Elvitorlázol!
    - Nyavalyába estél, sárga lett a képed, ki kellett gyógyulnod belőle; rendbe’ van, ezt értem. Most aztán meggyógyultál, csak rád kell nézni: olyan lettél, mint a bálna!
    Whip kitárta tenyerét:
    - Csapj bele a markomba! A többi az én dolgom.
    Csend lett a szobában. Izzó farkasszemek tapadtak rám és figyeltek.
    Tébolyító viharok tomboltak a lelkemben! Téptek, törtek és dobáltak hegyről a völgybe. Odakint zúgott a tenger, ringott - a bölcsőm, - visszaringat a múltba, megszabadít… Amott pedig, a Lidón, ott vár a szenvedés, a gyötrelem, a végzet, és ez mindennél erősebb ... És Tessa! És Tessa! ... Nem láthatnám többé... De hirtelen Antonio merült fel előttem. Rám nézett sötét parasztszemével: Menekülj!... És egyszerre megértettem mindent. Láttam a lejtőt, a mélységet, láttam magamat, ahogy elaljasodott arccal Júliát faggatom, ahogy Chanvardot lesem egy kuckóba lapulva, s Antonio felvillanó kését is láttam és megértettem: a sors mentőövet hajított utánam, a fuldokló után, mielőtt még egészen elsüllyedtem volna, még nem kondította meg a lélekharangot, előbb várt még egy percig: Menekülj!
    A mámoros farkasszemek mind tüzesebben villogtak felém. És én belecsaptam a tenyérbe! ... Tessa!!
    Dülöngve, dalolva vonultunk a partra.
    - Elmegyek a cókmókomért. Reggelre visszajövök.
    - Nem mész! Vesszen a rongy!
    És belöktek a csónakba. Gyorsan siklottunk a vízen. Három sötét árboc… ott hánykolódott csendesen, álmában a Gull, a sirály.
    - Velem alszol! - mondta Oak és felnyalábolt karjába, mint a gyereket.
    Pokrócot terített a padlóra.
    - Feküdj az ágyba! Én majd a pokrócon hálok. Ne okoskodj ... Gyerünk.
    Úgy hevert az ágy előtt, mint egy nagy szelíd kutya, aki őrzi az, urát, de ha kell, ráveti magát és leteperi, csupa szeretetből. A foglya voltam.
    Hajóágyban feküdni! Ó, milyen leírhatatlan érzés hallgatni a tenger csöndes lélekzését, a hajóbordák pattogását ós azt a sok csendes, rejtelmes neszt, zörejt és sóhajt, amely végigsurran az éjszakai hajón s amelyet nem tudsz meglesni, mert ha odahallgatsz, elbújik egy sarokba. Érezni a dajkáló ringatást, ijedten felneszelni a fűtött kazán dühös lökéseire, - mintha dühöngő rab döngetné zárkája falait. Aztán felbúg a hajótülök és mély hangja utat hasít a ködbe, vagy derült éjszakákon elhömpölyög a világ végére, mert levegő sincs előtte, olyan üres és tágas az éjszaka. Úgy feküdtem ott a kemény hajó ágyon, erőtlen fáradt mosollyal az arcomon, mint a kórházból az otthoni ágyába visszatért agyongyötört gyerek. Hagytam magamat babusgatni, nem gondoltam semmire, de már előkúszott a láz és felhevített ostorával, kihajtotta öntudatom rejtekeiből az ellustult rémeket, hogy megostromolják nyugalmamat. Testem ott feküdt a hajón, de a szívem az ott vérzett a szállodai padlásszobában és kétségbeesett en hívta a testemet. Reszketni kezdtem. Már csak egyetlen rémület gyötört: hogy itt kell maradnom, hogy a hajó-kripta elúszik velem a múltba vagy a jövőbe, hogy elszakít a szenvedéstől, a szerelemtől, Tessától. És megértettem, hogy egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy elszökhetem.
    Felültem és hallgatóztam. Oak hatalmas mellében zúgva keringtek az álmok. Alszik. Ijedten néztem a kerek kis hajóablakra: mintha már egy kis tej cseppent volna, az éjszaka feketeségébe. Örökkévalóságig tartott, amíg felhúztam kabátomat, cipőmet, míg ijedező lábamat a padlóra tettem, amíg Oakot megkerülve az ajtóig lopództam. Aztán sokáig álltam a sötétben a csukott ajtó előtt, remegő térddel, a lélekzetem elakadt és vadul vert a szívem. Hajszálanként nyomtam le a kilincset és milliméterenként toltam ki az ajtószárnyat, melyet minden kis porszem megakasztott: mintha mázsás súlyokat kellene elgörgetnem előle. S ugyanilyen rettegő óvatossággal csuktam be magam mögött.
    Fellélekzettem. Egy darabig még mozdulatlanul vártam, majd felosontam a lépcsőn - ismertem jól a Sirályt - megálltam, összegubbaszkodtam, meglapultam, aztán továbbkúsztam megint, fel a fedélzetre, egészen a korlátig. Fénypontok cikáztak mindenfelé, csillámlott a víz és a tejes fehérség mind szélesebb csíkokban ömlött az éjszaka sűrű tengerébe. Jobbra-balra surrantam a korlát mellett, lebámultam a vízre, kerestem valamit. Egyre izgatottabb lettem, elöntött a veríték. Már mozgolódnak a hajón, most végigmegy valaki a fedélzeten, nem messze tőlem egy tüzes pont imbolyog: égő pipa fénye… Végre megtaláltam: ott hánykolódott a hajótest mellett, mint játékos csikó anyja oldalán. Apró kis csónak volt. Üresen táncolt, s az evezőket is benne felejtette egy mámoros fejű matróz, aki elkésve lopódzott vissza a hajóra. Kis kötélhágcsó lebegett felette. Még egyszer körülnéztem, aztán átlendültem a korláton és lekúsztam a csónakba. Olyan eszeveszett, halálos erővel eveztem, mintha gyilkos hajófalka üldözne s az életemet kellene menteni. Eldugott helyen kötöttem ki. Ott álltam a Lidón... Megmenekültem!
    De még a parton is űzött a rémület. Alig tudtam átgázolni a percek gonosz sövényén.
    Hazaértem. És ahogy körülnéztem a padlásszobában, ahol nyugodalmasan aludtak társaim, könnyek szöktek szemembe, a megkönnyebbülés, a megnyugvás könnyei. Boldog voltam.
    Az égen végigsöpört a hajnal. Egy fényesedő felhőt figyeltem, melynek emberi arca volt és egyenesen rám bámult. Rám bámult és gúnyosan mosolygott...
    Visszajöttem, Tessa!
    Úgy vártam rá a teraszon, mintha évekig nem láttam volna. Úgy vártam rá, mintha azt remélném, hogy ő is örülni fog, hogy fel fog kiáltani örömében, amikor meglát, hogy hálás lesz nekem. És amikor megjelent...
    Nem volt egyedül! Magas, barna férfi állt mellette. A férje. Tudtam, megéreztem. Nem volt már fiatal.
    Széles, borotvált arc, nyugodt, csendes szemmel, nagy, domború homlok, szigorú orr; meggondolt, biztos mozdulatok; sűrű, sötét haj, mely közé a halántékon ezüstös szálak vegyültek, és kemény férfivállak, melyek elbírják a terhet. Alacsonyabb volt nálam, de úgy éreztem magamat mellette, mintha egy fejjel magasabb lett volna. Ha szólt hozzám, rám nézett ós addig »tartott« a tekintetével, amíg be nem fejezte mondatát. Ha kért valamit, önkéntelenül szaladtam, gyorsabban mint máskor. És nem azért teljesítettem óhaját, mert fizetett szolga voltam, akinek kötelessége engedelmeskedni, - engedelmeskednem kellett, nem tehettem másképp. Szerettem ezt a férfit, az első pillanattól fogva tiszteltem és szerettem. Éreztem, hogy joga van Tessához, istenadta joga van hozzá. Mellette súlyt, mélyebb értelmű ragyogást kapott az asszony. Komoly férfiárnyéka sötét fényt vetett rá.
    Nem volt a férj. A biztos, uralkodó hím volt, aki magához láncolja párját, a karja alá nyúl, elviszi magával az életbe és kényszeríti, hogy az ő lépéseivel járjon. És nem nehéz követni lépéseit, mert erős karja fellendíti társát a levegőbe, az izmok munkáját ő végzi el helyette, az asszonynak csak a lábát kell mozgatnia. Nem féltettem tőle Tessát! Nem, szinte magam sem értem, de nem féltettem tőle. Borongós meghatottsággal néztem őket. Nem gondoltam lázongva a nászukra, a csókjaikra, mint amikor még nem ismertem a férfit. Sőt, amikor természetesen, ösztönösen, bátorítón rátette széles barna kezét az asztalon pihenő gyönge, fehér kézre, amikor gondolkozó szemét a gyöngédség komoly mosolyával ráfüggesztette asszonya gyerekarcára, hálás voltam neki.
    És Tessa úgy nézett fel urára, olyan rajongó, átszellemült tekintettel, mint a férfiszobor lábához boruló asszonyalak. Szeretik egymást. Így hát rendben volna minden…
    Istenem!...
    Már ott forgolódtam körülöttük régen, hordtam nekik a tálakat, s csak most vettem észre, hogy szenvedett. Mintha csendesen folydogált volna szívemből a vér, alázatosan, szégyenlősen.
    Szenvedés! Milyen sokféle az alakod, milyen változatos, ellentétes az arcod, az ember rád sem ismer. Egyszer szétzilált a hajad, mint a fúriáké, lihegő a szád, tüzes ostort tartsz a kezedben, mellyel a saját hátadat vered, s két táltos van a szekered elé fogva: a láng és a vér; máskor sötét kuckókban kuporogsz elrongyolt ruháikban, piszkos az arcod és elfakult a szemed; néha pedig olyan vagy, mint a gyászba öltözött boldogság, szép vagy és szelíd.
    Ott álltam mellettük, s ahogy a férfira néztem, egyszerre csak eszembe jutott a levelem. Nem is gondoltam rá eddig. Ezért jött volna? Hát célhoz ért a mérgezett nyíl?... Először csak nézte, forgatta az írást, bosszankodott kissé, összegyűrte kezében, hogy félredobja, de aztán elővette megint, kisimította és újra átolvasta; fel és alá járkált a szobában, meg-megállt, tűnődött, aztán kinézett az ablakon és a felhőket bámulta. És eljött. Vagy magától jött volna? A vágy hajtotta ide, hogy láthassa csodálatos, könnyű asszonyát, hogy rámosolyogjon sötét férfiszemével és megcsókolja hófehér kezét? Hogy ismét védelmébe vegye, magához kösse, - mint biztos, nagy hajóhoz a törékeny csónakot. Kiengedte a szabad tengerre, hogy magában ringatóddzék a napfényes hullámok hátán... És most eljött érte.
    Eljött érte ás elviszi magával. Igen, azért jött, hogy örökre elvigye. És én magam híttam!
    Ebéd közben megfigyeltem Chianvardot. Mikor bejöttek, kissé felemelkedett helyéről és bizonytalan, félszeg mozdulattal köszönt az asszonynak, aztán szórakozottan evett, izgatottan fészkelődött, erőltetett fesztelenséggel beszélgetett a társaival és köziben minduntalan, átsandított hozzájuk, de tüstént elkapta fejét, amint feléje nézett a férfi. Tessán nyoma sem volt a zavarnak. Élénk és mosolygós volt, szinte megfiatalodott, szeme ragyogott, ahogy az urára nézett, beszélt és nevetgélt, mint a vakációról hazatért kislány, mulattatta férjét.
    Ebéd után egyszerre csak felállt Chanvard és odament az asztalukhoz. Feszesen, megkövesedett mosollyal meghajolt, kezet csókolt Tessának, bemutatkozott a férjnek és kezet szorított vele. Néhány pillanatig úgy állt ott, mint aki nem tudja, hogy mihez kezdjen, aztán megfogta az üres szék támláját és megkérdezte: »Megengedik?« - Amikor leült, jobbra-balra fordult, néhány kedveskedő, üres szót mondott erre is, arra is, de hiába erőlködött, izzadt, nem tudott társalgást kezdeni, nem tudott hozzájuk kapcsolódni. Ott ült a székén magára hagyatva, mint aki idegen asztalhoz ült és nem tartozik a társasághoz. Feleltek neki, persze, de mintha válaszaik pontot tettek volna mondatai után, befejezve, megölve gondolatait.
    És minden ilyen válasz után tovább beszélgettek egymás között, mintha megfeledkeztek volna az idegenről. Nem volt a terhűkre, nem, még csak a terhűkre sem volt… Szánalmas volt nézni Chanvard vergődését. Milyen törpe és nevetséges lett egyszerre Tessa előtt, mikor ott ült mellette az igazi férfi, aki mozdulatok és szavak nélkül leverte őt.
    De Tessa? ... Nem értem. Öt azelőtt érdekelte Chanvard, biztosan tudom, beszélgetett, mulatott vele, együtt táncoltak és sétáltak, láttam őket a fasorban... Ó, akkor nem unta Tessa a franciát, gondolataihoz fűzte gondolatait, felmelegedett mellette. És most? Mintha ma látta volna először. - Képmutatás?
    Nem jöttek vacsorázni. A nyugtalanság már megmozdult bennem, végigosont idegeimen, megremegtette izmaimat, de én nem akartam róla tudomást venni. Hiába volt minden. A lelkiismeretem feljajdult, bűnösnek éreztem magamat. Rémképek üldöztek. Valamilyen baj vagy szomorúság, valamilyen lelki vagy testi betegség tarthatja vissza őket... És mindennek én vagyok az oka, egyedül én! Alattomos mérget zártam egy borítékba, s a méreg most hatni kezd, fertőz és rombol. Igen, a levelem... Biztosra vettem!
    - Roberto! - kiáltja Pietro. - Hol vagy, Roberto? Gyorsan, vidd fel a vacsorát Cavalieriéknek!
    Megdöbbentem. Miért? Hiszen nincs abban semmi különös és semmi aggasztó, hogy fiatal házasok, akik régen nem látták egymást, kettesben költik el vacsorájukat. De én jobban tudtam…
    - Mi van Cavalieriékkel? - kérdeztem szorongva Robertót, amikor visszajött a szállodából.
    - Egy kis családi perpatvar, - felelte hanyagul és mosolyogva pödörgette bajuszát. - Ismerem az ilyet! Kisírt szemek, a férj fel és alá szaladgál a szobában, s mindketten az ablak felé fordulnak, ha bejön az ember.
    - Hallottál valamit?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986790
Webáruház készítés