Új jelszó kérése
DigiBook e-Book olvasó szállítás

2017. évi szállítási információk:

Ha a FoxPost csomagautomatáit választja, e-könyv olvasóját INGYEN szállítjuk!

FoxPost csomagautomaták 50 helyen

A GLS 20.000.- Ft feletti megrendelését 890.- Ft-ért szállítja házhoz vagy csomagpontra,

idén a Pick-Pack Pontra történő kiszállítást nem javasoljuk. 

KOBO Aura ONE - világújdonság!

A KOBO Aura ONE        a világ első változó színű háttérvilágítással szerelt, 330 DPI felbontással, 20 cm-es képátlójú MEGÉRKEZETT!

KOBO Aura ONE színes háttérvilágítással

Termékajánló
Kiemelt Partnereink

Icarus readers

Icarus brandlogo

Energy Sistem

 Energy Sistem brandlogo

Támogatóink

Büszkén tudatjuk minden kedves érdeklődőnkkel és vásárlónkkal, hogy e-könyveink kiadását immár a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja!

NKA logó

Termék részletek


Csehov: A párbaj_MOBI

Csehov: A párbaj_MOBI
690 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

    - Úgy nézel ki, mintha azért jönnél, hogy engem elfogj, - mondá Fon-Koren, meglátva a hozzá bejövő, parádéba öltözött Szamojlenkot.
    - Erre mentem el s gondoltam: meg kellene látogatni a zoológust, - felelt Szamojlenko, leülve egy nagy asztalhoz, amelyet maga a zoológus rótt össze egyszerü deszkából; - jó napot, szent atya! - üdvözölte a diakónust, aki az ablaknál ült és valamit másolt. - Egy pillanatig leülök, aztán futok haza az ebédről gondoskodni. Ideje már... nem zavarom az urakat?
    - Egy cseppet sem, - felelt a zoológus, szétszaggatva az asztalon valami apró papirszeleteket; - másolással foglalkozunk.
    - Úgy... Óh, Istenem, Istenem! - sóhajtott Szamojlenko, aztán nagy vigyázattal magához húzott az asztalon egy poros könyvet; amelyben egy kiszáradt kígyó feküdt; - most már képzeljük el, hogy valami kis zöld bogárka megy a dolga után s egyszerre csak szembe találkozik ilyen ördög-fajzattal! Gondolom, hogy mennyire megrémül!
    - Az gondolható.
    - Ennek mérge is van, hogy azzal védje magát.
    - Igen, hogy védje magát és másokat támadhasson...
    - Úgy, úgy, úgy... S a természetben, kedves galambocskáim, minden cél- és okszerűen van berendezve, - sóhajtott Szamojlenko. - Csak egy van, amit én nem értek. Te nagyeszü ember vagy, hát magyarázd meg, kérlek. Tudniillik vannak kis állatok, nem nagyobbak, mint a patkány, külsőleg igen kedvesek, de valójában, - mondhatom neked, - a legnagyobb mértékben gonoszak és erkölcstelenek. Tegyük föl: elindul egy ilyen fenevad az erdőn, meglát egy madarat, megfogja és megeszi. Tovább megy és látja, hogy a fűben kis fészek van, a fészekben tojások: megenni már nem birja, mert jóllakott, hanem azért mégis szétharap egy tojást, a többit pedig kigórálja a fészekből. Aztán találkozik egy békával s azzal elkezd játszani. Ha jól elkínozta a békát, megint tovább megy és találkozik egy bogárral. S ezen módon mindent elpusztít útjában. Bemászik más állatok odvaiba, készakarva szétgórálja a hangya-zsombékokat, kettéharapdálja a csigabigákat. Ha patkánynyal találkozik, azzal birokra megy, ha meglát egy kis kígyót vagy egeret: azt muszáj neki megfojtani. S ez így megy egész nap. Hát mondd meg, kérlek, mi szükség van a természetben ilyen állatokra?
    - Nem tudom, melyik állatról beszélsz, - mondá Fon-Koren; - bizonyosan valamely rovarevőről. De hát mi van abban? A madár a körme közé került, mert nem vigyázott jól magára: szétgórálta a tojásos fészket, mert a madár ügyetlen, rosszul csinálta meg a fészkét s nem tudta azt jól elrejteni. A békának bizonyosan valami világos, pettyes bőre van, másképp a te állatod nem vette volna észre és így tovább. A te állatod csak a gyöngéket, ügyetleneket, vigyázatlanokat, röviden: a tökéletleneket pusztítja, amelyeket a természet nem tart szükségesnek a jövő számára megőrizni. Életben csak az ügyesebbek, vigyázóbbak, erősebbek és fejlettebbek maradnak. Így aztán a te állatod, a nélkül, hogy őneki arról sejtelme volna, a tökéletesedés nagy céljait szolgálja.
    - Úgy, úgy, úgy! Apropos, - szólt Szamojlenko elfogulatlanul, - adj nekem kölcsön száz rubelt.
    - Szívesen. A rovarevők közt igen érdekes példányok vannak, mint például a vakondok. Azt mondják róla, hogy hasznos állat, mert pusztítja a kártékony rovarokat. Beszélik, hogy egy német I. Vilmos császárnak vakondok-bőrből készített bundát ajándékozott s a császár megparancsolta, hogy hordják le a németet azért, hogy az annyi hasznos állatot pusztított el a bunda kedvéért. Pedig a vakondok kegyetlenség dolgában semmivel sem áll hátrább a te állatodnál, sőt nagyon is kártékony, mert nagyon is rontja a réteket.
    Fon-Koren kinyitott egy fiókot és kivett onnan egy száz rubeles bankjegyet.
    - A vakondoknak erős mellkasa van, mint a szárnyasegérnek, - folytatta Fon-Koren, bezárva a fiókot; - csontjai és izmai roppant ki vannak fejlődve, szája rendkívül föl van fegyverezve. Ha a vakondok olyan nagy volna, mint az oroszlán, akkor ő volna a legerősebb, legyőzhetetlen állat. Érdekes, amikor két vakondok a föld alatt találkozik: mintha összebeszéltek volna, mind a ketten egy kis teret kezdenek ásni; ez a kis tér arravaló nekik, hogy kényelmesen verekedhessenek. Elkészülvén a tér, dühös csatára mennek s addig viaskodnak, amig az egyik el nem hull. Nesze a száz rubel, - mondá Fon-Koren, hangját lejebb szállítva, - de azzal a kikötéssel, hogy nem a Lajevszkij számára kéred.
    - Hát ha Lajevszkij számára kérném? - mondá Szamojlenko elpirulva; - mi közöd neked ahhoz?
    - Lajevszkij számára én nem adhatok. Tudom, hogy te szeretsz kölcsön adogatni. Te még Kerimnek, a rablónak is adnál, ha kölcsön kérne tőled, de megbocsáss: ebben a mesterségben én nem leszek segítségedre.
    - Igen, Lajevszkij számára kérek, - mondá Szamojlenko fölállva és jobbkezével hadonázva. - Igenis, Lajevszkij számára. És se Istennek, se ördögnek nincs joga, engem arra tanítani, hogy miképpen bánjak én a saját pénzemmel. Tehát nem tetszik adni? Nem?
    A diakónus hahotára fakadt.
    - Ne indulatoskodjál, hanem gondolkozzál józanul, - mondá a zoológus; - szerintem Lajevszkij urral jót tenni éppen oly esztelenség, mint a kiszáradt füvet öntözni, vagy a sáskát megetetni.
    - Én szerintem pedig kötelességünk embertársainkon segíteni! - kiabált Szamojlenko.
    - Akkor segíts ezen az éhes törökön, aki itt fekszik a sövény alatt. Ez munkás ember és szükségesebb, hasznosabb, mint a te Lajevszkijed. Add oda ennek a száz rubelt. Vagy áldozz száz rubelt az én expediciómra!
    - Ideadod azt a pénzt, vagy nem adod? kérdem még egyszer.
    - Mondd meg őszintén: mire kell neki?
    - Nem titok. Szombaton Szent-Pétervárra utazik.
    - Igen? - mondá vontatva Fon-Koren; - aha!... értjük. Hát Fjodorovna Nadezsda vele megy, vagy hogy?
    - Ő még egyelőre itt marad. Lajevszkij rendbe hozza Pétervárott a dolgait s pénzt fog küldeni Fjodorovna Nadezsdának és akkor ez is elutazik.
    - Ügyes! - mondá a zoológus s elnevette magát; - ügyes! Jól ki van eszelve.
    Gyorsan odament Szamojlenkohoz s közel szembe állva vele, azt kérdezte:
    - Mondd meg őszintén: megunta Fjodorovna Nadezsdát? mi? Mondd: megunta? Igen?
    - Igen, - felelt Szamojlenko és izzadni kezdett.
    - Mily utálat! - mondá Fon-Koren s arcán látni lehetett, hogy utálatot érzett. - Két eset közül egyik igaz, Davidovics Sándor: vagy összeesküdtél vele Fjodorovna Nadezsda ellen, vagy pedig, - megbocsáss a kifejezésért, - buta vagy. Hát te azt nem látod, hogy ő úgy vezet téged a leglelkiismeretlenebb módon, mint egy gyereket? Hiszen világos, mint a nap, hogy meg akar menekülni Fjodorovna Nadezsdától s itt akarja őt hagyni. Az asszony itt marad a te nyakadon, s világos, mint a nap, hogy majd neked kell őt a saját költségeden Szent-Pétervárra küldeni. Hát vajjon a te derék barátod annyira elvakított téged az ő kiváló tulajdonságaival, hogy te a legegyszerűbb dolgokat sem látod?
    - Ezek csak gyanúk, - mondá Szamojlenko leülve.
    - Gyanúk? Hát akkor miért utazik el ő egyedül s nem az asszonynyal együtt? S kérdezd meg tőle, hogy ha már külön utaznak: miért ne utazzék el előre az asszony s utána ő maga? Óh, a ravasz bestia!
    Szamojlenkot hirtelen kétség és gyanu fogta elő s e miatt egyszerre lejebb hagyott energiája és csendesebben kezdett beszélni.
    - De az lehetetlen, - mondá, és visszaemlékezett arra az éjszakára, amelyet Lajevszkij nála töltött. - Hisz ő annyit szenved!
    - Mit bizonyít az? a tolvajok és gyújtogatók is szenvednek.
    - Tegyük föl, hogy neked igazad van, - mondá Szamojlenko elgondolkozva, - engedjük meg... de ő fiatalember, idegen helyen... diákember, mi is diákemberek vagyunk, rajtunk kívül itt senki sem segít rajta.
    - Segítsünk neki alávalóságokat elkövetni csak azért, mert te és ő egyidőben voltatok az egyetemen s ott együtt henyéltetek? Mily ostobaság!
    - Megállj... Gondolkozzunk hidegvérrel... Azt hiszem, hogy a következőképpen lehet a dolgot elintézni, - mondá Szamojlenko, újjait mozgatva; - én, tudod, adok neki pénzt, de becsületszavára megfogadtatom vele, hogy egy hét mulva utiköltséget küld Fjodorovna Nadezsdának.
    - S ő a becsületszavát adja, még könnyekre is fakad, sőt maga-magának is hinni fog akkor, de mit ér az ő becsületszava? Nem fogja megtartani s ha majd egy-két év mulva találkozol vele a Nevszkij proszpekten, amint új szeretőjét karonfogva vezeti, hát azzal fogja magát menteni, hogy őt elrontotta a civilizáció. Hagyd őt a pokolba! Hagyd ott a piszkot és ne vájkálj benne könyökig.
    Szamojlenko egy kis ideig gondolkozott, aztán határozott hangon megszólalt:
    - Már én csak mindenesetre adok neki pénzt. Akármit beszélsz... Én nem vagyok képes puszta gyanúra valamit megtagadni.
    - Nagyon derék! Csókolódzzál össze vele.
    - No hát add ide azt a száz rubelt, - szólt félénken Szamojlenko.
    - Nem adom biz’ én.
    Csend következett, Szamojlenko végképp elszontyolodott, arca bűnös, szégyenkező kifejezést öltött s különös volt látni a nagytermetü, vállrojtos, rendjeles ember szánalomraméltó, gyerekesen zavart arcát.
    - Az idevaló püspök nem kocsin utazza be a kerületét, hanem lóháton, - mondá a diakónus, tollát letéve. - Mikor úgy lóháton ül, igazán megható. Egyszerűsége és szerénysége igazán bibliai nagyságot kölcsönöz neki.
    - Jó ember? - kérdezte Fon-Koren, aki örült, hogy más tárgyra tért a beszélgetés.
    - Hogyne volna? Ha nem volna jó ember, hát fölszentelték volna-e püspöknek?
    - A püspökök közt igen jó és tehetséges emberek találkoznak, - mondá Fon-Koren. - Kár, hogy többnyire mindnyájuknak megvan az a gyöngéjük, hogy államférfiaknak képzelik magukat. Egyik az idegen nemzetiségűek oroszosításával foglalkozik, másik a tudományokat kritizálja. Ez nem az ő dolguk. Jobb volna, ha gyakrabban beütnék az orrukat a konzisztóriumokba.
    - Világi ember nem mondhat ítéletet a püspökökről.
    - Miért nem, diakónus? A püspök csak olyan ember, mint én.
    - Olyan, de mégsem, olyan, - szólt a diakónus sértődött hangon, s újra fölvette a tollat. - Ha ön olyan volna, akkor áldás volna önön, és ön püspök volna, minthogy pedig ön nem püspök, következésképp nem olyan, mint ő.
    - Ne kelepelj, diakónus! - mondá Szamojlenko kedvetlenül. - Hallgasd, csak, mit gondoltam, - fordult Fon-Korenhez. - Ne add hát ide a száz rubelt, hanem nézd: a télig még három hónapot fogsz nálam kosztolni, hát fizesd ki nekem most előre azt a három hónapot.
    - Nem én.
    Szamojlenko hunyorgatott és elvörösödött; gépiesen magához huzta a könyvet a kigyóval, ránézett, azután fölállt és fogta a sapkáját. Fon-Koren megsajnálta.
    - Hát tessék ilyen emberekkel élni és dolgozni! - mondá a zoológus és mérgesen rúgott a szögletbe valami papírdarabot. - Értsd meg hát, hogy ez nem jóság, nem szeretet, hanem kislelkűség, erkölcstelenség, méreg. A mit a józan ész fölépít, azt lerombolják a ti langyos, semmire sem való szíveitek. Mikor nekem gimnázista koromban has-tífuszom volt, a néném csupa jószívűségből jól tartott besavanyított gombával és majd belé haltam. Értsd meg a nénémmel együtt, hogy az emberszeretetnek a helye nem a szív, nem a kebel vagy mi, hanem ez ni!
    Fon-Koren megbökte újjával a homlokát.
    - Nesze! - mondá azután s oda dobta a száz rubeles bankjegyet.
    - Kár mérgelődnöd, Kolya, - mondá szelíden Szamojlenko, eltéve a pénzt, - én nagyon jól értlek téged, de... képzeld magad az én helyzetembe.
    - Te egy vénasszony vagy, ez az egész.
    A diakónus megint fölkacagott.
    - Hallgass csak rám, Davidycs Sándor, - szólt indulatosan Fon-Koren; - még egy kérésem van hozzád. Mikor átadod a pénzt annak a semmirevalónak, hát kösd ki, hogy vagy együtt utazzék el az asszonynyal, vagy az asszony utazzék el előre, másképp ne adj neki pénzt. Ővele nem lehet ceremónizálni. Mondd meg neki egyenesen s ha meg nem mondod, hát becsületszavamra mondom, hogy én elmegyek hozzá s mások jelenlétében ledobom a lépcsőn, tehozzád pedig többet ebben az életben egy szót sem szólok. Hát jegyezd meg ezt magadnak.
    - Miért is ne? ha az asszonynyal együtt utazik el, vagy ha az asszonyt előre küldi, az csak neki kényelmesebb, - mondá Szamojlenko; - még örülni fog. No, Isten áldjon meg.
    Szíves bucsút vett és kiment, de mielőtt bezárta volna maga után az ajtót, visszanézett Fon-Korenre, s szánakozva mondta neki:
    - Téged a németek rontottak el! Igen! A németek.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980781
Webáruház készítés