Új jelszó kérése
Termék részletek


ifj. Gaál Mózes: A Nyár Szigetén_EPUB

ifj. Gaál Mózes: A Nyár Szigetén_EPUB
990 Ft

A boldog ifjúság könyve. Benne van a nyári reggelek friss harmata, a forró dél zsibbasztó melege a zöldes fényben csillogó folyóparton, a hosszú délutánok szelíd méhzümmögése és az esték csillagfényes ragyogása. A természet ennyi gyönyörűségét, az élet szépségét - néha gondjait, bánatait is - kilenc-tíz éves gyerekek élik át azon a boldog nyáron, amikor egy régi birtokon nyaralnak együtt, a fiúk harcolnak, verekednek, pártokra szakadnak, majd kibékülnek, a lányok is velük játszanak, és közben apró, szép szerelmek szövődnek. A birtokon keresztül folyik egy nagyobbacska patak, közepén egy nádassal, bokrokkal benőtt sziget, a gyerekek képzeletében itt élnek az elvarázsolt hattyúlányok, akik tündérek, s a királynőjük Akka von Kebnekaise. Őt szeretnék megtalálni, de azután megelégszenek azzal, hogy itt játsszák el Verne Kétévi vakációját. Nemcsak a természet kitárulkozó szépsége, hanem a nagy barátságok bensőségessége, embermelege teszi boldoggá ezt a nyarat. Kalandok, izgalmak, utazás repülőgépen, látogatás egy bűvészmutatványos színházban, mind megannyi élmény, felejthetetlen élvezet. Ezt a szelíd szép regényt egy szelíd, kedves tekintetű, melegszívű, korán elhunyt író írta a XX. század elején.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Másnap még mindig esett az eső, pedig későn keltünk fel. Olyan jó volt lustálkodni az ágyban, míg kinn csepergélt az ablakdeszkára a víz. Sehogy se akartunk felkelni, hanem játszottunk az ágyban Gazsival gépelést. Szembeültünk, és a talpunkat egymásra illesztettük, akkor megkapaszkodtunk a kezünkkel, és próbáltuk, hogy melyik tudja kitolni a másikat. Aztán játszottunk húzósat, de az én lepedőm elcsúszott, és mind a ketten lezuppantunk az ágyról, és megint Gazsi esett alul, de most nem ütötte meg magát, csak mindent feldöntött. Aztán párnákkal dobálóztunk és cipőkkel. Akkor berontott Pali és Béla, és azt mondták, hogy Lilinek ma neve napja van, és sok vendég és rokon jön nemsokára, és ebédre és uzsonnára is sokan lesznek. Aztán ők is mindjárt dobálózni kezdtek párnákkal és cipőkkel, és én voltam most Gazsival Béla és Pali ellen, míg Pali leütötte a vizesüveget és Gazsi a gyertyatartót, és akkor bejött Etta néni, és azt mondta:
    - Jézus Isten, mit csinálnak?
    Béla mindjárt megmondta, hogy Pali törte el az üveget, ami nagyon jó volt, mert nem akartam, hogy Etta néni azt higgye, hogy mi csináltunk kárt. Akkor Etta néni kidobta Bélát és Palit, és mondta, hogy öltözködjünk, mert már fél kilenc.
    Azt mondtam:
    - Ma elegánsan kell öltözni, mert sok vendég lesz, és mert Lilinek neve napja van.
    Úgyis esős idő volt, hát felvettük a sötétkék ruhánkat, és duplagallért és nagy nyári selyem nyakkendőt kötöttünk bele, és magas sárga cipőt húztunk, és megpucoltuk a körmünket, mert még a tegnapi homok mind benne volt. Én feltettem az új ezüst mandzsettagombjaimat és Gazsi az arany nyakkendőtűjét a kis gyöngyszemmel a közepében. Akkor lekeféltük egymást, és nekem valami az eszembe jutott:
    - Valamit kéne mondani Lilinek, az ember nem húzhatja meg a fülét, mintha fiú volna.
    - Igen - mondta Gazsi. — És adni kéne neki valamit.
    - Nőknek mindig virágot adnak. De a virág kinn úgyis az övék, hát minek adjuk mi oda?
    Gazsi nem tudott tanácsot adni.
    - Azért lehet szakítani belőle és odaadni.
    - Cukrot kéne neki adni - mondtam -, mert az unokabátyám, az Endre is cukrot hozott mindig az Irénnek.
    - De nincs cukor.
    - Nekem van egy skatulya likőrös - de magam szeretném megenni.
    Sajnáltam, mert igazi Kugler volt, és mert én se ettem belőle.
    - Én nem sajnálnám - mondta Gazsi fölülről.
    - Én se sajnálom, de magam szeretném megenni. Meg aztán, ha én adom a likőröst, akkor mit adsz te?
    Ő se tudta, hogy mit, most már én mondtam fölülről:
    - Úszónadrágot nem adhatsz neki, mint Béla a kertész Bandinak.
    Gazsi gondolkozott, de mondtam, hogy úgyis hiába, legjobb, ha én se adom a likőröst, akkor neki se kell semmit adni.
    Tiszta zsebkendőt is vettünk, egész fehéret, nem színeset, és bedugtuk a külső zsebbe, hogy a csücske kilógott.
    - Furcsa ez a Lili - mondtam lassan, de igazán nem tudtam, hogy mondjam tovább, mert nem tudtam, hogy miért furcsa.
    - Csak azért furcsa, mert lány - mondta Gazsi, de őse tudta, hogy mit akart mondani.
    Azért furcsa a Lili, mert nem olyan, mint a többi, mert már első este furcsa volt, mert van egy unokatestvérem, az Ella, és vele mindig veszekedtünk, és iszonyú dühösek vagyunk egymásra. O mindent tud, ami engem dühösít, és mindig előjön vele, és én is néha egész délután gondolkoztam, hogy mit csináljak, hogy az Ella bőgjön, pedig unokatestvérek voltunk, és mindig megcsókoltuk egymást. És mikor már nagyon dühösített, hát megbokszoltam, és a papa akkor nyakon ütött, mert az Ella bőgött. Máskor meg elrontotta a játékot, mikor legjobban játszottunk, mert tudta, hogy ezt én akarom játszani, és mást akart játszani, valami hülyét, amit ő szeretett, és olyankor szerettem volna iszonyúan megcsípni a kövér fehér karját. De Lili egészen más, azt hiszem, Lilire nem is tudnék nagyon haragudni, amint a csepp arcával és nagy szemével néz, olyankor azt hiszem, hogy sose tudnám megcsípni vagy megbokszolni, hanem iszonyúan két vállra tenném, aki őt bántaná.
    Aztán akármilyen jó, amit mi csinálunk, mégis szívesen abbahagynám, hogyha ő valami mást akarna játszani - mondta Gazsi.
    - Azért a háborút kinn nem hagytam volna abba - mondtam, mert azt Liliért se hagytam volna abba.
    Gazsi azt mondta, hogy ő talán igen, de gondoltam: most könnyű mondani, mikor iszonyúan szorultatok.
    Aztán még valami az eszembe jutott.
    - Azért is furcsa a Lili - mondtam -, mert mindig olyasmit szeretnék csinálni vagy mondani, hogy nevessen és tapsoljon és nagyon örüljön rajta és ugráljon és belém kapaszkodjon! Ellánál mindig azt akartam, hogy bömböljön, Lilinél meg mindig azon gondolkodom, hogy valamin nevessen. És iszonyú jó, ha nevet!
    Gazsi azt mondta, hogy ő is egészen úgy van, és úgy van az ember Ritta nénivel is.
    - Ritta nénivel is - mondtam -, de Lilivel még inkább.
    - Mégis lehetne neki virágot adni!
    - Lehet - mondtam -, de furcsa, mert az ő virágjuk!
    - Az mindegy.
    Kimentünk, és szedtünk egy-egy nagy rózsát, de olyant, amelyik nincs még annyira kinyílva, hogy látszik a porzója, hanem félig bimbó. Kinn a veranda előtt volt terítve, és ott voltak mind. Odaadtuk a rózsákat Lilinek, és mondtuk, hogy még iszonyú sok vidám névnapot kívánunk neki. Kapott sok mindent, és a játékok az asztalon voltak. Mindenféle haszontalan lányjáték volt, de mondtuk, hogy szépek, és Gazsi úgy nézte őket, mintha igazán tetszett volna neki.
    Lili igazán nagyon furcsa volt. Rózsaszín ruha voltrajta és rózsaszín selyemszalagok, és nagy, csipkés kalapja volt, és rózsaszín gyöngy a nyakán, és a haja a kalap alatt olyan volt, mint a karácsonyfán az aranyszálak. Gondoltam, hogy mégis odaadom neki a likőröst, nem bánom Gazsit. De nem lehetett mindjárt, mert reggeliztünk. Az asztalra sütött a nap, és tele volt ragyogó foltokkal az abrosz és a Lili rózsaszín ruhája, és szeme fehérje úgy csillogott, mint a tej. Friss mazsolás kalács volt, és habot hoztak a csokoládéra. És volt sok rózsa az asztalon, és Ritta néni is egészen fehér ruhában volt, és Gusztin is fehér nadrág volt, azt mondta, hogy kukoricanadrág, és Lili annyit kacagott mindenen, és Ritta néni is, hogy én mindig újra tudtam valamit mondani, amin nevettek.
    Mondták, hogy ki mindenki jön délután. Lilinek két unokatestvére: Manci és Nóra és azoknak a mamája és bátyja, aki két évvel nagyobb, mint mi. És még két fiú és egy kisfiú és még két lány: az Aliz és a Zsuzska. És egy csomó nagy még, bácsik és nénik és öregek. Lesz itt vásár - gondoltam, és Gazsira néztem. De Gazsi nyugodtan nézett vissza, hát gondoltam, nem mi leszünk a leggyöngébbek. De aztán vége lett a reggelinek, és szétmentünk a kertben.
    Beszaladtam a szobámba, és megettem egy likőröst. Legalább egyet kóstoljak meg, mielőtt odaadom - gondoltam. Azután eligazítottam a cukrokat a skatulyában, hogy ne lássék, hogy egyet megettem... Aztán leballagtam a kertbe, és gondoltam, hogy nagyon jó a likőrös. De megláttam a ház mellett Lilit a rózsaszín ruhájában az új kis kocsijával, és gondoltam, hogy mégiscsak odaadom. Odamentem hozzá.
    - Gyere - mondtam -, mutatok valamit.
    Megfogta a kezem, és szaladtunk a szobámba. Elővettem a szép skatulyát és odaadtam neki.
    - Likőrös! - mondtam.
    - Likőrös? - kérdezte.
    - Likőrös - mondtam, és levettem a fedelét.
    Nagyon örült, és leültünk a díványra.
    - Te - mondta. - Ez nagyon jó!
    Megszámoltuk. Harminckilenc cukor volt benne.
    - Miért nem negyven? - kérdezte csodálkozva. Elvörösödtem.
    - Egyet már ettem - mondtam lassan.
    Nevetett, és ettünk egyet-egyet.
    - Délután sokan jönnek - mondtam.
    - Sokan jönnek, de nem mind szeretem őket. Legjobban szeretek veletek játszani. Jobban, mint a lányokkal. Azok olyan ostobák. Veled meg Gazsival borzasztó jóllehet játszani. Még jobban, mint Béláékkal. Ti mindent tudtok, és mindig jut valami az eszetekbe. Szeretnék mindig veletek lenni. Veletek és anyukával.
    Mondtam, hogy még soká itt maradunk, egész őszig. Akkor mosolygott:
    - Olyan jó lesz - mondta de ne menjetek el mindig az erdőbe játszani meg vadászni, hanem maradjatok itta kertben, vagy vigyél el engem is.
    Aztán megettünk még egy cukrot. Akkor azt mondta:
    - Ha Bélának, vagy Palinak, vagy Gézának, vagy a többinek lett volna ilyen likőrös, nem adták volna nekem, hanem megették volna.
    Hallgattam, mert én is először meg akartam enni.
    Azt mondta, hogy jó volna, ha télen is itt maradnánk.
    - Nem lehet - mondtam -, mert kezdődik a gimnázium, de ha jössz, hát elviszlek Pestre hozzánk, és akkor mindig játszunk. - Elmondtam, hogy mi mindenem van, és megtanítom sakkozni és jól zongorázni és festeni igazi olajfestékkel, amit ki kell nyomni a tubusból.
    Közben gondoltam, hogy milyen jó lenne igazán, ha Lili Pestre jönne.
    - Nekem úgy sincs kistestvérem - mondtam. - És úgy szeretlek, mintha a kistestvérem volnál.
    Ö azt mondta, hogy igazán a testvérem, mert éppen,de éppen úgy szeret, mint Bélát vagy Palit, de anyuka biztosan nem engedi Pestre.
    - Gyertek anyukával - mondtam -, az Astoria Szál-lóban a papa ismeri a főpincért, és keresünk nektek nagyszerű szobát, de nálunk is lakhattok, én odaadom az én szobámat, és alszom az ebédlőben. Nekem gyönyörű szobám van, és villany és gáz.
    Azt mondta:
    - Karácsonyra talán eljövünk, de jövő nyáron újra eljössz, ugye?
    Mondtam, hogy Balatonfüredre akartam menni, de inkább újra eljövök. Akkor megcsókoltuk egymást, és mondtam, hogy ő az én igazi kistestvérem, és ő is mondta, hogy igen, és megettünk még két likőröst, és visszamentünk a kertbe.
    Találkoztunk Gazsival, aki látta, hogy a likőröst Lilinek adtam. Láttam az arcán, hogy azt szeretné mondani: „Nekem azt mondtad, hogy nem adod, és titkon mégis odaadtad. Miért csaptál be engem?”
    Aztán dacos arcot csinált, és elsétált.
    A veranda előtt újra találkoztunk. És akkor jött a Miska kocsis, és mondta:
    - Befogtam, tessék adni a cetlit! - Mert ő bemegy kocsival a városba, és délutánra hoz tortákat a cukrásztól, és mindenfélét. Két óra alatt jön meg, mert a város tizenhat kilométer. Láttam, hogy Gazsi elmegy a verandáról…
    Aztán elment a Miska bácsi, és Gazsit se láttam többet.
    Mindenfélét játszottunk a kertben. Gondolkoztam, hogy hova ment Gazsi. Aztán egyszerre egy nagyszerű tervem támadt...
    Micsoda meglepetés az egész társaságnak! Ha Gazsi megmondta volna, hogy hová megy, őt is beavattam volna, de így egészen magam csinálom a Lili örömére.
    Guszti mondta, hogy a parádés kocsis is bemegy ebéd után rögtön a városba a fagylaltgépért, mert elfelejtették, és fél négyre itthon lesz megint. Féltem egy kicsit, hogy későn ebédelünk, de hál’ istennek, már tizenkettőkor tálaltak. Fél egykor felkeltem, pedig a gyümölcs még hátra volt.
    - Bemegyek a parádés kocsissal - mondtam. - Valamit akarok venni.
    - Add oda a cédulát, majd elhozza - mondta Ritta néni.
    - De magam szeretném venni - mondtam.
    - Nagyon meleg lesz!
    - Nem baj.
    - Mit akarsz venni? - kérdezte Guszti.
    - Levélpapírt - hazudtam, de piros lettem.
    - Azért igazán kár bemenni, adok én - mondta Ritta néni.
    - De mást is akarok.
    - Hiszen van még levélpapírod! - kotyogott Béla.
    - De még akarok.
    Egész vörös voltam, és égett a fejem.
    - Hát jó, menj, de siess, mert hamar haza kell jönni - mondta Guszti, és mind kíváncsiak voltak, de nem faggattak, mert látták, hogy valami titkom van.
    Elrohantam. De mikor kijöttem a szobámból a pénztárcámmal és a szalmakalapommal, hát már várt Lili, és kérdezte:
    - Mit akarsz?
    - Nem mondom meg - mondtam titokzatosan.
    - Akkor haragszom rád!
    - Nem haragszol.
    - Haragszom.
    - Valami nagyon szép lesz, de nem szabad senkinek tudni, csak este, késő este, ha már sötét lesz, többet nem mondok.
    - Csúnya vagy, hogy nem mondod meg.
    - Nem mondhatom meg, Lilikém - kérleltem.
    Akkor belenyugodott, de csillogó szemmel nézett utánam, amikor felmásztam a bakra.
    - Neked mindig eszedbe jut valami!
    A kocsi megindult, és én hajtottam a lovakat, pedig az Ilka volt befogva, és az iszonyú ijedős ló volt. Még utánam kiáltott Lili:
    - Hamar gyertek haza, mert négyre már itt lesznek mind!
    Kikanyarodtunk a nagy alléba, és gondoltam, hogy ma én leszek a nap hőse, ha sikerül a dolog. Aztán egyszerre eszembe jutott, hogy Lilit el fogom venni feleségül. De addig még nagyon sok idő van. Számítottam, hogy körülbelül tizenkét év.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987339
Webáruház készítés