Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság_EPUB

Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság_EPUB
340 Ft

Zrínyi Miklós 1660 telén kér, fenyeget, jajong, káromkodik – de legfőképpen számol, mérlegel, gondolkodik. Mert látja a végveszedelem közeledtét, mert józan ésszel felmérni képes, hogy török és német malomkövek között őrlődik nemzete, mert tudja: magunkban kell erőt támasztani, ha szabadságunkat akarjuk kivívni. Által kell minékünk esnünk a mi szerencsénken, ha megmaradást kévánunk. Szerencsénk? Fortuna, sors, fatum – latin szavak nemes rozsdája teszi veretessé Zrínyi régi magyarságát, de most a magyar szóhoz ragaszkodik. Szerencse, azaz sors, fortuna, fatum, mert igaz szerencsénk nem percnyi öröm, nem tiszavirág-boldogság, nem pillanatnyi jólét. Nemzet akkor szerencsés, akkor boldog, ha fatumával szembenézett, ha fortunájával élni tudott, ha sorsának távlatot teremtett.
Ha kivont karddal várja a jövőt.
Szemünkbe könnyek szöknek, Vörösmarty szavai megdobbantják szívünk: „Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt élned, halnod kell.” Vajha jó Zrínyi Miklós olvashatta volna Vörösmarty szavait, mit mondana? Által kell minékünk esnünk a mi szerencsénken, ha megmaradást kévánunk. Rendelt végzetünk: születni, élni, halni. De tőlünk függ, emberségünk a mérce, áld-e, ver-e a sors keze, s mert itt vagy győzni, vagy meghalni kell – hic vobis vel vincendum vel moriendum est –, Zrínyi tudja: csak ha győzünk, ha győzzük, akkor élhetünk s halhatunk meg itt. Követeli nemzetétől: szabadságáról maga gondoskodjon. Mert csak ha megteszi, érdemli meg, hogy éljen, haljon – becsületben.
Zrínyi nem szép szavak álomba ringató muzsikájával bódít, török áfium ellenmérgeként nem magyar mákonyt csepegtet szemünkbe. Hadvezér, politikus: a cselekvés embere. S bár szeme előtt hullámzik a török tenger, háta mögött lopakodik a német önzés, ármány, s bár Európában háborúk s körmönfont diplomaták uralkodnak, s aki segítene, nem tud segíteni, aki segíthetne, nem akar segíteni, s aki segíteni akar, annak segítségétől jobb óvakodni, mégis: Zrínyi országdolgát rendbe hozni, szabadságunk megalapozni igyekszik forró szível, hideg értelemmel, s készül a háborúra.
Mert háborúra készül. (Szigethxy Gábor)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Ne adja Isten azt, hogy az én pennám az idegen nemzeteknek akármelyikéről is igyekezzék gyalázatokat irnia: nem az én célom az, mert tudom minden nemzetnek maga dicsőségét elegedendőképpen mindennap historiákkal is bizonyitani. De azt concludálni kévánom, hogy mi magyarok ne tegyünk fundamentomot senki vitézségében, hanem mig Isten ép kezet-lábat adott kinek-kinek, azon erőlködjék, hogy az idegenek ne legyenek szükségesek principaliter, hanem accessorie [ne főképpen, hanem csak mint kisegítő erőt vegyük őket igénybe], segitségképpen, mert bizonyára az mi sebünk senkinek ugy nem fáj mint minékünk, senki nem érzi nyavalyánkat, ugy mint mi. Tehát következik abbul, hogy senki olyan serényen is nem nyul az orvossághoz, mint minékünk kellene nyulnunk, főképpen ha az az orvosság veszedelemmel jár.
    Itt talám valaki engemet megszólit s kérdi tülem: mit akarsz ezekbül a sok beszédekbül kihozni? mit tanácslasz? könnyü akárkinek is deklamálni, prédikálni, de orvosság kell a betegnek, flastrom a sebnek. Én arra rövideden felelek, meg is duplázom kiáltásomat: Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium [más mód nincsen]. Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. [Itt győznötök, vagy halnotok kell.]
    De miért kelljen elvesznünk avagy kétségben esnünk, mig csontjainkban velő, ereinkben vér, mig Isten mennyországban az mi bizodalmunk lehet, mig karunkban kopját, markunkban szablyát szorithatunk? Avagy különb compositióból [anyagból] vagyon-e az mi ellenségünk felépitve? vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul származtunk-e mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-e Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezünkben ismég ujonnan megvirágoztatni? De ugy, ha mindnyájan egy szivvel, egy lélekkel, segitségül hiván Istennek szent nevét, körmösen nyulunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért. A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hivnak. Minékünk pedig magyaroknak nem csak dicsőségünk, de a megmaradásunk is abban vagyon. Nem vakmerőségre hivok senkit, nem habahurjául kévánom az mi nemes resolutiónkat, hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szivünknek megkeményitésével akarnám hogy előállanánk erre a nemzetünknek utolsó szükségére és a szerencse-birónak utolsó sententia-kimondására. Én is Catóval mondom azt, magyarok: [Ugyanis a dolog komoly; de ti nem féltek attól. Vagy pedig nagyon féltek; de elméteknek tehetetlensége és lágysága miatt egyik a másikra várakozván, késlekedtek, bízván a halhatatlan istenekben, kik e hazát sokszor a legnagyobb veszélyek közt is megtartották. De az istenek segítsége nem könyörgésekkel és asszonyos sóhajtásokkal szerezhető meg. Éberséggel, tevékenységgel, bölcs megfontolással minden dolgod szerencsésen halad; de ha tehetetlenségbe, tunyaságba merültél, hasztalan könyörögsz az istenekhez; azok megharagszanak rád, és ellenségeiddé válnak.]
    Szántson, vessen, boronáljon, arasson és sok dolgot vigyen véghez a gazda ember ha élni akar cselédestül. Nam Dii laboribus omnia vendunt. [Mert az istenek mindent munkáért adnak.] Hát mennyivel inkább minékünk, kik veszedelemben vagyunk, az egész lelkünknek applicatióját, minden testünknek fáradságát fordítanunk kell az mi utolsó veszélyünknek eltávoztatására; mert egyébiránt kinek szántsunk, kinek vessünk, kinek arassunk, kinek neveljük édes magzatinkat, ha securitásunkra most gondot nem viselünk; majd a pogányé leszen az, aki most miénk, és csak öt esztendőt avagy kettőt sem igérhetünk magunknak, ha nem provideálunk . De ismét itt nekem mondhatja valaki: Jó volna a hadakozás, ha kévánt sucessusokat [eredményeket], remélhetnénk magunknak: de azt sokszor próbáltuk, soha nem nyertünk véle, mindenkor markunkban szakadt.
    Én arra igy felelek: Mig az mi militaris disciplinánk in flore volt [virágzásban volt], Corvinusok alatt és más vitéz királyok alatt, nem igaz az, hogy markunkban szakadott volna soha is szándékunk. Teliek a historiák a mi magyar nemzetünknek dicsőségével, teli a világ azoknak emlékezetivel, és Európának egy szegelete sincs, aki az mi eleinkről becsülettel ne szólna; soha muzulman vér nagyobb folyásokkal nem folyt, mint a magyar kard miatt, soha senki ennek a pogány holdnak betöltését ugy nem késleltette, mint mi magyarok. De meg kell vallanunk, noha nyögve és pironkodva, mert: Dedecori est fortuna prior [Előbbi szerencsénk most gyalázatunkra van], olyan messze estünk mi mostani magyarok a régiektől, hogy ha előljőnének mostan más világról azok a mi vitéz eleink, sem mi őket, sem ők minket meg nem ismerhetnének. Mert nyelvünkön, szólásunkon kivül mivel hasonlitjuk mi magunkat azokhoz? és bizonyára mondhatnák nékünk: Vox quidem vox Jacob, manus autem Esau. [A hang ugyan Jákobé, de a kéz Ézsau keze.] Csufsága lettünk a nemzeteknek és magunknak, ellenségünknek penig, valahonnan jön reánk, prédájává. Miért? a vitézségnek disciplinája meg nem tartásáért, a részegségért, a tunyaságért, az egymás-gyülölésért, és ezer ilyen vétkünkért. Én nem hizelkedhetem, édes nemzetem, tenéked, hogy hazugságommal dicsérjelek, mert a prófétaként: Popule meus, qui te beatum praedicant, ipsi te decipiunt [én népem, a kik boldognak hirdetnek, azok megcsalnak téged]; hanem im megmondom magadnak fogyatkozásaidat, olyan szivvel és szándékkal, hogy megismervén magad is, vesd ki ezt a mocskot lelkedből, reformáld vétkeidet, öltözzél igazságban, övedzzél erősséggel, hídd segitségedre a Jehovát, resolváld magadat, avagy ajándékozd magad az Isten nevének és magadnak oltalmára kössünk kardot a pogány ellen. Ha azért a magunk fogyatkozásit megismerjük elébb, könnyebben az orvosságot is fellelhetjük azután. Vizsgáljuk meg hát micsoda formáju hadakozások voltanak azok, kik nem succedáltak , és mi formán estek.
    Ihon az igaz relatio:
    Mikor meghallottuk, hogy a török nagy készülettel fegyverkezik és készül reánk, mi is akkor, de későn tapodni kezdtünk, kaptunk mindenfelé hadat, seregeket kezdtünk gyüjteni. De micsodás seregeket, micsoda hadakat? régi, látott, hallott vitézekből állott-e valyon ez a sereg? bizonyára nem, hanem mentül rosszabb, hitetlenebb, istentelenebb, tolvajabb volt az országban, az gyült öszve a mi sipolásinkra. Ismég, ki volt ennek hadnagya? ugyancsak szintén ilyen, vagy aki még jobban megelőzte a többit részegséggel, garázdasággal, kevélységgel, aki a maga vitézsége rudimentáit [első kísérleteit] vagy kassai kereskedőkön, vagy kecskeméti tőzséreken, vagy soproni kalmárokon, vagy más szabad városok s szegény polgárok kárán végezte el; aki nem a jó hirért, névért s becsületért, hazájához való szeretetiért iratta be magát a hadakozásban, hanem hogy jobban ezeket az ott fenn megirt virtusokat szabadabbul üzhesse; aki hogy jobban valami boszuját valamely falura, vagy nemesemberre tölthesse, kévánt hadi emberré lenni, hogy evvel a titulussal [jogcímmel] mind módot, mind mentséget vétkének, mind impunitást [büntetlenséget] találjon. Igy azért nem sereg, nem hadakozáshoz való készület s becsület volt ez, nem szegény hazánkhoz s jó lélekből származott igyekezet, hanem farsangolás, bordély és ha még mi rosszabb nevet is tudnánk találni ennyi megfeslett erkölcsnek. Régenten amaz nagy Hannibálnak vitéz hadát Campania, egy olaszországi gyönyörűséges tartomány, a maga gyönyörűségével, elvesztegette, ellanyhitotta és elerőtlenitette. Nincs a mi magyarinknak szüksége Campaniára; elébb hogysem a hadban jövünk, készen vagyunk immár, elvesztegetve, eltunyulva: Diis hominibusque invisi. [Isten és emberek előtt gyűlöltek.] Nem kell minekünk oly nagy ellenség mint a török; egy canicula melege, egy februariusnak szele, egy éjszakának virasztása, egy napnak koplalása megrontja a hadainkat és semmivé teszi. Ilyenek a mi köz hadaink; de mivel jobb ennél a nemesség? mivel jobb az uri rend? Bizonyára mind egy bordában szőttek vagyunk, egy cseppnyire is egyik rend a másikat nem csufolhatja. A mostani nemes nem gondolja meg, micsoda az igaz nemesség, mivel nyerték meg az mi eleink a nemességet, mivel tartatik is meg. Egy nemzet sem pattog ugy s nem kevélykedik nemesség titulusával mint a magyar, maga annak bizonyítására, conservatiójára, látja Isten, semmit nem cselekeszik. Ülnek haszontalanul fiaink vagy otthon atyjoknál és anyjoknál, vagy, ha ugyan derekasan látni, hallani akarnak (az mint ők mondják), egy magyar ur udvarában beállanak és szerződnek. Ott mit tanulnak? innya; mit többet? pompáskodni, egy mentét arannyal megprémezni, egy kantárt pillangókkal felczifrázni, egy forgóval, egy varrott lódinggal pipeskedni, egy paripát futtatni, egy szóval: esküdni, hazudni és semmi jót nem követni. Hej, mely különb vala amaz lacedemoniai asszony, mikor a fiát, mely immár felnevelkedett vala, felfegyverezvén jó módjával, egy paist ada végtére neki ezen szókkal: aut cum hoc, aut in hoc , azaz: avagy ezt hozd haza tisztességesen, avagy ebben halva hozzanak becsülettel. Mi penig nem igy, hanem ha udvarban nem megyen is az ifju , sem hadban, sem végekben, sem idegen országokban vitézlő mesterségeket tanulni nem mégyen ugyan, hanem egy prókátorságot patvarián, nem az igazságnak szeretetibül penig, hanem másokat nyomoritani kévánván tanul, vagy papságra adja magát, Isten tudja micsoda indulatból. Az urfiak szintén ilyek; az ital legnagyobb mesterség és katonaság, mentül aljasabb s rosszabb lovászokkal, kóborló katonácskával társalkodhatnak, legnagyobb katonaságnak tartják; osztán ha a husz esztendőt alig érik is el, mindeniknek feleség kell. Ha tizen volnának is egy familiábul, senki nem tanul tudományokat, senki nem lész zarándokká, hogy láthasson, tudhasson abból valamit hazájának szolgálni. Ezek kévánják osztán a generálisságot, és ugyan ezeknek kell adnunk, mert nincs más jobb.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641972
Webáruház készítés