Új jelszó kérése
DigiBook e-Book olvasó szállítás

2017. évi szállítási információk:

Ha a FoxPost csomagautomatáit választja, e-könyv olvasóját INGYEN szállítjuk!

FoxPost csomagautomaták 50 helyen

A GLS 20.000.- Ft feletti megrendelését 890.- Ft-ért szállítja házhoz vagy csomagpontra,

idén a Pick-Pack Pontra történő kiszállítást nem javasoljuk. 

KOBO Aura ONE - világújdonság!

A KOBO Aura ONE        a világ első változó színű háttérvilágítással szerelt, 330 DPI felbontással, 20 cm-es képátlójú MEGÉRKEZETT!

KOBO Aura ONE színes háttérvilágítással

Termékajánló
Kiemelt Partnereink

Icarus readers

Icarus brandlogo

Energy Sistem

 Energy Sistem brandlogo

Támogatóink

Büszkén tudatjuk minden kedves érdeklődőnkkel és vásárlónkkal, hogy e-könyveink kiadását immár a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja!

NKA logó

Termék részletek


Conan-Doyle: Sherlock Holmes feltámadása_EPUB

Conan-Doyle: Sherlock Holmes feltámadása_EPUB
540 Ft

A Sherlock Holmes feltámadása és egyéb bűnügyi elbeszélések című (helyesebben czimű...) kötetünk különleges vállalkozás. Ugyanis mind a borító, mind a fordítás pontosan abból az időből származik, mint maga a mű: teljesen korhű, és autentikus.
Odilon Redon, akinek egyik művét használtuk fel a borító tervezésekor, saját korában igazi "Enfant terrible" volt, holott manapság kevesen ismerik. Ettől függetlenül művei hasonló hatást fejtenek ki a nézőre, mint Conan-Doyle művei az olvasóra. Ezért választottuk borítóul. A kötetet Tábori Kornél korhű műfordításában közöljük. (a Kiadó)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A viszontlátás első örömein s a velük járó hosszas kérdezősködéseken és magyarázatokon átesve, mint hajdan, ismét együtt ült a két jóbarát, látszólag vidám szivarszó mellett. A további eseményekről igy számol be Watson dr.:
    - Ma éjjel tehát olyan mestermüvet kell végrehajtanunk, kedves Watsonom - szólt Holmes, a mikor magyarázata végéhez ért - a mely büszkeséggel fog eltölteni bennünket, ha sikerül. Kilencedfél órakor utnak indulunk és nyélbe ütjük azt a kalandot az üres házban.
    A mondott órában ott ültem a kocsiban Holmes mellett, zsebemben revolverrel s szivemben egy izgalmas kaland előérzetével. Holmes arcza hideg és sötét volt. Összeránczolt szemöldökei s zárt vékony ajkai sivár gondolatokat árultak el. Nem tudtam, micsoda vad bestiát készül felhajszolni a bünös Londonnak iszaptengerében, csak a vadászmagatartásból láttam, hogy komoly dolog van készülőben s az a különös titkos mosoly, a mely olykor arczának rideg vonásait átfutotta, bizony semmi kellemeset nem igért.
    Azt hittem, hogy a Baker-streetre hajtatunk, de Holmes a Cavendish-Square sarkán megállittatta a kocsit. A mikor kiszálltunk belőle, észrevettem, hogy fürkészve tekintett jobbra-balra s később is, minden utczasarkon körülnézett, vajjon nem üldözik-e? Különös utat jártunk be. Holmes minden zegét-zugát ismerte Londonnak; gyors és biztos lépésekkel haladt a kisebb-nagyobb utczák és átjárók egész utvesztőjében, a melynek létezéséről eddig sejtelmem sem volt. Végre valami kapun át elhagyatott udvarba értünk; Holmes kulcscsal kinyitotta a ház hátsó ajtaját s mi beléptünk rajta. Az ajtó ujra bezárult mögöttünk.
    Vak sötétség fogadott bennünket. Az egész ház kihaltnak látszott. A csupasz lépcsőfokok recsegtek-ropogtak alattunk s kezemet kinyujtva falhoz értem, a melyről rongyokban lógtak le a tapéták. Holmes hideg, vékony ujjai csuklómat szorongatták. Valami hosszu termen át egy ajtóhoz vezetett, a melynek ives ablakán sápadt fény szürődött keresztül. Itt hirtelen jobbra kanyarodott s erre tágas, négyszögü, üres szobában találtuk magunkat, a melynek közepére az utczai lámpák halvány fényt szórtak. Köröskörül azonban vak sötétség terjengett. A lámpák világossága meglehetős nagy távolságról vetődött hozzánk; az ablaktáblákat vastagon lepte be a por, ugy, hogy alig láthattuk egymást. Bajtársam vállamra tette kezét s ajkát szinte rátapasztotta fülemre:
    - Tudod-e hol vagyunk? kérdezte suttogó hangon.
    - Hisz’ ez a Baker-street! feleltem, az ablakon kitekintve.
    - Eltaláltad. A Camden-házban vagyunk, átellenben régi lakásommal.
    - De minek vagyunk itt?
    - Mert innen pompás kilátás nyilik arra a festői épületre. Kérlek, kedves Watson, fáradj közelebb az ablakhoz, de rejtsd el óvatosan magad; nézz át régi lakásomra, a honnan kettecskén annyi kalandos utra indultunk. Mégis csak kiváncsi vagyok, hogy három évi távollétem alatt elfelejtettem-e, hogyan lehet meglepetést szerezni?
    Közelebb léptem s átpillantottam a jól ismert ablakra. Első meglepetésemben rekedt kiáltás tört ki belőlem. A redők le voltak eresztve s a szoba vakitó fényben uszott. Bent a szobában férfi ült egy széken s árnyéka éles, fekete körvonalakban esett a világos függönyre. Fejtartását, szögletes vállait és szigoru arczélét tisztán láthattam az árnyképen. Valóságos rajz volt ez, arczélben s olyan fekete silhouette benyomását keltette, a milyeneket hajdan nagyapáink szerettek késziteni. A mellett meglepően hű mása volt Holmesnak és annyira megtévesztett, hogy kinyujtottam karomat és ugy akartam meggyőződni róla, hogy az eredetije tényleg itt áll-e mellettem? Hogyne lett volna ott, majd megszakadt a nevetéstől.
    - Szent Isten! Hisz’ ez szemfényvesztés! kiáltottam.
    - Már magam is kezdem hinni, - szólt Holmes - s a hangjából kiéreztem azt az örömet és büszkeséget, a mit a müvészben a saját alkotása kelteni szokott. - Hasonlit rám, ugy-e?
    - Megesküdnék rá, hogy te vagy!
    - A báb Meunier Oszkár ur müve, a ki három napig dolgozott rajta Grenobleban. Mellszobor, viaszkból. A többit magam csináltam ma, a Baker-streeten való látogatásom alkalmával.
    - De hát mirevaló ez az egész?
    - Arra való, hogy alapos okok folytán el tudjam hitetni egynémely emberekkel, hogy itthon vagyok, holott pedig másfelé járok.
    - Gondolod, hogy szemmel tartják a lakásodat?
    - Sőt biztosan tudom.
    - Kik azok?
    - Régi ellenségeim, kedves Watson. Az a szeretetreméltó banda, a melynek vezetője a reichenbachi vizesésben aluszsza örök álmát. Képzeld, megtudták, hogy életben vagyok! Biztosra vették, hogy előbb-utóbb csak visszatérek lakásomra. Ezért folyton figyelemmel kisérték azt, ma reggel pedig meglátták, hogy hazajöttem.
    - Honnan tudod?
    - Onnan, hogy megismertem egyik silbakjukat, mikor az ablakon kitekintettem. Elvetemült ficzkó. Parker a neve, foglalkozására nézve nyerges és valóságos fütty-művész. Vele ugyan nem sokat törődtem, de annál többet azzal a rettenetes alakkal, a mely mögötte rejtőzik: Moriarty kebelbarátjával, London legravaszabb és legveszedelmesebb gonosztevőjével. Ez az ember ma lesben van utánam, Watson, és nem is sejti, hogy tulajdonképen mi tartjuk szemmel őt.
    Lassankint megértettem barátom egész tervét. Kényelmes helyzetünkből mi lestük ki azokat, a kik bennünket szimatoltak s az üldözőkből üldözöttek lettek. A szögletes árnykép odaát a csalétek és mi vagyunk a vadászok. Némán álltunk az ablaknál és erősen figyeltük az előttünk le- és fölsiető alakokat az utczán. Holmes meg se mocczant. Éber szemmel tartott mindent s tekintetével folyton követte a járókelőket. Sötét, zivataros éjszaka volt, a hosszu utczán fagyos szél süvitett végig. Az emberek kabátjuk gallérját feltürve siettek haza.
    Egy párszor ugy tetszett, hogy egyik-másik alak ujra visszatér, különösen két ember tünt fel nekem, a kik látszólag a vihar elől behuzódtak egy hozzánk közel eső ház kapujába.
    Rájuk akartam terelni barátom figyelmét. De ő türelmetlen hangon utasitott vissza s szótlan bámult ki az utczára. Néhányszor idegesen dobbantott a lábával s ujjaival az ablakon dobolt. Feltünően türelmetlen lett, mintha a helyzet nem tetszett volna neki. Éjféltájban, mikor az utcza egyre néptelenebbé vált, határtalan izgalmában sétálni kezdett a szobában. Pillantásom a kivilágitott ablakra esett s e perczben megint, az előbbihez hasonló meglepetés ért.
    - Az árnykép megmozdult! kiáltottam.
    Tényleg, a kép most már nem arczéllel, hanem háttal fordult felénk.
    - Persze, hogy megmozdult, - felelt Holmes. - Csak nem bolondultam meg, hogy holmi jámbor madárijesztővel próbáljam megtéveszteni Európa legélesebb elméjét. Két óráig pepecseltem a bábon, én meg a gazdasszonyom, Hudsonné. Nyolczszor mozgatja meg a bábot, minden negyedórában egyszer. Az előtérből dolgozik, azért nem látszik az árnyéka... Ah?
    Sivitó hang szakadt ki egyszerre a torkából. A sápadt fényben láttam, hogy óriási izgatottságában előrehajlik s minden idege szinte megfeszül az erőlködésben. Az utcza ekkorra néptelen és csöndes lett. A vak feketeségben a sárga függöny volt az egyetlen fényes pont, közepén az éles körvonalu silhouettel. Az a sivitó, sziszegő lihegés, a mely barátom végtelen izgatottságáról tett bizonyságot, ujra érintette fülemet. A másik pillanatban már a szoba legsötétebb sarkába vonszolt s intéskép ajkamra szoritotta kezét.
    Hirtelen nesz hallatszott, finom nesz, a melyet barátom éles füle már előbb meghallott. Halk, óvatos lépések közeledtek felénk, nem az utczáról, hanem az épület hátsó traktusa felől, a hol lesben állottunk. Holmessal együtt a falhoz lapultam s kezemet revolveremre illesztettem. Erőlködve igyekeztem a sötétségen áthatolni; a nyitott ajtóban egy férfialakot pillantottam meg.
    Az ember egy perczig nyugodtan vesztegelt helyén, majd előrehajolva, fenyegető tartással a szobába lépett. Még három lépésnyire volt tőlünk. Már-már támadásra készültem, de akkor észrevettem, hogy sejtelme sincs a mi jelenlétünkről. Halkan siklott el mellettünk az ablakhoz, a melyet óvatosan, nesztelenül mintegy ökölnyi magasságra föltolt maga előtt. A hogy a nyilásig hajolt, az utczai lámpás fénye egész teljességében végigömlött arczán. A férfit szinte az őrültséggel határos izgatom fogta el. Szemei fénylettek s arcza görcsösen rángatózott. Korosabb úrnak látszott, sasorral, kopasz fejjel, hatalmas, lekonyuló bajuszszal. Köcsögkalapját a feje búbjára tolta s nyitott felöltője alól kiragyogott fehér inge. Sovány, barna arcza mély ránczokkal volt végig szántva. Kezében botot szorongatott, a mely valahányszor a padlóhoz ütődött, érczhangot adott.
    A férfi nagyobb alaku tárgyat vett ki zsebéből, a melyen addig babrált, a mig, valami hangos berregést hallatott, mint a becsapódó zár nyelve. Még mindig a padlón térdepelve egész erejével az emeltyüre hajolt, mire még hangosabb berregés következett, a mely szintén hangos csattanással végződött. Erre felemelkedett helyéről. Most láttam csak, hogy valami furcsa agyu szélpuska van a kezében. Fölhúzta a ravaszt, valamit bele rakott s ismét lecsapta. Erre térdre ereszkedett s az ablakpárkányra támasztotta a puska csövét. Hosszú bajusza két oldalt csüngött le a puska-agyról és szeme villogva siklott végig a csövön. Egy pillanatig mozdulatlanul maradt igy, majd átfonta ujjaival a ravaszt, az a berregő hang ujra ismétlődött s következő pillanatban hosszas csörömpölés és ropogás volt a válasz, mintha egy nagy üvegtábla darabokra zúzódnék.
    Közvetlen utána Holmes, mint a tigris rávetette magát hátulról a vadászra és arczczal előre lóditotta. De ez sem volt rest: hirtelen talpra ugrott s villámgyors mozdulattal torkon ragadta Holmest. Én azonban revolveremmel fejbe vágtam, úgy, hogy ismét lehanyatlott a padlóra. Amig magam minden erőmből lefogni igyekeztem, bajtársam éles füttyöt hallatott. Odakint nyomban nehéz, siető lépésektől visszhangzott az utcza és két egyenruhás rendőr egy detektiv kiséretében a főbejáraton át a kertbe hatolt.
    - Ön az, Lestrade? kérdezte Holmes.
    - Én vagyok, Holmes úr. Személyesen akartam segitségére jönni. Örülök, hogy ismét Londonban láthatom.
    Mindketten felemelkedtünk. Foglyunk, a kit a két rendőr közrefogott, mélyen lélegzett. Minthogy eközben az utczán egész sereg kiváncsi ember verődött össze, Holmes becsukta az ablakot s leeresztette a redőt. A rendőrök előszedték lámpásaikat, Lestrade két gyertyát gyujtott meg. Végre alaposabban szemügyre vehettem foglyunkat.
    Visszataszitó, gonosz arcz tekintett onnan rám. Filozófus fejforma, mely kéjenczre valló állban végződik. Erre az arczra minden képzelhető gonoszságnak a bélyegét rásütötte a természet. Velünk nem is törődik.
    Szeme állandóan Holmesre volt irányitva: tekintetében gyülölség és bámulat viaskodott egymással.
    - Te sátán! dörmögte egyre. - Te ravasz, ravasz sátán!
    - Ah, ezredes! üdvözölte a foglyot Holmes, összegyürt gallérját rendbe hozva. - Már rég nem volt szerencsém, azóta, hogy a reichenbachi vizesés fölött lebegve, figyelmének barátságos jeleivel elhalmozott.
    Az ezredes holtra dermedve nézett barátomra.
    - Te agyafurt, ravasz sátán!
    Ez volt minden, a mit kinyöghetett.
    - Nini, még be sem mutattam egymásnak az urakat, szólt Holmes. - Ez itt, uraim, Moran Sebestyén ezredes, ezelőtt az indiai hadsereg tisztje; a legjobb tigris-vadász, a kit valaha keleti császárságunk teremtett. Azt hiszem, colonel, csak az igazságot szolgálom, a mikor kijelentem, hogy mint tigris-vadász az egész világon páratlan.
    Az öreg, a ki vad pillantásu szemeivel s borzas bajuszával maga is olyan volt, mint egy tigris, még mindig némán bámult bajtársamra.
    - Csodálom, hogy az ilyen öreg vadászt megtéveszthette az én egyszerü hadicselem, szólt Holmes. - Hiszen ismernie kellett már. Nem tette ön azt meg számtalanszor, hogy a fatörzshöz odakötött egy gidát s az ágak közt elbujva, puskával kezében leste a tigrist, a melyet a csalétek oda csábit. Ez az üres ház itt az én fatörzsem s ön az én tigrisem.
    Moran colonel dühös kiáltással szökött előre, de a két rendőr visszarántotta.
    - Csak arra nem számitottam, hogy ezt a házat és ablakot fogja czéljaira felhasználni; azt hittem, hogy az utczán fog müködni, a hol ezek az urak már vártak önre. Ezt nem tekintve, minden programmom szerint ment végbe.
    Moran colonel a hivatalos titkos rendőrhöz fordult.
    - Akár van oka engem letartóztatni, akár nincs, - szólt - nem látom be, hogy miért kell nekem ennek az embernek a gunyolódását végigszenvednem. Ha a hatóság már hatalmába keritett, kivánom, hogy a törvény szerint bánjanak is velem.
    - Igaza van, szólt Lestrade helyeslőleg. - Nincs több megjegyzése, Holmes ur?
    Holmes fölvette a földről a szélpuskát és megvizsgálta szerkezetét.
    - Bámulatos fegyver - mondta, - nesztelen és borzalmas hatással müködik. Ismertem a mesterét, Herdert, a vak német mechanikust, a ki Moriarty tanár számára készitette. Vegye gondjaiba, Lestrade, a hozzávaló golyókkal együtt.
    - Bizza csak ránk Holmes ur, szólt Lestrade. - Van még valami mondanivalója?
    - Csak azt szeretném még tudni, hogy milyen czimen akar ön vádat emelni ez ember ellen?
    - Milyen czimen?... Magától értetődik, hogy a Holmes Sherlock ur ellen megkisérelt gyilkosság czimén!
    - A világért se, Lestrade! Tudni sem akarok erről az ügyről. Egyedül az ön érdeme ez a remek fogás. Igen, Lestrade, gratulálok hozzá. Az élelmességének és bátorságának köszönheti, hogy hatalmába ejtette.
    - Hatalmamba ejtettem?.. Kit, Holmes ur?
    - Ezt az embert, a kit az egész rendőrség hasztalan keresett, - Moran Sebestyén colonelt, a ki a jobb sorsra érdemes Aldair Ronaldot a mult hónap harminczadikán, szélpuskájának robbanó golyójával, a Park Lane 427. számu házának ablakából agyonlőtte. Ez a vád, Lestrade! És most Watson, ha nem félsz a légvonattól, a mit egy törött ablak idéz elő, jer át velem a dolgozószobámba, a hol egy jó szivar mellett néhány érdekes részletet mesélek el majd neked.
    Barátom lakására érve, két alakot találtunk a szobában: Hudsonnét, a ki örömtől sugárzó arczczal fogadott bennünket - és a Holmes hálókabátjába bujtatott viaszbábot, bajtársam hü mását, a melynek kalandunkban olyan jelentős szerep jutott.
    - Kitünően oldotta meg a feladatát, Hudsonné, dicsérte Holmes. Megfigyelte, hogy hová furódott a golyó?
    - Meg, Holmes ur. Átfurta ennek a szép szobornak a fejét és aztán visszapattant a falról. Tessék!
    - Revolvergolyó! Látod, Watson? Ki hinné, hogy szélpuskából ered. Köszönöm a segitségét, Hudsonné asszony... És most, kedves barátom, foglald el régi helyedet; sok mindenfélét kell veled megbeszélnem.
    Holmes elővette életrajzi jegyzeteit, hátradőlt székében és erősen fujva szivarjának füstjét, lassan lapozgatni kezdett könyvecskéjében. Végre átnyujtotta nekem s én a következőket olvastam benne:
    „Moran Sebestyén, ezredes. Foglalkozás nélkül. Fia a volt perzsiai angol követnek. Oxfordban nevelkedett, szolgált a gyarmati hadseregben. Megirta két kötetben utazásait és vadászatait, duvadakra. Több játék-klub tagja.”
    A lap szélére ezt a megjegyzést irta Holmes: „London második legveszedelmesebb gonosztevője.”
    - Ugy ám, szólt Holmes. - Ez a derék katona már Indiában a rossz utra tért s Londonban pedig kénye-kedve szerint üzte mesterségét, mint Moriarty czinkostársa; ügyességével azonban el tudta kerülni a biróság figyelmét. Ő volt az, a ki czimborájának pokolba szállása után minden erejével a vesztemre tört. Az ujságokból, a melyeket Francziaországban figyelemmel olvastam, kiszimatoltam üzelmeit. Ekkor történt, hogy Aldair Ronaldot meggyilkolták s ezzel elérkezett az én időm. Az, a mit Moranról tudtam, arra a gondolatra vezetett engem, hogy ő a gyilkos. Ő kártyázott ezzel a fiatalemberrel, ő követte a lakásáig, ő lőtte agyon a nyitott ablakon keresztül. Csak neki van ilyen ritka fegyvere s a mellett ő a világ legjobb vadásza is. Tehát azonnal idesiettem. Ő megtudta ezt s egyuttal megszimatolta, hogy érkezésem az ő gaztettével függ össze, a mi roppant nyugtalanná tette. Én alkalmat nyujtottam neki egy ellenem irányuló gyilkos merényletre, de suttyomban figyelmeztettem a rendőrséget, hogy talán szükség lesz közbelépésére. Erre aztán visszavonultam megfigyelő állomásomra. Tisztában vagy most már mindennel, kedves Watson?
    - Nem egészen, feleltem. - Még nem mondtad el nekem az okát, hogy mért ölte meg az ezredes Aldair Ronaldot?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981276
Webáruház készítés