Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: Kamp Ole sorsjegye_EPUB

Verne Gyula: Kamp Ole sorsjegye_EPUB
340 Ft340

Kamp Ole és sorsjegyének történetét Kövér Ilma fordította le a magyar ifjúság számára. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Joél elbeszélte Kamp Ole történetét. Sylvius mély megilletődéssel hallgatta és nagy figyelemmel.
    Most mindent tudott. Még az utolsó levelet is olvasta, amelyben Ole visszatértét jelezte; és Ole még mindig nem jött. Mennyi nyugtalanságot, milyen félelmet okozott az a Hansen-családnak.
    - És én abban a tévhitben voltam, hogy teljesen boldog emberek közt lakom, - szólt magában a tanár.
    De ha visszaidézte egyenkint megfigyeléseit, ugy találta, hogy a testvérpár egészen átadja magát a kétségbeesésnek, holott még nem lehet minden reményt föladni. Ha napról-napra számlálgatta május és junius minden egyes napját, sokkal többnek tünhetett fel előttük, mintha megkétszerezték volna.
    A tanár föltette magában, hogy más irányt ad nézeteinek s ha nem is rendelkezett kézzelfogható bizonyságokkal, de amit mondott, az megszivlelésre méltó, elfogadható ok volt, amelylyel a Viken késését magyarázhatta.
    Az arca ugyan meglehetős komoly kifejezést váltott, Joél és Hulda szomorusága mélyen hatott rá.
    - Hallgassatok meg, kedves gyermekeim, - szólt; - üljetek mellém és beszéljük még az esetet.
    - És mivel vigasztalhatna ön minket, Sylvius ur? - felelt Hulda, akin erőt vett a fájdalom.
    - Csak azt akarom mondani nektek, amit valószinünek tartok; - felelt a tanár - és az a következő: Érett megfontolás után beszélve mindarról, amit Joél közölt velem, azt tartom, hogy türelmetlenségtek kissé tulzott. Távol álljon tőlem, hogy hiába való biztatásokkal akarjalak áltatni, de azért rosszabbnak sem kell képzelni a helyzetet, mint amilyen.
    - Oh, Sylvius ur, - kesergett Hulda, - szegény Olem mégis csak tönkrement a Vikennel együtt és én soha se látom őt többé.
    - Hulda, kedves Hulda! - szólt kérdőleg Joél - nyugtasd meg magad és engedd Sylvius urat beszélni.
    - És őrizzük meg hidegvérünket, kedves gyermekeim. Hát lássuk csak: május 15-20-dik közt kellett volna Olenek Bergenbe érkeznie!
    - Igen, - felelt Joél; - május 15-20-dik között, amint levelében értesitett és ma már junius 9-ike van.
    - Igy hát 20 napi késés a határidőn tul. Beismerem, hogy ennek van valami jelentősége; de egy vitorlás hajótól nem várhatjuk azt, amit egy gőzöstől.
    - Ugyanezt mondtam én is Huldának és még egyre ismétlem - mondta Joél.
    - És ezt helyesen teszi, fiam; - jegyezte meg Hog Sylvius. - Aztán lehetséges az is, hogy a Viken egy régi hajó, mint az Ujhollandba járók java, melyek, ha sok a teher rajtuk, nehezen haladnak. Ezenkivül az utóbbi hetekben ugyancsak rossz idő járt. Lehet, hogy Ole attól a naptól, melytől levele szól, nem is mozdulhatott a hajóval. Ez esetben, ha csak nyolc napot késett is, még nem érkezhetett meg a Viken és valószinüleg még levelet is kaptok tőle. Mindez, amit itt elmondtam nektek, elhihetitek, komoly elmélkedés eredménye. Ezenfelül oly bizton tudjátok, hogy a Vikenre nézve nem kaphatott-e más utasitást; nevezetesen, hogy a teherrel más kikötőben vessen horgonyt?
    - Ezt megirta volna nekem Ole, - szólt közbe Hulda.
    - És hol rá a bizonyság, hogy nem irt? - felelt a tanár. - Gondoljátok el, ha Ole hajója az Egyesült Államok valamelyik kikötőjében tartózkodik, ez mindjárt megmagyarázza: mért nem érkezett még tőle ujabb levél Európába.
    - Az Egyesült Államokban, Sylvius ur?
    - Ez megesik néha és elégséges, hogy elszalassza a postahajót s akkor aztán hosszu ideig nem kapnak tudósitást barátai. Különben ez esetben igen egyszerü módja van a dolognak, nevezetesen a bergeni révésztől kérünk bővebb felvilágositás. Ismeritek őt?
    - Igen; azok a Help fivérek.
    - Idősb Help fiai? - kiáltott fel Sylvius.
    - Igen, ők.
    - Oh, hisz azokat én is ismerem. Az ifjabb Help, a junior, amint őt nevezik, habár már az én koromban van, legjobb barátaim közé tartozik. Elég gyakran ebédeltünk együtt Christiániában. A Help fivérek, gyermekeim! Oh, ezek által mentől előbb megtudom: mi van a Vikennel. Még ma irok nekik és ha a szükség ugy hozza magával, személyesen fölkeresem őket.
    - Milyen jó ön, Sylvius ur! - kiáltott fel Hulda és Joél egyszerre.
    - Oh, csak semmi köszönet! Nem, ezt kikérem magamnak. Megköszöntem én, amit velem tettetek?.... Hogyan, most kinálkozik alkalom, hogy némi kis szolgálatot tegyek nektek és ebből mindjárt ilyen nagy dolgot csináltok?...
    - De hisz ön ép az imént arról beszélt, hogy haza kell mennie Christiániába, - jegyezte meg Joél.
    - Ej mit, ha a szükség ugy hozza magával, akkor Bergenbe utazom.
    - De hát el akarna minket hagyni, Sylvius úr, - szólt közbe Hulda.
    - Hát csak ugy egyszerüen nem hagylak el benneteket, kedves gyermekem. Én ura vagyok akaratomnak, azt hiszem és amig rendbe nem hoztam ezt az ügyet, addig nem is mozdulok, ha csak ajtót nem mutatnak...
    - Hogy mondhat ilyent, Sylvius ur?
    - Nem, nem; sőt kedvem volna Ole visszaérkezéséig Dalban maradni, mert már igazán szeretném ismerni kis Huldám jegyesét. Azt hiszem, derék fiatal embernek kell lenni, olyanféle sütet, mint a mi Joélünk.
    - Igen, egészen olyan! - erősitgette Hulda.
    - Ezt mindjárt gondoltam! - kiáltott föl a tanár, akinek jó kedélye, legalább látszólag, ismét felülkerekedett.
    - Ole csak Olehez hasonlit, Sylvius úr, - mondta Joél. - S ennek bizonyitására elég, ha azt mondom, hogy páratlan szive van.
    - Elhiszem, kedves Joél; de az csak fokozza vágyamat, hogy láthassam őt. Oh, ez nem tarthat sokáig. Valami azt sugja nekem, hogy a Vikennek rövidesen meg kell érkeznie.
    - Isten hallgassa meg önt.
    - És miért is ne hallgatna meg? Az Istennek nagyon jó füle van. Igen, én még jelen akarok lenni Hulda esküvőjén, amelyre tulajdonképen meg is vagyok hiva. Nem marad más hátra, minthogy a storthing pár héttel megtoldja szabadságidőmet; hisz még sokkal hosszabb szabadságidőt kellett volna adnia, ha le hagytok zuhanni a Rjukanfosba, amit meg is érdemeltem volna.
    - Sylvius úr, - esett szavába Joél, - hogy mondhat ilyet azzal a sok jósággal szemben, amit velünk tesz?
    - Szivből óhajtom, hogy tehessek értetek valamit, kedves barátaim, mert hisz nektek köszönhetek mindent és csak azt nem tudom...
    - Nem, nem, ne is emlitse többé azt a kis kalandot.
    - Ellenkezőleg, mindig visszatérek rá. Hát csak valljátok be: én mentettem ki magamat? Talán én hoztam ki magamat Dalba? Én ápoltam magamat? Oh, én nyakas vagyok, azt még meglátjátok. Nos, ha egyszer a fejembe vettem, hogy jelen leszek Hulda esküvőjén, akkor, szent Olafra, ott leszek.
    A bizalom gyakran ragadós. Hogyan állhattak volna ellen a befolyásnak, amit Hog Sylvius gyakorolt rájuk.
    Ezt igen jól látta ő maga is ama halvány mosolyból, amely szegény Hulda arcán fölragyogott. Hisz ő csak hinni óhajtott és igy örvendett, hogy remélni tudott.
    Hog Sylvius szivélyes hangon folytatta:
    - Ej, azt se szabad felednünk, hogy az idő repül, azért hát lássunk hozzá mielőbb a menyegző előkészületeihez.
    - Már belekezdtünk, Sylvius úr, - felelt Hulda, - és pedig már három hét óta.
    - Helyes. Ugy hát őrizkedjünk tőle, hogy azt megszakitsuk.
    - Megszakitani? - ismételte Joél. - Hiszen már minden készen is van.
    - Hogyan, a hitvesi szoknya, a filigran csattos kis derék, a caffrangos öv?
    - Igen, még a caffrangok is.
    - A csillogó mátka korona, amely ugy fog illeni az én kis Huldámnak, mint egy szentnek?
    - Igen, Sylvius ur.
    - És a meghivókról is gondoskodva van?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312496
Webáruház készítés