Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Thackeray: A négy György_EPUB

Thackeray: A négy György_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Hogy a király miként tüntette el az elámult canterbury érsek orra elől atyja végrendeletét; hogy epés kis uralkodócska volt; hogy hadonázott öklével atyja udvaronczainak orruk előtt, hogy taposta dühében földhöz vágott kalapját és parókáját és, hogy mindenkit, a kivel összeveszett, hogy szidott tolvajnak, hazugnak, gazembernek: meg lehet olvasni akármelyik történelmi könyvben, ép úgy, mint szintén azt is, hogy mily hamar és ravaszul békült ki a merész miniszterrel, a kit pedig atyja egész életében gyűlölt és a ki őt aztán teljes tizenöt évig szolgálta bámulatos eszélylyel, hűséggel és sikerrel. Ha Walpole Róbert nem lett volna: a praetendens megint a nyakunkra jött volna; az ő kitartó béke-szeretete nélkül kaptunk volna megint egy csomó háborút, melyeket pedig a nemzet kibirni nem volt sem elég erős, sem elég összetartó; az ő határozott tanácsai és jókedélyü ellentállása nélkül a német despoták ránk próbálhatták volna a hannoveri uralom szűk kabátját - s lett volna lázadás, fölkelés, inség, zsarnoki átok-uralom: a béke, a szabadság, az anyagi jólét e negyed évszázada helyett, a milyet még ez ország soha sem élvezett - mindaddig, míg a parliament e megvesztegetője, e kicsapongó, részeges czinikus, de egyszersmind a béke és szabadság e bátor imádója, ez a nagy polgár, hazafi, államférfi nem uralkodott felette. A vallásra nézve: alig volt Walpole jobb, mint a pogány; kétértelmü élczeket eregetett a reverendákra és szenteskedőkre, kikaczagván mind az állam-, mind a többi egyházat. A magánéletben a legvastagabb élvekben leledzett az öreg hitetlen, s vasárnapjait Richmond egyházában iszogatva töltötte el, ünnepeit pedig a kutyák uszitgatásában vagy korhelykedve Houghtonban eszem-iszom parasztokkal. A tudományokért épen annyit törte magát, mint ura, s az emberi természetet oly kevésre becsülte, hogy szinte szégyenli az ember, midőn meg kell vallania, hogy igaza volt, és hogy az embereket csakugyan olyan hitvány módon meg lehet vesztegetni. De az is igaz, hogy épen megvásárlott alsóházával védelmezte meg szabadságunkat és épen hitetlenségével verte le a pap-uralmat. Voltak akkor Oxfordban olyan papok, a kik egy cseppel sem voltak kevésbbé kétszinüek és veszedelmesek, mint akármelyik Rómából jött pater, - ő pedig megszalasztotta ezeket is, azokat is. Uj hóditásokat nem szerzett ő az angoloknak, hanem szerzett békét, nyugalmat, szabadságot; a három percentes állampapirosok majdnem »al pari«-ra emelkedtek és a búza köble huszonöt, huszonhat shillingen járt.
    Ugyan jól jártunk, hogy első két Györgyeink nem voltak magasabb röptű szellemmel megáldva; még különösebb szerencse volt azonban, hogy annyira szerették Hannoverát, hogy Angliát egészen magára bízták. Legnagyobb nyomoruságaink ott kezdődnek, mikor olyan királyt kaptunk, ki büszke volt britt nevére s hazánkban születve, uralkodni is akart felette. Az uralkodásra ez sem volt képesebb, mint nagy-apja vagy dédnagyapja, de a kik legalább meg sem kisérlettek az uralkodást. Amazok alatt azután már jobb utra tért Anglia. A veszedelmes régi loyalitás kivesző félben volt. A büszke angol államegyház hivei mindinkább fogytak, s lassankint ama kérdések is elnémultak, melyek a derekak egész öltőit keverték harczba, szakitották két pártra: egyfelől a lojalitás, az előjogok, az egyház és a király - túlfelől meg a jog, igazság, polgári és vallási szabadság pártjára. Midőn III. György a trónt elnyeré, a loyalitás és szabadság harcza is véget ért és Károly Edward Olaszországban megaggva, részegeskedve, utódok nélkül lépdelt sirja felé.
    Ki a mult évszáz európai udvarainak történetére kiváncsi: ösmerni fogja Bayreuth őrgrófnőjének emlékiratait, s tudni fogja azt is, hogy milyen udvar volt a berlini, hol II. György unokavérei uralkodtak. Nagy Fridrik apja elpáholta fiait, lányait, minisztereit; egész Európából összefogdosta a szálas embereket, hogy gránátos csákó alá bujtassa; ünnepélyeit, díszmeneteit, bor- és pipakonczertjeit leirták elegen; Wild Jonathán, a nyelvelés, az élv, a durvaság e nagy mestere: alig finomabb e német uralkodónál. XV. Lajos életéről, uralkodásáról, viselt dolgairól is ezer meg ezer franczia emlékirat beszél. A mi II. Györgyünk legalább nem volt rosszabb király szomszédjainál. A többi uralkodókkal ő is igénybe vette ama királyi előjogot, mely a jogszerű cselekvés alól menti fel őket. Nekünk, angoloknak, úgy tetszék, hogy egyéb sem volt, mint egy unalmas, kis, alacsony izlésü emberke; de Hervey azt mondja, hogy ez az epés fejedelem nagy érzelgő volt és, hogy - csodás mennyiségben irt leveleit veszedelmes, behálózó erő jellemzi. Érzelgését németjei és királynéja számára tartogathatta, - de velünk, angolokkal, meg sem kisérlette soha, hogy bizalmas legyen. Vádolták a fösvénységgel is - pedig sem nem költött, sem nem hagyott sok pénzt hátra. Nem szerette a szépművészeteket, de nem is adta a meczenáskodást. A vallás dolgában sem volt nagyobb képmutató, mint atyja. Az embereket nagyon törpe mérték alá állította - de olyan emberekkel szemben, a milyenek körülötte voltak: csalódott-e itéletében? A hazugságot és hizelgést nyomban felismerte - s kiséretét szükségkép hazugok és hizelgők képezék. Ha könnyebben reá lehetett volna szedni: szeretetreméltóbb is lett volna. Szomorú tapasztalás tette őt czinikussá! Nem szolgált szerencséjére, hogy éleslátásu volt, midőn csak önzést és hizelgést láthatott maga körül. Ugyan mit mondhatott volna neki Walpole az alsó- és felsőházról egyebet, mint hogy mind megvásárolhatók? És az egyháziak és az udvaronczok hozhattak-e neki más hírt? Férfival, nővel egyként durva, kétkedő módjával bánván: természetes, hogy a végén kétkedik a férfiúi meg női becsületben, hazafiságban, vallásban. »Vad, de úgy vív, mint férfihoz illik!« mondá I. György, a hallgatag, fiáról és utódjáról, s hogy bátorsága volt II. Györgynek: annyi bizonyos. Még választó-herczeg korában megmutatta atyja hadosztályának élén, Jenő és Marlborough parancsnoksága alatt, hogy jó és vitéz katona, sőt Oudenardenál különösen is kitüntette magát, - ellenben az angol trón másik praetendense, édes kevés dicsőséget vívott ki magának. Jakab vitézségét különben eleitől óta kétségbe vonták; sem akkor, Flandriában, sem később, ősi királyságában, Skotiában, nem sok határozottságot tanusított a szerencsétlen praetendens, - míg túlfelől tagadhatlan, hogy az ügyes kis György eleget mutatott és pedig tűzzel, kitartással párosulva, s úgy küzdött, mint egy trójai. Kihívta ő poroszországi rokonát is kardra, pisztolyra, de meg kell vallanom, hogy mit a regényirók érdekében sajnálok, a derék párbajból nem lett semmi. A két uralkodó gyűlölte ugyan egymást teljes szivéből, segédeik is voltak, a párbaj helye is meg volt határozva, s magát a vívást csak amaz ismételt figyelmeztetések által lehetett meggátolni, hogy egész Európa kaczajának teszik ki magukat mindketten, ha szándékukat végre is hajtják.
    A hol csak a mi Györgyikénk a csatatéren megfordult, annyi bizonyos, hogy csak úgy megállta a sarat, mint akárki fia. Dettingtonnál elkapta a lova, s csak alig-alig lehetett megkerítni, hogy az ellen sorai közé ne ragadja. A király pedig, a nekibőszült lóról leszállva, egész tűzzel kiáltá: »na már most tudom, nem futok el!« s gyalogsága élére állva kardot rántott, s az egész franczia tábort megfenyegetve, tört angol nyelven ugyan, de a legnagyobb vitézséggel és hévvel tüzelte seregét a szembenállók ellen. Hétszáznegyvenötben, midőn a praetendens már Derbynél volt, s már sokan kezdtek sápadozni: a király egy perczig sem veszté el lélekjelenlétét - nem ő! »Eh, ne beszéljetek nekem bolondot!« mondá egész nyugodtan, a mint egy magaszőrű kis vitéz herczeghez illett, s egy pillanatig sem szállott az inába bátorsága, s nem hagyta magát megzavartatni sem dolgaiban, sem mulatságaiban, sem útazásaiban. A nyilvános ünnepélyeken mindig az oudenardei hires napon viselt kalapban és kabátban jelent meg - és a nép kaczagta a sajátságos régi viseletet, de jóízüen, mert a vitézség soh’sem megy ki divatból.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155301414
Webáruház készítés