Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: A vörös postakocsi_EPUB

Krúdy Gyula: A vörös postakocsi_EPUB
540 Ft540

Krúdy Gyula 1913-ban, Kiss József megrendelésére irta A vörös postakocsi című, s példátlan sikert aratott regényt. A Hét c. folyóiratban jelent meg először a "pesti vásárt" bemutató sajátosan Krúdy-regény, valójában inkább novellafüzér, vagy prózai költemények sorozata. Regénnyé a közös hősök személye teszi: a hires kártyás, lóversenyző Szemere Miklósról mintázott Alviczi Eduárd, a Szinbádként saját alteregójának tekinthető Rezeda Kázmér hírlapíró, a szintén valóságos személyekről mintázott két Pattantyús-utcai hölgy, Horváth Klára drámai és Fátyol Szilvia operett színésznő.

A magyar széppróza szecessziós vonulatának remeke mindkét regény. Cselekményük igen karcsú pilléreken nyugszik, s ez is csak arra szolgál, hogy az író a bölcselkedő, a lírai, látomásos prózafutamait összetartsa. Szerelem és halál, rajongás és bánat ellentétei adják az alaptónusokat: egy letűnt világ színes legendáriuma szövődik belőle. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Rezeda úr azonban szokása ellenére nagyon élénken nyomult előre, s a kérdéses női fehérneműt nagy érdeklődéssel vette kezébe.
    – Nagyszerű, már régen utálom a csipkés fehérneműt. Ilyenre vágyódtam, amelyben lyukacskák és pirossal és kékkel horgolt levelecskék vannak. És a derékon csokorba kell kötni a szalagot.
    Amire Klára mégiscsak kivette a szerkesztő úr kezéből a ruhadarabokat.
    Rezeda úr felborzolta a haját, és a kalapját a földre dobta, mint egy majálisozó diák.
    – Színésznők otthona! Istenem, mennyire szerettem volna hajdanában a színésznők otthonában megjelenhetni! Midőn még úgy rajongtam értük, mintha valamennyien régi idők elmúlt asszonyai, szív fölötti, selyemkötéses pasztellképek, régen elhangzott dalok a spinéten, ábrándos szemű Dérynék volnának valamennyien. Hol van az aranyszegélyű napló, ahová virágot, levelet, haj fürtöt préselnek? Hol vannak a verseskönyvek, Kisfaludy regéi aranykoszorús, piros kötésben, s bévül egy név, egy régi grófnő neve. Vékony talpú selyemcipőcskék fehér harisnyás lábakon, hol a térd alatt atlaszszalag leng a megtelő, lassan domborodó lábszáron; nagyvirágú szoknya, amely mint üvegharang a kert ritka növénye felett, a derékra kötve drága kincseit rejti; kis kalap, amely rózsaszínű szalaggal van megkötve az áll alatt, s alatta hullámzó fürtök, mint megannyi kígyók; élveteg, nagy szemek, gyöngéden megfestett arc; kopottas utazóláda s néhány száraz koszorú és megfakult régi színlap; így gondoltam hajdanában a színésznőt. Vajon mi maradt meg a régi pasztellképből?
    Klára a cérnát fogai közé vette. A varrógépre mutatott.
    – Ott szoktam varrni.
    Szilvia fölhajtotta a zongorája fedelét. Rózsaszínű medáliából fehér fürtös pásztor és pásztorleány nézett elő. Fehér, fürge ujjait végigfuttatta a billentyűkön.
    – Itt szoktam ábrándozni.
    Rezeda úr azonban nem hagyta magát kizökkenteni hangulatából, amelyre, úgy látszik, már régen készülődött
    – A színésznő, hölgyeim, különös teremtés. Minden színésznő lehet istennő vagy regényhősnő. Még az öreg Locsarekné, a híres komikáné is különösnek s nagyszerűnek látszott, ha zöld kendőjét magára borította. Pedig csak egy zöld kendő volt… A furcsa színű és szabású ruhák, köpönyegek, kalapok és tollak, amelyeket mintha külön gyártanának a színésznőknek, nemde arra valók, hogy a színésznők ruházkodásuk révén is érdekesebbek legyenek a civilnőknél? A festéktől megjelzett arcok és a mindenféle fátyolok, tüllök, csokrok, amelyeket a színésznő elhelyez magán: szintén csak azért van, hogy a férfiak megbolonduljanak. Mármost csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy az ember elgondolja a szent rajongásokat, az imádott szerepeket, a hosszú éjjeleket a szerep felett, s küzdelmeket és szenvedéseket, vándorlásokat, szegénységeket, szerelmeket és szép emlékeket, amelyek minden színésznő életében előfordulnak… A színésznők a legérdekesebb nők a világon. A jó Isten árvaleánykái.
    Klára csendesen nevetett.
    – A tejesasszony gyakran megtagadja a hitelt. És a fűszeresnek udvarolni kell.
    Szilvia azonban ragyogó szemét, felpiruló arcát lelkesen fordította Rezeda úrra.
    A zongorára ütött, és érzelmesen énekelte a Hoffmann szerelmi dalát.
    A zene alatt Klára halkan megkérdezte.
    – Nos, mi van a barátunkkal? Monte Christo gróffal? Még mindig nem lehetek oly szerencsés, hogy megismerhessem?
    – Komolyan akarja? – mormogta elboruló arccal Rezeda úr.
    Klára megsimogatta a szerkesztő fejét, és anyáskodva szólt.
    – Fiam, hát maga nem ismer még engem? Azt hiszi, hogy lehet engem elcsábítani, ha én nem akarom? Monte Christo úrnak vagy bárkinek? Ha egyszer valakié leszek, magáé leszek, Kázmér.
    Rezeda Kázmér már csaknem harmincesztendős férfiú volt, ez idő alatt járt lyukas cipőben, s volt egyszer tizenkét lovaglónadrágja, midőn ezer pengőt örökölt. Tehát többet megpróbált az életben, mint az átlagemberek. Azonban mégis… Már sokkal bölcsebb férfiakat is hálójukba vontak a női cselfogások. A lámpás szerkesztője elpirult Klára simogatására.
    – Tehát: ma este – mondta gyors elhatározással – Madame Louise estélyt ád, s engedelmem van, hogy kegyedet az estélyre bevezessem.
    Horváth kisasszony fölállott, és gyorsan homlokon csókolta Rezeda urat: ez azonban szomorúan nézett a földre.
    – Éppen annyi, mintha eladnám Marokkóban a vásáron.
    – Nem baj.
    – A vész, a bánat, a nyugtalanság üszkét dobom lelke csendes tűzhelyébe. El fog zülleni. Talán felfelé, talán lefelé: az mindegy. Lehet, hogy grófné lesz, vagy utca lánya.
    Horváth kisasszony erre már nem is felelt. A ruhásszekrénynek mindkét ajtaját nyitotta ki egyszerre.
    Talán egyikük se vette észre ebben a percben, hogy a zongora és a dal hirtelen elhallgatott. Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig.
    Szilvia sápadtan összeszorította az ajkát.
    – A kék bársonykosztümöt vedd fel, amelyben a Fedorában játszottál – mondta később halkan Szilvia.
    Rezeda úr egy darabig szomorú fejbólintással nézte Klára ideges, örömteli készülődését. Gúnyos mosoly ült az arcára, majd csendesen nevetgélni kezdett, mintha a lábát fűrészelték volna. Remegő hangon, de vidor mozdulattal felkiáltott:
    – Hát a vén alsószoknya megunta már Pestet?
    Kétszer is meg kellett ismételnie a kérdést, amíg feleletet kapott.
    – Urbanovicsné vadászatra hívta meg Kürtöst a Dráva mellé – felelt szertartásosan Szilvia.
    – Vadkanra! – kiáltott közbe Klára.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312113
Webáruház készítés