Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: Az útitárs_EPUB

Krúdy Gyula: Az útitárs_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    (Útitársam ekkor megmondta X városka valódi nevét is. Engedje meg az olvasó, hogy az elkövetkező elbeszélésből kihagyjuk a magyar város nevét. Több ilyen város van a Felvidéken. Mindenféle régi királyok és urak messziről jövő emlékei hangzanak a toronyláb összestimmelt harangjainak kongásában. A házak fala mellett történelemmé válott emberek álldogáltak, de a nők oly egykedvűen szerették vagy nem szerették őket, mint általában a nők nem sokat törődnek a történelemmel. Egyetlen nő sem érezte még kedvese ölelgetésében azt a boldogító érzetet, hogy e karokról, lábakról, szakállakról egykor, porráválásuk után a történetíró fecseg. Szakállak, vértek, szívek elvonultak, a nők tovább kötötték harisnyájukat, korán bezárták a kapukat, és senki sem jött vissza az álmos éjszakán a hídról, amelynek karfájáról egykor önmagát nézegette a folyó tükrében. Elhangzottak a történelmi lépések, új lépések közelegtek, tavasz lett, tél lett, betegségek, szerelmek jöttek-mentek, a nők megértek, majd megöregedtek, a férfiak köhögtek, kiáltoztak, koporsóba feküdtek. Kis városka volt ez a Felvidéken, öles falakkal, zárdaablakokkal, kályhákkal, amelyekből az esti tűz farkasszemet nézett az alvókkal. A gyertyák ellobogtak, és füstjük elszállott. Miért keresgéljék az emberek a vasárnapi mise térdeplői vagy a tűzoltó-majális táncosnői között e történetnek hősnőit? X. Ez a városka neve... Egyszer majd meghalnak a hősnők, és sírjuk gondozása az élők szórakozása lesz.)
    Az első nő, akivel X.-ben megismerkedtem, Hartvigné, született Gábriel Szidónia volt. Azt ígértem neki, hogy két napig maradok a városkában, s ez gyors engedékenységre bírta - folytatta szomorú útitársam.
    Nem tudom, hogy uraságod miként van ezzel a dologgal, én például némely nőnek az arcberendezésén, az orrán, a fülén, az ajkán észreveszem az első pillantásra, hogy számíthatok-e meghallgatásra? Bocsásson meg, ha kissé közönségesen fejezem ki magam, másképpen nehezen tudnám megérhetővé tenni: hogy életemben találkoztam nőkkel, akiket az első látásra úgy ítéltem meg, hogy engem várnak. Nekem valók; - a vérmérsékletünk, a gondolkozásunk, az ábrándozásunk, a vágyakozásunk egyforma. Keressük egymást, mint a szél és a gazdátlan kútágas; mint az egér és a lyuk; mint a vándormadarak és pihenőhelyeik. Furcsa találkozások ezek az élet álorcás menetében. Az ember egyszerre ráismer a nőre, bár azelőtt sohasem látta. A kézfogásunk, a tekintetünk, a vérünk lüktetése, a vágyunk bogarászó, földásó munkája összetalálkozik, mint az alagutban az ásók. Én kalandot kerestem az idegen városban, mint egy unatkozó vigéc. Hartvigné is várt valami alkalomra, bár meg vagyok győződve, hogy azelőtt sohasem jutott eszébe bárkinek megmutatni a fehér harisnyás lábát.
    De hadd mondom el komolyan és az utazók léhasága nélkül, hogy ki volt Hartvigné.
    Hartvigné egy szent asszony volt.
    Lakást kerestem X.-ben, mert csak fiatalkoromban szerettem a vidéki vendégfogadók életét, amely véleményem szerint hasonlíthat ama orosz postaállomások miliőjéhez, amelyekről Turgenyevben vagy Tolsztojban olvashattunk. Amikor még mulattatott az utasok lármás, életteljes csendriasztó megérkezése, a veres képű, félszemű aranysapkás konduktor oly boldogan mosolygott a tompán döcögő omnibusz hágcsóján, mintha vadászó hercegeket hozna az állomásról, pedig többnyire kereskedelmi utazók bújtak ki az üveges ketrecből; az örökös ser- és pörköltszag, amely a fogadó kapujában fogadta az embert, amely az udvar felé összekeveredett az emésztőgödör szagával; sötét, gyanús lépcsők, amelyeken a fehér fejkendős, mezítlábas, papucsos, elszánt arcú olcsó szappanillatú, megtermett szobaasszonyok végigmérték az utazót, mint a bornyút; a nyikorgó ágyak, amelyekben tán tegnap gyilkoltak meg valakit, a rosszul záródó ajtók, amelyek mögött mintha mindig leskelődne valaki - talán az utazó mélabús magánya -, a megereszkedett ablakok, amelyek megöl céltalanul lehet bámulni az üres kisvárosi délutánba; a porlepte táncterem és környéke, ahol télidőben izzadt, bomlott kedvű és bomlott alsószoknyás táncosnőket ölelgetnek savanyu bort lehelő gavallérok; a lépcsők, amelyeken falusi úrnők éberlasztingcipős, fehér harisnyás, kövér térdét lehet látni; a holdas, boros éjszakák e kísérteties szobákban, ahol a ruhafogas mellől a leeresztett alsószoknya karikájából inges nők lépegetnek ki az unatkozó álmában; a setét ebédlő, ahol az asztaltársasági jelvényeket úgy őrzik, mint fétiseket a krákogó, köpködő elbizakodott öreg törzsvendégek, a légynyomos képek, a csorba, kékszegélyű tányérok, szarvasagancsos evőeszközök, dohányfüstbe merült céltalan esték, nyerítő röhejek, üres dalok és fárasztó beszélgetések, s az egyetlen öröm az omnibusz megérkezése a léghuzamos kapualjba, mintha egyszer meg kellene érkezni valakinek e cifra bárkán... Akkori hangulatomban egy jól irányzott pisztolylövés tette volna emlékezetessé látogatásomat például az Arany Csillagnál, s önnek sohasem beszélné el senki e történetet.
    Lakást kerestem, mint egy diák.
    Tejszagú kék abrosz mellett akartam reggelizni, mint gyermekkoromban a szülei háznál; vasárnaponként váltják az asztalkendőt, és az arcok frissen mosdottak, a hajak vizesen megfésültek, az ingek fehérlők, az arcok vidámak a családi asztal körül. Itt más szaga van még a spiritusznak és a rumnak is. A pálinka, amit éhgyomorra hajt fel az ember a családi asztalnál, nem ártalmas. A tojást frissen tojta a tyúk, az irósvaj nevet, mint egy kövér lány a szőlőlevelek közül, a cipők a lábakon fényesek, az ágyneműből friss reggeli szellővel száll el az éjek fülledt gondolata, tegnap keményített szoknyában szalad táncos lábain a szobalány; még a trágyahordó szekerek is másképpen párolognak a deres utcákon reggel, mint délután, a nagybetegek hörgése elcsitul a szomszéd házakban, a piacok üde zöldsége, a kakasok piros feje, a húsok rózsaszíne himbálódzik a vesszőkosarakban, a városi tornyot szivaccsal megmosták hajnalban, a tarka mellényes cinke vidáman ugrándozik a dércsípte eperfán, mint az újra kezdődő, múltját megbocsátott, elfelejtett élet...
    A ház, ahová benyitottam, mindenképpen kedvemre valónak látszott.
    Nagy fehér tűzfala volt a háznak, amely a piac és egy hegynek kanyarodó kis utca sarkán állott, mintha városkapitány lakott volna itt a múlt időkben, aki magos ablakaiból arra ügyelt, hogy nincs-e zendülés a torony körül. A kémények igen magosan voltak, s úgy nyúltak fel, mint a gunár nyaka. Kip-kop, mondták barátságosan a kopott kőkockák, amikor lábamat a küszöbre tettem. A setét pinceajtó mögött sem vettem észre gonosz kísértetet leskelődni a maga gödrével, az emeletre felkanyarodó csigalépcsőre egy gömbölyű ablak fordította barátságos arcát. A fehér rámák között ódon, salétromos fal mellett, régi időkből itt maradott mellvédek alatt meghúzódó kertecske mutogatta szelíd bájait. Az ecetfa májusban bizonyára jóillatú, a lugas gondriasztó, és az alacsony kőpadon felágaskodnak a fehérlábú szűzek, hogy letekintsenek a városra, midőn regényekkel és versekkel teleszívták a fejüket. Milyen gazembernek kellene lenni annak, aki ilyen helyen egy leány elcsábításán töri a fejét!
    Fehér ajtó nézett velem szemközt. A rézkilincs ragyogott, és Salve volt szőve a tiszta lábtörlőbe. Igen jólesett, hogy e modern tisztaság mellett is oroszlánfejes húzós csengettyű nyomult ki a falból. Bizonyosan békés, boldog emberek hajlékába nyitok be.
    A háziasszony nyitott ajtót. Az első szavaimra kissé bizonytalanul felelt a félhomályos előszobában, aztán megröppent, mint egy fehér pille, és a világos szobába vezetett az utca felé.
    – Foglaljon helyet nálunk, uram.
    Igen, így gondoltam, a vékony lábú székek télen is vászontakaróval vannak behúzva, mintha valami igen nagy ünnepélyre várna évtizedek óta a bútorzat, hogy valódi szövetjét megmutassa. A szőnyegek tarkák, barkák, amilyeneket otthon szőttek késő őszidőben a régi háziasszonyok, midőn a gyertyaöntésen már túlestek. A függőlámpás pillangós porcelánernyőjén rózsaszínű tüll van. A sarokban karácsonyfa állott, mert januárius első napjait mutatta a kalendáriom, ha elfelejtettem volna megjegyezni. A levegőben szobafüstölőnek és szárított almahéjnak az illata. A fehér porcelánkályhában oly pirosan lobogtak a hasábfák lángjai, mint a lepkék.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295270
Webáruház készítés