Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Victor Hugo: A tenger munkásai_EPUB

Victor Hugo: A tenger munkásai_EPUB
540 Ft540

A kötetet Hajós Kornél fordításában közöljük. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A bárka, melyet előző este a guernesey-i part több pontján, különböző időben észleltek - kitaláltuk - a potroh volt. Gilliatt a csatorna felőli part hosszában választotta az utat; ez vesze-delmesebb volt, de közvetlenebb. Egyetlen gondja volt: minél rövidebb ut. A hajótörés nem vár, a tenger sürget, egy órai késés helyrehozhatatlan lehet. Gyorsan a veszélyben forgó gép segitségére akart érkezni.
    Ugy látszott, Gilliattnak arra is gondja volt, hogy semmi föltünést ne keltsen, mikor elhagyja Guerneseyt. Ugy indult el, mintha szökne. Elkerülte a partot, mintha haszontalannak találná, hogy Saint-Sampson és Saint-Pierre-Port közelében elmenjen; elsiklott, mondhatnók elsurrant, csöndesen az ellenkező part hosszában, mely aránylag lakatlan. A szirtek között evezni kellett; de Gilliatt a hydraulikus szabályok szerint kezelte az evezőt: ütközés nélkül mártani a vizbe és lassan kiemelni; ily módon a lehető legnagyobb erővel és a legkevesebb zajjal evezhetett. Azt lehetett volna hinni, hogy valami gonosztettet készül elkövetni.
    Az igazság az volt, hogy fejjel ugorván olyan vállalkozásba, mely nagyon hasonlitott a lehe-tetlenhez és életét kockáztatván, mikor majdnem minden eshetőség ellene volt, versenytárstól tartott.
    Hajnalhasadáskor az ismeretlen szemek, melyek talán nyitva voltak a végtelenben, a tenger közepén, olyan helyen, ahol a legnagyobb a magány és legtöbb a fenyegető veszély, két dolgot láthatott, melyek között csökkent a távolság, mert egyik közeledett a másikhoz. Egyik - majdnem észrevehetetlen a hullámok mozgásában - egy vitorlás bárka volt; a bárkában egy ember; Gilliatt volt a potrohon. A másik mozdulatlan, óriási, fekete, a hullámok fölé emelkedő alak volt. Két magas pillér hordozott a habok fölött az ürben egy vizszintes gerendafélét, mely olyan volt, mint a hid két oszlop között. A gerenda, mely annyira alaktalan volt, hogy távolból nem lehetett kitalálni, mi lehet, egy testet alkotott a két talapzattal. Kapuhoz hasonlitott. Minek ez a kapu a tengeren, mely mindenfelé nyitott? Mintha egy mesteri képzelet titáni dolment állitott volna a nyilt oceánra olyan kezekkel, melyek megszokták, hogy a mélységekhez arányositsák épitményeiket. Ez a szilaj árnykép emelkedett a tiszta égre.
    A reggeli fény nőtt keleten, az ég fehérsége még növelte a tenger sötétségét. Szemben, a másik oldalon, lement a hold.
    A két pillér a Douvre-szikla volt. A keresztgerenda módjára közéjük illesztett tömeg a Durande.
    Szörnyü volt ez a szikla, amint igy tartotta és fölmutatta a zsákmányát. A dolgok szoktak ily gyászosan és ellenségesen kérkedni az emberrel szemben. Dac volt e sziklák tartásában. Mintha vártak volna.
    Semmi sem kevélyebb és dölyfösebb, mint ez az együttes: a legyőzött hajó és az urrá lett örvény. A két szikláról patakzott még a tegnapi vihar; hasonlitottak a veritékező viaskodókhoz. A szél elcsöndesült, a tenger békésen fodrosodott, a viz szinén néhány szirt volt látható, melyeknek tajtékforgója kecsesen hullott vissza, zaj kelt a messzeségből, mint a méhdöngés. Minden sik volt, csak a két Douvre emelkedett föl egyenesen, mint két fekete oszlop. Bizonyos magasságig egészen szőrösek voltak a hinártól. Meredek oldalaik mintha páncélban lettek volna. Késznek látszottak ujra kezdeni. Megérthető volt, hogy a viz alatt hegyekben gyökereznek. A tragikus mindenhatóság egy neme sugárzott belőlük.
    A tenger rendszerint elrejti a fogásait. Szivesen marad érthetetlen. Ez a megmérhetetlen homály mindent magának tart meg. E rejtelem nagyon ritkán árulja el titkát. Bizonyára van valami szörnyü a szerencsétlenségben, de a mennyisége ismeretlen. A tenger kiváltságos és titoktartó; elrejtőzik és nem ragaszkodik ahhoz, hogy hiresztelje a tetteit. Hajótörést okoz és eltakarja; szemérme az elmerülés. A hullám képmutató; öl, lop, sikkaszt, nem tud semmiről és mosolyog. Ordit, aztán tajtékzik.
    Itt semmi hasonló nem volt. A halott Durande-ot magasba emelő Douvre diadalmasnak látszott. Olyan volt, mint az örvényből kiemelkedő két szörnyü kar, mely a viharoknak mutatja a hajó hulláját. Mint mikor az orgyilkos dicsekszik.
    A pillanat szent borzalma is hozzájárult. A hajnalban rejtelmes nagyság van, mely az álom maradványából és a gondolat kezdetéből tevődik össze. E zavaros pillanat fölött egy kevés kisértet lebeg még. Távolból a roppant H betü, melyet a két Douvre és a Durande, mint kötőjel, alkotott, ki tudja, mily szürkületi fenségben jelent meg a láthatáron.
    Gilliatt tengerészruháját viselte, gyapju inget, gyapju harisnyát, szöges cipőt, kötött zubbonyt, nadrágot durva, szőrös zsebekkel és a fején azt a tengerészeknél akkoriban használatos, vörös gyapjusapkát, melyet a mult században galérienne-nek neveztek.
    Fölismerte a szirtet és tovább haladt.
    A Durande egészen az ellenkezője volt a fenékresülyedt hajónak; a levegőben függött.
    Soha még furcsább mentésre nem vállalkoztak.
    Világos reggel volt, mikor Gilliatt a szirtek környékére ért.
    A tenger, mint mondottuk, csöndes volt. A viz csak annyiban hullámzott, hogy kissé össze-szorult a sziklák közt. Minden tengerszorosban - akár kicsi, akár nagy - csapkod a hullám. A szorosok belseje mindig tajtékzik.
    Gilliatt óvatosan közelitette meg a Douvret.
    Gyakran vetette ki a mérőzsinórt.
    Gilliattnak kis kirakodást kellett végeznie.
    Hozzászokván a hazulról való távolléthez, utikészlete mindig készen állt. Egy zsák kétszersült, egy zsák zabliszt, egy kosár füstölt tőkehal és marhahus, egy nagy kanna édesviz, egy festett, virágos, norvég ládában néhány durva gyapjuing, kátrányos köpeny és lábszárvédők meg egy báránybőr, melyet éjszaka a vállára vetett a zubbonya fölé. Mindezt, meg egy friss kenyeret, hirtelen berakta a potrohba, mikor elhagyta az Utcasarkot. Sietvén az indulással, nem vitt magával más szerszámot, csak a kovácspörölyét, szekercéjét, fejszéjét, egy fürészt és horoggal fölszerelt csomóskötelet. Ilyesfajta hágcsó segitségével meredek lejtők is járhatók lesznek és a jó tengerész a legszigorubb meredeken is használni tudja. Serk szigetén látható, hogy milyen szerepe van a halászok csomóskötelének Gosselin kikötőjében.
    Hálói, horgai és minden halászóeszköze a bárkán volt. Szokásból és gépiesen tette azokat oda, mert ha végre akarta hajtani vállalkozását, egy ideig a szirtek világában kellett tartózkodnia és ott nincs tennivalójuk a halászszerszámoknak.
    Mikor Gilliatt a szirthez ért, a tenger apadt; kedvező körülmény. A mindig alacsonyabb hullámok födetlenül hagytak a kis Douvre lábánál néhány lapos követ, melyek elég alkalmas gyámköveknek látszottak arra, hogy egy deszkát hordozzanak. Ezek a majd szük, majd széles, lépcsőzetesen egyenlőtlen távolságban levő fölületek párkányszerüen huzódtak a függőleges monolit hosszában a Durande alá, mely a két szikla között dudorodott. Mintha harapófogóba szorult volna.
    Ezek a lapos kövek kényelmes kiszálló- és megfigyelőhelyek voltak. Ideiglenesen ki lehetett ott rakni a potrohban hozott utikészletet. De sietni kellett, mert csak néhány óráig voltak ki a vizből. Dagály idején ismét a tajték alá merültek.
    E sziklák mellett - melyek közül némelyik sík, mások lejtősek voltak - állitotta meg Gilliatt a bárkát.
    Sürün elboritotta a nedves és csuszós hinár, a ferdeség pedig még növelte a sikosságukat.
    Gilliatt levetette a cipőjét, mezitláb kiugrott a hinárra és kikötötte a potrohot egy kő csucsához.
    Aztán előbbre hatolt a szük párkányon és a Durande alá jutván, fölemelte szemeit és szemügyre vette.
    A Durande körülbelül husz lábnyira az ár fölött függött, mintegy beékelődött a két szikla közé. A tengernek őrjöngően háborognia kellett, hogy odavethesse.
    Az ily erőszakos dolgok nem lepik meg a tenger népét. Hogy csak egy példát idézzünk, 1840 január 25-én, a Stora-öbölben, a bevégződő vihar utolsó hullámával egy darabban keresztül-ugratott egy bricket a megfeneklett la Marne korvett tetemén és orrával előre odaillesztette két sziklafal közé.
    Különben a Durande-nak csak a fele volt a Douvre-sziklák között.
    A hullámoktól elragadott hajót mintha gyökerestől tépte volna ki a vizből az orkán. A forgószél sodorta, a viztölcsér visszatartotta és a hajó, amint igy ellenkező irányból ragadta meg a vihar két keze, összetört, mint egy léc. A hátsórész a géppel és a kerekekkel, melyet a ciklon minden dühével kiemelt a hullámokból és bevágott a Douvre-szorosba, behatolt a közepéig és ottmaradt. A szélroham nagyot ütött rajta; az orkán buzogánnyá vált, hogy beverhesse ezt a részt a két szikla közé. Az eleje, melyet elsodort a vihar, szétzuzódott a szirteken.
    A megfulladt ökrök a betört hajófenéken át a tengerbe estek.
    Az előrész egy széles darabja még a hátsórészen függött a baloldali dob tartója fölött néhány elpusztult kötelékkel és könnyü volt egy fejszecsapással letörni.
    A szirt távoli görbületein itt-ott gerendákat, deszkákat, vitorlarongyokat, láncdarabokat és mindenféle törmeléket lehetett látni.
    Gilliatt figyelmesen nézte a Durande-ot. A hajógerinc mennyezetet alkotott a feje fölött.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641262
Webáruház készítés