William Shakespeare: A velenczei kalmár_EPUB

Részlet az eKönyvből:

BASSANIO.
Oh kedves, elraboltad hangomat,
Csupán ereimben vérem szól veled.
S érzékeimre oly zavar borul,
Mint a minő egy szép beszéd után,
Kedvelt királytól mondva, származik
Az elragadtatott zúgó tömegben, –
Hol zürzavarrá olvad minden érzés,
Melyből csak kéj s öröm válik ki, szóban
Vagy szótlanul. – De ha ez a gyürü
Ujjamról elszáll, szálljon éltem is,
Mondhasd akkor: meghalt Bassanio.
NERISSA.
Urunk és úrnőnk, most rajtunk a sor,
Kik szívfeszülve végre vágyainkat
Betelni láttuk, áldást esdeni.
Üdv s kéj reátok, úrnőnk és urunk!
GRATIANO.
Bassanio s te kedves úri hölgy,
Az ég megadja minden vágyatok, mert
Tőlem, tudom, semmit se vágytok el.
S ha hűségtek cseréjét szándokoztok
Megszentesítni, kérlek bennetek,
Hadd házasodjam együtt véletek.
BASSANIO.
Teljes szivemből; csak mátkát keríts.
GRATIANO.
Köszönöm, szereztél már egyet nekem.
Uram, szemem csak oly gyors mint tiéd.
Te úrnőt, én cselédét néztem el.
Szerettél s én szerettem: mert e szív,
Mint nálad is, nem tűri a halasztást.
Jó sorsod e szekrényeken feküdt,
S enyém is, hogy mint dől el e dolog.
Mert ostromolva, míg kiizzadék,
S esküdve, míg szerelmi eskütől
Ilyen kiszáradt, végre kedvesem (Nerissára mutat.)
Oly éltető igérettel hagyott,
Hogy elnyerem szivét, ha elnyered
Te úrnejét.
PORTIA.
Való-e az, Nerissa?
NERISSA.
Úrnőm, való, ha beleegyezel.
BASSANIO.
És szándokod komolyság, Gratiano?
GRATIANO.
Igen, becsületemre.
BASSANIO.
Diszére lesz nászutunknak esküvőtök.
GRATIANO.
Ezer aranyban fogadjunk az első fi-szülöttre.
NERISSA.
Mit? és előre kell fektetni le?
GRATIANO.
Nem, csak magunknak kell feküdni le.
Ki jő imitt? Lorenzo s hitlene.
Mit? és Salerio? régi jó barátom.
Föllép Lorenzo, Jessica és Salerio.
BASSANIO.
Isten hozott, Salerio s Lorenzo!
Ha üdvözölnöm enged titeket
Tekintélyemnek ifjusága itt.
Engedd barátim s honfitársaim
Így üdvözölni, kedves Portiám.
PORTIA.
Teljes szivemből. – Üdvöz, jó urak!
LORENZO.
Köszönöm kegyednek! – Részemről, uram,
Meglátogatni nem volt szándokom:
Hanem Salerio utban kapott,
És kért (se nem mondhaték nemet neki)
Hogy véle jőjek.
SALARINO.
Bátor voltam erre!
S volt rá okom. Signor Antonio
Ajánlja őt. (Bassanionak levelet ád.)
BASSANIO.
Míg ezt fölbontanám,
Kérlek, beszélj, hogy van kedves barátom.
SALARINO.
Uram (ha csak nem szivben) nincs roszúl;
Jól sem, ha csak nem szivben. E levél
Föltárja állapotját.
GRATIANO.
Nerissa, üdvözöld ez idegen nőt;
Lásd szívesen. – Kezed’, Salerio.
Mi hír Velenczében? hogyan van a
Királyi kalmár, jó Antonio?
Tudom, szerencsénken majd mint örül!
Jason vagyunk, a gyapjat elnyerők.
SALERIO.
Oh bár a gyapjat nyerted volna el,
Mit elveszített jó Antonio.
PORTIA.
Ama papir gonosz tartalmu lesz,
Ellopta arczszinét Bassaniónak.
Kedves barátja halt el; semmi más
A férfiú szilárd lelkűletét
Nem rázza így meg. – Mit? rosszabb? –
Uram, bocsánat. – Én feled vagyok, –
S mit e papir hoz, mindennek fele
Reám tekint.
BASSANIO.
Oh, kedves Portiám,
Itt áll nehány legundokabb ige,
Mi még papirt mocskolt. Oh, drága hölgy,
Midőn először hódolék neked,
Nyiltan kivallám, hogy minden javam
Ereimben folydogál. – Nemes vagyok;
Szavam való volt: s mégis, édesem,
Midőn magam csak semmire becsültem,
Mindjárt kijő, mily kérkedő valék.
Midőn azt mondtam, hogy mit sem birok,
Azt kelle mondanom, hogy értekem
Kevesb a semminél: mivel, valóban,
Egy jó barátnak magamat kötém le,
Őt meg legádázabb ellenfelének,
Segélyt nyerendő. – Oh, nézd e levélt! –
Barátom teste e papirszelet,
És tátogó seb mindegyik szava,
Vérrel csepeg. – Való hát ez, Salerio?
Minden merénye tönkre süllyedett?
S egy sem szerencsés? Lisbon-, Tripolis-,
Indus-, Berbér-, Angolhon- s Mexicóból?
S kalmárt veszítő szirtek rémletes
Lökésitől nem ment egy gálya sem?

eBook a Digi-Book kiadásában