Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: Senki fia_MOBI

Verne Gyula: Senki fia_MOBI
540 Ft540

Verne Gyula: Senki fia

E-könyv PDF formátumban

TARTALOM

Első rész: Az első lépések

I. Connaughtban
II. Királyi marionettek!
III. A rongyosok iskolája
IV. Egy sirály temetése
V. Még mindig a rongyosok iskolája
VI. Limerick
VII. A kompromittált „helyzet”
VIII. A Kerwan major
IX. A Kerwan-major
X. A mi Donegalban történt
XI. Előnyös üzlet
XII. A hazatérés
XIII. Kettős keresztelő
XIV. Alig kilencz éves korában
XV. Egy szerencsétlen év
XVI. A kiűzetés


Második rész: Az utolsó út

I. Ő kegyelmességök
II. Négy hónap alatt
III. A Trelingar-kastályban
IV. A Killarneyi tavak
V. Juhászkutya és vadászkutya
VI. Ketten együtt véve tizennyolcz évesek
VII. Hét hónapig Corkban
VIII. Az első fűtő
IX. Bob spekulácziója
X. Dublinban
XI. Bazár a „kis pénzes zacskóhoz”
XII. A találkozás
XIII. „Pál fordulása”
XIV. Három oldalról tenger
XV. És ugyan miért ne?


Verne Gyula regényét Gaál Mózes míves magyar fordításában adjuk közre. (a Kiadó)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Senki fiának a sebe nem volt veszélyes, bár sok vért veszített. Ha csak egy pillanattal is késnek a véletlenül segítségére jövők, holttestét találták volna csak meg. Kitty nem látta volna leánykáját soha többé.
    Senki fiát természetesen, mindaddig, amíg fel nem épült, a leggondosabban ápolták. Soha inkább nem érezte szegény apátlan-anyátlan árva, hogy ő ehhez a családhoz tartozik. Milyen hálás szivvel fogadta is a gyöngédség és szeretet minden megnyilatkozását, főleg ha arra a sok boldog napra gondolt, melyeket a majorban élt át. Hogy hány napot töltött el itt, kiszámíthatta könnyen, ott voltak a kavicsok, csak azokat kellett volna megszámlálnia; különösen abban a kavicsban telt gyönyörűsége, melyet Márton a fentebb elbeszélt farkaskaland után adott Senki fiának.
    Újév kezdetével még egyszer oly hideg volt az idő, most már némi óvóintézkedéseket kellett foganatosítaniuk. A major környékén hir szerint nagy farkas-csapatok kószáltak; a ház korhadt falai tehát nem biztosították őket e rablók erős fogai ellen. Márton és fiai gyakrabban lődözgettek közéjük. Így történt ez az egész grófságban, éjszakánkint rettenetes üvöltés zavarta fel a csendet.
    Ez a tél oly rettenetes hideg volt, oly fagyasztó szél süvöltött végig, az ember azt hihette volna, hogy Európa északi részét el akarja hasítani a másik felétől. Állandóan éjszak felől fújt a szél, ez pedig tudvalevőleg a legfagyasztóbb. Fájdalom, arra sem volt reményök, hogy hamar vége lesz a télnek, veszélyes volt, mint a sokáig tartó sorvasztó láz. Ha pedig a föld beteg, ha arcza eltorzul, mint a haldoklónak, ha kőkeménnyé fagy: az ember azt hihetné, hogy kihal belőle végképpen a termő-erő, a minthogy azokból a világtestekből, melyek nagyszámmal bolyonganak a végtelen űrben.
    Így hát méltán félhetett a bérlő és családja a rémítő hideg miatt a legrosszabbtól. Mind-azonáltal a marhaállomány egy részének árából mégis csak kiteremtették valahogy az adót és haszonbért, s mikor a middleman karácsonykor beállított, kifizették az utolsó garasig. Csodálkozott is egy kissé, mert a legtöbb majorban nem tudtak fizetni, s így törvény erejénél fogva a majorokból való kiüzetésöket kellett sürgetnie. Azt, hogy jövő esztendőben mitevő lesz, természetesen Mac Carthy Márton sem tudta, mert most már a szükséges vetőmagnak is hijával volt.
    Egyéb szerencsétlenség is sújtotta még. A zérón harmincz fokkal alább eső hideg miatt négy ló és öt tehén megdöglött, mert teljesen lehetetlenség volt a düledező, hitvány istállót, mely a rettenetes hóteher alatt amúgy is roskadozott, elegendőképpen elzárni. A majorságban is a legnagyobb gond daczára nagy kár esett. Napról-napra gyarapodott Senki fia jegyzőkönyvében a «veszteségek» rovata. Legnagyobb baj az volt, hogy a lakóházat is az összeomlás veszélye fenyegette. Márton, Murdock és Sim szüntelenül javítgattak rajta, hogy valahogy fejökre ne szakadjon.
    Voltak néha napok, mikor senki egy lépést sem tehetett ki a házból. Az embermagasságban összetorlódott hó elzárt minden utat. A Jenny születése napján ültetett fenyőfának csak zuzmarás csúcsa látszott ki. Az istállókig gyalogösvényt kellett kotorniok, s erről is napjában kétszer lapátolták el a frissen hullt havat. Így az istállókhoz is csak a legnagyobb üggyel-bajjal vihették a takarmányt.
    Megfoghatatlan volt, hogy a gyakori havazás daczra sem enyhült némileg a dermesztő fagy. Természetesen nem nagy csillagalakú pelyhekben hullott alá a hó, hanem apró jegeczkékben permetezett roppant sűrűn, mint a záporeső, melyeket a szél őrülten szórt jobbra-balra. Az ilyen hó a fákat és bokrokat teljesen megfosztja leveleiktől.
    A Cashen két partja közt lassankint roppant nagyságú jégtöltés torlódott fel, csaknem olyan volt, mint holmi jéghegy; félő, hogyha hirtelen eső váltja fel a havazást, mi lesz akkor? Ha a hömpölygő folyó kiárad, hogy fogják megmenteni a dühös ártól a hitvány major-épületeket?...
    Egyelőre azonban más gondon évődtek. Táplálniok és életben kellett tartaniok a marhákat. Az orkánok irgalmatlan keze megtépte az épületek szalmafödeleit, ezeket ki kellett javítgatniok. A maradék juhokat, teheneket és lovakat ki kellett pár napig az istállókból hajtaniok, nehány közülök elpusztult a fagy miatt. Bár metsző szél háborgatta őket, ki kellett a szalmafödeleket tatarozniok, már úgy, a mint tudták, e czélból zsúpszalmára volt szükségök, nem volt tehát egyéb hátra, mint az, hogy az istállóknak utczára néző tetejét leszedjék, s az így nyert szalmával a lyukakat befoldozzák.
    A lakóházat is megviselték a viharok. A padlásszoba egy nap beroskadt, Simnek tehát, ki abban lakott, a földszinti nagy szobába kellett költöznie. Minthogy azonban ennek a tetőzetét is veszély fenyegette a reá halmozódó tenger hó miatt, erős póznákkal kellett megtámogatniok.
    A dermesztő fagy nem engedett. Februárban éppen olyan hideg volt, mint januárban, a közép-hőmérsék húsz fok volt zérón alól. A major lakói hasonlítottak a jeges-tengeren hajótörést szenvedőkhöz, kik alig tudják bevárni a tél végét. No meg hátra volt még az a veszély is, a mely a Cashen esetleges kiáradásával fenyegette őket.
    Szerencsére nem kellett a majorbelieknek attól félniök, hogy kifogy az élelmök; hús is volt, főzelék is; a fagy miatt elpusztult majorság szolgáltatott eleget. Ha a szárnyas jószágban nagy kár esett is, a sertések kiállották a nagy hideget, már pedig a sertések maguk is jó hosszú időre biztosíthatták volna a bérlő családját az éhhalál ellen. Tüzelőanyagról is könnyen gondoskodhattak, csak a vihartördelte galyakat kellett a hóból összeszedegetniök, hogy a lassankint fogyni kezdő tőzeget kíméljék.
    Az atya és fiai megedzve, hosszú időn át minden baj nélkül kiállották a dermesztő hideg éghajlatot, Senki fia is bámulatos ellenálló képességet tanúsított. Eddigelé Martine és Kitty is egészségesek voltak, bár szokott munkájokat naponta elvégezték. A kis Jenny a jól elzárt, meleg szobában úgy fejlődött, mint a növény a melegágyban, ellenben nagyanyó a szerető gond daczára komolyan megbetegedett. Testi szenvedéseit még fokozta az örökös aggodalom, hogy minő jövő vár szeretteire. Erejét felülmúlta ez, s az egész család tele volt fájdalmas érzéssel.
    Áprilisban a hőmérsék normális lett valahára, a fagyponton felül volt. Ámde a talajnak május meleg napsugaraira volt szüksége, hogy jégkérgétől megszabadulhasson. A vetéssel tehát elkéstek, nagyon elkéstek. A takarmánymag talán még rügybe szökken, de a gabonaféle aligha megérik. Azért azt vették tervbe, hogy a vetőmagvat nem fecsérlik el hiába, hanem inkább zöldséget, gumónövényt, főleg burgonyát ültetnek, így az éhenhalástól talán nem kell félniök.
    A hóelolvadás után is öt-hat láb mélyre meg volt fagyva a talaj, nem felszántható föld volt az, hanem gránit-réteg, abba ugyan barázdát semmiféle eke nem tud hasítani.
    A mezei munkát május végére kellett halasztaniok. Úgy tűnt fel, mintha a föld minden melegét elveszítette volna, oly lassan tünedezett el a hólepel; sőt a grófság hegyesebb vidékein benyult a hóolvadás juniusba is.
    Végleg elhatározták, hogy gabonafélét egyáltalában nem fognak vetni, s csak burgonyatermelésre gondolnak. Így történt ez nemcsak a Kerwan-majorban, hanem az egész Rockingham területén. Ugyanez a szándéka volt nemcsak a Kerry-grófság, hanem a minsteri, connaughti és ulsteri grófságok bérlőinek is. Csak Leinster-grófságban volt kedvezőbb a helyzet egész Nyugat-Irlandban, itt gabonát is vethettek, mert hamarább olvadt el a hó, sőt némi reményök arra is volt, hogy arathatnak.
    Mindebből az következett, hogy a nehéz megpróbáltatásra jutott bérlőknek törekedniök kellett a talajt alkalmassá tenni legalább a burgonyatermelésre.
    A Kerwan-majorban ez a nehéz munka Mártonra és fiaira várt, annál is inkább terhes volt a feladat, mert megcsappant a száma az igavonó barmoknak. Csak egy felemás fogat állott rendelkezésökre: egy ló és egy szamár.
    Fáradhatatlan szorgalommal naponta tizenkét órát dolgozván, sikerült nekik lassankint harmincz acrest beültetni, persze folyton attól félve, hogy ismét korán áll be a tél, s akkor hiábavaló volt a fáradságuk.
    És ekkor jött az egész Irlandot sújtó közös csapás. Junius vége felé oly perzselően tűzött alá a nap, hogy a hegyek szakadékaiban még ott rekedt hó hirtelen olvadni kezdett. Legtöbbet szenvedett szerte ágazó szakadékai miatt Munster tartomány. Kerry grófságban valóságos katasztrófa nőtte ki magát. A sok folyó hatalmasan megdagadt és nagy területeket elöntött a víz. Házakat ragadott el az ár. A veszély hirtelen jött, s így a lakók hasztalan vártak segítségre. Csaknem mind elpusztultak a barmok, s a nagy fáradsággal előkészített aratás oda volt.
    A Kerry grófságban a Rockingham-uradalom egy része a Cashen hullámaiba temetkezett. Két hétig a Kerwan-major környéke mintegy két-három mértföldnyi távolságra tengerré változott, - tengerré, melynek szilaj kiömlései fákat téptek ki gyökerestől, kunyhóroncsokat, házfedeleket, állatok hulláit ragadták magukkal örvénylő forgatagaikban.
    A víz egészen a major istállójáig öntött ki, szinte szétszedte azokat mind. Emberfeletti munka daczára sem sikerült nehány sertésen kívül a többi barmokat megmenteni; a lakóházat nem vitte ugyan el az ár, de a földszintig hatolt, s minden pillanatban pusztulással fenyegette azt.
    A halálos csapást az országnak az adta meg, hogy nem termett burgonya, mert a víz még az elültetett gumókat is kimosta a fészekből.
    A Mac Carthy családot sohasem sújtotta a csapásoknak ez az egész sora, az irlandi bérlők ily rettenetes jövőnek elébe még sohasem néztek. Most már csakugyan tarthatatlan volt az állapot, a lakók léte forgott koczkán. Márton nem tudta, mit feleljen, ha majd eljön az adószedő, eljön a middleman.
    Valóban szörnyű teher nehezedik a bérlők vállaira. Adó és haszonbér fölemészti egész évi keresményöket. Habár a földbirtokosoknak évenkint háromszázezer font sterlinget kell földadó és hatszázezer fontot szegények fölsegélésére fizetniök, a föld népét mégis nagyobb teher nyomja, mert út-, híd-adót kell fizetniök, pénzbe kerül nekik évenkint a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a börtönök fentartása, a közmunkák, mindez évenkint borzasztó összegre, egy millió font sterlingre rúg csupán Irlandban, a koldus Irlandban!...
    Még csak megjárja, ha jól üt ki az aratás; a félretett fillérekből valahogy csak kifizeti az állami és községi adót, még a haszonbért is összekuporgatja valahogy. De mit csinál akkor, ha a termés nyomorult, ha téli fagy, vízáradás a vetést tönkre teszik, s ha az éhhalálnak és kiűzetésnek rémei várnak reá ijesztően?... Ám a bérszedőt mindez nem akadályozza meg, hogy a szokott időben bekopogtasson, a bért követelje... akkor aztán a legutolsó fillér is búcsút vesz a háztól. Ez várt most Mac Carthyékra.
    Hol voltak azok a vidám, ünnepi napok, melyeket megélt Senki fia ennél a háznál. Veszteg ültek mindnyájan, nem volt mit dolgozniok. A hosszú nyári napokat az egész család tétlenül töltötte nagyanyó szobájában, a ki napról-napra gyöngült.
    Ezek a szomorú csapások a kerület legtöbb grófságát egyformán sújtották. 1881 telének kezdetén mindenütt arról beszéltek, hogy be kell szüntetni mindenféle mezei munkát, hogy a téli bérletkötést és talaj munkálatokat megakadályozzák: földbirtokosoknak és bérlőknek egyaránt romlását jelentette ez. Ez a meggondolatlan eszköz sohasem fogja Irlandot a hűbéruraság nyügétől megszabadítani; a kis bérlőket sem juttatja a föld birtokába, s a landlordizmus veszélyes hagyományát sem irtja ki.
    A mozgalom kettős dühvel terjedt azokon a környékeken, melyeket annyi csapás sújtott. Leginkább Kerry tűnt ki, a népgyűlések heves szónoklatai ott élénk viszhangra találtak, az autonomiának tüzes szószólói akadtak, melyet a landliga zászlaja alatt sürgettek. Már az előbbi évben is három kerület választotta meg Parnellt.
    Murdock feleségének és anyjának nagy ijedelmére, mindenről megfeledkezve veté bele magát e mozgalom örvényébe. Éhséggel és faggyal daczolva faluról-falura járt, hogy izgasson a haszonbér-fizetés megtagadása mellett, s hogy lehetetlenné tegyék a bérlők kiűzését, s a föld újra való bérbeadását más bérlőknek. Márton és Sim hiába törekedtek volna, hogy őt visszatartóztassák. Szivök mélyében ők is úgy éreztek, mint Murdock, mert hiszen be kellett látniok, hogy minden fáradozásuknak, becsületes munkájoknak az eredménye csupán az, hogy ma-holnap kiűzik őket a Kerwan-majorból, melyet családjuk annyi éven át művelt.
    A kormány azonban előre látván a nehéz esztendő következtében kitörő mozgalmat, megtette már a kellő intézkedéseket. A «mounted constabulary» (lovas rendőrség) emberei csapatokban szállották meg az országot avval az utasítással, hogy az adó- és bérszedőket munkájokban fegyverrel is segítsék. Arra is felhatalmazták őket, hogy a népgyűléseket, ha szükségét látják, erőszakkal szétugrassák, s a hirhedt fanatikus izgatókat letartóztassák. Ha ez idő szerint Murdock még nem tartozik is ezek közé, nemsokára bizonyosan azzá lesz. Egyébként szegény Irland harminczezer katonával szemben, kik minden pillanatban harczra készen állanak, csak nem boldogulhat.
    Elképzelhetjük, minő kínos aggodalom gyötörte a Mac Carthy családot! Mihelyt lépteket hallott az országúton, Martine és Kitty holtra sápadt. Nagyanyó lassan fölemelte a fejét, aztán ismét erőtlenül aláhanyatlott az. Az asszonyok folyton attól féltek, hogy minden pillanatban berontanak a rendőrök, letartóztatják Murdockot, sőt talán atyját és öccsét is.
    Gyakran esdekelve kérte Martine Murdockot, hogy a landliga vezetői ellen kiadott fenyegető rendeleteknek élét maga ellen ne fordítsa. A városokban már történtek letartóztatások, most bizonyosan a vidékiekre kerül a sor. Hiszen akkor Murdock el sem rejtőzhetik. Arra tél idején gondolni sem lehet, hogy a tengerpart szikla-barlangjaiban, vagy erdők sűrűjében húzza meg magát. Murdock feleségétől és leánykájától sem akart elszakadni, s hahogy az északra eső grófságok valamelyikében kívánt volna is menekülni, hol a felügyelet nem volt oly szigorú: módjában nem állott, hogy Kittyt és leánykáját magával vigye, s őket eltartsa. A nemzeti párt tőkéje, bár két millió font sterlingre rugott, nem volt elég arra, hogy a landlordizmus ellen sikerrel megküzdjön.
    Murdock tehát a majorban maradt, de mindig készen állott a menekülésre, ha a rendőrök esetleg házkutatás czéljából be találnának oda állítani. Senki fia és Birk a major környékén őrködtek. Egy lélek sem közeledhetett volna félmértföldnyire a majorhoz, anélkül, hogy ők ketten észre ne vegyék, s rögtön hirül ne adják.
    Még inkább nyugtalanította egyébként Murdockot a bérszedő legközelebbi megjelenése a majorban, ki majd eljön a karácsonykor esedékessé váló bérért.
    Mac Carthy Márton eddigelé mindig megtudta fizetni a major évi jövedelméből, s előbbi évek fölöslegéből maradt az inségesebb esztendőkre is. Csupán egyszer-kétszer fordult elő, hogy rövid időre halasztást kért, s meg is kapta, míg az egész bérösszeget kifizetheti, hanem akkor is nehezen ment. Ma már, fájdalom, nem tudja, hogy honnan teremtse elő a pénzt, hogy mit adjon el, hiszen nem volt immár semmije, sem házi állatja - nagyobb részök elpusztult, - sem megtakarított fillére, a mi éppen volt is, fölemésztette az adó.
    A Rockingham uradalom tulajdonosa - mint már említettük - egy angol lord volt, a ki Irlandban sohasem járt. Ha a legjobb indulattal viseltetett volna is bérlői iránt, nem ismerte őket, s éppen oly kevéssé tudott volna egyes esetekben elnéző lenni, mint a mily kevéssé fordulhattak a bérlők hozzá személyesen. A middleman, ki saját hasznára elvállalta az uradalom kizsákmányolását, Dublinban lakott. Ő is ritkán érintkezett a bérlőkkel, reá bízta az ügyet egy kisebb rangú hivatalnokra, ki a haszonbért a rendes időben beszedte.
    Ezt az embert, ki Mac Carthyékhoz évenkint bérszedni eljárt, Harbertnek hívták. Durva, rideg ember volt, nagyon hozzá szokott az inség látásához; ahhoz, hogy szánalmat érezzen, sokkal inkább volt törvényszolga, poroszló, kit sem kérés, sem esdeklő szó nem hatott meg. A grófság majorjaiban tett látogatásai alkalmával már többször megmutatta, hogy mire képes; irgalmat nem ismerve kiűzött egész családokat tél idején, még csak arra sem hagyott időt, hogy valami zúgocskát keressenek, a hol magukat megvonhatják. Szorosan ragaszkodva azokhoz az utasításokhoz, melyeket neki adtak, csaknem úgy látszék, mintha ez az ember kedvét lelné abban, hogy azokat az utasításokat a legszigorúbban teljesítse. A «Zöld sziget»-ről kelt szárnyra ez a szálló ige: «Ha valaki egy irlandit megöl, nem szegi meg a törvényt.»
    Kerwanban roppant izgatottság uralkodott. Harbert nem késhetik már sokáig. Deczember utolsó hetét szokta rendesen arra fordítani, hogy a Rockingham uradalom majorjait bejárja.
    Deczember 29-ikén lihegve szaladt haza Senki fia és a nagy szobában teljes számmal együtt levő családnak tudtára adta, hogy a rettegve várt ember jön.
    Együtt voltak mind: az apa, anya, a fiúk, a dédanyó, a dédunoka, kit ölében tartott Kitty.
    A hivatalnok betaszította a rácsos kaput, biztos, szilárd léptekkel haladt végig az udvaron, mint a ki érezi, hogy ő az úr, benyitott a szobába, azt sem mondta félkalap, sőt még a kucsmáját sem vette le a fejéről, csak odatelepedett egy székre az asztal mellé, előrántotta zsebéből az iratokat és mindjárt a dologra térve kérdé:
    - Az évi bér száz font, Mac Carthy. Remélem, nem tévedek?...
    - Annyi, Harbert úr, - felelé kissé reszkető hangon a bérlő, - száz font... De egy kis idő-halasztást kell kérnem... eddig is egyszer-kétszer megadta nekem...
    - Halasztást... mindig csak halasztást? - vágott közbe Harbert. - Mit akarnak hát? Minden majorban ezt a refraint kell hallanom. Hát Eldon úr lord Rockinghamnak csak «halasztás»-sal fizessen?
    - Nagyon szerencsétlen évünk volt mindannyiunknak, Harbert úr, s elhiheti, hogy a mi majorunkat is igen nagyon sújtotta...
    - Mi közöm ahhoz, Mac Carthy? Nem várhatok!
    A szoba egyik szögletébe húzódva, keresztbe font karokkal és tágra nyitott szemekkel nézte és hallgatta mindezt Senki fia.
    - Kérem, Harbert úr, legyen a szerencsétlenek iránt könyörületes!... Hiszen csak arról van szó, hogy egy kissé várakozzék. A tél fele már elmult, nem is volt nagyon rideg. A jövő aratás talán lábra segít...
    - Fizet most vagy nem fizet, Mac Carthy?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364800V
Webáruház készítés