Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Victor Hugo: 1793 vagy a polgári háború_MOBI

Victor Hugo: 1793 vagy a polgári háború_MOBI
590 Ft590

Az hugoi romantika elemében van. Saját hazájában, teljes szívéből ontja az érzelmeket, kalandokat, fest olyan történelmi tablót, amit csak kevesen tudnak ennyi színnel lefesteni. A mű (1793) - címéből adódóan - a francia forradalom egyik válságos évének eseményeit tárja elénk. Victor Hugo elénk tárja a forradalom alapfiguráit: haladásért lángoló szilárd jellemű pap, a forradalmat gyűlölő és mindenre elszánt gróf, a polgárháború rémségei között elveszett gyermekeit kereső boldogtalan anya, a szerencsétlen Gauvain, akit az új hit és a régi hagyomány malomkövei őrölnek fel, de mind a többiek is: a forradalom hős katonái s az ellenforradalom megtévesztett harcosai, a lázban égő Franciaország minden embere.

A regényt Aldor Imre és György Aladár klasszikus, 1874-es műfordításában kínáljuk olvasóinknak.

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Soknak közülök csak pikája volt. De bőven találkozott a jó vadászkarabély is. Ügyesebb lövő-ket, mint az erdővidéki vadorzók s a loroux-i csempészek, keresni kell. Ijesztő, szörnyü és rettenthetlen harczos valamennyi.
    Mikor megérkezett a háromszázezer ujoncz állítását parancsoló rendelet, hatszáz faluban verték félre a harangot. Minden ponton egyszerre fölcsapott a láng. Ugyanaz nap történt a kitörés Poitouban és Anjouban. Megjegyzendő, hogy már előbb, 1792. julius 8-án, egy hónappal augusztus 10-dike előtt támadt az első mozgás a kerbaderi pusztán. Redeler Alain, ki ma teljesen ismeretlen, volt a La-Rochejacquelein és Chouan János előfutója. A királypártiak halállal fenyegettek minden fegyverfogható férfit, a ki nem akart velök menni. Lovakat, kocsikat, élelmiszereket zsaroltak. Sapinaudnak háromezer embere lett pillanat alatt, Cathelineaunak tizezer, Stoffletnek húszezer. Charette hatalmába kerítette Noirmoutiert; Scépeaux vicomte föllázította a felső Anjout, Dieuzie lovag Vilaine-et-Loiret, Tristan a remete az alsó Mainet, Gaston a borbély Guemenée városát és Bernier lelkész a többit.
    Csekélység kellett hozzá, hogy föllázítsák a tömeget. Egy-egy polgári esküt letett lelkésznek, vagyis egy istenkáromló papnak, mint nevezték, bedugtak a tabernáculumába egy nagy fekete macskát, mely aztán a mise alatt kiugrott onnan. - Ni! az ördög, kiáltottak a parasztok s föllázadt nyomban az egész kerület. Lángot leheltek a gyóntatószékekből. Tizenöt láb hosszú botjuk, a “Ferte”, alkalmas fegyverül szolgált, ha megtámadták a kékeket, s mentő eszközül, ha át kellett szökni a szakadékokon. A leghevesebb csatatűzben, mikor a parasztok megrohanták a köztársasági csapatok négyszögeit, ha egy keresztre vagy kápolnára bukkantak a harcztéren, mindnyájan térdre borultak s elmondották imádságukat a golyók zápora között; s ha aztán elvégezték az olvasót, a ki még életben maradt, fölkelt s rohant az ellenségre. Mily óriások! Mikor legjobban szaladtak, akkor is meg tudták tölteni a puskáikat Futásközben; ez az ő sajátságos tudományuk volt. Elhitethettek velök a papok, a mit akartak; mutogattak nekik idegen papokat, kiknek vörös czérnát kötöttek a nyakaikra, s azt mondták: Ezeket lefejezték a guillotinnal a köztársaságiak, de az Isten föltámasztotta. Néha megszállta őket a lovagiasság is; igy mikor megadták a tiszteletet Fesguenek, a köztársasági zászlótartónak, ki inkább össze-apríttatta magát, hogy sem kieresztette volna kezéből a zászlót.
    Eleinte féltek az ágyuktól; később botokkal rohanták meg s el is foglalták. Először is egy szép nagy bronz-ágyut foglaltak el, melyet Missionáriusnak kereszteltek; aztán egy másik jutott kezükbe, mely még a katholikus háborúkból származott, s a Richelieu czimere és a szűz Mária képe volt kivésve rajta; ezt Mária Johannának keresztelték. Mikor Fontenayt elvesztették, elvesztették Mária Johannát is, mely körül hatszáz paraszt esett el; később visszafoglalták Fontenayt csak azért, hogy visszakapják Mária Johannát s virágokkal borítva vezették haza a liliomos zászló alá, és útközben megcsókoltatták a nőkkel, a kikkel találkoztak.
    De két ágyu keveset használt. Mária Johannát Stofflet foglalá el; Cathelineau megirigyelte, megindult Pin-en-Mangeból, megtámadta Jallaist s elfoglalt egy harmadik ágyut; Forest megtámadta Saint Florentet s kerített negyediket. Két másik vezér Chouppes és Saint-Pol még különbül cselekedett; ezek fatörzsekből csináltak maguknak ágyuformát s fölültettek rá egypár kitömött vázat tüzér gyanánt s ezzel a bohókás tüzérséggel, melyen jót nevettek, megszalasztották a kékeket Mareuilből. Ez volt a Vendéeiek fénykorszaka. Később, mikor Chalbos szétverte La-Marsanniére seregét, a parasztok harminczkét, Angolország czimerével ellátott ágyut hagytak a csatatéren. Angolország akkortájt fizette a franczia királyi herczegeket s “pénzt küldött ő fenségének”, irá Nantiat 1794. május 10-én, “mivelhogy Pitt urnak azt mondák, hogy ez nagyon illendő dolog”. Mellinet márczius 31-iki jelentésében igy szól: “A lázadók jelszava: éljenek az angolok”.
    A parasztok el-elmaradoztak fosztogatni. Ez istenfélők tolvajok voltak. A vadak hibákkal bir¬nak s a civilisátió e hibáiknál szokta később megragadni. Puysaye igy szól (II. köt. 187. lap): “Én több izben megmentettem Plelan városát a kirablástól”. S odább a 434. lapon, vonakodik bemenni Montfortba; “Körülvezettem a sereget, hogy kikerüljem a Jacobinusok házainak kifosztását”. Kirabolták Cholet-et; szabad zsákmányra eresztették Challanst. Miután Granvillenál felsültek, kifosztották Ville-Dieut. Jakobinus tömegnek nevezték azon falusiakat, kik a kékekhez csatlakoztak, s ezeket még kegyetlenebbül öldökölték, mint a többit. Mint katonák szerették a vérontást, s mint zsiványok a mészárlást. Agyonlövöldözni a “vastagtalpuakat” azaz a polgárokat, mulatság nekik; farsangolásnak hívták ezt. Fontenayban papjaik egyike, Barbotin lelkész, agyonvágott egy kardcsapással egy aggastyánt. Saint-Germain-sur-Illeben egyik kapitányuk, egy nemes ember, lelőtte a község ügyészét s kihúzta annak zsebéből az órát. Machecoulban fölosztották a köztársaságiakat rendes vágásokra, mint a hogy az erdőt szokták, harmincz jutott egy-egy napra; eltartott öt hétig. Minden harmincz emberből álló lánczot “olvasónak” nevezték. Árkot ástak s oda állították őket sorba a szélére, aztán reájuk lövöldöztek; a lelőttek behullottak az árokba, néha még élve: hanem azért eltemették őket. Viszontláttuk ujra s átéltük mi is e borzalmakat. Joubertnak, a kerület elnökének lefürészelték a kezeit. Oly bilincseket raktak a fogoly kékek kezeire, melyek mélyen bevágtak a húsba, s melyeket egyenest e czélra kovácsoltak. Agyonverték őket a köztéreken, a vadászkürtöt fujva hozzá kiséretül. Charette, ki igy irta alá kiáltványait: “Testvériség! Charette lovag”, s ki szintugy mint Marat, egy zsebkendőt hordott a fején föveg helyett, felgyujtotta Pornie városát s elégette a lakosokat házaikban. Ugyanez idő alatt rémítő dolgokat mivelt Carrier. A rettentésre rettentéssel feleltek.
    A breton fölkelő nagyon hasonlított valami görög insurgenshez, kurta dolmány, a vállon átvetett puska, rövid bő gatya s vastag posztó-harisnya a lábszáron. La Rochejaquelein Henrik huszonegy éves korában indult a harczba egy bottal, s egy pár pisztolylyal. A Vendéei hadsereg százötvennégy hadosztályból állt. Rendes ostromokat folytattak; Bressuinét három napig ostromzárolták. Tizezer paraszt nagy-pénteken tüzesített golyókkal lövöldözte Sables városát. Sikerült nekik egyetlen egy nap tizennégy republikánus tábortanyát földulni Montignétól Courbeveillesig. Thouars magas falai előtt La Rochejaquelein és egy breton legény közt e hatalmas párbeszéd folyt:
    - Károly!
    - Itt vagyok.
    - Tartsd ide a vállad, hadd mászok föl.
    - Csak rajta!
    - Add most a puskádat.
    - Itt van.
    És La Rochejacquelein beugrott a városba, elfoglalták lajtorják nélkül e bástyákat, melyeket hiában ostromolt Duguesclin.
    Egy töltényt többre becsültek, mint egy Louisd’ort. Siránkoztak, mikor eltünt előlük falujok tornya, megfutamodni nagyon természetesnek találták; ilyenkor a vezérek elkiáltották magukat: “Hajítsátok el a fapapucsot, tartsátok meg a puskát”. Ha hiányzott a lőszer, elimádkozták az olvasójokat, s szereztek maguknak lőport a köztársasági tüzérség kocsijairól, Elbée később az angoloktól kért. Mikor az ellenség közeledett, ha sebesültjeik voltak, eldugták azokat a gabonaföldeken, vagy a haraszt közé, s mikor vége lett az ütközetnek, megint fölkeresték. Nem hordtak semmi egyenruhát. Öltözetük szétrongyollott. Parasztok és nemes emberek egyformán rongyokba valának burkolva. Mouliniers Roger a Fléche szinház ruhatárából kerített magának egy turbánt, meg egy dolmányt; Beauvilliers lovag hosszú ügyvédtalárt vett magára, s női kalapot, melyet a gyapjúsüveg fölé huzott. Fehér vállszalagot s fehér övét viseltek mindnyájan; kardbojtjaik jelölték rangjokat. Stofflet vörös, La Rochejaequelein fekete kardbojtot hordott; Wimpfen e fél girondista, ki egyébként nem is jött ki soha Normandiából, karvédet viselt.
    Nők is akadtak soraik közt. Lescurené asszony, ki később La Rochejacqueleinné lett; Mollien Teréz, a La Rouarie kedvese, ki elégette a faluk vezéreinek névsorát; La Rochefoucauld asszony, e szép fiatal nő, ki karddal kezében gyüjtötte össze a parasztokat a Puy-Rousseau kastély nagy bástyatornya alatt s Adáms Antoinette, kit közönségesen csak Adams lovagnak híttak, s ki oly vitéz volt, hogy a mint elfogták, azonnal főbe is lőtték, de tiszteletből megengedték neki, hogy állva fogadja a lövést. Kegyetlen idő, a hősi harczok ideje! Düh szállta meg az embereket. Lescurené asszony, egyenest a csatatéren fekvő köztársaságiakra irányozta lovát, hogy eltapostassa, mint mondá, a holtakat. Tán inkább a sebesülteket. A férfiak néha árulókká váltak, a nők soha. Fleury kisasszony, a Théâtre Français tagja, La Rouarietől Marathoz pártolt, de szerelemből.
    A vezérek néha ép oly tudatlanok voltak, mint a katonák; Sapînaud nem ismerte a helyesirást; igy irt: “nous orions de notre cauté”. A kapitányok gyűlölték egymást; a mocsáros lapály vidékéről valók igy kiáltottak: “Le a hegylakókkal!” Lovasságuk csekély számu, s nehézkesen alakult. Puysaye ezt irja: “Sok oly ember, ki szivesen ideadja két fiát, meghidegül, ha az egyik lovát kérem”. Rudas vasvillák, kaszák, ócska és uj puskák, vadászkések, nyársak, vasbunkós és szöges botokból álltak fegyvereik; némelyikök két keresztbe tett halálcsontot viselt. Nagy ordítással szoktak támadni; egyszerre, rögtön, mindenhonnan, az erdőkből, a halmokról, a csonka fatörzsek mögül, a mély útakból, megteltek, meg elfogytak, mint a holdvilág; öldököltek, gyilkoltak, lövöldöztek s szétoszoltak. Ha egy köztársasági mezővároson átmentek, kivágták a szabadság fáját, elégették s tánczra kerekedtek a tűz körül. Az éj és a lappangás emberei voltak. A Vendéeiaknak szabályul szolgált: váratlan jelenni meg mindig. Tizenöt mérföldnyire elmentek a legnagyobb csöndben anélkül, hogy egy fűszálat letapostak volna útközben. Ha beesteledett, miután a vezérek közt a haditanácsban kitüzetett a hely, hol másnap reggel meglepik a republicanus csapatot, megtöltötték puskáikat, elmorogták imádságaikat, levetették a fapapucsot s hosszú sorokban áthuzódtak az erdőn, mezítláb lépdelve a haraszton és a mohon, zajtalan, szótlan, még csak lélekzetet sem véve; mint a macskák sötét éjjel.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641255
Webáruház készítés