Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Török Gyula: A porban_EPUB

Török Gyula: A porban_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    A Kender-majorban sokszor megállott Pál, hogy végignézze a kocsistudomány egyik legnehezebb szakmáját, a csikók betörését. A hátaslovak rendszerint nyereg alá tanítva kerültek be a csöpp ménesből a tanyára, de azokat a lovakat, amelyeket kocsi elé szántak, a csűr előtt a nagy, szabad térségen dresszírozták. Az öreg kocsis értette ennek a módját legjobban. Saját elmélete alapján csikófogatot szerkesztett egy hatalmas fatörzsből, amelyen volt minden, ami egy tisztességes fogathoz tartozik, csak éppen a kerekek hiányoztak. A hámokkal felszerelt paripa a szörnyen nehéz fatuskó elé került. Ott azután rugdalózhatott, rugaszkodhatott veszett erővel, a szántalpakkal ellátott faalkotmány állta a kemény paták csapását; a legszilajabb erőfeszítés után is csak lassan csúszott a tapasztalatlan paripa nyomában. Közben azután volt dolga az ostornak meg a szép szónak is. Az öreg kocsis művészi ökonómiával osztogatta mind a kettőt. Így tartott ez egypár napig. Akkor azután egy jól megrakott igáskocsi elé fogták a szabadság után vágyakozó lovat. Amolyan jó magas kocsi elé, amelyikben különben a pelyvát szokták szállítani. Itt már dolga akadt a gyeplőnek is, amelyet biztos magasságból fogott a kocsis, a felsőbb lóiskola érdemes tanára. Amelyik ló ezek után sem tört be, azt meghagyták igásnak vagy eladták. A megjuhászodott, megkomolyodott paripákat azután megtették parádés lovaknak. Kender Kelemenné különösen szerette e lovakat, és a szelídítési módszerrel is nagyon meg volt elégedve. Minden esztendőben be kellett két lovat tanítani, mert a régebbi osztályból kikerült csikókon túladott tavasszal a nyerészkedő öregasszony.
    Amint Ágotáról hazafelé kocogtak velük a tavalyi csikók, Kender Kelemenné odaszólt a kocsisnak:
    - Hány évesek ezek a mangalicák? Úgy kihizlalta kend őket a télen...
    - Ötesztendősek, parancsolatjára.
    - Hát akkor vegyen kend munkája alá egypárat, mert ezeket a nyári vásáron eladjuk.
    - Igenis, kérem alássan.
    Ezzel el volt intézve az ügy; az öreg kocsis arra a két vasderesre gondolt, amelyet már tavaly kiszemelt, és előre örült a mulatságnak, hogyan fognak kezes bárányokká szelídülni a keze alatt a lovacskák.
    Kender Kelemenné egy kicsit nagyon is mélyen elgondolkozott. Erről a csikóidomításról valami nyugtalanító dolog jutott az eszébe: neki is bele kell kezdeni egy nyakas csikó megszelídítésébe. De az ő dolga százszorosan nehezebb lesz, mert az a csikó, akivel neki lesz dolga, nem hajlik szép szóra, és az ostor már nemigen jöhet szóba. De hát sokféle módszert tud a kocsismesterség, a csikóstudomány a nyakasság ellen. Ezek között a különféle eszközök között általánosan legtöbbre szokás becsülni a ravaszságot és az erős elhatározást. Túl kell járni a makacs csikó eszén, és a csökönyösségre még nagyobb csökönyösséggel kell felelni.
    Talán - gondolta magában az öregasszony, és a megszokott mozdulattal magához szorította a fia karját -, talán nem is fog olyan nehezen menni, mint ahogyan gondolom. Talán még ő is a segítségemre lesz. De akármi legyen is, ezt az alkalmat nem szalasztom el.
    Erős volt a meggyőződése, hogy győzni fog. Gondolá, hogy inkább belehal, de nem enged a szándékából. Egy pillanatig sem fogja elfeledni a nagy célt, amely végre is mindnyájuk érdeke, és nem nyugszik addig, míg a fia nem követi engedelmesen az ő szándékát. Ha ugyan meg nem gondolja, és önként nem határozza el magát a döntő lépésre, a házasságra. Mert hiszen azt ő is belátta, hogy nagy dolog előtt áll, és az egész életre szóló bútorral akarja berendezni a fia lakását. Olyan bútorral, amelyet azután nem lehet kicserélni és kidobni: egyszerűen hűséges hitestársat akar a nyakába varrni minden előzetes kérdezősködés és beleegyezése nélkül.
    Lehetetlen, hogy be ne lássa ő is a terv teljes mivoltát - vigasztalgatta önmagát -, lehetetlen hogy ne örüljön egy leánynak, aki szép és csinos, az arca rózsaszín, a fogai fehéren ragyognak, mint a gyöngy, aki fiatal, és akinek mégis annyi földje van.
    Elhatározta, hogy még este megkezdi a szelídítést, a rábeszélést, az ostromot, amelyet semmiképpen sem akar feladni teljes siker nélkül.
    Erre az alkalomra a lehető legkedvesebb arcot és modorát öltötte fel. Valósággal mulattatta a fiát a vacsora alatt. Egy kis bort is bontatott, és megtalálta az alkalmat hirtelenében, hogy közelebb férkőzhessen a fia szívéhez.
    - Kedves Palikám - kezdte -, ne csodálkozzál, hogy bort is hozattam fel. Tudod, ma kivételes alkalom van: a te öreg édesanyádnak a névnapja.
    - Nahát, ez furcsa - riadt fel Pál -, igazán elfelejtettem volna, ha nem szól a mama róla. Nagyon szégyellem, de az utóbbi időben...
    - Az utóbbi időben - mosolygott Kenderné - nagyon szórakozott vagy, fiacskám. Ha szobaleány lennél, nem bíznám rád a levest, bizonyosan elsóznád.
    - Dehogy - intett a kezével Kender Pál, és úgy mosolygott, mintha kinint vett volna be közben -, igazán nem tudom, miket gondol rólam.
    - Nem gondolok semmi rosszat. Csak úgy vélekedem, hogy az egyetlen gyermekem őszinte lehetne hozzám. Különösen ezen a napon, amikor egy esztendővel megint idősebb lett a te szegény, öreg anyád.
    Sohasem szokott ilyen érzelgősen beszélgetni, de most még a hangja is remegett, mintha belső megindulás fojtogatná.
    - Szegény apád, ha tanúja lehetne a kettőnk küzdelmének. Ha láthatna téged. Milyen másképpen lenne, és talán a földeket sem veszik el. De hát ő szegény, sietett nagyon, már idestova húsz esztendeje... Bizony nem tudom, hogy mikor következik rám a sor. Majd csak eljön az is, de addig szeretnélek legalább téged biztonságban látni.
    A fiatalember rosszat sejtett. De most nem menekülhetett az áradozások elől, mert hiszen névnapestét ültek volna igazság szerint. Ilyenkor pedig gyöngédséggel és szeretettel kell körülvenni ezt a fáradt öregasszonyt, akármit forgat is a fejében szegényke. Egyelőre nem is tudta különben, hogy hova fog kilyukadni ez a cifra beszéd, hát csak bámult és hallgatott.
    - Bizony - folytatta Kenderné -, mert most én nem vagyok egy csöppet sem nyugodt. Aki egyedül van, az csak egy ember. Annak nincsen segítőtársa, az úgy fekszik otthon, ha beteg, mint a kivert kutya, az egyedül élő ember nem oszthatja meg a bánatát sem. Nincsen az olyannál nagyobb árva.
    - De hiszen itt van édesanyám.
    - Ki tudja, meddig - sóhajtott az özvegy, és megsimogatta a fia keze fejét -, ki tudja, meddig tart még: már én sokszor gondolok a halálra...
    - Csacska beszéd: olyan jól néz ki.
    - Jó, jó, egy darabig még jól nézek ki, azután csak egyszerre összeesem. Jön egy komisz ősz, és mehetek.
    A fiatalember szorongva ült a helyén: tudta, hogy itt valami súlyos dolog van készülőben. Csak azt várta most már, hogy kirukkoljon az édesanyja a mondanivalójával. Egy bús és nehéz sóhajtás után végre előrerukkolt szándékával az özvegy:
    - Már én csak akkor látnálak biztosítva, ha nem lennél egyedül. Mert aki egyedül van, az olyan, mint a pelyvaszemecske, a szél megkapja, megmarkolja, és elviszi a hatodik határba. Attól félek, hogy te is így jársz. Akármilyen forgószél felkap majd téged is, és elvisz messzire, ez a kis nyomorult birtok meg itt marad bitangjára. Nem tudsz majd itt maradni, és a gazdátlan földek hamar elszaladnak, széjjelszedik a szomszédok az ilyen birtokot könnyűszerrel. Pedig hát ez minden, ami nekünk jutott... Azért szeretnélek már másodmagaddal látni, szeretném, ha megnősülnél.
    A legközönségesebb, de legkézenfekvőbb védekezéssel válaszolt a fiatalember:
    - Ráérek még - mondta, és könnyedén mosolyogni próbált.
    - Ráérsz? - riadt fel Kenderné. - Huszonnyolc éves vagy. Az én időmben már huszonkét éves korában megnősült minden valamirevaló fiatalember. Vagy így romlik ez a modern ifjúság, hogy még huszonnyolc éves korában sem elég a sok haszontalan lumpolásból, még akkor se nő be a feje lágya?
    - Ahogy gondolod, kedves anyám...
    - Könnyű azt mondani, hogy ahogy gondolod - siránkozott most már szemrehányóan és keserűen Kender Kelemenné -, hiszen te így is vagy. Amióta csak élsz, mindig úgy van, ahogy én gondolom. Nem tudom, mi lett volna belőlünk, ha nem gondolok valamit mindennap, minden órában. Tíz esztendeje, hogy felnőtt embernek számítasz, és még te sohasem gondoltál a dolgainkkal, én csináltam mindent, én szaladgáltam le a lábaimat a földeken, a városban a kölcsönök után, a sok adó miatt, csakhogy megtarthassuk az apád földjeit. Hát most azután a végén szeretném, hogy elfogadd és jóváhagyd az utolsó gondolatomat, azt, hogy jó lenne megnősülni.
    - Ahogy parancsolod - mondta a fiatalember, aki rettegett az ilyen veszekedésektől és panaszoktól -, engedelmesen jóváhagyom, amit gondoltál.
    - Csúfolj, csak csúfolj. Hiszen megérdemlem, sok keserűséget hoztam a fejedre, mikor megszülettél, majd belehaltam. Még négyéves kisgyerek voltál, elájultam, mert a legnagyobb körtefa tetejében láttalak hegyelni. Úgy féltettelek, hogy három napig beteg voltam utána. Mikor difteritiszed volt, harminc napon át nem feküdtem ágyban, csak úgy a díványon, heverészve szundítottam egypár órát. Mert hát a jeges borogatást nem lehetett abbahagyni...
    Hirtelen könnyek árja tódult a szemébe. Előbb csak elöntötték, megüvegesítették szürke szemeit a könnyek, azután bőven bugyogtak alá. Fehér zsebkendőjét odakapta hát, és leborult a karjára.
    - De, kedves mama - simogatta meg a karját Pál -, mi baja tulajdonképpen? Ne sírjon, kedvesem, tudja, hogy ez nekem nagyon rosszul esik.
    - Nem lehetett abbahagyni - csuklott fel Kender Kelemenné -, a jeges borogatást nem volt szabad abbahagyni...
    Itt nem lehet egyhamar segíteni - gondolta Kender Pál -, ki kell várni, míg elvonul a vihar. Aztán majd minden rendbe jön magától. Gyöngéden átölelte hát az édesanyja vállát, és türelmesen várt. Megtörülte a szemeit az özvegy is, és megint csak odafordult a fiához:
    - Te azt gondolod - kezdte -, hogy én rosszat akarok neked? Tudom, biztosan tudom, hogy így van, mert ha nem így gondolkoznál, akkor nem utasítanád vissza a tanácsaimat. Ne is tagadd, hogy eltaláltam most az egyszer a gondolatodat is. Lássad be, hogy nem élhetsz így itt örökké, mint egy remete.
    - De hiszen te még olyan egészséges vagy.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312434
Webáruház készítés