Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Árvácska_EPUB

Móricz Zsigmond: Árvácska_EPUB
340 Ft340

A regény (Árvácska) hatéves hősnője lelenc, akinek tisztességes neve nincs. Azonos a később Csibének becézett Móricz Erzsikével, az író örökbefogadott lányával. Móricz Zsigmond 1936-ban, a Ferenc József-hídon talált a 16 éves, fejletlen lányra, aki öngyilkosságra készült, hogy elviselhetetlen, megalázó életének véget vessen. Csibe éveken át mesélte az írónak gyermekkora, a nevelőszülőknél átélt évek emlékeit, a legsötétebb szadizmussal elkövetett kínzásokat. A lelencet az állam parasztszülőkhöz adja: nyolc pengőt fizet érte és ruhát, cipőt ad. Aki elvállalja, keresni akar rajta: dolgoztatják és éheztetik, ruháját a gazda gyerekei rongyolják el, iskolába nem engedik, ütik-verik, parázzsal égetik, rúgják, kéjenc férfiak játszanak vele. Rosszabb sorban él, mint az állatok, s kiszolgáltatottsága egyre súlyosabb gonoszságra ingerli a nevelőszülőket.

A hiteles történetekből született Csibe-novellák után 1941-ben jelent meg könyvalakban a megindító regény. Szerkezetileg zsoltárokra oszlik: a gyermek szenvedéseinek, szeretetre áhítozásának és ki nem mondott könyörgéseinek egy-egy fejezetére. A sok borzalom mellett sem nyomasztó olvasmány: fájdalmas, szép és meseszerű. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A szél kicsípte az arcát, étele volt elég, délben ette meg a másik felét, hogy ne kelljen már többet cipelni a papírcsomagot. Még a kenyér sarkát nem is győzte már rágni, odadobta a disznó elé, az nagy örömmel falta fel.
    De ahogy alkonyodott, a disznó, mintha valaki súgott volna a fülébe, hirtelen megfordult, elkezdett vágtatni hazafelé. Úgy szaladt, mint az ördög, alig bírt utána futni.
    Ahogy beértek a faluba, az utcán éppen kint állott a mutér, meglátta őket, ahogy elöl szalad a disznó, utána a kislány, s ez csak kiabál és rögöt hajigál utána, hogy álljon meg. De a mutér meg azt hitte, hogy kergeti, hogy gyorsabban menjen haza a disznó, ezen rettenetesen felindult.
    - Mit csinálsz avval a disznóval, te átkozott?
    A disznó beszaladt a kapun, egyenesen az óljába sietett.
    A mutér pedig fogta a vesszőt, kikapta a gyerek kezéből, és ráhúzott vele.
    - Fogod te kergetni a disznót, te átkozott? Nem tudod, hogy elvetél a hasas disznó, ha így szalad?
    A kislány megtorpant, és rettenve nézett a hatalmas asszony szemébe. Hidegen villogott annak két nagy kerek kék szeme, szinte kiugrottak, mint az üveggolyók.
    - No megállj csak, de nem evvel verlek meg, nem akarom, hogy hurkák legyenek a testeden, majd a prakker.
    Bementek az udvarra, addig az asszony szakadatlanul beszélt, oly fontos tanításokat adott a disznó egészségtanából, ami becsületére vált volna egy gazdasági tanárnak is. Végre odáig kormányozta a kislányt, hogy a ház elébe értek, bement a konyhába a prakkerért.
    Ezt se tudta Csöre, mi lehet, még nem hallotta ezt a szót, mióta él. Most aztán látott a mutér kezében valami furcsa, furcsa szerszámot, vékony vesszőből volt az fonva, a vége mint egy nagy galuska. Evvel a galuskával esett neki, kezdte őtet verni. Csak az volt a megnyugtató, hogy a hurkák nem látszanak meg rajta. A kislány erre csakugyan igen kényes volt, nem szerette, ha a hurkák meglátszanak.
    Ez lett a nagy műveltségből. Disznóetetés a fák alatt.
    Csak az ördög elvinné már azt a disznót, gondolta a kislány. Mert nem volt abban az udvarban semmi más élet. De nem volt ott sem egy tyúk, se kakas, se liba, se kacsa, se kutya, se macska, de még patkány meg egér se. Nem repült galamb az eresz alól, még fecske sem lakott sehol, de még veréb se, mert mit egyen szegény veréb, a szomszéd udvarba menjen kosztolni? Hát ha az ördög felkapná, elvinné ezt a ronda fekete hasas disznót, akkor igazán nyugodtan lehetne élni ebbe a házba, még tán az iskolába is elvinnék, hogy ne legyen idehaza láb alatt.
    - Mutér mikor visz má icskolába?
    - Jaj de rondán beszélsz, mint valami paraszt. Micsoda beszéd az, mikor visz mán iskolába? Mikor tetszik beíratni az iskolába? Így kell mondani. Ha így kérded, akkor megmondom, mikor. Ha majd levágjuk a disznót. Majd a második félévre, az elsőről már úgyis elkéstél.
    - Én mindig csak elkécsek meg elkécsek meg elkécsek.
    - Nézd csak, hogy megtanult szájalni, azon a pocsék nyelvén. Miért mondod háromszor, hogy elkécsek meg elkécsek meg elkécsek?
    De a kislány nem felelt, hanem hajtotta kifelé az utcára a disznót.
    Megtanulta már azt is, hogy kell hazahajtani. Neki kell elöl menni, hogy a disznó menjen utána. De nem szabad ám az orrát ütni, mert megvész, ami azt jelenti, hogy elveszti a malacait. Csak éppen hadonászni kell előtte és visszatartani. Igen, de a disznó már oly türelmetlen volt délután, hogy nem lehetett egy ilyen kis nyolcéves lánynak megbírni vele. Áttörte, egyszer már majdnem megharapta, pedig azt a kis Csöre nagyon jól tudta, hogy ha a disznó már megharapja a gyereket, és megkóstolja a gyerekhúst, akkor már tíz férfi se tudja kiszedni a foga közül. Rudaséknál a szomszédban azt a fiatal fiút, aki mellettük legeltetett, a disznai ették meg. Pedig az fiú volt, már tizenhat éves. De mikor verte a disznókat, hogy ne menjenek a tilosba, közéjük esett, és a nagy kan megharapta. Sose lehetett többet megmenteni. Azért is adott délben a kenyérből ennek a fekete disznónak, aminek még neve se volt, csak disznó, hogy megszoktassa a kezéhez, és megszerettesse magát vele. Pedig néha nagyon keveset kapott kivinni a reggeli csomagban, és még akkor is adott neki legalább egy harapást, mert félt ám ettől a veszett hasastól.
    - Már nem lehet legeltetni, csak a vasúton - mondta a mutér. - Hajtsd ki a vasútra, ott még szép zöld a fű a töltésen.
    Attól kezdve Csöre a vasútra járt a fekete kocával. A disznó már igen nagy volt, és a hasa a földig ért. Lassan kocogott reggelenként a hosszú vasútutcán, ő trappolva utána: Nee, kusi, kusi, kusi, nee.
    A sínek mellett csakugyan nagyon szép zöld volt a töltés, és ott igen jól is élt, de a szemtelen hamar észrevette, hogy a raktárház előtt mindig van búza vagy árpa vagy valami szem, korpa, élelem, ami kihullott, mikor megrakták a vagonokat, és legelőször, ha eszébe jutott, rögtön odaszaladt. De néha elfeledkezett, csak később jutott eszébe, akkor aztán nem lehetett megállítani, usgyé ment szemelni. Mások is legeltettek ott a füvön, de senki se annyit, mint ő, mert nem mindenkinek volt állami gyereke, a maguk gyerekét pedig mégis sajnálták az édesanyák kínozni vele, hogy akár esett, akár fújt a téli időben, mindennap ott legeltessenek, meg nem is tették meg, mert a gyerek az anyjának meg tudja tagadni az engedelmességet, csak a szegény kis állami nem.
    No ezen a napon is egyszer csak felüti valami neszre a disznó a fejit, elkezd szaladni a sínek közt a raktárház felé.
    De a vonat meg éppen fütyölt, Csöre megijedt, hogy még rámegy a vonat a disznóra; a vesszőjével utána a sínek közt, ütötte, hogy menjen ki onnan.
    A mozdonyvezető meglátta, hogy előtte megy a disznó meg a gyerek, de nem tudta megállítani a mozdonyt, csak fékezett, sistergett és fütyölt borzasztóan a gép.
    Az utasok, akik ott állottak az állomás előtt, mind látták, hogy no még egy perc, még egy perc és vége a gyereknek. A hajuk szála az égnek állott, még sikoltani se bírtak, nem lehetett már itt semmit se csinálni.
    A disznó nem akart legelni, csak búzát akart enni, nem ment ki a sínekből.
    Akkor a vonat kilökte őket a sínek közül, félre. Az isten tudja, hogy volt, de a gyerek is, a disznó is kiestek balra az állomás felé, elterültek a földön; már mindenki sikoltozott az állomáson, szaladtak megnézni, hogy a hörögve megálló vonat előtt mi történt. "A kislány, a kislány!" kiabálták, akkor kisült, hogy a kislány fekszik a porban, a disznó meg már legel, mert már talált szemet.
    Nem történt semmi baj, csak nagyon megijedt a kislány, ez volt az egész, jöttek a csendőrök, fel is írták, az asszonyok felemelték, nézték, a vonatvezető is leszállott, így ebből az alkalomból három teljes percet töltött ezen a kis állomáson a vonat.
    - Nem ütötted meg magad?
    - Nem, félek, hogy csak kikapok otthon.
    Aztán a vonat elment, az utasok elmentek, a csendőrök is elmentek. Csöre pedig folytatta a legeltetést; mikor a disznó megette a szemet, amit talált, az utolsó pihéig, akkor újra ment a töltésre és ott legelészett.
    Este aztán hazahajtotta a disznót. Ment előtte nagy vigyázva, hogy ne szaladjon a gazember, nem is volt semmi baj, nem vetélt el.
    Mikor bement az udvarra, a mutér kinézett, nem szólott semmit. Csak mikor ő a disznót bezárta az ólba, bement a konyhába, akkor jött a baj. Ahogy belépett, rögtön kapott egy irtóztató pofont. Utána a másikat, aztán gyütt a poroló, azzal aztán alaposan össze lett verve, még a kis kezei is tiszta kékek lettek, a lábaszára kék, zöld lett, minden ütés meglátszott rajta. Most nem a suhintás, hanem a vastag ütések feketedtek fel. Azonkívül kukoricaszemre kellett térdelnie, ott maradnia egy óra hosszáig, és nem kapott aznap büntetésből vacsorát.
    Kis Csöre sírt sírt, mikor elfáradt, már nem is jajgatott, csak a mutér beszélt szakadatlan, hogy kell disznóra vigyázni.
    De hát a kis állami gyerek olyan fából van faragva, hogy nem lehet azt még agyon se verni. Ez is túlélte, lett nagy öröme, a disznónak mégiscsak történhetett valami baja, mert másnap nem kellett kihajtani a vasútra, pedig nem is kapott a prakkerrel intést és jó leckét harmadnap sem, az is lehet, hogy a csendőrök tiltották meg, de az is lehet, hogy az volt az oka, hogy pár nap múlva egy reggel, mikor kimentek, már meg is fialt.
    Nem volt amellett senki, se gépész, se gépészné. Nem értettek semmit a disznóhoz, csak beszélni, azt nagyon sokat tudtak róla, akár éjjel, akár nappal. Lett a roppant nagy hasas disznónak három malaca.
    Csöre magában nagyon nevetett, mert ő tudta, hogy kellett annak lenni tizenegynek is. Nem tudta, miért lett ilyen kevés, de azt mondta, az Isten büntetése, hogy annyit kellett szaladni vele. Biztosan megette a disznó a malacait, mikor kifialta, mert senki se volt mellette.
    Hát azért a disznónak jó dolga volt, mert a gépész mégiscsak valami molnár volt, és csak úgy hozták haza a malomból az ennivalót. Ha annyi volt neki, akkor nem is lehetett érteni, mért hajtatták ki ővele. Már a karámban adtak a disznónak enni bőven darált kukoricát meg szemeset meg vizet, egyebet nem. Hizlalták. Nem lehet mondani, a disznó evett, evett.
    Már december lett, és megérkezett Pestről a Diti.
    És ez a Diti nem volt más, csak a mutérnak a saját édes lánya. Azt Csöre hamar meghallotta, hogy a fatérnak a lányához semmi köze sincs, még nem is beszélt vele. Valami intézetben volt a lány, olyan tizenkét éves volt az egész, elég csinos szőke lány, csak nagyon nyurga. Igen elkényeztetett volt, minden szabad volt neki.
    - Minek tartasz Mutterkám ilen ronda államit?
    Így mondta, s Csörének igen rossz lett, mióta ez megjött. Nem bántotta éppen, de mindig rosszakat mondott, és mindent sokallt, amit ő kapott. Nem lehetett úgy enni, hogy azt ne mondta volna, hogy: minek adsz ennek az államinak annyi zabálást? Nem fizeti ki magát.
    De Csöre nem csinált semmit, csak csúnyán nézett rá. Ha ezért bevádolta a Diti, akkor jött a mama a prakkerral.
    - Holnap Mikulás!
    Ugyan mi lehet az a Mikulás. Itt csupa olyan dolog volt, amit eddig sose hallott a kislány. Ez a rossz, gondolta magában, hogy mindig más van, amiért ki lehet kapni. Minden szülőknél másért verik az államit. Dudáséknál ezér, Szennyeséknél azér. Itt meg a csúnya kiejtésért, pedig ezek a németek igazán nem is tudnak magyarul, oly különöseket mondanak, nem is értenek meg mindent magyarul. A nevük is csak olyan új név, Slógerek voltak, hallotta valakitől az utcán, egy asszony mondta: No azok a Slógerek, azok megnyúznak téged, jányom.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322730
Webáruház készítés