Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Vörösmarty Mihály: Zalán futása_EPUB

Vörösmarty Mihály: Zalán futása_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Nyolcadik ének

    Ekkoron a szigetek lakozói csapatba verődvén
    A szaladó sorokat biztatva előbbre nyomultak,
    S állt a harc heven, és harsány zengéssel egyenlőn.
    Kallimachos, s bátor hadi sorsosa Krántor, az álló
    Szittya vezért látván gyalog Alkes fegyveri mellett,
    Összebeszélve reá készűltek menni halálos
    Alkuval, és így szólt legelőbb a krétai bajnok:
    "Most ugyan a legerősb daliát mi veszélybe kerítjük,
    Csak te vitéz bajtárs, velem ellene menni ne késsél.
    Én legelől rohanok, te azonban félrevonulván,
    Vess kopját, s ha talán sebet ejtesz rajta, merészen
    Rátörök én karddal. Te is akkor utánam eredvén
    Támadd meg hevesen; s ha vitézűl ketten elejtjük,
    Így leszen ifju nevünk sok hősnek előtte dicsővé,
    S ketten fegyvereit tartós örömünkre megosztjuk.
    Ha pedig engemet ő leterítve megölne, ne csüggedj,
    Jőj inkább, s nemesebb lélekkel rajta boszúlj meg.
    Én szintúgy, ha talán te ledőlnél holtan előttem,
    Rajta boszút állok, vagy utánad az életi fényből
    Gyászba megyek, s melléd lerakom rövid éltem alakját."
    Így szólott, s amaz elfogadá a vészes ajánlást.
    Bátran elindultak, jó harcot víni remélvén.
    Balgatagok! ki erőt adhat gyengéknek is, és a
    Sokkal erősebbet ronthatja le általok, a nagy
    Mennynek, földnek urát védűl elhíni felejték;
    Őket azért fogadásoknak bal része lenyomta,
    S elhervadt fiatalságok; de dicső vala mégis
    Tettök, az ily romlott nemzetben ritka, s örökké
    Méltó szép hírrel tündökleni a maradéknál.
    Mentek. Elől Krántor, félrébb bajtársa, s hajítá
    Dárdáját; el sem vété, hanem a paizs alját
    Érintvén, Árpádnak övét megütötte hegyével;
    Krántor azonban már közel ért, és Kallimachos sem
    Késve rohant bajtársának pártjára, de tüstént
    Észrevevék. Lehel ott termett, s Krántorra rohanván
    Állban üté buzogányával: megkoccana szörnyen
    Véres szájában minden foga, s halva lefordúlt
    A rohanó ifjú. Árpád pedig a hadi kopját
    Megragadá, és visszaveté gyors Kallimachosra.
    Ment a rettenetes nagy kopja halálos erővel,
    De kikerülte urát, s Perionnak bal szeme fényét
    Érte, s velőig szúrta; legott a bajnok elájúlt,
    S nyögve halódólag lebukott szép szürke lováról.
    Ezt látván gyors Kallimachos megrettene, s máris
    Fordította lovát; de setétes gyászos alakban
    Szörnyen elejbe borúlt Krántornak vérjeles árnya:
    "Vissza! nyögé, haj! Kallimachos, menj vissza boszúlni."
    S az mene halni; de nem társáért állni boszúját.
    Árpád megsujtá őt a nagy szikladarabbal,
    Mely sisakát betöré, és izzadt homloka csontját.
    Kallimachos leborúlt, kelevéze kihulla kezéből,
    S lelke, kidőlt velején, lassú lebegéssel enyészett.
    Így az erős ifjúk egymásnak utána kivesztek,
    S melyet együtt fogadának, együtt is elére halálok.
    Árpád lóra kapott, s rettentőn villoga kardja,
    És leveré Peliast; koponyáját bőrsisakostúl
    Elmetszé, hogy azonnal alélt, s csörrenve lefordúlt,
    A Peneos melléki Leót is elölte, ki hozzá
    Karddal csapdosa; ő fölemelt karjára lecsapván
    Elvágá, s lelöké oldalt rendítve lováról:
    Népe körűl, mint a nagy tenger, zúgva csatázott.
    Most Árpád mellett leverék a gyenge Alexist,
    Aki, midőn feje puszta maradt, s nyaka, melle födetlen,
    Fegyverit elvetvén Árpádnak elébe letérdelt,
    És siralom mosván ajakát, ily szózatot ejte:
    "Nagy lelkű, te, ki mindennél százszorta nagyobb vagy
    És hatalommal erősb, hozzád folyamodni merészlek.
    Nem harcolni jövék, és ártani nem tudok én még;
    Mert gyengék kezeim, s nincsen hadi lángja szivemnek.
    Tempe kies völgyén szült engem az árva Melitta,
    Ott még szinte gyerek társimmal játszva találván,
    Harcba, hogy elvesszek, hurcoltak irígyi szülőmnek;
    De te kegyesb légy, és könyörülj ifjúi napomnak.
    Majd ha időm eljő, hű kísérője vitézid
    Harcainak, fegyvert viselek szakadatlan utánad,
    S megfizetek rövid életemért hűséges eszemmel.
    Így szólott a gyenge fiú, siralommal elöntvén
    A véres földet; de felelt a párducos Árpád:
    "Haj nyomorúlt! Inkább ne születtél volna, vagy első
    Lépted után a sír mélyébe letéve nyugonnál.
    Itt hol szörnyü halál villong a fegyverek élén,
    Hol nincsen kegyelem, nyomorúlt itt kérsz-e kegyelmet?
    Mégis hasztalanúl ne remélj Árpádnak előtte,
    Menj be, ha élni akarsz, seregem már bántani nem fog."
    Erre felállt a bús gyermek, s jól hátravonódván,
    A rohanó hadak érc sora közt rettegve megállott.
    Úti Lehel pedig, eltelvén hadi lelke haraggal,
    A sziget ifjait, és kiket ellentállva talála,
    Mint lecsapott mennykő, buzogánnyal sujtva fogyasztá.
    Általa nagy Médon, s a spártai Dáres elesnek.
    Elvész gazdag Araxesnak magzatja Leo is,
    S a beszakadt mellből vérét feketedve okádja.
    A nagy erő téged, Klonios, nem mente haláltól,
    Téged sem gyönyörü külsőd, fénylepte Nikátor,
    Mind leütött titeket hadrontó karja Lehelnek.
    Ő most a sebesen szaladó Lükaonra rohanván,
    Vállban üté, kinek is leszakadt nagy válla vasastúl,
    És maga hirtelenűl jajgatva, zörögve lefordúlt.
    Ennek alatta serény pejkanca szökik vala, szügyben
    Csillagos, és bíbor takaróval büszke, holottan
    Hímes aranyszálak széltében tűzve valának,
    A szép ifju tavaszt képezvén tarka mezőben.
    Ezt mikoron elfogta Lehel, meglátta Lebőt a
    Súlyos fegyver alatt bajosan gyalogolni, feléje
    Vágtata, s általadá, hogy rajta csatázzon. Az a szép
    Lóra legott föl is ült, s a fegyvert, s gyenge Alexist
    A seregek sora közt besietvén, bátyja kezénél
    Hagyta, dicső agg Kárelnél, ki nyugodtan az első
    Harci szekéren volt, istenhez az égbe sohajtván.
    Ehhez járult most, s így szólt ifjabbik Izárfi:
    "Bátya, te jól teszed azt, hogy kérleled a magas istent,
    Áld az tégedet, és a nemzetet áldja meg érted.
    Mégis nézz ide most, siető szavaimra figyelmezz.
    Itt e gyenge fiút, s e fegyvert küldi, hogy őrözd,
    A rohanó seregek fejedelme, dicséretes Árpád.
    De mostan ne kivánd, hogy többet mondjak, erősen
    Ver szivem a had után, veszedelmek szelleme huzza."
    Ezt mondván, a vasfegyvert otthagyta, s Alexist.
    Kárel örömkönnyel nézett öccsének utána.
    Szólna, de szélvésznél gyorsabban visszafutott az,
    S a harcok közepébe merűlt. Ott messze világló
    Fegyverrel sok időig ütött, elhagyva vezérét,
    Megsebzette Biast, nyakszirten vágta Philémont,
    És agyas Áressel egyszerre leverte: halálos
    Lévén minden ütés, melyet keze szóra; de végre
    Őtet is a hadi sor díszetlen porba temette.
    Ossa vidéki Timon jött, és megszúrta derékon
    Nagy kelevézével, mely béleit összeszakasztá.
    Erre ledőlt, s vele szinte rogyott a díszes ajándék,
    Jó lova; mert bal combja fölött nyíl érte keményen.
    Igy ezek itt egyszerre megütve a földre zuhantak.
    Zajt üte rajta Timon, s biztatta barátit is egyben:
    "Társaim, ezt látván ne remegjünk harcba rohanni,
    Gyenge halandók ők, mint mink, kik szinte, ha éles
    Fegyvereink nyomják, a földet rágni lehullnak."
    Így szólott, s dicsekedve leszállt, hogy szedje vitézi
    Fegyvereit, s a lótakarót megtartsa haszonra.
    Ekkoron Árpád a seregeknek előtte ragyogván,
    Nem sejté, mi esett, s a rémült népeket űzte.
    Nagy Bulcsú mellette nyomúlt, s a nemzeti zászlót
    Vitte magas karral. Lehel is bal részen erősen
    Harcolván a még későket nyomta vasával,
    S mint a mennykövező isten, ment közben, erősebb
    Földi halandóknál, a győző párducos Árpád.
    De mikoron szemlélte Lebőt, hogy büszke örömmel
    Fosztják a görögök, s bátrabban is állanak ellent,
    Fájdalom érte szivét, s iszonyú harag űle szemébe,
    És odavillámlott, odacsattant kardja legottan.
    Megfélemle Timon, sietett paripára szökelni;
    De mikor immár kelt, combját elvágta, s lováról
    Visszalöké Árpád s elhúnyt fegyverneke mellé
    Még sokat eltemetett, s még nem szünt búja, haragja.
    A görögök pedig elvesztek nyomorultan az ádáz
    Szittya vezérnek kardja miatt; de Philo is azonnal
    Ellene jött számos népnek közepette ragyogván,
    S a szaladók seregét fölfogta hatalmas erővel.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641965
Webáruház készítés