Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Verne Gyula: A két Kip-testvér_EPUB

Verne Gyula: A két Kip-testvér_EPUB
340 Ft340

A két Kip-testvért hívhatnánk akár Edmond Dantes-nek és Faria abbénak. Igen, egy dumas-i történet bontakozik itt ki szemeink előtt, mely ismét mozgalmas és izgalmas, tengereken keresztül hajózó és hullámzó történetvezetéssel, mely kitartóan halad a végkifejlet felé. Jules Verne nem tagadja meg önmagát: miközben az izgalmas kalandok életre-halálra hajszolják hőseinket, nem feledkezik el a természeti szépségek leírásáról és a természeti jelenségek oktatói bemutatásáról sem. Mindezt Zigány Árpád ültette át szép magyar nyelvre.
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Az összeesküvők ugyanis azt határozták, hogy nem Hobarttownba mennek, hanem a Salamon-szigetek felé, ahol tömérdek sok a mindenre elszánt kalandor, s ott ejtik módját valahogy, hogy megszabaduljanak a két Kip testvértől, Hawkins úrtól, Nat Gibsontól és a négy becsületes matróztól, akik együtt még mindig többen voltak, mint ők hatan.
    A James Cook december 15-ikén érte el a Louisiada-szigetek legszélső pontját, és Flig Baltnak itt kellett volna délnek fordítania a hajó orrát, hogy a Salamon-szigetekre jusson.
    De ezt a nagy kanyarulatot okvetlenül észre kellett volna venni mindenkinek, s ezért csak két fokkal fordult délnek, úgy okoskodván, hogy majd éjjel, mikor úgy sem látják, pótolja, amit nappal el kellett mulasztania.
    Ámde Kip Károly még ezt a két fokot is észrevette, s miután megnézte a delejtűt, azt kérdezte a kapitánytól:
    – Miért tesz ekkora kerülőt a parttól?... Hisz most csöndes a tenger!
    – De ha szélroham támad észak felől, könnyen a parthoz verheti a hajót - felelte Flig Balt hirtelen.
    – Szó sincs róla!... Legalább húsz mérföldnyire vagyunk a parttól, s félóra múlva úgy is a hátunk mögött lesz.
    – Az én véleményem más - felelte Flig Balt szárazon.
    Kip Károly szótlanul továbbment. A túlságos óvatosság szempontjából valami igaz csakugyan volt abban, amit Flig Balt tett, s Kip Károly éppen ezért nem is szólt egyelőre Hawkins úrnak, de annál jobban figyelt a kapitányra.
    December 17-ikére délután hirtelen elborult az ég. Heves szél kerekedett, mely egyre nőtt, s a tenger veszedelmesen háborogni kezdett. Napszállta után nyugat felől szakadatlanul közelgő és erősödő égzengés jelezte, hogy a vihar csakhamar utoléri a hajót. Tizenegy óra felé a villámok oly gyors egymásutánban cikáztak keresztül-kasul a sötét éjszakában, hogy úgyszólván állandóan nappali világosság volt, a dörgés pedig oly erős és szakadatlan lett, hogy egymás szavát is alig hallották a fedélzeten.
    Hawkins úr, Flig Balt és Kip Károly a hajóhídon álltak.
    – Mindjárt elér az orkán - mondta Hawkins úr.
    – Azt hiszem, jó lesz, ha menekülünk előle - felelte Flig Balt.
    – Miért? - szólt most Kip Károly. - Ameddig lehet, nem szabad kitérni a vihar elől... annál kevésbé most, mert ez a vihar, ha vele futunk, egyenesen a Salamon-szigetekre vet bennünket.
    – Ez az én véleményem is - helyeselte Hawkins úr. - Semmi esetre se térjünk el az útiránytól addig, míg csak föltétlenül nem szükséges.
    Flig Balt az ajkába harapott, mert Kip Károlynak igaza volt.
    Mindamellett nem akarta hagyni magát, hanem kissé epésen felelt:
    – Én, mint kapitány, felelni tartozom a hajóért, s nem fogadhatom el Kip úr parancsait...
    – Én csak tanácsoltam - vágott közbe Kip Károly.
    – Sem tanácsait, amelyekre nincs szükségem - feleselt Flig Balt.
    – Uraim - szólt most Hawkins úr -, hagyjuk abba ezt a vitát. Én, részemről, köszönöm Kip úr figyelmeztetését, de nem erőltetem Flig kapitányt, hogy eszerint cselekedjék. Rábíztam a hajó parancsnokságát, joga van tehát, hogy maga viselje tetteinek felelősségét.
    Flig Balt diadalmasan távozott, és rögtön parancsot adott a kormányosnak, hogy szél mentében forduljon, a vitorlákat pedig hátrafeszíttette. Most már csak a vihart várta, hogy együtt repüljön vele a Salamon-szigetek felé...
    A vihar meg is jött. Egyszerre és oly hirtelen feküdt neki a vitorláknak, hogy a hajó majd fölbukott a hatalmas lökéstől, az árbocok recsegve hajladoztak, a pattanásig feszült vitorlakötelek pedig pengtek-lengtek, mint a húrok.
    Most tűnt csak ki, hogy Kip Károlynak igaza volt, mikor azt tanácsolta, hogy ne szél mentében kormányozzák a hajót. A mélyen járó és megterhelt brigg ugyanis nem bírt oly gyorsan repülni, mint a széltől hajtott, zúgó hullámok, melyek a szó szoros értelmében utolérték, elborították, végigsöpörték és helyet adtak a következőnek, mely ugyanígy bánt vele. És, mivel a hullámok árja gyorsabb volt, mint a hajó futása, a kormánylapát sem fogott, s minden pillanatban félni lehetett, hogy a brigg keresztbe fordul, s vagy a hullámok zúzzák szét, vagy a vihar tördeli össze árbocait.
    Flig Balt, s a matrózok is mind átlátták ezt. S még más is eszükbe jutott: hogy ha ez az orkán eltart harminchat óráig, ami éppen nem lehetetlen, akkor valamennyiüket belehajtja a korallzátonyok közé, melyek a Salamon-szigetek körül fekszenek: onnan pedig nincs menekvés, ha viharos a tenger!
    A kapitány elvesztette a fejét. Tudta, hogy mindenáron meg kell fordítani a hajót, de tudta azt is, hogy ez a fordulat könnyen belekerülhet mind a két, sőt mind a három árbocába, s ezért habozott. Kip Károly a testvére mellett állt, egész közel a kormánykerékhez, hogy a legvégső veszedelem esetén odaugorhasson és maga vehesse a kezébe...
    Hawkins úr aggodalmasan nézte az orkán dühének növekedését. A tenger úgy járt keresztül-kasul a hajón, mintha csak ott lett volna a medre: s a briggnek minden eresztéke, porcikája recsegett-ropogott a reá nehezedő roppant víztömeg nyomása alatt...
    Egyszer csak, amint egy heves szélroham újult erővel feküdt neki a briggnek, a legfelső tatvitorla kötele úgy elszakadt, mintha késsel vágták volna ketté, s a nagy darab fehér vászon, mint valami óriási vészmadár, libegve repült tova az orkán szárnyain.
    Most már nem lehetett tovább habozni. Flig Balt odament a kormányhoz, s megparancsolta Vin Modnak, hogy az előárboc vitorláinak kötelén lassan engedjen, ő maga pedig forgatni kezdte a kereket, hogy megfordítsa a hajót...
    A brigg roppant szökéssel siklott föl egy hullámhegy tetejére... pár pillanatig ott táncolt a taraján, azután hanyatt-homlok lezuhant a hullámvölgybe, s a következő percben egy óriási vízhegy omlott le rá, úgy, hogy a fedélzeten levők nyakig álltak a vízben!...
    Érezni lehetett, hogy a hajó egész teste remeg és süllyed - a roppant víztömeg nem tudott elég gyorsan lefolyni róla... pár másodperc döntött élet és halál fölött -, mert ha előbb, mint a hajó fölemelkedik, még egy hullámhegy reá szakad, akkor örökre vége!
    És a másik hullámhegy már közeledett... Zöldeskék tömege mint a flintüvegből durván kifaragott fal, szilárd kolosszusként jött nyomról nyomra közelebb... Mindenkinek ereiben jéggé fagyott a vér... görcsös lihegés tört elő minden torokból, s a halál meglibbentette szárnyát a James Cook fölött...
    Most Kip Károly odaugrott Hawkins úrhoz:
    – Bízza rám a hajót! - kiáltott hirtelen.
    – Tegyen, amit akar! - felelte Hawkins úr.
    S most meg lehetett látni, mire képes az igazi tengerész, akinek a szíve is, esze is helyén van!
    Kip Károly megragadta a kormányt és óriási erőfeszítéssel forgatta a kereket... A hajó lassan oldalt farolt... A roppant hullámhegy már csak pár ölnyire volt tőle, de ekkor felgyorsult a brigg, s az utolsó pillanatban kitért a hullám elől, mely csak a szélével érte, és nagyot lökött rajta.
    Kip Károly rögtön lebocsáttatta a begöngyölt középvitorlát, amelybe a szél mindjárt belekapaszkodott, és segített megfordítani a hajót. Aztán fölhúzatta az alsó tatvitorlát is, és most már nem kellett félniük, hogy ismét megbénul a hajó, mert a hullámok utolérik.
    Igaz, hogy a brigg nem ment a Salamon-szigetek felé, ahogy az összeesküvők óhajtották, de megmenekült a biztos romlástól.
    Másnap déltájban jóval alábbhagyott a vihar, s ekkor Kip Károly ismét át akarta adni a hajó parancsnokságát Flig Baltnak. De Hawkins úr hallani sem akart erről.
    – Aki megmentette a hajót, az marad a kapitánya.
    Oly hangosan mondta ezt, hogy a legénység meghallotta; de még mielőtt Kip Károly felelhetett volna, Flig Balt szinte tajtékozva dühében, odaugrott Hawkins úr elé és fölordított:
    – Ön engem nevezett ki a hajó parancsnokává, és én az is maradok, amíg megérkezünk.
    – A hajó az enyém - felelte Hawkins úr nyugodtan -, s azt teszem vele, amit akarok.
    Majd a legénységhez fordulva így folytatta:
    – Számítok hűségetekre és arra, hogy engedelmeskedni fogtok Kip Károly kapitánynak.
    Flig Balt elnyomta a mérgét, de bosszút esküdött. Most már, ha meg akarták szerezni a hajót, mindent kockáztatniuk kellett - még az életet is, és a gaz banditák elhatározták, hogy nyíltan föllázadnak.
    Kip Károly jól látta, hogy mi készül ellene, de nem ijedt meg. Tudta, hogy három matróz és a becsületes Jim segítségére számíthat - a lázadók pedig, hozzájuk számítva Koát, a szakácsot is, csak hatan lehettek... mert Vin Mod annyira képmutató és óvatos volt, hogy Kip Károly nem is kételkedett hűségében!
    December 30-ikán este aztán ki is tört a lázadás. Flig Balt és cinkosai mindenekelőtt a fegyvereket akarták kézrekeríteni - de az ajtó előtt ott találták a két Kip testvért. Károly azonnal rájuk rohant, torkon ragadta Len Cannont és halántékának szegezte a revolvert... Ha csak moccanni mer is, rögtön agyonlövi!
    Ezalatt Hawkins úr, Nat Gibson, Hobbes, Wickley és Burnes lefogták a többieket, míg Péter földhöz vágta Flig Baltot, és a mellére térdelt... A gyáva Koa és a még gyávább Vin Mod megszeppentek és nem elegyedtek a küzdelembe.
    A lázadókat tehát gúzsba kötözték és lezárták a hajófenékbe. Senkinek sem volt szabad velük érintkeznie, ebédjüket Jim vitte le, a derék hajósinas, akinek ragaszkodásában és hűségében meg lehetett bízni. Vin Mod ugyan eleget settenkedett arra, és minden módon igyekezett közel férkőzni Flig Balthoz, de sehogy sem ejthette szerét... Pedig igen fontos mondanivalója lett volna, mert ki akarta oktatni az exkapitányt, hogy mit valljon a törvényszék előtt, ha majd felelősségre vonják a lázadásért.
    De nem volt rá ideje, sem alkalma. Mindjárt másnap már megpillantották a Tillar-fokot, Tasmánia legdélibb csúcsát, és január másodikán, délután három óra tájban, a James Cook horgonyt vetett Hobarttown kikötőjében.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295997
Webáruház készítés