Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Wohl Janka: Illem - A jó társaság szabályai_EPUB

Wohl Janka: Illem - A jó társaság szabályai_EPUB
840 Ft840

Előszó

Első fejezet
Mi az »illem«, az »etiquette?« - Az udvariasság mint az élet tudománya. - A jó modor szükségéről, - A jó modor jellege. - Az »úr,« az »úri hölgy.« - Az »etiquette« szó eredete.

Második fejezet
A magaviseletről: A családban. - A templomban - Feljebb valókkal ós alantabb állókkal szemben. - Az utcán. - Nyilvános helyeken. - A színházban.

Harmadik fejezet
A bemutatásról. - A megszólításról. - Ajándékok. - Fogadások.

Negyedik fejezet
Látogatások

Ötödik fejezet
Névjegyek használata

Hatodik fejezet
A magatartás. - A járásról.- A köszöntésről. - Bókok.

Hetedik fejezet
A társalgásról

Nyolcadik fejezet
Az öltözködésről. - A csín. - Mikor hogy kell öltözni: otthon, utcán, látogatásra, utazásra, ebédre, estélybe, bálba. - Ékszer. - Menyasszonyi öltözet. - Gyászöltözet. - Férfi divat. -

Gyermekdivat.
Kilencedik fejezet
A virágok és azoknak jelentősége. - Illatszerek. - Szinek.

Tizedik fejezet
A levélírás. - Levélpapiros. - Levelek általában - Hivatalos levelek. - A megszólítás és befejezés. Meghívók. - Czimezések.

Tizenegyedik fejezet
A házasság - I. Az előzmények. - Az eljegyzés. - Mátkaság. - Az ajándékok. A nászkiséret. - A kelengye - II. A lakodalom. - Elutazás.- Társadalmi teendők a visszatérés után.

Tizenkettedik fejezet
A háztartás. - A ház kormányzata. - A szobák berendezése. - Az ebédlő. Az asztal. - Jó modor az asztalnál. - A szolgálat. - A fekete kávé. - Még egy pár szó a szolgálatról.

Tizenharmadik fejezet
A keresztelő. - Az előzmények. - A komák. - Az ajándékok. A szertartás. - A bérmálás. Első bemutatás a világban.

Tizennegyedik fejezet
Érintkezés idegenekkel

Tizenötödik fejezet
Vendéglátás. I. Ebédek. - Reggélyek.

Tizenhatodik fejezet
II. Meghitt esték és jour-fixe-ek. - A játékasztal. - Estélyek. - Bálok.

Tizenhetedik fejezet
Vendéglátás falun. - A háziak kötelességei vendégeik iránt és viszont. - Kerti mulatság és szüret.

Tizennyolcadik fejezet
Sport. - Lovaglás. - Vadászat - Korcsolyázás - Dohányzás.

Tizenkilencedik fejezet
Nyilvános mulatságok. - Nyilvános bálok. - Piknikek. - Álarcos bálok. - Jelmezbálok.

Huszadik fejezet
Nyári mulatságok. - Táncvigalmak. - Majálisok és kirándulások.

Huszonegyedik fejezet
Műkedvelői előadások. - Charadeok. Élőképek. - Szinielőadások.

Huszonkettedik fejezet
Faluhelyen. - Fürdőhelyen. - Utazáson.

Huszonharmadik fejezet
A gyász. - Rögtöni teendők. - A temetés - Látogatások - A gyászmise.

Huszonnegyedik fejezet
Nemzetközi illem

Huszonötödik fejezet
Különböző illemszabályok

Huszonhatodik fejezet
Udvari etiquette

Zárszó

Jegyzetek
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A helyes magaviselet az élei különböző helyzeteiben nemcsak tapintatot igényel, de az illendőség iránti finom érzéket, lélekjelenlétet és azon tehetséget is, mely pillanat alatt, mint egy benső sugallat folytán kitalálja, mit kell a fennforgó körülmények között tenni, vagy mondani.
    Bármilyen legyen a társaság, melybe jutunk, bármily váratlanok, megdöbbentők a körülmények, melyek közé helyeztetünk, nyugodt, öntudatos magatartásunkat percre sem szabad elvesztenünk, mert sem a modoros feszesség és tartózkodás, sem a túlzott előzékenység nem helyettesítik a tapintatos mértékletességet. Fő igyekezetünk tehát oda irányuljon, hogy ne essünk semminemű túlzásba, az ige igen helyesen mondván, hogy: »minden túlzás hiba.« A helyes magaviselet, a valódi elegánsához hasonlóan, sohasem feltűnő, míg a túlzott szertartásosság csak karikatúrája a jó modornak és zavart és kicsinylést idéz elő, nem pedig fesztelenséget és tiszteletet.
    De olvasónőink bizonyára azt fogják kérdezni: mikép sajátítható el ama kifogástalan modor, melyet nélkülözhetetlen tulajdonnak mondunk ? - Csak egy dolog által: - annak folytonos gyakorlása által. A jó modor ne legyen feszes fűző váll, melyet pár órára a társaság kedvéért felveszünk, s melyet otthon csakhamar félredobunk ismét. Folytonos gyakorlás által második természetünkké kell válnia, nehogy az első kivételes és zavaró alkalommal szerepünket elfelejtsük s reánk nézve is találó ne legyen az, mit hajdan az oroszokra mondtak: grattez le russe et le cosaque parait.1
    A családi kör az, melyben tulajdonképen leginkább kell megfigyelnünk a jó modor törvényeit. Rendesen idegenek előtt palástoljuk hibáinkat s személyiségünk jó oldalait fitogtatjuk, míg azokkal, kikhez a sziv és vér legerősebb kötelékei fűznek, kíméletlenül éreztetjük változó kedélyhangulatunk minden szeszélyét, hibáink egész súlyát, hanyag magatartásunk kiábrándító hátrányait. Pedig mily édessé, nyájassá válnék a családi kör, ha mindenki ünnepi ruhában mutatná be egyéniségét, ha kölcsönös elnézés, egymás iránti tisztelet, szelidség és finomság uralkodnék a házinép között, a fájdalom! sokkal gyakoribb tisztelethiány, ingerültség, hanyagság, de még olykor durvaság helyett is.
    Bárminő legyen a gyermekek kora, a szülők foglalják el mindig és mindenkor az első helyet, még akkor is, vagy tán inkább főkép akkor ha gyermekeik hátinál laknak. Rendkívül csalódik a ki azt hiszi, hogy barátait, ismerősek megtiszteli azzal, ha szüleit, miattuk háttérbe szorítja, Minden világtudó és helyesen gondolkozó embert ez csak feszélyezni fogja és gúnyt és megvetést eredményez arra nézve, ki e nagy hibát elköveti.
    Hajdanában Magyarországon a szülék iránti tisztelet, a jó nevelés egyik fő kelléke volt. Ösmertem házakat, - de nemcsak a főnemesség körében - hol az anya soha sem lépett be fia szobájába, a nélkül, hogy be nem jelentette volna magát, s hol a fiú, még harminc éves korában sem ült le szülei jelenlétében, ha csak engedelmet nem nyert tőlük erre. Oly házak voltak azok, hol a szülök koronás fejek tekintélyével bírtak a gyermekek előtt, hol a jó modor, mely hiszen nem is egyéb társadalmi kegyeletnél, feloldhatatlanul összeforrt a gyermekek lényével. Ma már nagyon meglazult a szülök és gyermekek közötti tiszteletteljes viszony s okai ennek leginkább maguk a szülők.
    A jelenkor anyagi iránya nagyon is elharapódzott - a gyermek szelleme miveltetik s lelkével, szivével vajmi keveset gondolnak. A szülék rabjai a gyermekeknek, kiszolgálják őket s nem gondolják meg, hogy zsarnokokat nevelnek, kik hálátlansággal fognak fizetni.
    Pedig a jó modor szigorúan követeli,hogy nem csak szüléink, de általában családunk idős tagjai iráni is tiszteletet tanúsítsunk: a lámpa, a kandalló mellett azoknak kell átengednünk a legjobb helyeket, s nagy előzékenységgel kell viseltetnünk irányukban. De még olyan rokonok iránt is, kik nem laknak velünk egy födél alatt, egy fokkal előzékenyebben kell bánnunk, mint idegenekkel. Oly esetben, hol ismerősöknél csak jegyet dobunk vagy küldünk, rokonoknál látogatást kell lennünk, vagy levelet irnunk, s ha házunknál fogadjuk őket, több melegséggel kell őket üdvözölnünk, mint a társaság többi tagjait.
    A templomban még inkább áll az, a mit a szülök iránti kegyeletről mondtunk. Nem önmagunkra és saját nyomorult hiúságainkra kell gondolnunk, midőn az Úr házába készülünk. Nem az új öltözet fitogtatása, a hivalkodás, a hiúság kielégítése forog itt kérdésben, de a lélek szükségeinek kielégítése, a kegyelet bizonyítása a legmagasabb lény szine előtt. - Megilletődéssel emlékezem még a sok vidéki templomban észlelt megbocsáthatatlan könnyelműségről, melyet, fájdalom! leginkább a magasabb rendeknek kell szemére lobbantanom. Mig a pórnép kell ő komolysággal és az áh itatnak legalább látszatával követte az istentiszteletet, a kastélybeliek és vendégeik (kiknek példáját természetesen a kasznár és postakezelő kisasszonyai követték), csevegve, kacérkodva, egymás öltözetét vizsgálva, ültek reservált helyeiken, a közbotrány példájával járulva a »míveletlen« pórnép elé.
    Pedig ha fensőbbségüket kívánják feltüntetni a hölgyek, mindenek előtt benső, lelki szépséget kell felmutatniok. Igaz, hogy itt is veszélyes a túlzás. A vallásos elmerültség negélyezése, a kebel túlzott verdesése, az órákig tartó térdelés szintén nem ajánlatosak. A szentegyház őszinte, komoly, mérsékelt látogatása, az ájtatos magábaszállás minden fitogtatás nélkül, nyugodt, minden cafrangtól ment magaviselet, egyszerű öltözet - ezek bizonyítanak míveltség, nemes szív és világtudás mellett.
    A felajánlott szentelt vizet el nem fogadni mindig sértő az illető udvarias felajánlóra nézve. Legyen az koldus, idegen vagy ellenség, két újjheggyel érinteni és használni kell a nyújtott szentelt vizet.
    A mint a templomban elfoglaljuk álló vagy ülő helyünket, fejünket lehajtjuk s percnyi néma felfohászkodás után, követjük az istentiszteletet. Ha fiatal leány idősebb nővel megy templomba, ő ajánlja fel kisérőnőjének a szentelt vizet. Ha férfi nőt ldsér oda, szintén előresiet a szentelt vízhez, hogy ezen figyelemben részesítse hölgyét.
    Bármily vallás templomába lépünk, soha sem szabad arról megfeledkeznünk, hogy isten házában vagyunk, s kellő tisztelettel és kegyelettel kell viselkednünk, és pedig nemcsak a helyre nézve, de a bennlevök iránt is. Az isten színe előtt koldus és koronás fej egyenlő, s az Úr házában az emberek legnyomorultabbikát is ép úgy megilleti az első hely, mint a herceget. A papok, az Úr ezen szolgái iránt szintén kiváló tiszteletet kell tanúsítanunk, mely ha nem szól is mindenkor az embernek, az általa vállalt tisztet mindig megilleti.
    Ha egy asszony vagy fiatal leány templomba való gyűjtésre szóllíttatik fel, kiválóan elegáns utcai öltözetet választ, azonban sohasem rikító színűt. A tapasztalatlan fiatal nő helyesen cselekszik, ha egy-két nappal a gyűjtés előtt otthon begyakorolja magát, mikép kell kecsesen tartani az erszényt, hogy el ne ejtse, vagy ügyetlenül ne hordja körül. Az átadott ajándékot nyájas fejbólintással köszöni meg, de óvakodik ingerültséget elárulni azok irányában, kik nem hajlandók az adakozásra.
    Fiatal leány vagy asszony nem gyűjthet sem a templomban, sem a templomajtónál egy idősebb hölgy vagy férfi kísérete nélkül.
    Beszélni a gyűjtő hölggyel, ha még oly ismerős is, nem illendő, valamint vigyázni kell, hogy ne igen magasról ejtsük a pénzt az erszénybe, nehogy fitogtatásnak lássék.
    Templomban nem illő karonfogva járni, kivéve esketés után, a miről más helyen lesz szó bővebben.
    Azon hölgyeknek, kiket az ég szép hanggal áldott meg, nem ajánlhatjuk eléggé a templomban való énekelést, legyen az falun vagy városban. Nem értékesíthetik helyesebben az ég e szép adományát, mint ha vele a kegyelet oltárán áldoznak.
    A szentelt helyről, melyről szólunk, könnyü és természetes az átmenet bizonyos társadalmi kérdésekre, melyekről meg kell emlékeznünk. A templomban naponta halljuk hangoztatni, hogy az emberek testvérek, mindazonáltal naponta vétünk ezen nagy és tagadhatatlan igazság ellen, midőn hanyag, vagy épen fenhéjázó modorral nézzük le szegényebb és alárendelt állású felebarátainkat. - Pedig a valódi fensőbbség szívélyességben, jóakaratban, és udvariasságban nyilvánul. Már zsenge korában hozzá kell tehát szoktatnunk a gyermekeket, hogy oly tapintatos udvariassággal bánjanak a cselédséggel, mely egyszersmind kizárja a bizalmaskodást. Mindkét oldalról kötelesség az egymás iránti tisztelet s a cseléd, kit ura nem tisztel, csakhamar megfeledkezik azon tiszteiéiről is, melylyel ő tartozik urának. Vannak dolgok, melyeket soha sem szabad cseléddel közölnünk, oly bensőbb titkok, melyek semmiképen sem tartoznak reá, sőt inkább azon kell lennünk, hogy gyengeségeinket és hibáinkat lehetőleg palástoljuk előtte. Azon naptól fogva, midőn pirulnod kell cseléded előtt, ne várj többé tiszteletet tőle. Voltaire igen találóan mondja: »Nincs nagy ember, ki kicsi ne volna komornyikja előtt,« s talán innen ered a cselédek közmondásos szemtelensége.
    Az illem azt követeli, hogy a cseléd mindig a harmadik személyt használja, ha uraságával beszél, az uraság pedig soha se feledje parancsait az udvarias »kérem« szóval megkezdeni és a tett szolgálatot megköszönni.
    Olyan alantabb-állókkal, kik nevelésre nézve velünk egyenlők, süt olykor tudományuk, szellemük és tehetségük által fölöttünk állanak, mint: titkárok, nevelők és nevelőnők, hivatalnokok stb. úgy kell bánnunk, mint egyenlő állásunkkal, azoknak azonban soha sem szabad megfeledkezniük a társadalmi korlátokról, melyek állásuknál fogva tényleg léteznek köztük s azok között, kik őket foglalkoztatják. V. Károly felemelte ugyan Titián ecsetét, de a festő mélyen hajlott meg, hogy azt elfogadja.
    Az alantabb álló nem ül le feljebbvalója előtt, a nélkül, hogy az üléssel meg ne kínálná. A hivatalnokoknak kötelessége tisztességesen felöltözni, ha feljebbvalóikhoz készülnek s épen nem illő dolog, ha a nevelőnő pongyolában adja leckéit.
    Az sem illő, ha a cselédek uraikat rendetlen öltözetben szolgálják ki. Nálunk különben erre még nem ügyelnek eléggé. Ha az inasnak, vagy szobaleánynak dolga van, elnézik neki, ha fésületlenül, rendetlenül szolgál fel az asztalnál; de ez még akkor sem engedhető, ha egyedül vagyunk családunkkal.
    Visszatérve előbbi tárgyunkra, nem ismételhetjük eléggé, mennyire kötelességünk a családunkban alkalmazott tanítók és nevelőnők iránti tisztelet. Asztalnál, kocsin, mindenütt, tanítványaik utánuk következnek, s ha valami kifogásolni valónk van a nevelőket illetőleg, szabály, hogy soha a gyermekek előtt ne fejezzük ki rosszalásunkat, sőt ha négyszemközt tesszük is azt, tiszteletteljesen és barátságosan kell magunkat kifejeznünk, szem előtt tartva azt: hogy olyanokkal beszélünk, kiket csak külső körülmények esetlege választ el azon állástól, melyet mi elfoglalunk, A ki máskép cselekszik csak azt bizonyítja, mi kép nincs benne se jó szív, se nagylelkűség s hogy közönséges, minden finomságot nélkülöző nevelésben részesült.
    A társadalom különböző rétegeihez tartozó egyének szintén csak a legtökéletesebb udvariasság és a modor öntudatos egyformasága által menekülhetnek azon fesz és genetől, melyet a rangkülönbség magával hoz. Vannak főrangú hölgyek, kik olykor szeszélyüknek engedve, fürdőhelyen vagy falun, hol nincs más társaságuk, majdnem tolakodó bizalmaskodással halmoznak el rangban alattuk állókat, s az első alkalommal városban vagy egyenrangúak előtt, gőgös fenhéjázással, vagy hideg csodálkozással utasítják vissza a megszokott viszonyt.
    Ezen egyének, legyenek bár hercegi vérből valók, nagyúri vérüket megtagadják. Mert a valódi nagyúr és úri nő mindig egyformán udvarias és figyelmes, sőt még udvariasabb és figyelmesebb olyanok iránt, kik rangban alatta állanak. Épen salonban s rangban hozzá illők társaságában fog azon iparkodni, hogy az alantabb álló ne érezze a köztük fennforgó rangkülönbséget, jól tudván, hogy udvariassága, mely a másiknak oly jól esik, épen semmire sím kötelezi, s hogy bizonyos mérsékeltség modorában biztosabban zárja ki a meghittséget és bizalmaskodást, mint a fenhéjázás és gőg, mely mindenesetre lealázó arra nézve, a ki azt gyakorolja.
    Másrészt az illő tisztelet feljebb állók iránt, a jó nevelés egyik figyelemreméltó pontja, s természetes büszkeségünkben s nemes öntudatunkban gyökerezik. Van nálunk egy osztály, mely ha csak párszor találkozott egy főrangú egyénnel, már mások előtt csak keresztnevén beszél róla, mintha isten tudja mily meghitt lábon állna vele. »A Niki,« a »Pipsi,« »a kedves Leontine« járja folyvást, Miklós báró, Pepi gróf és Leontine grófnő helyett, s a szerencsétlen meg nem gondolja, hogy n helyett, hogy ez által emelkednék mások szeme előtt, csak lealázza magát, nyíltan kimutatva, mily végtelen megtiszteltetésnek venné, ha Miklós báróval és Leontine grófnéval csakugyan oly meghitt lábon állana, mint a minőn nem áll.
    T.-né, egy a polgári osztályhoz tartozó gazdag hölgy, kinek nővére egy tönkrejutott mágnáshoz ment nőül, s ki ezen körülménynél fogva néhány főrangú salonba bejuthatott, erre vonatkozó jól érdemelt leckét kapott egy szeretetreméltó, idős mágnásunktól. A felcicomázott dáma egy hölgy mellett ült, kivel a gróf beszélgetett s az udvariasságból bemutattatá magát a nem épen rokonszenves hölgynek. Ez, hogy kimutassa, milyen sans gene forog az ilyen nagyvilági körökben, azonnal elárasztá az öreg urat fecsegésével, ki végre türelmét vesztve, unalmában kalapjához nyúlt. »Apropos«, kiáltott végre a már búcsúzó grófra, »elmegy-e holnap Anna estélyébe? én is meg vagyok hiva.« - »N. grófnő - felelé a gróf nyomatékkal (kinek pedig »Anna« rokona volt) oly kegyes volt engemet is meghívni,« ezzel mélyen és ki mérten meghajtá magát és távozott.
    Tapintatos, finoman nevelt egyén soha sem fogja magát ily visszautasításnak kitenni. S ez minden osztálynak szól. A jó házból való,előkelő modorú nevelőnő a tiszteletnek oly árnyalatait fogja tanúsítani tanítványainak szülei iránt, melyekről fogalma sincs valamely alacsony származású s otthontól fogva hanyag modorhoz szokott társnőjének. De még a nagyúri házban szolgált komorna is udvariasabb hangon beszél, mint a külvárosi szolgáló.
    Általában a felsőbbség legbiztosabb jele a szerény tartózkodás, mely mindig és mindenütt tiszteletet vív ki magának.
    Ezt a szerény tartózkodást magaviseletünkben az utczán is érvényesítenünk kell. A finom nevelésű hölgy igénytelen egyszerűséggel fog az utcán járni, öltözete minden feltűnést kerülő, de elegáns lesz, magatartása fesztelen, de a mellett nyugodt. Utcán hangosan beszélni vagy kacagni, a kezekkel hadonázni rendkívül helytelen dolog. Jól nevelt emberek úgy kerülik a feltűnést, mint a járványt, főkép pedig az utcán és nyilvános helyeken.
    Egyik főszabálya az ildomos magaviseletnek, hogy nő ne fixirozzon férfit az utcán. Az a merész arcba nézés, mit olykor hölgyek részéről megfigyelni volt alkalmunk, nemcsak az illemmel általán, de a női szerénységgel és szeméremmel is ellenkezik. A jól nevelt nő, legyen az fiatal vagy idős, soha. semmi szín alatt sem néz hátra az utcán. Ez a rósz nevelésnek netovábbja s oly gyanúba keverheti az illetőt, mely a legnagyobb szemtelenségekre adhatna okot az arra járó férfink részéről.
    Utcán a szülők mennek hátul, a leányok elől. hogy az anya felügyelhessen leányaira. Fiatal leány, ha csak lehető, soha se járjon ki egyedül, hanem édes anyja vagy valamely más tisztességes nő kíséretében. Nálunk gyakori eset, hogy a leányokat holmi szolgálóval, cseléddel bocsátják az utcára, azon hiszemben, hogy ezzel eleget tettek azon szabálynak hogy a leány nem járhat egyedül. Mi azt tartjuk, hogy egy tisztességes, jól nevelt leány, ha egyszer nem lehet máskép, inkább járhat egyedül, mintsem ilyen kisérettel. Avagy az olyan szolgálóféle cseléd felvigyázhat-e fiatal úrnőjére? nem inkább a duennák iróniája-e, olykor piszkos kötényével? Ez persze nem vonatkozik régi, tisztességes cselédekre, kik valódi ebhűséggel őrködnek fiatal úrnőjük fülölt.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647684
Webáruház készítés