Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


William Shakespeare: Vízkereszt vagy a mit akartok_EPUB

William Shakespeare: Vízkereszt vagy a mit akartok_EPUB
340 Ft340

A Vízkereszt - Shakespeare egyik legnépszerűbb, nálunk is igen gyakran játszott vígjátéka - látszólag egyszerű mű, lényege a felszabadult, vidám bolondozás, a sokszoros félreértések és csalódások, álruhák és átöltözések kacagtató kavalkádja. Már a korai kritikusokat is meggondolkodtatta azonban, hogy a mű 1601-ben a Hamlettel egyidőben keletkezett. A fontosabb szereplők lényegében egyetlen érzelmet bontanak ki a darabban: a viszonzatlan, reménytelen szerelem motívumát. Orsino, Illíria hercege szerelmes a szép Oliviába, aki rá sem hederít. Ugyanakkor Viola annál is inkább reménytelenül vágyódik Orsino után, mert ahhoz, hogy a közelébe kerüljön, fiúruhába kell öltöznie és ura bizalmasaként, annak mintegy szerelmi postásaként kell asszisztálnia Olivia meghódításához. Olivia éppen Violáért rajong olthatatlanul. A sok semmibe futó érzelem már eleve valami tragikus felhangot visz a műbe, és ezt nem ellensúlyozza, sokkal inkább kiemeli a bohócok féktelen tréfálkozása, valamint Malvoliónak, Olivia udvarmesterének (aki egyébként szintén reménytelenül szerelmes) állandó kifigurázása. A darab happy enddel zárul, az egyszerű vígjáték azonban addigra talányos, összetett művé alakul, valódi shakespeare-i remekművé. (Legeza Ilona)

A művet Lévay József ültette át magyar nyelvre még a XIX. században. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    TÓBIÁS.
    Jöszte, jöszte, signior Fábián.
    FÁBIÁN.
    Hiszen megyek: ha e tréfából csak egy szemernyit is elveszítek, halálra kínoz a búkórság.
    TÓBIÁS.
    Nem örülnél-e, ha e zsugori gaz bitangot valami nagy szégyenben látnád?
    FÁBIÁN.
    Tombolnék örömömben: tudjátok, hogy kicsöppentett a kisasszonyom kegyéből egy medvevadászat miatt.
    TÓBIÁS.
    Zaklassuk őt, s megint lesz medvénk, kékre és barnára fogjuk csapatni. Nem igaz-e, Andor pajtás?
    ANDOR.
    Lelkünk rajta, ha meg nem teszszük.
    Mária jő.
    TÓBIÁS.
    Itt jön a kis boszor. Hogy vagyunk, indiai kincsem?
    MÁRIA.
    Vonuljatok mind a hárman a bokorba. Malvolió ezen az ösvényen jő le: fél óra óta állt amott a napfényen, árnyékával próbálgatva viseletét. Tartsátok szemmel, ha a tréfát kedvelitek: mert tudom, hogy ez a levél ábrándozó bolondot fog belőle csinálni. Csendesség, a tréfa nevében! (A férfiak elrejtőznek.) Heverj itt la: (Egy levelet lehajít) mert im itt jön a pisztráng, melyet csiklandással horogra kell keríteni. (Mária el.)
    Malvólió jő
    MALVÓLIÓ.
    Csupán szerencse, minden szerencse. Mária azt mondá nekem egyszer, hogy ő hajlamot érze irántam, s önmagát példálózni hallottam már, hogy ha szeretni fogna, az csak ilyen magam forma termetű lehetne. Ezen kívül, kiválóbb figyelemben is részesít engem, mint emberei közűl akárkit. Mit gondoljak erről?
    TÓBIÁS.
    Ime, az elbizakodott pimasz!
    FÁBIÁN.
    Oh, csend! Az ábrándozás egy nagy kanpulykát csinál belőle: ni, hogy fuvalkodik felborzolt tollai alatt!
    ANDOR.
    Teringette! úgy el tudnám páholni a bitangot.
    TÓBIÁS.
    Csitt! mondom.
    MALVÓLIÓ.
    Malvólió grófnak lenni –
    TÓBIÁS.
    Ah, gazember!
    ANDOR.
    Pisztolyt neki, pisztolyt neki.
    TÓBIÁS.
    Csitt, csitt!
    MALVÓLIÓ.
    Van rá példa: Strachy ő nagysága a komornyikjához ment.
    ANDOR.
    Pihá! ringyó!
    FÁBIÁN.
    Oh, csitt! Már nyakig van. Ni, mint fújja fel a képzelgés.
    MALVÓLIÓ.
    Három hónap óta férje levén, zsellyeszékembe ülve –
    TÓBIÁS.
    Oh, adjatok egy nyilat, hadd lőjek a szemébe!
    MALVÓLIÓ.
    Előmbe hivom tisztjeimet, virágos bársony kabátomban; felkelvén a kerevetről, melyen Oliviát szenderegve hagytam –
    TÓBIÁS.
    Villám és kénkő!
    MALVÓLIÓ.
    Azután rangomhoz illő humorba jövök, s tekintetemet komolyan körülhordozván rajtok, azt mondom nekik, én a magam helyzetét ismerem; szeretném, ha ők is úgy ismernék a magokét. Tóbiás rokonom utánuk kérdezősködöm.
    TÓBIÁS.
    Béklyó és bilincs!
    FÁBIÁN.
    Oh, csitt, csitt, csitt! Most, most.
    MALVÓLIÓ.
    Embereim közül heten engedelmes gyorsasággal ugranak ki utána. Én e közben redőkbe szedem homlokomat; és talán órámat húzom fel vagy valamely drága gyűrűvel játszadozom. Tóbiás bejön; meghajtja magát előttem.
    TÓBIÁS.
    Életben hagyjam ezt a ficzkót?
    FÁBIÁN.
    Ha mindjárt harapófogóval húznák is belőlünk a szót, csak csendesen!
    MALVÓLIÓ.
    Kezemet így tárom felé, nyájas mosolyomat az ellenőrzés szigorú tekintetével mérsékelvén –
    TÓBIÁS.
    S aztán Tóbiás nem üt a szájadra?
    MALVÓLIÓ.
    Mondván: „Öcsém, Tóbiás, minthogy szerencsém a húgod mellé emelt föl, engedd nekem e beszélési szabadalmat.”
    TÓBIÁS.
    Mit? mit?
    MALVÓLIÓ.
    „Le kell tenned az iszákosságról.”
    TÓBIÁS.
    El veled, rühös!
    MALVÓLIÓ.
    „Ezenkívül, időd kincsét egy hóbortos lovaggal pazarlod.”
    ANDOR.
    Az én vagyok, biztosíthatlak.
    MALVÓLIÓ.
    „Valami Andor úrfival.”
    ANDOR.
    Tudtam, hogy én valék: mert némelyek hóbortosnak hivnak.
    MALVÓLIÓ.
    (a levelet meglátva).
    Miféle működésünk akad itt?
    FÁBIÁN.
    Most már lépen van a pinty.
    TÓBIÁS.
    Oh, csitt! Bár csak hangos olvasásra bírná a bohóság szelleme!
    MALVÓLIÓ.
    (a levelet felvéve).
    Életemre, ez a kisasszonyom keze! Ezek éppenséggel az ő C-i, az ő U-i s az ő T-i; s épen így teszi a P-ket is. Ez, kérdésen kívül, az ő keze.
    ANDOR.
    Az ő C-i, az ő U-i, az ő T-i: mire való ez?
    MALVÓLIÓ.
    (olvas)
    „Az ismeretlen kedvesnek ezt és jó kivánatimat.” Szakasztott az ő kifejezései! – Engedelmeddel, pecsét. Lassan! S a pecsétnyomó is Lucretia, melylyel pecsételni ő szokott; ez az én kisasszonyom. – Kinek szól?
    FÁBIÁN.
    Ez már testestül-lelkestül elragadja.
    MALVÓLIÓ.
    (olvas)
    „Szeretlek, Jupiter tudja;
    De vajon kedvesem ki?
    Ajakam el nem árulja:
    Azt meg ne tudja senki.”
    „Azt meg ne tudja senki.” – Mi következik? A szótagok száma változik. „Azt meg ne tudja senki.” Hát ha te volnál az, Malvólió?
    TÓBIÁS.
    Hogy is ne! Kösd fel magad’, eszelős.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641941
Webáruház készítés