Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: Az új hazában_EPUB

Verne Gyula: Az új hazában_EPUB
340 Ft340

Ez a robinzonád Jules Verne stílusában mutatja meg, hogy milyen lehet az, ha egy család kerül egy lakatlan szigetre. Milyen kalandokon mennek keresztül és hogyan védik meg új hazájukat a mindenféle szándékú betolakodóktól. A kötetet Zigány Árpád szép fordításában adjuk közre. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A földet legelőször Ferencz látta meg; ő mászott föl az árbocz kötélzetére, s ő adta hírül társainak az örvendetes újságot. Valamennyien fölugráltak, s mindnyájan a mutatott irányba néztek, de semmit sem láttak, s maga Ferencz is, alig hogy megpillantotta a földet, ismét elvesztette szemei elől, mert a szemhatárnak azon a részén sűrű köd emelkedett föl.
    – Hol láttad a partot? - kérdezte Fritz izgatottan.
    – Amott, a hol éppen most kerekedik az a sűrű felhő - viszonzá Ferencz.
    – De hátha csak csalódott? - kérdezte John Block.
    – Nem!... nem!... Világosan láttam... de most az a felhő ismét eltakarta...
    – Én nem hiszem, hogy csalódott - mondta most Jenny. - Ferencznek nagyon éles szeme van, s ha mondja, hogy látta...
    – Valóban láttam is, - ismételte Ferencz - tisztán, világosan láttam egy egész hegycsoportot... Hogy sziget-e, vagy szárazföld, azt nem tudhatom, de hogy láttam, az bizonyos!
    Ferencz oly határozottan beszélt, hogy szavaiban nem kételkedhettek. Legelőször is a kapitányt értesítették a fontos fölfedezésről, s a beteg ember erre a hírre legott a sajka kormányához vitette magát.
    Fritz röviden igyekezett összefoglalni véleményét, kérve a kapitányt, hogy szóljon ő is a kérdéshez.
    – Legfontosabb most az, - így kezdte - hogy mily messze van tőlünk a part. Mivel Ferencz nem nagyon magasról látta, s ráadásul még a szemhatár is ködös volt, nem lehet távolabb öt-hat mérföldnél...
    A kapitány és a vitorlamester helyeslően bólintottak.
    – Tehát - folytatta Fritz - ha jó széllel északnak tartunk, két-három óra alatt odaérhetünk...
    – Szerencsétlenségre - vágott közbe Ferencz - a szél lankad, s alighanem végkép el is csöndesül.
    – Akkor evezni fogunk! - felelte Fritz.
    – Az evezőkhöz! - parancsolta a kapitány elhaló hangon, s ájultan roskadt le a sajka fenekére.
    Fájdalom, nem volt ereje, hogy kormányozhasson, s ez nagy baj volt mindnyájukra. Így csak hárman evezhettek: Fritz, Ferencz és James Wolston, mert a vitorlamesternek kormányoznia kellett. De a három férfi, bár ki volt éhezve, elcsigázva, megtörve a testi-lelki szenvedésektől, újult erővel fogott az evezéshez. Izmaikat megaczélozta a szabadulás reménye, s mindhárman szinte görcsösen húzták az evezőt.
    Útközben azon tanakodtak, hogy miféle part lehet az, a mit Ferencz látott. Fritz szerint a nyolcz nap alatt, míg ők foglyok voltak a hajófenékben, a «Flag» annyira eltérhetett eredeti útjától, hogy a Csendes-Óczeánnak azon a vidékén, a hol őket a sajkába tették, csak igen kevés sziget van: Amsterdam és Saint-Paul, vagy délebbre a Kerguelen-szigetcsoport. Innen, bár e szigetek legtöbbje lakatlan, könnyű lesz haza jutniok, mert a hajók gyakran járnak arra...
    Viszont, ha a sajkát a szél és a habok szeptember 27-dike óta észak felé hajtották, akkor lehet, hogy ez a föld az ausztráliai kontinens, vagy Tazmánia földje, a honnan szintén könnyű a szabadulás, ha csak a délnyugati partokra nem veti őket a balszerencse, a Leuwin-fok tájékára, a hol a vad, emberevő pápuák laknak...
    – Egy bizonyos, - folytatta Fritz - s ez az, hogy alig hanem több száz mérföldnyire vagyunk Új-Svájcztól és szüleink bizonyára halálos szorongással gondolnak ránk...
    – Oh, édes Fritz, - viszonzá Jenny gyöngéden - majd megsegít bennünket a jó Isten! A mint engem megsegített a Füstölgő-Sziklán, midőn téged küldött a megszabadításomra, éppen úgy küldhet nekünk is valakit, a ki megszabadít bennünket.
    De mikor?... Hátha nekik is évekig kell lakniok egy puszta szigeten, mielőtt hajó téved közelükbe?... S mit csinálnak addig szüleik Új-Svájczban?... hisz már most is bizonyára aggódnak, mert a «Licorne»-nak, számításuk szerint, már rég meg kellett volna érkeznie!
    És Új-Svájczban valóban aggódtak is. Most október 13-dika volt, s a «Licorne» csaknem egy éve, hogy elindult a szigetről, a hová körülbelül most kellett volna visszaérkeznie. A Zermatt- és Wolston-család már nemcsak a napokat, hanem az órákat is számlálta... Valamennyien kijártak a Csalódás-fokra, s onnan lesték a korvett érkezését, figyelve, hogy nem hallják-e a hajó ágyúlövéseit...
    És ha majd egy hónap, másfél hónap múlva a «Licorne» valóban megérkezik Új-Svájczba, mily rettenetes csapás lesz a két családra a szörnyű hír, hogy várva várt gyermekeik nincsenek a hajón, mert már előbb útra keltek a «Flag» födélzetén!... Oh, hogy kétségbe fognak esni: hisz bizonyára és joggal azt hiszik, hogy mindnyájan elvesztek a tengeren!...
    A vitorlamester abban az irányban kormányzott, a melyben Ferencz mutatta, hogy a földet megpillantotta. Fritz, Ferencz és James erejük teljes megfeszítésével eveztek, de oly gyöngék és kimerültek voltak, hogy csak lassan hajthatták a nehéz sajkát; valószínűleg egész nap kell majd evezniök, hogy partra jussanak.
    A partra! ha csak legalább látták volna, hogy John Block biztosan kormányozhatott volna!... De semmit sem láthattak és úgyszólván csak vaktában haladtak előre.
    Dél tájban, a vitorlamester számítása szerint, körülbelül már egy mérföldnyi utat tehettek... Egy mérföldet hét órai keserves evezéssel!... Szerencsére három óra tájban némi kis szellő kerekedett; Fritz és Ferencz legott fölhúzták a vitorlákat, s kissé pihentek.
    A gyönge szél is gyorsabban vitte a sajkát, mint imént az evezők; s egy pillanatra, a mint a köd hirtelen félrecsapódott, a vitorlamester is megpillantotta a földet. Csak pár másod perczig tartott az egész, mint a káprázat, de neki ez is elég volt; most már biztosan tudott kormányozni.
    A köd ismét ráborult a szemhatárra, úgy hogy köröskörül alig láttak pár száz ölnyire. Ekkor ismét aggódni kezdtek. Hátha a sziget partja sziklás és a hullámverés összetöri a sajkát a szirteken?...
    Ez nagy szerencsétlenség lett volna, mert ha a sziget kopár, lakatlan és terméketlen, hogyan menjenek tovább a sajka nélkül? És Ferencz szavai épen nem voltak megnyugtatók. Ezt mondta:
    – A part, a mit láttam, magas sziklapart volt...
    A vitorlamester csak a föld sötét tömegét látta, s nem tudhatta, hogy sziklás-e a part, vagy homokos. Óvatosnak kellett hát lennie, mert már közel lehettek hozzá, s ezért öt óra tájban a középső vitorlát begöngyöltette, hogy csökkentse a sajka sebességét. Így legalább nem törik darabokra, ha véletlenül sziklához ütődik is.
    Igaz, hogy így nagyon lassan haladtak, s ha az éjszaka leszáll, ismét eltévedhetnek; de nem volt más választásuk.
    Nagy szorongásukban valamennyien hallgattak. E közben, úgy hat óra tájban, mielőtt alábukott volna a habokba, a nap végső sugarai áttörték a sűrű köd fátyolát, s a vérvörösen izzó korong fénye szerte lövellt a szemhatáron.
    – Föld!... Föld!... - kiabáltak valamennyien ujjongva.
    S valóban, alig félmérföldnyire közvetlenül előttük domborodott a magas sziklafal, a mely miatt nem lehetett látni, hogy a sziget vagy szárazföld mely irányban terjed ki a sziklafal háta mögött.
    John Block legott fölhúzatta a másik vitorlát is és egyenesen a partnak kormányzott.
    Félóra múlva a sajka feneke halk morajjal súrolta a homokos partot; rögtön bevontatták egy hosszú, kiugró szikla mögé, a hol védve volt a hullámcsapástól.
    Meg voltak mentve!

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306372
Webáruház készítés