Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Turgenyev: Pjetuskov_EPUB

Turgenyev: Pjetuskov_EPUB
340 Ft340

Az elbeszélést Ambrozovics Dezső műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Athanaszjics Iván és Ivanovna Praszkovja ismeretsége a következőleg kezdődött. Pjetuskov öt nappal az Oniszimmel folytatott beszélgetés után, este elment a pékboltba. - No most, - gondolta, miközben a csikorgó kaput kinyitotta, - azt sem tudom, mi lesz.
    Belépett a pitvarba és kinyitotta az ajtót. Egy hatalmas, bóbitás tyúk, siketítően kotkodácsolva csapódott a lábai elé, és rettegésében messze elfutott az udvaron. A szomszéd szobából kikandikált a vénasszony csodálkozó arcza. Athanaszjics Iván elmosolyodott és megbicczentette a fejét. Az öreg asszony is köszönt neki. Erősen szorongatva a kalapját, Pjetuskov odalépett hozzá. Ivanovna Praszkovja nyilván várta az előkelő látogatót, ruhája az utolsó kapocsig be volt kapcsolva. Pjetuskov leült egy székre, Ivanovna Praszkovja vele szemben foglalt helyet.
    - Én inkább azért jöttem ide, Ivanovna Praszkovja... - szólalt meg végre Athanaszjics Iván, - és elhallgatott. Ajkai görcsösen vonaglottak.
    - Kérem, kérem, batyuska, - felelt Ivanovna Praszkovja meghajtva magát. - Minden vendéget szívesen látunk.
    Pjetuskov kissé felbátorodott.
    - Tudja, én már régen szerettem volna önnel megismerkedni, Ivanovna Praszkovja.
    - Oh köszönöm, Athanaszjics Iván.
    Elhallgattak. Ivanovna Praszkovja egy tarka kendővel megtörölte az arczát; Athanaszjics Iván nagy figyelemmel nézett valahova félre. Mindaketten kellemetlenül érezték magukat. Egyébiránt kereskedői és polgári körökben, a hol még a legrégibb barátok sem érintkeznek bizonyos szögletességek nélkül, a háziak és a vendégek közt való bizonyos feszültséget, nemcsak hogy nem tartják különösnek, sőt ellenkezőleg igen illő és elmaradhatatlan dolognak hiszik, különösen első találkozáskor. Ivanovna Praszkovjának megtetszett Pjetuskov. Ügyesen és tisztes¬ségesen viselte magát és egyáltaljában tetszetős ember volt.
    - Én Ivanovna Praszkovja anyó, nagyon szeretem a maga zsemlyéit, - szólt Pjetuskov.
    - Ugy, úgy?
    - Nagyon jók, tudja, de nagyon!
    - Csak egyék belőlük batyuska, egyék! Kedves egészségére... és a mi gyönyörűségünkre.
    - Még Moszkvában se ettem ilyeneket.
    - Ugyan úgy-é!?
    Megint elhallgattak.
    - De mondja csak Ivanovna Praszkovja, - kezdte újból Athanaszjics Iván: - úgy-e magával itt valami unokahuga is lakik?
    - Édes unokahúgom, batyuska, szolgálatjára.
    - De hát hogy került ide önhöz?
    - Árvácska szegény, azért van itt.
    - És aztán milyen minőségben van itt... cseléd?
    - Cseléd, batyuska, cseléd. Még pedig olyan, hogy... hogy! Persze, hogy persze.
    Athanaszjics Iván nem tartotta illendőnek, hogy tovább kérdezősködjék az unokahúgról.
    - Milyen madár az ott a kalitkában, Ivanovna Praszkovja?
    - Isten tudja! Madár...
    - Hm! Nos hát, isten vele, Ivanovna Praszkovja.
    - Nagyon köszönjük a látogatást... Legyen szerencsénk másszor is. Egy kis teára.
    - Szépen köszönöm, Ivanovna Praszkovja.
    Pjetuskov kiment. A pitvarban találkozott Vasziliszával. Elmosolyodott.
    - Hová indult, galambocskám, - szólt Pjetuskov elszántan.
    - No elég, elég, maga bolondos...
    - He, he. A levelet meg tetszett kapni?
    Vaszilisza eltakarta az arcza alsó részét és semmit sem felelt.
    - És... nem haragszik már reám?
    - Vaszilisza! - harsant fel a néni hangja: - hej, Vaszilisza!
    Vaszilisza befutott a házba, Pjetuskov pedig hazament. De ettől a naptól fogva sokat járt a pékbolt körül, még pedig nem hiába. Athanaszjics Iván, előkelő stylusban szólva, elérte czélját. A czél elérése, rendesen felviditja az embereket, Pjetuskov ellenkezőleg, napról-napra jobban elkeseredett. A szerelem, az véletlen dolga, a mely maga magáért van, mint a művészet, és nem szorúl igazolásra, mint a természet - mondta valami okos ember, a ki maga ugyan soha sem volt szerelmes, de azért pompásan itélkezett a szerelemről. Pjetuskov szenvedélyesen összeszűrte a levet Vasziliszával. Teljesen boldog volt. A lelke felmelegedett. Lassankint áthurczolta minden czókmókját, vagy legalább is minden csibukját Ivanovna Praszkovjához, és egész napokon át ott ült nála a hátsó szobában. Ivanovna Praszkovja megfizettette az ebédeket, az ő teáját itta és így nem igen panaszkodott ottléte miatt. Vaszilisza is megszokta, dolgozott, énekelt, font körülötte, s olykor egy-két szót is szólt hozzá; Pjetuskov folyton őt nézte, pipázott, lógázta magát a székén, mosolygott és üres óráiban vele és Ivanovna Praszkovjával »durák«-ot játszott. Athanaszjics boldog volt... De a földön semmi se tökéletes és bármily csekélyek is az ember igényei, a sors soha se elégíti ki őket, sőt, ha teheti, még el is rontja a dolgot... A kanál a mézbe is csak fejjel esik bele! Athanaszjics Iván ezt magán tapasztalta. Először is, Vasziliszához való átköltözése idejében, még jobban elidegenedett a társaitól. Csak akkor látta őket, a mikor elkerülhetetlen volt, és akkor is, hogy a megjegyzéseknek és szemrehányásoknak elejét vegye (a mi különben nem mindig sikerült neki), annak a nyúlnak a kétségbeesetten komor és megrémült arczát vette föl, mely a puskatűz közepette sápitozik. Másodszor, Oniszim nem hagyott neki békét, elvesztette iránta minden tiszteletét, kegyetlenül üldözte őt és minduntalan rápirított. Harmadszor, végre... De nem! Olvassák csak tovább kedves olvasóim.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306693
Webáruház készítés