Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: A zöld sugár_EPUB

Verne Gyula: A zöld sugár_EPUB
340 Ft340

Verne Gyula "A zöld sugár" címá ifjúsági kalandregényét Zempléni Gyula fordította le magyar nyelvre. (a Kiadó).
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Miért ne vallanánk be azt, hogy a fiatal festőt most ép ugy, mint miss Campbellt, a zöld sugár teljesen elfoglalta? Ugyanazon vesszőparipán nyargalt, mint a leány; az ábrándképnek nem kevesebb hévvel, sőt, nem kisebb türelmetlenséggel engedte át magát, mint ifju társnője. Óh, ő nem Ursiclos Aristobulus, a ki a magasabb tudomány felhői közé tévedt és az egyszerü fénytani tünemény iránt csak megvetést érez. Ők ketten megértették egymást és mindketten azon kevesek közé akartak tartozni, a kiket a zöld sugár megjelenésével megtisztelt.
    - Még látni fogjuk, miss Campbell, ismétlé Sinclair Olivér, látni fogjuk, ha mindjárt magamnak kellene is meggyujtanom. Hisz az én hibám volt, hogy első alkalommal elmulasztotta és ép oly bünös vagyok, mint az az Ursiclos ur... az ön rokona... ha nem tévedek?
    - Nem... a vőlegényem... a mint látszik... felelt ma miss Campbell és bizonyos sietséggel távozott, hogy a bácsikhoz csatlakozzék kik a közelben járkáltak és az elkerülhetetlen burnót-szippantással kinálgatták egymást.
    Az ő vőlegénye! Különös hatás volt az, a mit egy egyszerü válasz, kiváltkép pedig annak hangja keltett. Különös hatással volt Sinclair Olivérra. De hát valóban is, az a fiatal szőrszálhasogató miért ne lehetne vőlegény. Igy legalább már Obanban jelenléte is érthetővé válik. Hogy oly szerencsétlen volt, hogy ép a leszálló nap és miss Campbell közé kellett kerülnie, ebből még nem következett... mi nem következett még belőle? Sinclair Olivér nagy zavarban lett volna, ha ezt meg kellett volna mondania.
    Két napi láthatatlanság után különben, Ursiclos Aristobulus ismét a felszinre került. Sinclair Olivér gyakran látta őt a Melvill-testvérek társaságában, kik bizonyára nem nehezteltek már reá. A legjobb viszonyban látszott velük lenni. A parton, vagy a Caledonian-szálló termében ők is, az ifju tudós és a fiatal müvész is, ismételten találkoztak. A bácsik végre is helyénvalónak találták, hogy bemutassák őket egymásnak.
    - Ursiclos Aristobulus ur Dumfriesból!
    - Sinclair Olivér ur Edinbourghból!
    A fiatal urak csak igen közepes melegséggel köszöntötték egymást, csak egy kicsit hajtották meg fejüket, a miben a nagyon feszesen tartott testnek nem volt semmi része. E két jellem közt valami nagy rokonszenv aligha fog valaha létesülni. Az egyik az eget fürkészte, hogy képletileg ecsetelje csillagait, a másik pedig, hogy elemeit kiszámitsa; az egyik, a müvész nem engedte magát elcsábittatni arra, hogy a müvészet talapzatán állást foglaljon; a másik a tudományából alkotott talapzatot, a honnan előadásokat tartott.
    A mi miss Campbellt illeti, ő még mindig duzzogott Ursiclos Aristobulussal. Ha jelen volt, észre sem látszott őt venni; ha elhaladt mellette, észrevehetően elfordult. Egyszóval, és a mit már fennebb is mondottunk, a brit alakszerüség teljes erejével és élességével mellőzte. Melvill-testvérek alig birták őt együtt tartani. De bármint álljon is a dolog, jobbra fordul majd minden, az ő nézetük szerint, ha az a szeszélyes sugár csak egyszer láttatni hagyja magát.
    Ursiclos Aristobulus olykor-olykor szemüvegén felül nézte Sinclair Olivért, mint azt a rövidlátók szokták tenni, kik észrevétlenül látni akarnak valamit. És a mit olykor észlelt és tapasztalt, a fiatal embernek miss Campbell irányában tanusitott szives előzékenysége, a szeretetreméltósága, melylyel feléje a leány közeledett minden alkalommal, mindez nem volt különösen alkalmas arra, hogy neki tessék. Mindamellett, mint a ki biztos a maga dolgában, mindig tartózkodó volt egy kicsit.
    A mindig bizonytalan jellegü égboltozat láttára és oly barometrum előtt, melynek mozgékony tüje sohasem akart határozottabb állást elfoglalni, mindnyájuk türelme kemény próbának volt alávetve. Abban a reményben, hogy gőzmentes szemhatárt találhatnak, ha csak pár perczre is naplemente alkalmával, még kétszer-háromszor kirándultak Seil szigetére, mely kirándulásokban azonban Ursiclos Aristobulus nem vett részt, az hivén, hogy nem kell bennük résztvennie.
    Hasztalan igyekezet! Augusztus huszonharmadika közeledett és a jelenség nem mutatkozott.
    Az ábránd lassankint rögeszmévé kezdett válni, mely mellett más gondolat meg sem férhetett. Ez az állapot már őrjöngésig fokozódott. Éjjel-nappal álmodoztak róla, ugy hogy a monomaniák egy ujabb neme látszott keletkezni oly időben, a mikor már létező fajtáit is alig lehet megszámlálni. A szellemek ez elfogultsága alatt az összes szinek egyetlenegy szinné változtak, a kék ég zöldnek látszott, az utak zöldek voltak, zöld volt a part, zöldek voltak a sziklák, a viz és a bor zöld szinben csillogott, akárcsak az absynth! Melvill-testvérek azt képzelték, hogy zöld ruhában járnak és papagájoknak tartották magukat, kik zöld burnótot szippantanak zöld szelenczéből. Egyszóval, zöld őrültség volt! A daltonismus egy neme látszott mindnyájukat elfogni és a szemorvosoknak alkalmuk nyilt volna itt, hogy szemészeti tanulmányaikat érdekes részletekkel és észleletekkel gyarapitsák. Ez az állapot sokáig nem tarthatott.
    Sinclair Olivérnek, szerencsére, mentő gondolata támadt.
    - Miss Campbell, mondá egy napon, és önök, Melvill urak, mindent egybevetve, én mégis azt hiszem, hogy a kérdéses tünemény megfigyelése czéljából nem jó helyen vagyunk mi itt, Obanban.
    - És ki az oka ennek? felelt miss Campbell, mialatt éles tekintettel nézte a két bácsit, kik szégyenkezve hajtották le fejüket.
    - Hisz itt nincs is tengeri szemhatár, szólt az ifju müvész tovább. Ezért vagyunk kénytelenek mindig Seil szigetére menni és ki vagyunk téve annak, hogy ép az alkalmas pillanatban nem leszünk ott.
    - Ez kézen fekvő dolog, szólt miss Campbell helyeslőleg. Csakugyan nem tudom, mint jutott eszükbe a bácsiknak, hogy ép ezt a szörnyü helyet választották.
    - Kedves Ilona, felelt Sam bácsi, bár jó formán azt sem tudta, hogy mit akart mondani, - mi azt hittük...
    - Igen... hittük... hogy az... tette hozzá Sib testvér, fivérét ki akarván segiteni a bajból.
    - Hogy a nap nem fogja méltóságán alólinak tartani, hogy minden este az obani szemhatáron szálljon le.
    - Mivel Oban a tengernél fekszik.
    - Hát bizony téves nézetetek volt, kedves bácsik, nagyon téves, - mert innen nézve, nem a tengerbe merül.
    - Sajnos, felelt Sam testvér hebegve. Csak azok az átkozott szigetek ne lennének, melyek elvonják előlünk a nyilt tengerre való kilátást.
    - Csak nem akarjátok, hogy légbe röpittessenek? kérdé miss Campbell.
    - Az kétségkivül megtörtént volna már, ha egyáltalán lehetséges lenne, magyarázta Sib testvér határozottan.
    - Mi azonban nem telepedhetünk le Seil szigeten, jegyzé meg Sam testvér.
    - És miért nem?
    - Kedves Ilon, ha feltétlenül akarod...
    - Feltétlenül!
    - Ugy hát induljunk oda! felelt Sib és Sam bácsi az önmegadás hangján.
    És az áldozatkész teremtések azonnal hajlandóknak nyilatkoztak arra, hogy Obant elhagyják.
    Erre Sinclair Olivér még egyszer megszólalt.
    - Miss Campbell, mondá, szivesen teljesitem kivánságát, mindamellett azt hiszem, hogy még valami okosabbat is cselekedhetnénk, mint hogy Seil szigetre költöznénk át.
    - Beszéljen, Sinclair ur és ha az ön inditványa okosabb, bácsiim készséggel fogják elfogadni.
    Melvill-testvérek oly gépies mozdulattal hajtották meg magukat, hogy még talán sohasem hasonlitottak egymáshoz annyira, mint e pillanatban.
    - Seil szigete, mondá Sinclair Olivér, tényleg nem alkalmas arra, hogy az ember hosszabb ideig tartózkodjék ott, ha az a hosszabb idő csak pár napra terjedne is. Ha ön már kénytelen is türelemmel lenni, miss Campbell, ez nem történhetik az ön jóléte rovására. Arról is meggyőződtem, hogy Seilból, a szigetek alakulása folytán, igen korlátolt a kilátás. Ha a végzet ugy akarná, hogy várakozáson túl kellene ott időznünk, ha ott tartózkodásunk esetleg hetekre terjedne ki, megtörténhetnék, hogy a nap, mely most nyugat felé hátrál, végre Colonsay sziget, Oronsay sziget vagy ép Nagy-Islay mögött tünnék el és kellő körültekintés hiányában minden megfigyelést lehetetlenné tenne.
    - Valóban, mondá miss Campbell, ez az irigy sors utolsó csapása lenne...
    - Melyet igen könnyen elkerülhetünk, ha a Hebridák szigetcsoportozatán kivül eső állomást keressük fel, a hol az Atlanti óczeán a maga végtelenségében terjed el.
    - És tud olyant, Sinclair ur? kérdé miss Campbell élénken.
    Melvill-testvérek feszülten lesték a választ. Valjon mit fog a fiatal ember felelni? Unokahuguk fantáziája valjon hová az ördögbe fogja még őket elczipelni?
    Sinclair Olivér válasza azonban teljesen megnyugtató hatással volt rájuk.
    - Miss Campbell, mondá, nem messze ide oly hely van, a hol az összes, nekünk kedvező feltételek megvannak. Mull szigetnek ama magaslatai mögé esik, melyek Obantól nyugatra a szemhatárt környezik. Az Atlanti óczeánba legmesszebbre nyuló kis Hebridák egyike, az elragadóan szép Jona sziget.
    - Jona! kiáltott miss Campbell, Jona; bácsik, kedves bácsik és mi még nem vagyunk ott?
    - Holnap ott leszünk, felelt Sib testvér.
    - Holnap, még napnyugta előtt, tette hozzá Sam testvér.
    - Ugy hát odamegyünk, jelentette ki miss Campbell, és ha váratlanul Jonában sem találnánk elég terjedelmes szemhatárt, tudjátok meg bácsik, hogy más pontot fogunk keresni, Skóczia északi végén eső John O’Groatstól Lands Endig, Anglia déli csúcsáig és ha még az sem lenne elég…
    - Ugy egész egyszerüen körülutazzuk a földet, szólt közbe Sinclair Olivér.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322945
Webáruház készítés