Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Rokonok_EPUB

Móricz Zsigmond: Rokonok_EPUB
540 Ft540

Részlet az eKönyvből:

1929-ben romboló gazdasági válság rázta meg az egész kapitalista világot. Az akkori Magyarország a hárommillió koldus és az úri panamák országa lett. Ezek a tapasztalatok érlelték meg Móricz Zsigmondban a Rokonok című regényt. A főhős, Kopjáss István származásánál fogva az úri osztályhoz tartozik, de életkörülményei folytán az úri társadalom legszélén helyezkedik el. Kopjáss rokonai, a regény mellékszereplői, szervesen hozzátartoznak a mű egészéhez és fontos szerepük van a regény társadalomábrázolásában. A rokonok is a hatalmon lévőkhöz, az urak kasztjához tartoztak valamikor, de különféle körülmények folytán lecsúsztak, deklasszálódtak. Sorsuk törvényszerű egy olyan társadalomban, amelynek mozgató ereje a pénz, az anyagi jólétet biztosító hajsza és a marakodás a hatalomért. Deklasszáltságukban is megőrizték "úri jellemvonásukat". Egyiknek sem jut eszébe, hogy becsületes munkával biztosítsa megélhetését. Amikor a regény végén Kopjáss István revolvere eldördül, ez a hang az úri Magyarország halálos ítélete. Nem tudjuk meg, hogy Kopjáss meghal-e vagy felgyógyul, és beáll-e harmadiknak a polgármester bűnszövetkezetébe.

Kopjáss mindenképpen halott ember Móricz szemében és a mi szemünkben is. Vagy valóban meghalt, vagy "erkölcsi" halottként folytatja panamázó életét. Bűnét súlyosbítja, hogy ifjú éveiben tele volt szép elképzelésekkel, felfelé ívelő pályája elején is felháborodott a panamákon, de amikor a hatalom haszonélvezői közé kerül, nemes szándékai is összeomlanak. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Kardicsnét csak most kezdték megfigyelni. Annyira feszélyezettek voltak, hogy a bemutatkozásnál szót sem váltottak, hiába lármázott Kardics bácsi, s most egy kicsit Linát zavarta, hogy ez a sápadt, hideg, nem szép asszony olyan kevés szót veszteget rá. Csupa előkelőség - mondta magában Pista, s ő is egy kicsit zsénben volt a háziasszonnyal szemben. Hiányzott neki az első vizit, csak most jutott eszébe, hogy bizony előbb fesztvizitet kellett volna csinálni a Kardics-háznál, mielőtt vacsorára való meghívást elfogadtak.
    Hiába, nem ismerik ennek a világnak a szokásait.
    Még bele is izzadt, mert túlbecsülte ennek a fontosságát, s azon törte a fejét, hogy valamiképpen ki kellene menteni magát.
    De aztán túltette magát a dolgon. Utóvégre nem ő van meghíva, hanem a főügyész.
    Beleült egy nagy fotelba, s rágyújtott egy cigarettára. Nem akart szivarra gyújtani evés előtt. Lassan elhelyezkedett és lecsillapodott. A feleségét nézte, aki oly egyszerűen és valami csodálatos kedvességgel ült az asszonyok közt, érezni lehetett, hogy otthon van, és a legszebb volt az egész társaságban. Jó érzés az, hogy egyszerre csak fent van az ember a legjobb társaságban. Mintha csak úgy feldobná a víz a fuldoklót, s aki a hínárban elveszettnek érezte magát, s egy csodaszigeten rózsák közt tér magához... És azonnal szép az élet, és nincs semmi baj.
    Igen szép társaság volt együtt. Ott volt egy nagy ügyvéd, Kemény Boldizsár, az erdélyi Kemény családból, de nem a grófi ágból, bár ez az erdélyi viszonyok közt nem jelent semmit. Azért ez is teljesen grófi jelenség volt, imponáló, erőteljes, magas ember, erdélyi gróf forma, mert az erdélyi grófok abban különböznek a hazaiaktól, hogy azok nem degenerált figurák. S a kislányuk olyan rendkívüli szépség volt, hogy megáll a szem, ha ránéz.
    Ott volt a királyi tankerületi főigazgató, magas; büszke ember. Ezzel persze régi barátságban volt, mint volt kultúrtanácsnok, most csodálkoztak el rajta, hogy még nem is viziteltek egymásnál. Egyáltalán itt mindenki büszke ember, s ha alacsony termetű is, de magasan hordja a fejét. Mintha csak a magas gallérok miatt volna, mert különben így maguk közt valamennyien vidámak, jókedvűek és oly gyermekesen tudnak nevetni, mintha semmi sem volna a hátuk megett, sem kor, se a vagyon, se hatalom, se elszegényedett ország.
    Ott volt a prelátus is. Óriási lila selyemszalagja kissé megfélemlítette őket, mert mint kálvinisták, féltek a katolikus papoktól. Beléjük nevelt érzés volt ez, úgy tudták, hogy a katolikus pap kiváltságosabb személy, mint a református. A nagybirtok, a nagy hatalom sugárzik belőlük, sőt a magasabb kultúra is. Pista egész este alig mert megszólalni a jelenlétében, mert félt, hogy valami parasztságot fog elkövetni, ellenben a prelátus olyan volt, mint egy reneszánsz-püspök, finom és előkelő, óriási gyűrűje volt, nagy gyémántköves gyűrű, s az arcán állandóan valami megbocsátó, vagy inkább elnéző, szelíd mosoly. Akármit mondtak előtte, ezzel a mosollyal fogadta.
    A többiek is mind vagy üzleti, vagy hivatali hatalmasság volt. Azok az ismert nevek, akiket a nép sajtója támadni szokott. S azok a hivatalfőnökök, bírósági rettegettek, akik ott ülnek, ahol eltörik a pálcát valaki felett. A legkisebb helynek is megvan a maga előkelősége. Zsarátnok elég nagy város ahhoz, hogy nagy galériája légyen a hatalom kezelőiből. Különös egy város, roppant ellentétek s mégis mintha semmi ellentét nem volna. Olyan, mint a magyar puszta, szédítő tágasság, és mégis ijesztő szűk.
    Pista igyekezett tájékozódni, inkább csak figyelt s arra vigyázott, hogy elég méltósággal üljön, de úgy, hogy ez ne legyen erőltetett. Nem könnyű dolog természetes előkelőségek közt, mert hiszen jól érezte, hogy rajta ott van a tegnapi bélyeg: a most jöttek bélyege. Hol volt eddig, s hogy került ide.
    De jól megnézte azokat, akiket eddig inkább csak rossz hírükből ismert. A törvényszék elnökét, aki kíméletlenül ítélné el őt, ha elébe kerülne... A bankembereket, akik soha egy fillért sem adtak volna a kezébe... A nagyvállalkozókat, akikhez semmi köze nem volt soha... akik úgy néztek még tegnap keresztül rajta, mint a levegőn.
    Egyszerre csak egy szót hallott, s erre halálos sápadtság borította el az arcát, hogy rögtön utána lángvörösre gyúljon ki még a füle hegye is.
    Úgy megijedt, hogy azt hitte, megfordul vele a szoba s menekülnie kell.
    - Magdalénára várunk?
    Ennyit kérdezett egyik úr a másiktól. Magdaléna is itt lesz?
    Erre nem gondolt. Pedig gondolhatott volna, hogy Boronkay Feriék is itt szoktak lenni. De az utolsó napok annyira zsúfolva voltak izgalommal, hogy kiesett a fejéből ez a gondolat.
    Mi lesz akkor, ha most itt a felesége jelenlétében találkozni fog Magdalénával?
    A főügyészavató vacsorán hogy ott volt Boronkay, s az elég volt neki, hogy minden csepp vére kigyúljon, és a vacsora végén már tisztára őrült volt. Most egyszerre ebbe a szédületbe esett. Elvesztette az egész önuralmát, s most odalesett, hogy Lina nem figyelte-e meg, hogy vele mi történt. Ha Lina meglátta az ő színeváltozását, akkor vége, mert semmivel nem tudná megmagyarázni, s ha Magdaléna megjön, akkor igazán kétségbeejtő a helyzet, mert kénytelen belátni, hogy jelenlétében nem tud uralkodni magán...
    Ezentúl aztán csak ezt a belső izgalmat érezte. Minden percben várta a belépésüket, s elhatározta magában, hogy vigyázni fog, hogy ha nem muszáj, még kezet se fogjon vele. Rettenetes volna, ha testét érintené... ha csak egy kézfogás módján is...
    Végre jelentették, hogy terítve van, s átvonultak az ebédlőbe. Várta, hogy mi lesz. De Magdaléna nem volt sehol. Se Boronkay, s mégis leültek a vacsorához.
    Mindenki leült a megnévjegyezett helyére, s egy üres hely sem maradt az asztalnál. Talán-nem jönnek el.
    Megkönnyebbült, s nagyon megörült, hogy nagy megtiszteltetés érte. A háziasszony balján kapott helyet; jobbján a prelátus ült. A háziasszony valóban méltóságos nő volt. Soha nem szólt, csak nézett, de a pillantásában kitűnően benne volt mindenkivel szemben a mértéktartás. Ellenben Kardics bácsi olyan volt, mint a higany, pedig nem volt köteles vele, hiszen mérhetetlen gazdag hírű volt, s azonfelül a Takarék útján valósággal fejedelme a városnak.
    Linát az urával szemben, a hosszú asztal közepére ültették. Még sohasem volt ilyen távol az urától, most is nem volt még pontos szemközti sem. Nekik az volt a szokásuk, hogy akárhová mentek is el, baráti körben, mindig egymás mellett ültek, de most persze erről szó sem lehetett. Még arról sem, hogy nagyon összenézzenek, mert Pistát lefoglalta az, hogy vért izzadott, hogy a háziasszonynak egy bágyadt mosolyát kiérdemelje. Lina pedig halálosan szégyellte a kezeit. Csak egy cselédje volt, az is parasztlány, s neki magának kellett főznie, s ezalatt a néhány nap alatt hiába igyekezett kezelni a kezeit, azok pirosak voltak, mikor a kesztyűt végre le kellett vetnie.
    Két inas szolgált fel. Fehér kesztyűs, remek inasok, egyik a jobb, másik a bal oldali tálat hordta fel, s elszántan figyelmesek voltak, hogy senkinek se hiányozzon semmi. Lina folyton azon rettegett, hogy minek is jött ide, ha egyszer vissza kell adni a vizitet, hogy fog ő ezeknek vacsorát adni...
    De ettől eltekintve, egész jól érezték magukat. Mindenki úgy bánt velük, mint a hímes tojással, s vacsora végén Pista még tósztot is kapott. Különösképpen a tankerületi főigazgató állott fel s mondott egy igen kifogástalan beszédet, amelyben a város életének gazdagodását konstatálta az új főügyész személyének frontraérkezésében. Az alispán meglepően helyeselt - úgy van, úgy van - mondta, s Lina csaknem elsírta magát.
    Asztalbontás után külön kis csoportok képződtek, és Pista továbbra is el volt választva a feleségétől, csak éppen az első oszlás mozgalmában találkoztak, s akkor melegen néztek össze.
    - Hogy érzed magad, szívecském?
    Lina mosolygott, a mosolyában benne volt, hogy elég tűrhető.
    - Te vagy a legszebb. Gyönyörű vagy.
    - Pszt - mondta Lina, s lezárta a szemeit. Úgy intett, hogy meg ne sértse az ura a többi jelenlevő nőt.
    Pista nevetett, és örült, hogy tényleg nincs semmi baj... Kardics bácsi nagy kacajjal fogta el őket abban a pillanatban, mikor megcsókolták egymást.
    - No, ezek a fiatal házasok! - kiáltotta. - Hát, kis húgom, az uradat ma nélkülözni kell, mert ma őt zabáljuk.
    Lina nevetett:
    - Marad még nekem éppen elég belőle - mondta tréfásan.
    - Ugyan mi? - kérdezte csiklandósan Kardics bácsi.
    - A rosszkedve az enyém marad - mondta Lina, s ezen Kardics bácsi úgy nevetett; hogy harsogott:
    - Az is van neki?
    De Lina nem mondott több rosszat az uráról, mert féltette. S nem is tetszett neki a Kardics bácsi bizalmaskodása, hogy őt letegezte.
    - Remek asszonykád van - mondta Kardics bácsi, s megcsípte a Lina arcát, mire az egész elsápadt, úgy megzavarodott.
    Kardics bácsi nem vette észre s még konfidensebbül megfogta az asszonykát, s derékon ölelte és megcsókolta.
    Lina nem mert tiltakozni, de úgy húzódott, megmerevedett és egészen belepirosodott.
    - Á, á - kiáltotta Kardics bácsi -, a legszebb rózsát a legszebb asszonynak. Evvel az asztalhoz lépett és kihúzott egy hosszú szárú rózsát, és a Lina kezébe adta.
    - Most olyan, mint egy festmény.
    És ez a szó nagyon megtetszett neki, még elmondta kétszer vagy háromszor, hogy mint egy valódi festmény, egy régi mester nagyszerű festménye. Lionárdó de Vincsi - mondta, s Pista elhitte neki, olyan szép volt Lina bájos zavarában.
    Linát átkarolta a városi aljegyző felesége, egy kis szőkeség, akinek az ura a városi nagy családokból való volt, azért voltak méghíva, s elvitte. Lina úgy érezte, hogy ez is kicsit olyan félrenyomott jelenség ezen a vacsorán, s jól érezte magát vele.
    Pistát a gyöngyösi bor nagyon felvillanyozta, s hogy a nagy veszedelem nem következett be, a Magdaléna jelenléte, olyan vidámságot érzett, mint diákkorában. Mintha nem is tizenhat éves házas volna, hanem nőtlen ifjú. Most élte ki azt a szellemességet, amit fiatalkorában abbahagyott. Sorra csapkodott az asszonyok között, mindenkinek azt mondta, hogy szép és fiatal, s ezzel valamennyi asszony arcára mosolyt tudott csalni. Meg kell vallani, hogy sikere volt. Már nem maradt olyan hallgatag, mint eleinte, s olyan jól beletalálta magát a társaságba, hogy úgy elfogadták, mintha mindig itt élt volna. Még színházról is beszélt, s csodálkozott, hogy ezek az asszonyok jobban ismerik a pesti színésznők kalandjait, mint a Bibliát. Egy híres szép primadonna ebben az időben valami botrány közepében volt. Ő mikor az újságban olvasott róla, nem képzelte, hogy az olyan nagy esemény, most kellett rájönnie, hogyha sikert akar ezek közt az asszonyok közt, akkor neki is meg kell tanulnia a színivilág rejtelmeit.
    Nem volt semmi különösebb incidens, kivéve, hogy Kardics bácsi talált egy kellő pillanatot, mikor egy sarokasztalhoz vitte s azt mondta komolyan:
    - Te Pista, mondok én neked valamit.
    - Parancsolj. Kardics bátyám.
    - Van itt egy kitűnő villa a villasoron, azt neked meg kell venni.
    Pista önkéntelenül nevetett, mert a megszámolt pénzre gondolt, ami a zsebében volt. Lina ugyanis bankjegyeket is adott és ezüstpénzt s nikkelt is, hogy ne jöjjön zavarba, ha valami történik. De annyit nem adott, hogy most mindjárt egy villát vehessen belőle a villasoron.
    - Nem mondom még meg, hogy melyikre gondolok, csak annyit mondok, hogy a villa remek és eladó. Hány gyereked van, Pistám?
    - Kettő, két fiam van. Egyik negyedik gimnazista, a másik első.
    - Remek... Az nagyon jó lesz neked... Mélyen áron alul meg lehet venni.
    - Nem lehet eléggé áron alul - mondta nevetve. De aztán elkomolyodott, mert nem szabad a hatalmasokkal tréfálni, ha Kardics bácsi ajánl valamit, az csak jó üzlet lehet.
    - Most kell villát venni, kedves rokon - mondta bölcsen Kardics bácsi. - Nemcsak azért, mert állásodhoz illik, hogy a saját kis fészkekben lakj. Egy köztisztviselő nem lehet partáj.
    Ezen elmosolyodtak, mert Zsarátnok híres volt arról, hogy a polgárok nem tekintették embernek a “lakót”. A gazdaember a lakóját nem szokta meghívni disznótorra. Lenézte, hogy még csak háza sincs.
    - Hanem azért, édes egy Pistám, hogy megelőzzük a pletykát!... Ha egy év múlva veszel, azt fogják mondani, hogy: nini, már ez is megszíjta magát. Ha azonban ma veszel, akkor nyugodtan hivatkozhatol arra, hogy az ősi örökség maradékát mentetted át egy vityillóba, s kinek mi köze hozzá. Sőt. Olyan emberben bízik csak a mi népünk, akinek van valamije. Mikor Károly királyt koronázták, én magam hallottam két paraszttól, akik ott álltak a királyi kocsik mellett, hogy aszongya: “hej ennek még a küllője is aranybul van... Ezek a Habsburgok, ezek az igazi királyok...”
    Ezzel magára is hagyta, s nem kért feleletet, s nem adott alkalmat ellenvetésre vagy mentegetőzésre. Magára hagyta az újdonsült főügyészt, hadd birkózzon meg magában a nagy gondolattal.
    Pista nem is tudott többet felvidulni. Nagy szeget ütött a fejébe a csábító.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322976
Webáruház készítés