Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: Az Antillák világa_EPUB

Verne Gyula: Az Antillák világa_EPUB
540 Ft540

Ismét egy hamisítatlan Jules Verne-i kalandregény. A történet ismét egzotikus helyszíneken játszódik. Ezúttal egy gyerekcsapat nyer trópusi vakációt jó taulmányi eredményei okán, ám hajójukra mások is szemet vetnek - nem éppen tisztességes szándékkal. Persze mi, olvasók, bennfentesként izguljuk végig a történetet, melynek végkifejlete vernei: nem árulhatjuk el tehát. A kötetet szép magyar nyelvre Zigány Árpád ültette át. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Tudjuk, hogy Kolumbus Kristóf, mikor 1492-ben fölfedezte Kuba szigetét, azt hitte, hogy Ázsia legkeletibb partjaira bukkant, s halála napjáig se tudta meg, hogy voltaképpen egészen új kontinensre tette a lábát.
    Azóta az európai nagyhatalmak véres háborúkban versengtek az Antillák birtokáért, s a folyton meg-megújuló harcokban egyik sziget a másik után cserélt gazdát, míg legutóbb, 1898-ban, az Egyesült Államok elfoglalta, illetőleg elvette Kubát és Portoricót a spanyoloktól.
    Az Alert a dánok legnagyobb szigete, Szent-Tamás előtt vetett horgonyt július 26-ikán. Az Antilian School egyik növendéke, Niels Harboe, ezen a szigeten született, mely 1671 óta dán birtok.
    Szent-Tamás kikötője oly nagy, hogy ötven igen nagy és mélyen járó hajó kényelmesen megfér benne. Ezért, másfél-két századdal előbb, mikor Európának tengeri hatalmasságai véres háborúkat vívtak egymással a Nyugat-Indiák birtokáért, Szent-Tamás szigete körül is nem egy rettenetes ütközet folyt le. De a dánok szívós kitartással védelmezték gyarmatukat, s a sziget végre is az övék maradt.
    Niels Harboe bátyja, Khrisztian, Szent-Tamás szigetén lakott, s a két testvér már több év óta nem látta egymást. Természetes hát, hogy mind a ketten alig várták a pillanatot, midőn az Alert kiköt és megölelhetik egymást.
    Charlotte-Amalia, a sziget fővárosa, élénk kereskedést folytat mind az anyaországgal, mind a szomszédos Amerikával. Mivel útba esik Európa és Amerika között, nevezetes szénállomás is, ami szintén nagyban hozzájárúl jólétéhez és forgalmának növeléséhez.
    Harboe Krisztián háza a rakodóparton volt, úgy hogy az Alert csaknem vele szemben vetett horgonyt. Krisztián azonnal a hajóra sietett, s miután többször össze-vissza csókolta rég nem látott öcscsét, udvariasan odafordúlt Patterson úrhoz:
    – Barátaim, kérem és reménylem, hogy a vendégeim lesznek, míg az Alert itt horgonyoz. Hány napig maradnak itt?...
    – Csak három napig.
    – Csak ily rövid ideig?
    – Fájdalom, Krisztián, - felelte Niels, - nem szabták hosszabbra az itt tartózkodást, pedig oly rég láttuk egymást!
    – Harboe úr, - szólt most Patterson úr, - a legnagyobb készséggel elfogadjuk szíves meghivását, s vendégei leszünk a rövid idő alatt, a mit itt szabad töltenünk.
    Krisztián köszönet helyett melegen megrázta a derék mentor kezét, s aztán odafordúlt Harry Markelhez:
    – Ez a meghívás önnek is szólt, Paxton kapitány, s egyúttal engedje meg, hogy hálás szívvel megköszönjem önnek azt a gondoskodást, melylyel öcsémet az úton elhalmozta.
    – Nemcsak őt, hanem mindnyájunkat! - kiáltott föl Patterson úr őszinte elismeréssel. - Mrs. Seymour Kethlen bizonyára nem választhatott volna jobb vezetőt és kapitányt, mint Paxton úr. Mellette és az ő hajóján még a tengeri betegség is igazán élvezetes volt.
    A fiúk mind fölkacagtak e különös dicséretre, s még Krisztián is elmosolyodott; csak Harry Markel maradt rideg és komor. Udvariasan meghajtotta magát és kimérten mondta:
    – Semmi ellenvetésem nincs az ellen, hogy az utasok az ön vendégei legyenek, amíg itt maradunk. Én magam azonban, bármennyire sajnálom is, nem fogadhatom el szíves meghívását, mert, mint kapitány, nem hagyhatom itt a hajómat.
    Krisztiánt meglepte a kapitány rideg hangja s az a tartózkodó kimértség, mellyel szíves meghívását visszautasította. Mindamellett nem vette zokon Harry Markel nyerseségét; mint kereskedőnek, többször volt alkalma érintkezni angol hajóskapitányokkal, s tapasztalásból tudta, hogy az úgynevezett «tengeri medvék» elég gyakoriak köztük.
    Fél órával később Patterson úr és a növendékek mind elmentek Krisztián úrral, s a hajón csak a kalózok maradtak.
    – A dolog fényesen kezdődik, Harry! - mondta John Carpenter, örömmel dörzsölve a kezeit.
    – Csak aztán el ne rontsátok! - felelte Harry Markel. - Legelőször is ügyelj, hogy senki se menjen ki a városba. Még leihatnák magukat valahol s akkor kifecseghetnének egyet-mást.
    – Ettől ne félj, Harry! Majd vigyázok én rájuk. S ha éppen inni akarnak, hát igyanak idehaza, a hajón: inkább mindegyiknek dupla porció pálinkát adatok.
    S valóban, az Alert matrózai közül egyetlen egy se ment ki a partra a három nap alatt, - valamint a hajóra se eresztettek föl egyetlen egy idegent se. A bőrükről volt szó: tehát jól vigyáztak magukra és megfogadták Harry Markel parancsait.
    Krisztián úr irodája, mint már mondtuk, a rakodó-parton volt, de lakóháza a városon kívül épűlt, körülbelül egy mérföldnyire annak a hegynek a lejtőjén, mely amfiteátrumként emelkedik a tenger partján.
    Itt vannak a gazdag kereskedők villái, melyek közt a Krisztián úré a legszebbek egyike volt. Harboe Krisztián hét évvel az előtt nősült, s két kis leánya született. Niels Harboe, az unokabátya, alig tudott betelni kis hugaival: hol az egyiket, hol a másikat kapta föl és csókolgatta.
    – Milyen szépek!... milyen kedvesek!...
    – Már hogy ne lennének azok? - szólt Patterson úr. - Talis pater... talis mater... quales filiae!...
    Ezt a latin idézetet mindenki megtapsolta.
    Mondanunk se kell, hogy az ebéd fölséges volt. De még fölségesebb volt a pihenés - a munka után: mikor ebéd végeztével mind kimentek a gyönyörű kertbe, ahol a tropikus természet csodás pompájának közepette oly édes volt a kényelmes semmit-tevés, a vidám csevegés, a pajzán, de ártatlan tréfálkozás!
    Mindjárt az első nap nagy kirándulást tettek a szigeten, mely természeti szépségekben igen gazdag s vadregényesség dolgában méltán vetekedik Svájc egynémely vidékeivel.
    Éjszaki csúcsán magas porfir-szikla van, mely körülbelül tizennégyszáz lábnyira emelkedik a tenger színe fölé. Az ifjak minden áron meg akarták mászni ezt a szirtet, s fáradságukat bőven meg is jutalmazta a gyönyörű kilátás, mely a szirtfok csúcsáról nyílt. Éjszak felé, a meddig a szem látott, az óceán fényben csillogó sík tükre terült el, dél felé pedig egymást érték rajta az apróbb-nagyobb szigetek, melyek olyanok voltak, mintha óriási cetek pihentek volna a csöndes vizen.
    Eltelvén a kiszabott három nap, az utasok nehéz szívvel, de pontosan megjelentek a hajón, hol már minden kész volt az indulásra. Patterson úr még egyszer megköszönte mindnyájuk nevében a szíves vendéglátást Harboe Krisztián úrnak, s az Alert július 28-ikán este fölszedte vasmacskáit.
    A hajó legközelebbi állomása a 60 mérföldnyire fekvő Sainte-Croix szigetecske volt, ahova 36 óra alatt értek el.
    Ez a sziget valamikor veszedelmes kalóz-tanya és véres küzdelmek színhelye volt. Az angol banditáktól 1760-ban a spanyolok foglalták el, de ezeket meg a franciák űzték el onnan, akik 750,000 frankért eladták a dánoknak.
    Az utasok csak fél napig időztek a szigeten. Ennyi éppen elég volt, hogy nagyjából megnézhessék, mert minden nevezetessége a cukornád termelés. A sziget háromnegyed részében ezt termelik, s a föld olyan termékeny, hogy hektáronként 16 métermázsa tiszta nádcukrot ád.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155301490
Webáruház készítés