Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: Haza Franciaországba! Gil Braltar_EPUB

Verne Gyula: Haza Franciaországba! Gil Braltar_EPUB
340 Ft340

Verne Gyula ezen két kisregényét Huszár Imre ültette át magyar nyelvre. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Behatoltunk egy kis erdőbe, a hol a kivégzésnek végre kellett hajtatnia és a melyet többé nem fogunk elhagyni élve.
    A távolból dob- és trombitaszó hallatszott ágyudörgések és a puskák sortüzével vegyest.
    Igyekeztem számot adni magamnak arról, a mi történt, mintha ez ily pillanatban érdekelhetett volna engem! Észrevettem, hogy a csatazaj jobbról hallatszott és közeledni látszott. E szerint összeütközés történt volna a chalonsi úton. Talán egy hadoszlop jött elő az épinei táborból és oldalról támadta meg a poroszokat? Nem birtam megmagyarázni magamnak a dolgot.
    Azért beszélem el mindezt oly szabatosan, mert akarom, hogy tudjátok, milyen volt akkor a lelki állapotom. A részletek mélyen bevésve maradtak emlékezetemben. Különben is az efféle dolgokat nem szokta elfeledni az ember. Úgy rémlik előttem, mintha tegnap történt volna.
    Bementünk a kis erdőbe, mintegy száz lépésnyire. A kis szakasz itt megállt, nehány levágott fa mellett.
    Ez a hely volt kiszemelve vesztőhelyünkül.
    A vezénylő tiszt - egy kemény arczú ember - megállapodást parancsolt. A katonák oldalt sorakoztak és még most is hallom a puskáik zörejét, mikor fegyvereik a földet érintették.
    - Ez a hely, - mondá a tiszt.
    - Jól van, - felelé Keller János szilárd hangon, emelt homlokkal, biztos tekintettel.
    És ekkor hozzám közeledett és megszólított franczia nyelven, a melyet annyira szeretek és a melyet most fogok utólszor hallani.
    - Natalis, - mondá - meg fogunk halni. Legutolsó gondolatom az anyámé lesz és Mártháé, a kit utána legjobban szerettem a világon. Az Isten oltalmazza a szegényeket. Ön pedig Natalis, bocsásson meg nekem.
    - Hogy megbocsássak önnek, János úr?
    - Igen, miután én miattam...
    - János úr, - felelém, - nincs mit megbocsátanom önnek. A mit szabad akaratomból tettem, ma újból megtenném. Engedje, hogy megöleljem önt és haljunk meg a mint bátor katonákhoz illik.
    Egymás keblére borultunk.
    Soha se fogom elfeledni milyen volt Keller János magatartása, mikor ismét a tiszthez fordult és oly hangon, a melyben nyoma se volt a remegésnek, így szólt:
    - Rendelkezésére állunk.
    A tiszt intett. Négy katona kilépett a sorból és egy fa alá vezetett bennünket. Úgy volt elhatározva, hogy egyszerre és együtt kell meghalnunk. Jobban is szerettem így.
    Emlékezem, hogy a fa bükk volt. Még ma is magam előtt látom lehámlott kérgével. A köd oszlani kezdett és a többi fák is lassankint kibontakoztak a párákból.
    János úrral, egymás kezét fogva szemközt álltunk a kivégzésre kirendelt szakaszszal.
    A tiszt kissé félre lépett. A puskák sárkányai megcsettentek a mint felhúzták. Megszorítottam Keller János kezét, a mely, esküszöm nektek, nem reszketett az enyémben!
    A katonák a vállukhoz emelték a puskát. A következő parancsszóra czélba fognak bennünket venni. A másodikra a puskák eldördülnek és vége lesz mindennek.
    Egyszerre az erdőben, a katonaszakasz mögött kiáltások hallatszottak.
    Szent Isten! Kit látok?... Kellerné asszonyságot, Mártha kisasszony és Irma néném által támogatva. Kezében egy papirt csóvált és Mártha kisasszony, Lauranay úr és a néném, vele együtt kiáltották:
    - Franczia vagy!... Franczia vagy!
    E perczben borzasztó robbanás történt és Kellerné asszonyságot lerogyni láttam.
    Sem én nem estem el, se János úr. E szerint hát nem a németek lőttek!...
    Nem bizony, sőt hat német katona a földön hevert, a tiszt pedig a többiekkel együtt futott a mint csak a lába birta.
    Ugyanekkor az erdő különböző oldaláról e kiáltás hallatszott, a mely még most is fülemben cseng:
    - Előre! Előre!
    E szók franczia nyelven hangzottak.
    Egy szakasz a mieink közül letérvén a chalonsi útról, az erdőbe érkezett, mondhatom, hogy éppen a kellő perczben! Lövéseik nehány másodperczczel megelőzték a németek lövéseit, a melyek ránk lettek volna irányozva!... És ez elég volt ahhoz, hogy egészen más fordulatot adjon a dolognak. Hogyan történt, hogy derék bajtársaink éppen alkalmas időben érkeztek ide.
    Ezt csak később tudtam meg.
    János úr az anyjához rohant, a kit Mártha kisasszony és a néném tartottak karjaik közt. A szerencsétlen nő azt hivén, hogy a lövések minket öltek meg, eszméletlenül rogyott le.
    De a fia csókjára felocsúdott, eszméletre tért és ajkairól megint csak e szók lebbentek el, oly hangon, a melyet életemben soha se fogok elfeledni:
    - Franczia vagy!... Franczia vagy!
    Vajjon mit akart ezzel mondani? Lauranay úrhoz fordultam, de az öreg úr nem birt beszélni.
    Mártha kisasszony ekkor kivette a papirt Kellerné asszonyság kezéből, a mely azt görcsösen szorongatta és átnyujtá János úrnak.
    Még most is látom ezt a papirt. A Zeitblatt czímű német hirlap volt.
    János úr átvette és olvasott belőle. A szemei könnyekkel teltek meg. Teringettét! mily szerencse, ha az ember ilyen alkalommal olvasni tud!
    Ekkor aztán ő is csak ezt mondta:
    - Franczia vagyok! Franczia vagyok!
    Ezzel felkelt. Úgy nézett ki, mintha hirtelen megtébolyodott volna. A torkát annyira el-szorította a megilletődés, hogy alig birtam megérteni a szavait.
    - Franczia vagyok! - kiáltá. - Franczia vagyok! Ah! anyám!... Mártha!... Franczia vagyok!
    Aztán hálakitörésben térdre borult.
    De ekkor Kellerné asszonyság egyenesedett fel és így szólt:
    - Most már nem fognak kényszeríteni, János, hogy Francziaország ellen harczolj!
    - Nem, anyám, most már jogomban és kötelességemben áll Francziaországért harczolni.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640470
Webáruház készítés