Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Török Gyula: A zöldköves gyűrű_EPUB

Török Gyula: A zöldköves gyűrű_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    A Lujza kisasszony lába egyszerre megállott, és ebben a pillanatban a másik két pár lábacska is szünetet tartott. Így, ahogyan nyugodtan állottak, szembeötlően hasonlítottak egymáshoz. Sápadtak és komoly arcú gyerekek voltak mind a hárman. A legidősebb, akit egy Lujza nevű nagynénje miatt általánosan csak kis Lujzának ismertek a családban, mindössze tizenkét éves volt. Most, hogy az édesanyjára emlékeztették, nagy, szürke szemei nedvesen és szomorúan kezdtek ragyogni. Finom kis vállai megremegtek, apró, de nem túlságosan tiszta kezével végigsimította a homlokát, és lelépett a szőnyegre. Szótlanul haladt el Terka mellett, reája se nézett, hanem egyenesen az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt, és mögéje lépett. A másik kettő még a díványon állott. A jókedvük azonban egyszeriben elmúlott, mert mind a ketten jól tudták, hogy mit jelent az, ha a nénjük a függöny mögé búvik. Előbb Lina, a középső gyermek ugrott le. Tulajdonképpen Karolinnak hívták, de mert a nagyanyja így nevezte el egészen csöpp korában, Linának szólította mindenki. Egy kicsit erősebb, vidámabb volt, mint a nénje, fekete szemei csodálkozva ragyogtak, és a rokonok úgy találták, hogy ez leginkább hasonlít az édesanyjához természetében is. Piros csokorral összekötött, felfésült haja lobogott utána, és amint az ablakhoz futott, két magas hátú széket is feldöntött. A fiúcska apró volt, és sovány kis tagjain kék bársonyruhácskát hordott, amelynek egybeszabták az ujjasát és a nadrágját is. A nyakánál az inge széles bodrai díszítették a gyűrött köntöskét, de ezek a bodrok rendetlenül vasaltak és tintafoltosak voltak. A nadrág jóval térden alul ért, és ez meglehetősen akadályozta a fiúcskát a szabad mozgásban. Ezért nem is ugrott le a pamlagról, hanem előbb leült, aztán oldalt fordulva csúszott a földre.
    A nénjük a sovány kis karjaira borulva hallgatott. Nem sírt, csak behunyta a szemeit, összeszorította a fogait, és igyekezett legyőzni a keserűséget, amely a torkát fojtogatta. A függöny egymás után lebbent meg mögötte. Lina odabújt melléje jobb felől, Antal pedig a sarokba állt, és kibámult az utcára. Terka jól ismerte már ezt a jelenetet, és nyomban megbánta, hogy az elhunytra hivatkozott. Félrelebbentette a függönyt, és odahajolt a gyerekek fölé:
    – Lujzika - mondta szelíden és félig bocsánatkérőn -, azért nem kell mindjárt sírni. Csak úgy mondtam én azt...
    A karjaira boruló kis Lujza dacosan villogó szemekkel fordult hátra, de azután, mintha mást gondolt volna, csak komolyan mondta:
    – Terka, legyen szíves... hagyjon bennünket.
    Volt valami nagyos komolyság ezekben a szavakban, az az érthetetlen hanghordozás, amely Terkát mindig feltétlen engedelmességre és alázatosságra kényszerítette az urak beszédében. Antal úrfi kifordult, és jól irányított rúgásokkal igyekezett kifejezni az elégedetlenségét. Ezek után Terka nem sokat tétovázott, hanem kifelé indult. Az ajtóban még megállott, azután visszament a nagy ruhásszekrényhez, kinyitotta az ajtaját, és mintha véletlenül történt volna, benne felejtette a zárban az egész kulcscsomót. Mikor ezzel elkészült, zsémbesen becsukta maga után az ajtót, de még a folyosón is azt hajtogatta magában:
    – Hát minek is ugrálnak a kanapén... Nem illik az ilyen úri gyerekekhez.
    A sötét és barátságtalan utcán kevesen jártak ebben az órában. Kétoldalt, a gyalogjárón, sárral borított kődarabok jelezték a jóindulatú törekvést, hogy itt valaha kövezést kezdeményeztek. Az utca komor hangulatát nagyban szolgálták azok a magas földhányások és mély gödrök is, amelyek a város vezetőségének korszakalkotó elhatározásáról, a gázvilágítás létesítéséről tettek tanúbizonyságot. Az akácokat, amelyek látták a forradalom izgalmas napjait, amelyeknek megborzongatta valaha sárguló lombjait az a bizonyos fagyos októberi szellő, csaknem egytől egyig kivágták. Csak azok menekültek meg, amelyeket nem ültettek annak idején rendesen, és így nem estek a gázvezeték irányvonalába. Ennek ellenében azonban biztosították a lakosságot, amely számos aláírással ellátott íven tiltakozott a fák kiirtása miatt, hogy utcánként négy, sőt nyolc láng is állíttatik fel a régebbi három-négy petróleummécs helyett. Az ablaknál ülő férfi maga volt a kezdeményezője az akácfák iránt indított mozgalomnak, és most ellenséges indulattal vizsgálgatta az óncsöveket rejtegető, hosszú fekete árkokat. A fák, amelyek kidöntögetve hevertek az utca hosszában, egybeforrtak előtte az élete egy részével. Dús lombjaikra, ovális leveleikre együtt nézegetett innen az ijesztően magas első emeletről azon a nyáron, amikor az esküvője volt, a tavaszi rügyfakadást rajtuk figyelte, mikor az első gyermeket várták, és immáron több mint két éve a csupasz ágakat bámulta azon a hajnalon, mikor a felesége meghalt. Három nappal ezelőtt még ott függött az egyik ágon a bőrlabda, amelyet a gyermekei hajítottak át az ablakon, és amely két éve sem tudott leválni az ágvilla hármas karja közül. A szemközti fatörzs százszor kifosztott odva is feléje sötétlett még tegnap, amelyben verebek fészkeltek, és látta a fennakadt sárkány szomorú vázát is. Az utcának a mostani sivárságát akarta megakadályozni Őz József számtanácsos úr, aki a mozgalmat megindította a fák ügyében. Bár távol állott a közszerepléstől és a nyilvánosság előtti forgolódástól, erre a lépésre mégis könnyű szívvel szánta el magát. A siker a vezetőség makacssága és rövidlátása miatt elmaradt ugyan, de a bizalom és tisztelet annál melegebb formában nyilvánult meg a kezdeményezővel szemben a polgárok részéről. Sőt, aziránt is tétetett észrevétel, hogy a városi ügyek vezetésénél a hasonló nemes és fennkölt gondolkozású uraknak is szerepet kellene biztosítani.
    Őz József úr azonban nemigen törődött a polgárok véleményével, és hogy a fák tömeges kiirtását nem sikerült megakadályoznia, egészen más dolgok jártak az eszében. Lassú mozdulattal kihúzta az aranyóráját, a füléhez illesztette, és a hátsó fedelét felpattantva, óvatosan felhúzta a rajta fityegő órakulccsal. A finom, hajszálvékony mutatók hét órát jeleztek a virágfüzérrel díszített számlapon. A sötétben üldögélő férfi szelíden megcsóválta a fejét:
    – Ha eddig nem jött, most már biztosan nem fog jönni. Alighanem beteg szegény. Tegnap is nagyon rátámaszkodott a botjára.
    Az utca teljesen néptelen volt. Csak néha pattant meg a fűszeresbolt ajtaja felett az éles szavú rézcsengő nyelve: apró gyerekek és nagykendős cselédek igyekeztek Burger bácsihoz, aki néha kitekintett az üvegajtón. A környéken ez a fűszerüzlet, a Burger bácsi dupla gránátalmához címzett boltja ment legjobban. De Őz urat nem érdekelte, hogy milyen forgalmat bonyolítanak le a fűszeres legényei, és az utca túlsó végét szemlélgette. Hét órát zengtek a harangok, mikor az apró házak mentén végighaladt egy fekete kabátos, fekete kalapos úr. Magas és karcsú alakja egy kicsit megroppantnak látszott, és a léptei bizonytalanságát bottal támogatta.
    – Mégis eljött! - állapította meg a hallgatag férfi az ablakban, és figyelmesen előrehajolt. Minden lépését szemmel kísérte a sétálónak, aki a túlsó soron haladt lassan, kimérten. A fekete kabátos férfi kihúzta magát, mikor az emeletes ház utolsó ablakával szemben lépkedett, és felemelte a kezét, mintha titokban köszönni akarna. Őz József szelíden bólintott, mintha fogadná a köszöntést.
    – Beteg, most már tudom, hogy miért késik - vélekedett. - Tegnap is, ma is későbben jött, mint szokott. Pedig, még két évvel ezelőtt is, milyen legény volt...
    Amint visszafelé indult a meghajlott termetű úr, az ablakban ülő férfi nem veszítette el alakját, a sötétségbe és homályba olvadó vállait. Csak mikor befordult a piactér felé, akkor intett száraz kezével utána:
    – Isten veled, Putnoki pajtás... Isten veled...
    És nyomban a szoba felé fordult. A kályha melletti fényképre emelte a tekintetét. A homályban csak az ő szemei láthatták a komoly tekintetű asszonyfejet, amely fölé fekete fátyolt kötött valamelyik kegyes szívű rokon. A férfi szembenézett a fátyolos arcképpel, és a lelke legmélyén, titokban, hogy még a hideg képnek se árulja el, arra gondolt, hogy ha ez az asszony láthatná most őket kettőjüket, Putnoki pajtást és a fák barátját.
    A harmadik szobából zongora hangjai hallatszottak be. Valaki szabálytalanul, valószínűleg ököllel verte a billentyűket, és egy éles kis hang dalolta hozzá hamisan:
    Az asszony ingatag,
    álnok és...
    Az ajtón ismét kopogtak. Terka belépett, és amint negyednyílásra kinyitotta maga előtt az ajtószárnyat, teljes erővel hangzott az ének:
    ...csalfa lény!
    – Tekintetes úr - mondta kétségbeesetten -, nem bírok már velük. A kénesőt beleöntötték a kismadárba...
    A férfi intett a kezével, hogy hallja, amit magyaráz, és hallotta azt is, amit az imént jelentett. Terka megnyugodva távozott, és a nappaliban odaszólt még egyszer a gyerekeknek:
    – Legyenek csöndben, mert mindjárt bejön apuska...
    De a gyerekek vígan folytatták a hangversenyt, és a lárma egyre nőtt. Öt percig tarthatott ez így egyfolytában, mikor a szalonban felállott az apjuk. Eddig azon tanakodott Őz József, hogy megzavarja-e a kislányokat, szigorú szavakat erőltessen-e az ajkára, mikor éppen az anyjukra gondolt. Miután azonban a lárma tűrhetetlenné vált, mégiscsak elhatározta magát, és belépett a nappaliba. A zongoránál kis Lujza ült, és szétterpesztett ujjakkal, kitárt karokkal ütögette a legmélyebb és legmagasabb hangú billentyűket. A zűrzavaros játékot maga kísérte természetellenes torokhangon, és ebben segédkezett neki Lina is, aki egyébként egy kilencágú ezüst girandole-t tartott, természetesen egészen ferdén, és az égő gyertyák viaszát zápormódra csöpögtette a zongora fedelére. Szigorú arccal, hideg tekintettel állott Őz József úr az ajtóban. A szemközti diófaszekrény mindkét ajtaja tárva-nyitva állott, és egy egész halom ruha feküdt a földön, lehetetlen összevisszaságban. A szoba bútorzata feldúlva, a székek ég felé fordított lábakkal, egy kalitka a földön, és az asztalterítő földig lerántva. De a szigorú tekintetű apát mégsem ezek lepték meg. A kisleányok, akik nem hallották az ajtónyílást, magas hangon énekeltek tovább:
    Az asszony ingatag,
    álnok és csa-alfa lény.
    A ruházatuk döbbentette meg az apjukat. Egy kifejlett és karcsú nő színes pongyoláit viselték mind a ketten. Őz József nyomban megismerte a felesége ruháit: kis Lujza a sokcsipkés halványsárgát öltötte magára, Lina pedig az almazöldet viselte, amely talán kétszer sem takarta finom alakját. Az ujjakat magasan feltűrték a gyermekek, de a hosszú ruha mint menyasszonyi uszály nyúlt utánuk. Nyilvánvalóan hangversenyt rendeztek, és a kisfiú volt a közönség. Antal megrettenve állott egy nádszék tetején. A fejére egy lilaszalagos szalmakalapot kötöttek, és az álla alatt óriási csokor fityegett. Nem merte levenni a fejéről a kalapot, nem volt bátorsága ahhoz, hogy leszálljon a székről, és nem merte eldobni a szárnyainál fogott élettelen sárga madárkát sem.
    – Tónika, tapsolj! - kiáltott hátra Lina, és még ferdébben tartotta a gyertyákat.
    Mikor a fiúcska nem válaszolt, Lina megfordult.
    – Hát miért nem? - sikoltotta, de azután az ajkára fagyott a kérdés. Megpillantotta az apját, és halálos komolyság ült nyomban az arcára. A gyertyatartót letette, a másik kezével pedig elrántotta a kis Lujza karját.
    – Na, hagyjál... mindjárt ideeresztelek - mondta Lujza, és felvetette a pillantását. Az ajtó felé nézett, és szembe találta magát az édesapjával, aki szemrehányón, mereven tekintett reája. Két másodpercig állotta ezt a tekintetet, mert szerette az apját és tudta, hogy nagyon súlyos hibát nem követhetett el. De azután eszébe jutott a ruha, amelynek az uszálya majdnem az ajtóig ért. Hirtelen elpirult, arcát a tenyerébe rejtette, és behunyta a szemeit. A férfi tekintete Linára siklott, de ez az apróság már lebújt a zongora lábaihoz. Antal felhasználta ezeket a válságos pillanatokat, és egy félfordulattal zsebre vágta a kanárit. Azután hirtelen sírva fakadt, hogy elejét vegye mindenféle veszélyes közeledésnek.
    Őz József úr sohasem nyúlt még a gyermekeihez, most pedig egyetlen kemény szót sem tudott ejteni dorgálásukra a hirtelen beállott, halotti csendben. Az arca szigorú, a tekintete hideg maradt, de befelé őszintén megvallotta, hogy nem lát semmi égbekiáltó dolgot vagy gonoszságot ebben a kegyetlen felfordulásban. Ha csak a szerencsétlen kanárimadár miatt nem kellene valami büntetést kiszabni? Odalépett a fiához, aki már a leesés szélén állott. Levette a székről, lefejtette a kezeit a szemeiről, de nem tudta megindulás nélkül nézni hétéves bőrének üdeségét és a szemei barna csillogását.
    – Hívd be Terkát! - mondta neki, és miután még egy pillantást vetett lopva a sárga és almazöld uszályokra, visszament a szalonba.
    Terka ijedten, dobogó szívvel lépett be utána.
    – Tetszett parancsolni?
    – A gyerekek nagyon rosszak - mondta Őz József szomorúan.
    – Csak egy kicsit csintalanok. Nem rossz gyerekek ezek, tessék elhinni.
    – Hát azok a ruhák mit jelentenek?
    – Én se tudom, hogy mi gyönyörűségük telhetik benne. Amint elhagyom a kulcsokat, vagy nyitva felejtem a sifonért, mindjárt nekiesnek a ruháknak...
    – Többször szokták csinálni?
    – Hát többször, ahányszor csak tehetik. Úgy mondják, hogy sleppelnek. De még ilyenkor a legjobbak, már úgy értem, hogy a legcsöndesebbek. Csudálom, hogy ilyen macskanyávogást csináltak mostan.
    Az apa elgondolkozott, a pecsétgyűrűt nézegette, mintha arról olvasná a száraz kérdéseket.
    – Mit játszanak ilyenkor?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155301476
Webáruház készítés