Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Dosztojevszkij: Az örök férj_EPUB

Dosztojevszkij: Az örök férj_EPUB
340 Ft340

Dosztojevszkij: Az örök férj

E-könyv EPUB formátumban

 

E-book a Digi-Book kiadó gondozásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A látogató megmozdult, elmosolyodott és óvatosan rákezdte: “Úgy látom: meglepőnek tartja ön, hogy ilyen késő időben jöttem ide s még hozzá ilyen különös körülmények közt... Annyira, hogy visszaemlékezve a régiekre, meg arra, hogy hogyan váltunk el - most szinte különösnek tartom az esetet... Különben nekem nem is volt szándékom idejönni s ha ezt mégis megtettem, hát egészen véletlenül”...
    - Hogy-hogy véletlenül! Hiszen az ablakból láttam, mikor ön lábujjhegyen ide átszaladt!
    - Ah, látta ön? No, akkor hát ön is talán többet tudhat mint én! De én önt csak nyugtalanítom... A dolog úgy áll, hogy ezelőtt vagy három héttel utaztam ide a magam dolgában... Hiszen én Truszoczkij Pavlovics Pál vagyok, hiszen ön is megismert engem. Abban járok, hogy más kormányzóságba, más hivatalba helyezzenek át, olyan hivatalba, amely jelentékeny előmenetellel járna... No, különben ez még mindig nem tartozik a dologra. A fő az, hogy itt tekergek már harmadik hete s mintha magam húznám-halasztanám a dolgomat, t. i. az áthelyezésemet s igazán: még ha ez nekem sikerül is, hát könnyen úgy járhatok vele, hogy magam is elfelejtem, hogy sikerült s lelkiállapotomban nem megyek el az önök Pétervárjáról. Tekergek, mintha célomat tévesztettem volna, szinte örülve, hogy célomat tévesztettem... az én lelkiállapotomban.
    - Micsoda lelkiállapotában? - kérdezte Velcsaninov, szemöldökét összerántva.
    A vendég fölnézett rá, felvette a kalapját és most már kemény méltósággal mutatott a gyászfátyolra.
    - Hát - ilyen lelkiállapotomban.
    Velcsaninov tompán nézett hol a gyászfátyolra, hol a vendége arcába. Aztán hirtelen pirosság öntötte el arcát és roppant izgatott lett:
    - Csak nem Vasziljevna Natália tán?
    - De ő! Vasziljevna Natália! Az idén márciusban... Tüdővész és csaknem váratlanul, két-három hónap alatt. S én így maradtam, amint ön lát.
    Ezt mondva a vendég, erős megindultsággal terjesztette ki kétfelé karjait, baljában a fátyolos kalapját tartva; kopasz fejét legalább tíz másodpercig mélyen lehajtotta.
    Ez a fellépés és ez a gesztus mintha egyszeribe felélénkítette volna Velcsaninovot; ajkain gúnyos, szinte kötekedő mosoly illant át, de egyelőre csak egy pillanatra: annak a hölgynek a halálahíre (akit ő oly régen ismert volt és már oly régen elfelejtett) most váratlanul megrázta őt.
    - Lehetetlen! - dörmögött magában, ami éppen eszébe jutott; hát miért nem jött el ön egyenesen ide s miért nem tudatta ezt velem?
    - Köszönöm a részvétet, látom és nagyon becsülöm, noha...
    - Noha?
    - Noha sokáig nem láttuk egymást s ön mégis oly teljes részvétet tanusított most szomorúságom iránt és énirántam is, hogy én természetesen - csak hálás lehetek ezért. Hát csak ennyit akartam jelenteni. S nem az, mintha én barátaimban kételkedném, mert én itt is, még pedig azonnal találhatok őszinte jóbarátokat (ha csak Bagantov Mihájlovics Istvánt veszem is), de az ön és én ismeretségem (mondjuk: barátságunk - mert elismeréssel gondolok rá vissza) - már kilenc éve megszakadt, ön nem tért vissza hozzánk; levélváltás egyikünk részéről sem volt.
    A vendég mintha kótából énekelt volna, de az egész idő alatt, míg beszélt, a földre nézett, bár azért - természetesen - mindent látott, ami feljebb történt. De a házigazda már kissé összeszedte magát.
    Bizonyos különös, egyre növekedő benyomással hallgatta Pavlovics Pált s mikor az szünetet tartott, a legtarkább és legváratlanabb gondolatok tolultak agyába.
    - De miért nem ismertem én meg önt egész mostanig? - szólt élénken, - hiszen legalább ötször találkoztunk az utcán.
    - Úgy van; erre is emlékszem; mindig elémbe került ön - vagy kétszer, sőt talán háromszor is...
    - Vagyis - ön került mindig elémbe, nem én ön elibe...
    Velcsaninov felkelt és egész váratlanul, hangosan felkacagott. Pavlovics Pál megállt, figyelmesen szétnézett, de aztán azonnal folytatta:
    - Hogy ön engem meg nem ismert, hát először is azért, mert elfelejtett, végül pedig nekem himlőm is volt azon idő alatt, ami némi nyomokat hagyott arcomon.
    - Himlője? De igazán himlője lehetett neki! De hogyan...
    - Hogy hogyan kaptam meg a himlőt? Sok minden megesik az emberrel, Ivánovics Elek; alig veszi észre az ember, már megvan a baj.
    - Hanem azért ez roppant mulatságos. No, folytassa csak, folytassa, - drága barátom.
    Velcsaninov egyre jobban felvidult. A megrázó benyomást egészen más váltotta fel.
    Gyors léptekkel járt alá s fel a szobában.
    - Ha találkoztam is önnel, sőt mikor ide, Pétervárra utaztam, az volt a célom, hogy önt itt felkeressem, de - ismétlem - most olyan lelkiállapotban vagyok... és szellemileg annyira levert vagyok március hónap óta...
    - Ah, igen! Március hónap óta levert ön!... Várjon csak: nem szokott ön dohányozni?
    - Hiszen tudja ön, hogy Vasziljevna Natália jelenlétében...
    - No igen, igen, - de március hónap óta?
    - Legfeljebb cigarettácskát.
    - Tessék hát cigaretta; gyujtson rá és folytassa. Folytassa: ön engem rendkívül...
    Velcsaninov szivarra gyujtott és gyorsan visszaült az ágyára. Pavlovics Pál megállt.
    - De miért oly izgatott ön? nem beteg?
    - Eh, ördög vigye az én egészségemet! - haragudott meg Velcsaninov; - folytassa!
    A vendég, látva a házigazda izgatottságát, egyre jobban érezte magát és bizakodóbb lett.
    - Mit folytassak? - kezdte újra, - képzeljen ön, Ivánovics Elek, egy levert embert, nem is csak éppen levertet, de úgyszólván radikálisan levertet; embert, aki húszesztendei házassága után megváltoztatja az életét és a poros utcákon őgyeleg minden megfelelő cél nélkül, mintha valami pusztában járna, csaknem önfeledtségben s ebben az önfeledtségben még bizonyos elzsongulást is talál. Természetes, hogy ilyen körülmények mellett találkozom néha egy-egy ismerőssel, vagy éppen igazi jóbaráttal, de készakarva kikerülöm, hogy ne álljak eléje ilyen pillanatban, már hogy az önfeledtség pillanatában. Egy másik pillanatban pedig - annyira visszaemlékezik az ember s annyira szeretne látni valakit, aki tanuja és részese volt annak a nem régi, de visszahozhatatlan multnak s eközben úgy megdobog az ember szíve, hogy nemcsak nappal, hanem éjnek idején is megkockáztatja, hogy a jóbarát ölelő karjaiba rohanjon, még ha négy órakor kell is azt felkeltenie. Én most csak az időpontot hibáztam el, de nem a barátságot, mert ebben a pillanatban én nagyon is meg vagyok jutalmazva. Az órát illetőleg pedig igazán azt hittem, hogy még csak tizenkettő lehet - mert olyan a lelkiállapotom. Issza az ember a saját búbánatát és mintha megrészegednék tőle. Sőt nem is a búbánat, hanem az új-állapot buzog bennem...
    - De milyen furcsa kifejezései vannak önnek! - jegyezte meg Velcsaninov, megint roppantul elkomolyodva.
    - Úgy van, furcsán fejeztem ki magamat...
    - És... nem tréfál ön?
    - Tréfálok! - kiáltott fel Pavlovics Pál szomorú meglepetéssel, - abban a pillanatban, melyben hírül adom...
    - Ah, kérem, hallgasson erről!
    Velcsaninov felkelt és megint járkálni kezdett.
    Így mult el vagy öt perc. A vendég is fel akart kelni, de Velcsaninov rákiáltott: “Maradjon ülve!” s az rögtön engedelmesen visszaült.
    - De mennyire megváltozott ön! - kezdte újra Velcsaninov, hirtelen megállva a vendége előtt, mintha ez a gondolat most hirtelen lepte volna meg. - Szörnyen megváltozott! Rendkívül! Egészen más ember!
    - Nincs mit csodálni: kilenc év!
    - Nem, nem; nem az évekről van itt szó. Külsőleg ön nem valami nagyon változott meg; másban változott ön meg.
    - Azt is a kilenc év teszi talán.
    - Vagy a március ótai idő.
    - Hehehe! - nevetett alattomosan Pavlovics Pál, - önnek valami játszadozó gondolata van... De ha szabad kérdeznem: miben látja ön a változást?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322617
Webáruház készítés