Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Vámbéry Ármin: A magyarság keletkezése és gyarapodása_EPUB

Vámbéry Ármin: A magyarság keletkezése és gyarapodása_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    A magyar történetírók nézete, hogy a besenyő a magyarnak édes testvére volt, helyes ugyan, azonban e rokonság nem vonatkozhatik a szónak tágabb értelmében vett magyarokra, hanem csak azon magyarokra vagyis törökökre, a kik Árpáddal érkeztek hazánkba. Ezzel új és hatalmas bizonyítékot nyerünk a magyar nép keletkezéséről való elméletünk helyességére nézve, mert ha a besenyők a magyarokkal általában olyan közeli rokonságban, szinte egy testből egy vérből valók lettek volna, hogyan történt és hogyan volt lehetséges, hogy mindenütt megkülönböztetik a magyaroktól és hogy külön levő és amattól elválasztott nemzetiségül említik? Nemcsak olyan korán, mint a XI. század kezdetén, például Sz. Bruno útleírásában, a ki Pezenegos crudelissimos-t említ, nemcsak a zastyi oklevélben (1067.), a melyben az apátság őrségének említésében XXX equites, XX Ungari és X Bisseni fordul elő, hanem egyáltalában mindenütt, a hol hitelre méltó történeti kútfők vannak előttünk, a besenyők és magyarok e megkülönböztetése kimutatható; sőt a besenyők ivadékai, holott apáik a magyarságba már beolvadtak, még évszázadokkal később is büszkén tartották meg szűkebb nemzetiségöket vitézségök czímeül. A megfejtés tehát valóban szembeszökő. A besenyők valósággal édes testvérei voltak a magyaroknak, de nem országunk régibb, ugor-török vegyülékből származott lakosainak testvérei, a mely lakosok csak később vették fel a magyar nevet, a mit az Árpáddal együtt honunkba jött besenyők is megtettek, holott a később, vagyis a hódítóknak meg az avar maradványoknak egybeolvadása után időről-időre honunkba érkezett besenyők külön ethnikai nevöket megtartották és idő jártával szintén beleolvadtak a magyarság zömébe.
    Hasonlóképen van a dolog a kúnokkal is, a keleti szerzőktől uz vagy ghuz néven említett néppel, a mely a mai középázsiai turkománok őse. A Volga és a Duna között lakó törököknek, helyesebben nyugati törököknek ezen harmadik ága a IX. század első felében még a Kaspi-tótól éjszakkeletre terjedő pusztaságon tanyázott és csak később, miután a magyarok és a besenyők azt a területet elhagyták, vonult részint a Kaspi-tó keleti partjára, részint nyugat felé. Mint már említettük, a sors változatai az ő soraikat kevésbbé ritkították meg, számbeli erejöknek eredetileg nagyobbnak is kellett lennie, mert nemcsak mindjárt kezdetben tünnek fel nagyobb seregekben, hanem meg is tartják helyzetöket a Dnjepertől a keleti Kárpátokig egészen a mongolok betörése után való időig, és a tarka turk elemek, a melyek a későbbi századokban a Fekete-tenger éjszaki vidékein fennállottak, a régi kúnoknak többé-kevésbbé rokonai, és összes számuknak, ha egyes járulékaikat a X. századtól a XIII.-nak közepéig tekintetbe vesszük, az Árpáddal honunkba jött magyarénál sokkal nagyobbnak kellett lennie. Mint a besenyők, úgy a kúnoknak egyes kisebb töredékei is csatlakoztak Árpád seregéhez, azonban tömeges bevonulásuk Magyarországba csak a XII. évszázad elején történt és pedig, mint Hunfalvy jogosan felteszi, 1104-től 1141-ig, midőn a polovczi (palócz) orosz neve alatt Gácsországon át beköltöztek és a Mátra kiágazásai között letelepedtek. A második nagy kún beköltözés IV. Béla alatt 1239-ben volt és pedig a mongolok győzelmes előnyomulása következtében, a kik elől az oroszokkal szövetkezett kúnoknak menekülniök kellett. A kún nép e két töredéke aránylag gyorsan olvadt a magyarságba. A szláv elem közelében tömegesen megtelepült palóczok török ethnikai jellemök bizonyos jeleit mind e mai napig megőrizték, mert a magyar szót körülbelül úgy ejtik, mint a született török, a mi különösen az a hangnál tetszik fel, a mely a törökben hiányzik. A Kúnságban letelepült testvéreik ellenben, minthogy mindenfelől magyarság környezi, régi nemzetiségöknek legcsekélyebb nyomát sem árulják el, hanemha régibb hely- és személynevekben, a melyekben, az átírás és a későbbi másolók mindenféle eltorzításának ellenére, azon kor és vidék török nyelvének tiszta mutatványai láthatók.
    Meg nem állhatjuk, hogy itt azt a gyermekes hiúságból keletkezett vitatkozást ne említsük, a mely újabb időben a kúnok nemzetisége felett támadt. Míg kún nyelvemlékkel nem rendelkeztünk, nálunk a kúnokban nagyon szerettek volna tiszta, hamisítatlan ősmagyarokat (?) felfedezni. Miután a Petrarca-féle Codex Cumanicus ismeretessé vált, hazafias történetíróink könnyen megérthető zavarba jutottak és mivel az igazi magyar kúnokban nem akartak törökökre ismerni, nem lehetett mást tenni, mint a krími kúnok és a magyarországi kúnok kapcsolatát kereken eltagadni és a Petrarca-codexet is meg a kún Miatyánkot is olyan török-tatár nomádok nyelvi maradványának állítani, a kik az események színterén később léptek fel és a kiknek a magyarországi kúnokhoz semmi közük sincs. Alapjában véve itt is ugyanaz a tévedés uralkodik, mint a besenyőknél. A kúnok minden bizonnyal Árpád magyarjainak édes testvérei voltak, de nem voltak az avar maradványokból keletkezett ugor-török népvegyülék testvérei, és valamint az előbbiek, úgy ők is az idő folyamán a megifjodott magyarság zömében elenyésztek.
    A besenyőkön és kúnokon kívül a történelem még a tatárokat, szaraczénokat, izmaelitákat és ruténokat említi. A ruténokról ismeretes, hogy a XIII. század vége felé, midőn Kézai Gesta Hungarorum czímű munkáját írta, már Magyarországban voltak; mint Hunfalvy joggal mondja, a magyar királyoknak és az orosz fejedelmeknek viszonyai következtében jöttek hazánkba. Ugyanolyan későn jelenhettek meg Magyarországban a tatárok; e népnév csak a mongoloknak Európába való betörése után lett ismeretessé. A tatárok ethnikai hovatartozásukat illetőleg nem voltak egyebek, mint kún törökök, a kik nem Erdélyen át, hanem éjszakkelet felől jöttek hazánkba. Csak színleg voltak mohammedánok, mint minden megcsontosodott nomád, a ki még mai napság is az iszlámnak csak ímmel-ámmal híve. Lényegesen különböztek tőlök az izmaeliták, tulajdonképen mohammedánok Bolgar városából és a Volga alsó vidékéről általában, kik Szent László és Kálmán király törvényei szerint a XI. század végén jelentékeny hatalmat élveztek hazánkban és bizonyára már korán, talán már a X. században is laktak Magyarországban. Némely történetírónk, kivált Jerney, e tatárajkú mohammedánokban ősi magyarokat szeretne látni, azonban e feltevés sokkal együgyűbb, hogysem megczáfolásra lehetne méltatni. Izmaeliták, a mi a Volga vidékéről való török mohammedánok általános megnevezése, a középkorban, úgy látszik, Magyar- és Lengyelországban ugyanazt a szerepet játszották, a mely által kereskedéssel foglalkozó hitfeleik keleti Ázsiában ismeretesekké lettek. A moszlim kereskedők Indiában és Khinában az iszlám déli műveltségi középpontjaiból származtak, az izmaeliták pedig Bolgarból, a moszlim műveltségi világ éjszaki középpontjából, terjesztették ki kereskedelmi viszonyaikat leginkább éjszaknyugati Európa felé, mely akkor még vad barbárságba merült. Hazánkban a moszlim kereskedelmi szellemnek e küldöttjei annál inkább érezték magukat honosoknak, mivel itt törzsbeli rokonaikra és a besenyőket meg a kúnokat tekintve nyelvileg is rokon népelemekre akadtak, sőt általában olyan társadalmat találtak, a melybe a fő tömegek idegenszerű, keresztyén műveltségi szellemének ellenére könnyebben illeszkedhettek. Az izmaeliták fő lakóhelye a magyar alföldön volt, különösen Bihar-, Szabolcs- és Szathmár-vármegyében, meg kivált a Jászságban, azonban lassankint az egész országban széledtek el; kisebb csapatokat Arad-, Baranya-, Győr-, Fejér-, Heves-, Veszprém- és Verőcze-vármegyében lehetett találni. Valamint az örmények és görögök Törökországban, a multaniak Közép-Ázsiában és a zsidók Európa délkeleti részén nagyon könnyen magukhoz ragadták a kereskedelmet, úgy az akkori magyarországi keresztyénséget műveltségi tekintetben felülmuló izmaelitáknak sem volt nehéz kedvező anyagi helyzetbe jutniok. A só- és vámilletékek királyi bérletén gazdagodtak, az ő kezökben volt a pénzverés joga, ők voltak az adószedők, és egy szóval, ők uralkodtak az ország kereskedelmén és pénzügyén. Magától értődik, hogy a moszlimek e kiváltságos helyzete szálka volt az egyház szemében és II. Honorius, IX. Gergely, IV. Orbán, IV. Honorius és IV. Miklós pápa folyton dörgött királyainkhoz intézett leveleiben e rosszul értelmezett türelmesség ellen olyan pogány osztály iránt, a mely a keresztyén embert kifosztja és tönkre teszi.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641361
Webáruház készítés