Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


William Shakespeare: Othello, a velencei mór_EPUB

William Shakespeare: Othello, a velencei mór_EPUB
340 Ft340

Az Othello Shakespeare egyik legnépszerűbb, legismertebb műve. Széleskörű ismeretségének igen különböző okai vannak, többi közt segített elterjesztésében Verdi híres operája, magának a műnek látványos, bizonyos szempontból "operai" jellege, a féltékenység motívuma iránt mindig is megnyilvánuló érdeklődés, a főszereplő bőrszíne, amely különös ellentétben áll feleségének, Desdemonának hangsúlyozott fehérségével-szőkeségével, az idős férj és a fiatal feleség ugyancsak nyomatékosított ellentéte stb. Sajátos vonzerőt adott mindig is a darabnak az, hogy igazi, sőt démonian intrikus szereplője van Jago személyében, aki szinte ördögi gonoszsággal mozgatja a szereplőket, irányítja a sorsot és aki a végén rettenetesen megbűnhődik. A mű tehát joggal közismert, a kérdés csak az, hogy vajon jól ismert-e? Éppen a legújabb Shakespeare-kritika hívta föl a figyelmet arra, hogy a darabban valami mást is kell keresni, mint a féltékenység drámáját, hogy a hatalmas, látványos, színes jelenetek és a gyönyörű, barokkosan gazdag monológok és dialógusok, a költői nyelv még Shakespeare-nél is szokatlan szépsége, gazdagsága számos, dramaturgiai szempontból is igen fontos, sőt döntő motívumot eltakarnak, hogy a darabnak van valami mélyebb, modernebb jelentése is, mint az, amely miatt közismert. Az új felfogásoknak megfelelően újabban másként is játsszák a darabot, hazánkban is. Ki-ki válogathat a mélyebb jelentések sokasága közt, hiszen a szakemberek sem egységesek a mű új felfogásának kidolgozásában, bizonyosnak látszik, hogy a régi, klasszikus értelmezés kevesebbet mond, mint maga a mű. Sokan az erotika, az ember alatti szexualitás drámáját látják benne, mások az "ősi vitézség", a fénylő-ragyogó feudális erények végső bukásának bemutatását, ismét mások a világ kiüresedésének, a modern manipuláció zseniális anticipációjának tartják. Tekintettel arra, hogy bár az Othello nagyon is színszerű, sokan látták, láthatták színpadon, ám éppen ezért mindig is egyetlen értelmezés tükrében, célszerű a művet azoknak is kézbe venni, akik már jól ismerik. (Legeza Ilona)

A művet Szász Károly manapság keveset használt, de annál élvezetesebb magyar nyelven íródott műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    OTHELLO.
    Nézd, kard van nálam is
    Hős oldalán jobb kard nem volt soha.
    Volt oly idő, midőn e karral és
    E kard vasával húszszor annyi gátot
    Törtem keresztül, mint a te erőd.
    De hasztalan hetvenkedés! ki tudná
    Intézni sorsát? Vége, vége van!
    Ne félj, habár fölfegyverkezve látsz.
    Itt útazásom vége, itt a czél,
    Hajóm utolsó réve itt. Ne félj!
    Nincs hátra mért húzódnod. Végy csak egy
    Nádszálat és tartsd Othello szivének,
    S ő hátralép. Hová is menne már
    Szegény Othello! – Mit meredsz reám,
    Balsors leánya! halvány, mint ruhád!
    Ha ítéletkor így találkozunk,
    Arczád az égből engem letaszít,
    És a gonosznak martalékul ad.
    Hideg, hideg vagy! Épen mint erényed!
    – Oh átkozott gaz! Ördög, ostorozz el,
    Ez égi képet ne lássam tovább.
    Forgass viharba! gyújts kénlángot, és
    Folyó tüzek aknáiban föröszsz meg!
    Oh Desdemona! Desdemona! Oh!
    Meghalt! Oh! Oh!
    Lodovico, Montano, Cassio zsölyeszékben. Tisztek, Jago foglyul, Kiséret jönnek.
    LODOVICO.
    Hol e dühös, balsors-sujtolta ember?
    OTHELLO.
    Itt áll, ki egykor Othello vala.
    LODOVICO.
    Hol a kígyó? Hozzátok őt elé.
    OTHELLO.
    Lábára nézek, – ám az csak mese, –
    Ha ördög vagy, kardom nem árt neked.
    (Megsebzi Jagot.)
    LODOVICO.
    Vegyétek el kardját.
    JAGO.
    Megvérze csak,
    Nem ölt meg.
    OTHELLO.
    Úgy akartam. Élj tovább,
    Mert úgy hiszem: boldogság a halál.
    LODOVICO.
    Oh hős Othello! Egykor oly nemes,
    S egy ily czudar hálóba ejthetett!
    Minek nevezzelek?
    OTHELLO.
    Akárminek.
    Becsűletes gyilkosnak: mert való.
    Semmit se’ tettem gyűlöletbül én,
    Csak a becsűletért.
    LODOVICO.
    Ez áruló
    Részint kivallá már bűnét. Te is
    Megegyezél, hogy haljon Cassio?
    OTHELLO.
    Meg.
    CASSIO.
    Oh uram! nem adtam rá okot.
    OTHELLO.
    Most elhiszem, s kérem bocsánatod.
    Kérdezzétek meg e félördögöt:
    Lelkem- s szivem miért hálózta be?
    JAGO.
    Semmit se vallok. Tudtok, a mit tudtok;
    E percztül egy szót sem szólok tovább.
    LODOVICO.
    Imát se?
    GRATIANO.
    Majd a kínpadon beszélsz.
    OTHELLO.
    Legjobb, ha nem.
    LODOVICO.
    Halld mi történt, uram,
    Mit tán te sem tudsz. Itt van egy levél,
    Mit a megölt Rodrigonál lelénk,
    S itt újra egy. Amabban Rodrigo
    Fölhívatik megölni Cassiot.
    OTHELLO.
    Oh szörnyűség!
    CASSIO.
    Pogány vad indulat!
    LODOVICO.
    Emez meg egy panaszkodó levél,
    Mit – úgy tűnik ki – Rodrigo e gaz
    Jagonak akart küldni. Az alatt
    Tán nála járt ez, és megnyugtatá.
    OTHELLO.
    Oh iszonyú csel! Szólj csak Cassio,
    Mikép jutott hozzád nőm kendeje?
    CASSIO.
    Szobámban úgy lelém. De az imént
    Jago kivallám: hogy szándékosan
    Ejté el ott, gonosz czélzattal, azt.
    OTHELLO.
    Oh én bolond! Oh balga, balga én!
    CASSIO.
    És a levélből az tűnik ki még,
    Hogy Rodrigot Jago tüzelte fel
    Bosszantani engem, mikor őrön álltam,
    Miért lecsaptak. S most, hogy ébredez
    A tetszhalálból, most vallá be azt:
    Hogy Jago vette őt e gyilkolásra
    S aztán leszúrta.
    LODOVICO.
    Jönnöd kell velünk.
    Parancsnokolnod nem lehet tovább –
    Cyprusban Cassio parancsoland.
    E gaz kölyöknek, ha van valamely
    Hosszú kínokkal gyötrő büntetés,
    Részébe az jut. Te foglyul maradsz,
    A míg bűnödre majd Velencze mond
    Ítéletet. Vigyétek őt.
    OTHELLO.
    Megállj!
    Egy szót avagy kettőt, míg indulunk.
    Hogy szolgáltam Velenczét, – tudva van.
    Erről elég. – A levelekbe majd, ha
    Megírjátok a gyásztörténetet,
    Úgy írjatok rólam, minő vagyok,
    Szépítve nem, de feketítve sem.
    Úgy fessetek le: mint ki nem okos,
    De hő szerelmű; nem könnyen gyanús,
    De ingerelve, féltésben dühöng;
    Ki mint tudatlan indus, botorul
    Eldobja a gyöngyöt, mi többet ér,
    Mint népe birodalma; kinek szeme,
    Mely könyben olvadozni nem szokott,
    Úgy önti most megáradt csöpjeit,
    Mint gyógyerős nedvét a mézgafa.
    Irjátok ezt. S tegyétek még után:
    Hogy Alepóban egykor, egy czudar
    Kontyos török vert egy velenczeit,
    S Velenczét káromolta, – a körül-
    Metélt kutyát torkon ragadtam, és
    Leszúrtam – így! (leszúrja magát)
    LODOVICO.
    Oh véres végezet!
    GRATIANO.
    Itt hasztalan szavunk.
    OTHELLO.
    (Desdemonara borul)
    Megcsókolám,
    Mielőtt megölém. Még föltalálom,
    S magam megölve csókban van halálom. (meghal)
    CASSIO.
    Tartottam ettől. Oly nagy szive volt!
    De azt hivém, fegyvertelen.
    LODOVICO.
    Te eb!
    Vadabb te, mint éhség, tenger, ragály –
    Nézd itt az ágyon e gyászos tehert,
    Ez a te munkád! Szem nem bírja nézni.
    Fedjétek el. A házat Gratiano
    Vedd át; a mórnak minden birtoka
    Reád maradt. Kormányzó úr, öné az
    Ítélet e pokolfajzat fölött.
    Nem kell kímélni, kínja nagy legyen.
    Én meg haza! Jelentni sietek
    Bús szívvel ezt a bús történetet! (mind el)

    eBook a Digi-Book kiadásban

  • Cikkszám
    9789633641934
Webáruház készítés