Új jelszó kérése
DigiBook e-Book olvasó szállítás

2017. évi szállítási információk:

Ha a FoxPost csomagautomatáit választja, e-könyv olvasóját INGYEN szállítjuk!

FoxPost csomagautomaták 50 helyen

A GLS 20.000.- Ft feletti megrendelését 890.- Ft-ért szállítja házhoz vagy csomagpontra,

idén a Pick-Pack Pontra történő kiszállítást nem javasoljuk. 

KOBO Aura ONE - világújdonság!

A KOBO Aura ONE        a világ első változó színű háttérvilágítással szerelt, 330 DPI felbontással, 20 cm-es képátlójú MEGÉRKEZETT!

KOBO Aura ONE színes háttérvilágítással

Termékajánló
Kiemelt Partnereink

Icarus readers

Icarus brandlogo

Energy Sistem

 Energy Sistem brandlogo

Támogatóink

Büszkén tudatjuk minden kedves érdeklődőnkkel és vásárlónkkal, hogy e-könyveink kiadását immár a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja!

NKA logó

Termék részletek


Maderspach Viktor: Havasi vadászataim_EPUB

Maderspach Viktor: Havasi vadászataim_EPUB
790 Ft

Ennek a könyvnek nincs szüksége semmiféle reklámra. Nincs benne semmi kendőzés, egyszerű és igaz. Egyaránt élvezetet talál benne a vadász és természetbarát. Feltárul benne a havasok egész életvilága; ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, kőgörgetegek. És a rengetegek állatvilága! Egy-két állatnovellát talál benne az olvasó, de ezek sem költött dolgok, hiszen az azokban szereplők személyes ismerősei. Nincs olyan tudományos természetrajzi munka, mely hűvebben és világosabban mutatná be az állatok életét, mint az ő leírásai. A farkas, medve, zerge, hiúz élete tisztán áll előttünk. Vadászik rájuk, de féltő szeretettel, csak a farkas nem számithat nála kegyelemre, mert kegyetlen ellensége az erdő védtelen lakóinak.
Ismétlem, ennek az értékes könyvnek semmi szüksége ajánlásra; én csak arra kérem elköltözött kedves barátunk tisztelőit, magyar vadásztestvéreit, olvassák és ismertessék minél szélesebb körben, ezzel tiszteljük meg az elhúnyt emlékét, erkölcsi tartozásunkat rójuk le vele és némi szolgálatot teszünk árván hagyott kedves családjának is.
Budapest, 1941. október.

Kittenberger Kálmán.

 

A borító Paholik Viktor (www.paholikviktor.hu) fényképe részletének felhasználásával készült. Köszönjük a művésznek képe önzetlen rendelkezésünkre bocsátását! (a Kiadó)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az őz elpusztult, de visszatért

    Minden vidék faunája organikus egészet alkot, mely mind összességében, mind egyes részeiben, a minden természetes folyamatot jellemző hullámszerűség törvényének engedelmeskedik. Egyes földrészek és vidékek faunájának történetében időbeli és térbeli viszonylatban tapasztalható változások szoktak mutatkozni, melyeket egy emberéleten belül is meg lehet figyelni.
    A Retyezát-hegység déli lejtőinek vadállományában néhány évtized alatt észlelt változásokról, különösen az őzről, akarok e helyt egyet-mást elmondani.
    Amikor fiatal gimnazista koromban a falu legvénebb emberével, az öreg Gavrillával halászni mentem, a Szurduk-szorost az országút megépítése előtti vad romantikájának gyönyörűségétől és szűzies érintetlenségének bájától még nem fosztották meg. A két Zsil hatalmas hegyifolyammá dagadt vize kristálytisztán, hatalmas eséseket alkotva, rohant sziklás medrében Havasalföld felé, hol ő sem kerülte el minden nagyobb folyó végzetét. Lomhán, ellaposodva, megsárgulva kúszik fűzesekkel és nádasokkal benőtt partok között az Al-Duna felé. Akkor még nem voltak meg a kőszénbányák mellett működő vegyi gyárak, melyek később mérges szennyvizüket a telep mellett folydogáló patakba bocsátották, miáltal az egész halállományt majdnem teljesen elpusztították. Nagyobb gübbenők fövenyes partján, hol a víz hullámai elsímultak, majdnem méterhosszúságú galócát lehetett látni. A gyorsabb folyású helyeken a lepényhal tartózkodott, a salmonidák egyik legérdekesebb képviselője, mert tudtommal ez az egyedüli, melynek síma testét kemény pikkelyek fedik, szájában pedig alig észrevehető igen piciny fogacskák vannak, melyek csak a legnagyobb példányoknál mutathatók ki. Ezekre különben alig van szüksége, mert ez a gyönyörű, ezüstfényben ragyogó hal, melynek oldalait rózsaszínű, inkább sejthető, mint látható sáv díszíti, csupán apró, a víz felületén lebegő legyecskékkel táplálkozik. Merész ugrással, a levegőből szokta azokat elkapni. Akkoriban a vidra is még igen gyakori volt és minden alkalommal láttam néhány példányt, amint a tajtékzó hullámokat felülmulhatatlan biztonsággal szelte át. Vijjogását különösen tavasszal lehetett hallani, amikor kölykeit hívogatta.
    A természet e kincseinek legnagyobb része a vidék kultúranélküli indusztriálizálódásának esett áldozatul. A halakat az utat építő munkások dinamitja tette tönkre. A vizi élet utolsó nyomait a vegyigyárak mérges hulladékai pusztították el. A halakkal együtt a vidra, a vízirigó és minden folyónak legbájosabb dísze, a smaragdzöld jégmadár is eltűnt.
    A műúton e helyett benzinbűzt terjesztő és tülkölő autók száguldanak végig. E szép vidék a bőrpárnákon nyujtózkodó sznob részére is hozzáférhetővé vált. De annak igazi báját és fenséges intimitásait csak azok ismerhették meg, akik testi fáradalmaktól és bizonyos nélkülözésektől vissza nem riadva az őstermészet szervezetébe maguk is be tudtak illeszkedni.
    Az öreg Gavrilla, kivel az éjtszakát sikeres halászat után a szikla tövében gyujtott tűz mellett töltöttem, a környék vadászati multjáról szokott egyet-mást elbeszélni. Az azelőtti vadbőség szerinte sohasem fog többé visszatérni. A Petrozsénybe vezető vasút és a két Zsil völgyében épített országutak üzembevétele óta az őz teljesen eltűnt. Azelőtt, nyári estéken, az erdei réteken kaszáló emberek az őzgida sípolását époly gyakran hallgatták, mint a fürj csattogását vagy a harismadár berregését. A völgyben az esti nyugalmat semmiféle zaj sem zavarta meg. A vonat fütyülését és zakatolását csak azok az emberek ismerték, akik Hátszegen túl a vásárokra jártak, vagy málháslovakkal Nagyszeben vidékéről sót hoztak. A Zsil völgyében még a szekér is ismeretlen fogalom volt, mert a partmenti füzesek és égerfák között kanyargó gyalogösvényeken csak a puha talajon zajtalanul haladó hátasló lépkedett. Az őz akkor a hegyoldalakat borító ősbükkösökből bátran merészkedett ki, hogy a kunyhók közvetlen közelében termő kukoricának és káposztának zsenge leveleit csipkedje. Annak ellenére, hogy akkoriban a szögről leakasztott puskával mindenki annyi vadat ejtett el, amennyit tudott, mégis sokkal több volt, mint napjainkban, amikor minden nyúl nyomát egy-egy csendőr és finánc őrzi.
    De jött a Baráberek nagy sokasága. A földet feltúrták és napfényre hozták a szenet, melynek Isten rendeltetése szerint örökké a föld sötét mélyében kellett volna maradnia. Hátszegtől Petrozsényig és Petrozsénytől Kimpuluineáig az egész vidék a vasutat és országutat építők csákánycsapásaitól és robbantó lövéseitől visszhangzott. Vasárnap pedig a hajtók kurjantása, kopók csaholása és lövések dördülése verte fel a mészárszékké vált erdők csendjét. Sok őz pusztult el, különösen tavasz kezdetén, amikor a hasas suták már alig bírtak menekülni és a megfagyott hóréteg tetején szaladó kopók azokat elevenen fogták meg. Amikor azután később a kakastollasok a vaddal törődni kezdtek, már nem volt semmi, amit meg lehetett volna védeni. Egy szigorú télen azután a farkasok az őzek utolsó hírmondóit is elpusztították.
    Azóta, mondja az öreg Gavrilla, nálunk nincs őz. Alig hiszem, hogy vén napjaimra még egyet is fogok láthatni.
    Miután a sült halat elfogyasztottuk, egyikünk sem élesztette a tüzet, mely csendesen, pattogás nélkül pislogott. A hegyifolyó egyenletes zúgásától eltekintve, semmi sem zavarta a nyári est csendjét. A fák koronái közt a kecskefejők és denevérek hangtalanul cikáztak.
    Gavrilla csendesen pipázgatott, magam pedig az annyiszor látott nyári est varázsát, mely minden alkalommal új benyomásokkal lepi meg az embert, mint soha nem látott csodát élveztem.
    A partmenti buja dudva és embermagasságú fű között szikrázó szentjánosbogarakat néztem, midőn hosszúra nyujtott, füttyszerű hang ütötte meg a fülemet. Többször, többé-kevésbbé egyenletes időközökben ismétlődött. Kérdőleg néztem Gavrillára, de az öreg akkor már közvetlen közelembe kúszott és azt súgta a fülembe, hogy: Őz!
    Egy ideig csendesen hallgattuk. A sípolás felénk közeledett. Egyszerre kutyaugatásszerű, erős hang hallatszott, mire a gyengéd hívogatás elhallgatott.
    A hang a távolodás arányában gyengült.
    Igy hallottam először életemben az őz riasztását és a gida hívogatását.
    Tehát mégis maradt hírmondó.
    Minden csülkösvad közül az őz a legkényesebb. Legkevésbbé tudja elkerülni azokat a pusztításokat, melyekkel a vad természet viszontagságai és vadállatai állományát csökkentik. A vadorzó is az őzt ejti el a legkönnyebben. Ahol száma erősen megcsappant, vagy éppenséggel teljesen elpusztult, nagyon nehezen tud újra elszaporodni.
    Mikor a mult század nyolcvanas éveinek végén vadászni kezdtem, az őzet csak az öregebb emberek elbeszéléseiből ismertem. A kilencvenes évek elején egy-egy példány mutatkozott, de megjelenése azon a vidéken mindenütt ritka vadászati eseménynek számított. A szaporodást gátló más kedvezőtlen tényezőktől eltekintve, a szigorú telek elenyésző minimumra apasztották le az amúgy is csekély számot. Hiszen a hósarukon baktató vadorzók és a megfagyott hó tetején könnyen mozgó farkas és róka elevenen is megfogták az őzet. A vadászati törvény mind komolyabb alkalmazása és az erdészeti viszonyok bizonyos tekintetben végbemenő változása azonban az őzállomány örvendetes szaporodását eredményezték.
    A Zsil völgyében, a vadászati törvény életbeléptetése előtt, néhány község részben vadászatból élt. Urikányban és Kimpuluineágon minden ember vadorzó volt. Ősszel hetekig tartó vadászexpedíciókon szerezték be téli húskészletük nagy részét és alig volt ház, amelyben nem lehetett látni füstön és levegőn szárított, vékony szalagok alakjában elraktározott vadhúst, az ú. n. pasztrámát. Nagy havazások után pedig az egész falu hósarut csatolt, hogy az utolsó őzikét is elfogja.
    Ezeket az állapotokat a fegyverviselést elég szigorúan ellenőrző csendőrség sem tudta teljesen megszüntetni. Amióta a kakastollasok a falu környékén sűrűbben cirkáltak, a vadorzás mégsem volt annyira kényelmes és veszélytelen foglalkozás, mint azelőtt. Az orvvadász azért a világért sem vált volna meg elöltöltő puskájától, csupán működésének színhelyét helyezte át távolabbi és félreesőbb vidékekre. A mordály már nem lóghatott a kunyhó falába vert faéken, hanem az őserdő belsejében, nehezen feltalálható odvas fába, avagy rejtett barlangba került. Már senki sem vadászott a falu közvetlen környékén, ahol lépten-nyomon belebotlott a csendőrbe és fináncba. Hetekig tartó vadászati expedíciókat sem lehetett többé szervezni, hol 8-10 málhásló vitte az elemózsiát és hozta a zsákmányt s 20-25 hajtó terelte a vadat a váltókon leselkedő vadorzók felé. Ezért inkább szerényebb keretek között vadászgattak távolabbi, lehetőleg az országhatáron túl eső területeken. Sokan e kevésbbé hasznos foglalkozást teljesen abbahagyták.
    Erdészeti szempontból az őz elszaporodását főleg a lakott helyektől távolabb eső őserdőterületek letarolása mozdította elő. A zártállású bükkös vagy fenyves igen kevés, vagy éppenséggel semmi legeltetési alkalmat sem nyujt. Az erdőtüzek vagy széldöntések által okozott tisztások, kis terjedelmüknél fogva, táplálékszerzési szempontból nem bírnak túlságos jelentőséggel, másrészt ellenben az őzre leselkedő ragadozóknak szolgálnak búvóhelyül. Az ősfenyvesekkel borított Felső-Lotru völgyében alig lehetett az őz nyomát felfedezni. Az erdőben nem tudott volna jóllakni, az erdőfeletti régiókban elterjedő nagy havasi réteket pedig a sok kőszáli sas és saskeselyű miatt alig kereshette fel.
    A nagykiterjedésű erdőirtások ellenben nemcsak bőséges legelőt nyujtanak, hanem kellő mozgási szabadságot is biztosítanak. A megmaradt cserjék és felcseperedő facsemeték mégis elegendő rejtekhelyet nyujtanak, melyekben az őz a nagy ragadozó madarak támadásai ellen is oltalmat talál.
    Ilyen helyeken szaporodott az őz.
    Midőn a kilencvenes évek végén a Lotru felső folyásánál lévő, utolérhetetlenül szép és vaddús siketfajddürgő-helyeket kerestem fel, a felcseperedő csemetékkel, málnásokkal és szederrel benőtt vágásokban igen sok őzet találtam. Később annyira elszaporodott, hogy majdnem biztosan számíthattam útközben szerezhető őzpecsenyére. Tavasszal különösen a bodzabokrokkal benőtt helyeket kedvelték. A zsenge hajtásokat nagy előszeretettel csipkedték és a bak az agancsról lekívánkozó duncsot ott kedve szerint dörgölhette.
    Innen és más vágási területekről szétszóródva az őz nagyobb mennyiségben jutott el a Zsil völgyébe is, hol újra benépesítette azokat a helyeket, melyeken az öregek elbeszélése szerint a mult század hetvenes évei előtt oly nagyszámban volt található. A vadvédelmi viszonyok a bennszülött oláh őslakók s a bánya- és iparvállalatok által odacsődített munkások vadorzó hajlamának megfékezése által sokkal kedvezőbbek lettek. Az enyhe telek hosszú sora szintén hozzájárult ahhoz, hogy ez a szép és kedves vad újra a nyári erdők legszebb dísze lehessen. A fürj csattogása, a harismadár berregése és a különböző rovarok dongása mellett az őzgida melódikus sípolása ismét elfoglalta helyét abban a bűvös zenekarban, melynek titokzatos hangjaira Pukk, Titánia és a Szentiván-éj többi manója és tündére a minden meleg nyári éjtszakán örökké újra megismétlődő varázstáncot lejtik.
    Nyáron, amíg a háziállatok a havasi legelőkön tartózkodtak, őzet főleg az erdei tisztásokon és az erdő alsó szélén elterülő kaszálókon lehetett találni. Kaszálás és szénacsinálás után a parasztok nyájaikkal ezekre a rétekre vonultak le. Az őz ekkor a háziállatokkal egyszerűen helyet cserélt. Nyár végén és az ősz kezdetén a havasi legelőkön kisarjadt friss füvet legelte és az elhagyatott havasi kunyhók körüli sózókat kereste fel. Ha bő bükkmagtermés volt, egészen a bükkösökbe húzódott. A telet lehetőleg hómentes déli oldalakon töltötte, hol a vágásokban oly nagy mennyiségben termő szederindákkal táplálkozott.
    Miután az őz különböző viszonyokhoz való alkalmazkodási képessége rendkívül nagy, azért talán a legkozmopolitább vadfélék egyikének tekinthetjük. Egyrészt az Alföld akácosaiban, vetések és szőlőültetvények között él és szaporodik, másrészt viszont a havastetőkön, a zergeterületeken, égbenyúló sziklafalak árnyékában, az örök hómezők közvetlen szomszédságában is jól érzi magát. A háborúelőtti utolsó években egyik zergeterületemen rendkívül elszaporodott és a kérődzők családjához tartozó távoli rokonával, a zergével, látszólag a legjobb egyetértésben élt. Ezzel azonban távolról sem akarom azt mondani, hogy közöttük az együttélésnek olyan nemét tapasztaltam volna, mint amilyenről az afrikai vadászok a gnura és zebrára vonatkozólag írnak, mely állatok állitólag együtt legelve figyelmeztetik egymást a közeledő veszélyre. Azt azonban ismételten megfigyeltem, hogy őzek és zergék egymás közvetlen szomszédságában legelésztek, a nélkül, hogy egymást kerülték, vagy hogy az egyiknek a jelenléte a másikat bármiképpen is zavarta volna. A kolumbácsi legyek okozta veszedelem elől az őz ugyanazokra a szélnek kitett hegy- és sziklacsúcsokra menekül, mint a zerge. Mindez csupán a hómentes időszakra vonatkozik, mert a szegény, hegyes lábacskákon járó őzike a mély hó elől mindig lejjebb fekvő, védettebb helyeken kénytelen menedéket keresni.
    Az őz és a zerge fent leírt együttélését megfigyeltem az összes retyezáti területeken, melyeket a háború alatt mint vadászkülönitmény-parancsnok hetekig bejártam.
    Erdélyi tartózkodásom utolsó éveiben nagy kedvvel és szenvedéllyel hódoltam az őzcserkészet sportjának is: Részben ugyanazon a helyen, mint ahol a zergevadászatot gyakoroltam. Egy-egy őzbak elejtése azonban aránytalanul nagyobb gondot és fáradtságot okozott, mint a zergéé. A zergét, mely helyi vonatkozásban sokkal hívebben ragaszkodott szokásaihoz, különösen fejlett szaglási érzékének tekintetbevétele mellett, aránylag könnyen tudtam megközelíteni. Az őz megjelenésében azonban mindig valami titokzatos, kísérteties, kiszámíthatatlan volt. Ha valahol a sziklák között vagy egy tisztáson megláttam, rendesen, mire nagy kerülő után odajutottam, csak hült helyét találtam. Általában azt figyeltem meg, hogy legelészés közben, amikor nem zavarják, sokkal nagyobb területen mozog, mint a zerge.
    Őszintén be kell azonban vallanom, hogy csekélyebb sikereimet az őzvadászat terén főleg annak a körülménynek kell tulajdonítanom, hogy ennek a vadnak a szokásait és sajátosságait nem ismertem annyira, mint a zergéét. Nem nőttem fel vele együtt, mint büszke hegyi antilopunkkal, melyet vadászati pályafutásom kezdete óta ismertem. Az őz után szenvedélyesen cserkésztem, megfigyelése mindig a legnagyobb örömet okozta, utolérhetetlenül kecses mozdulataiban gyönyörködtem, de a lövésről néha megfeledkeztem. Sőt rendesen azt sem bántam, ha hibáztam. Úgy voltam vele, mint a havasi gyopárral, melynek a környezettel harmonizáló egyszerű, fehér szépségét bámultam, de sohasem szerettem letépni.
    A hírek, melyek szűkebb hazámból számüzetésem helyéig eljutnak, az ottani őzállomány jövőjére vonatkozólag nem sok jóval kecsegtetnek. A fehér Mahdisták Erdélyben épúgy, mint fekete elődeik a Szudánban, minden könnyen elejthető vadat elpusztítanak. Ottlétemkor, 1919 tavaszán már megkezdték a hasas suták gyilkolását. A vadállomány hullámvonala, mely a magyar uralom alatt emelkedő irányzatot mutatott, meredeken lefelé esik. Attól félek, hogy Erdélybe való visszatérésünk után magunkat minden tekintetben egy hullámvölgynek eddig nem tapasztalt és el sem képzelhető mélységben fogjuk találni. A viszontlátásban rendíthetetlenül bízom, de mire az 1918-as állapotok visszatérnek, addig a mostani vadásznemzedék már a túlvilági boldog vadászterületeken fog cserkészni.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982075
Webáruház készítés