Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tömörkény István: Ló nem való kocsmaszobába_MOBI

Tömörkény István: Ló nem való kocsmaszobába_MOBI
390 Ft390
  • Részlet a könyvből:

    Mihály megint csak bent van a hetipiacon, megint csak egy kocsi dinnyével. Szép aszfaltos piac ez, temérdek kocsi elfér rajta, de vannak is meglehetősen.
    Ez baj. Ha sok a kocsi, olcsó az áru, s még mindig megvan az az aggodalom, hogy hátha még vevő sem akad. Még a dinnyével csak istenes az ilyen dolog, ha van valami ismerős városi lakos. Annak engedelemmel berakják az udvarára az el nem kelt dinnyét, s másik hetivásáron érte jönnek kocsival. S kocsival viszik ki a piacra, mintha most hozták volna azon a frissiben a földről. Csak előbb minden dinnyének az indáját bicskával egy kicsit lemetszik - a tudatlan városi nép ilyenkor mindjárt frissnek nézi.
    A dinnyével így megy a dolog. De bizony a káposztával más. Van eset rá, hogy annyit hoznak be belőle, hogy néhány emberé csakugyan a nyakán marad. A kintvaló ember ilyenkor szomorú is, meg mérges is. Hát eztet érdemli a paraszt? Hiszen, ha a paraszt nem termesztene, az úrféle nem enne. Hát termeszt - aztán ez a hála, hogy nem veszik. A tanyai magyar mérgesen ugrik fel a kocsijára, lerugdalja róla a szép káposztafejeket, s mérgesen elvágtat. Ilyenkor bizonyosan a hosszabbik úton megy haza, hogy a méreg csillapítása okából imitt-amott megálljon.
    Azonban az eset ezúttal nem olyan nagyon bajos. Lám, máris jön Mihály felé egy kalapos nagysága. Valami finom nagysága, szép szíves beszéde van neki.
    - De sok dinnyéje van, bácsikám - így adja föl a szót.
    - Annyi van - feleli derülten a szép szóra Mihály -, hogy még el is adok belőle.
    - No, én meg veszek, bácsikám. De csak valami jó vastag héjút.
    Mihály megütődve néz rá:
    - Hát már maga is, nagysága?
    - Mit már, hogy még én is?
    - Hát maga is főzi?
    - Főzöm hát. Befőzöm.
    - Mibe főzi? - aggodalmaskodik Mihály.
    - Cukorba, bácsikám. A haját. Aztán eltesszük télire. Télen aztán megesszük. Nem adok én a belére semmit, csak a héja legyen vastag.
    Mihály akar valamit mondani, de azután mégsem szól semmit. Csak magában gondolja, hogy ha ez az új divat kikerülne a tanyákra, a lovak közé, akkor furcsa világ lenne. Azok sem a zabot ennék meg, hanem az abrakos tarisznyát.
    Fölvesz hát egy dinnyét a nagyobbacskákból, s azt mondja:
    - Hát ennek vastag a haja. Harminc pénz az ára.
    - Az árát nem bánom, de igazán vastag-e a haja?
    - Ha én mondom - feleli Mihály -, akkor vastag.
    Ott áll egy ember is, amolyan se úr, se paraszt-forma városi (se ló, se szamár), az beleszól:
    - Hát pedig annak nem vastag a haja.
    A nagysága aggodalmaskodik.
    - Jaj, bácsika, akkor nem veszem meg. Csak vastag héjú kell.
    Mihály kissé ingerülten feleli:
    - Hát hiszen az ez!
    A városi ember beleszól:
    - Nem az biz az. Ismerem én jobban a dinnyét, mint maga, aki termeszti. Fogadjunk egy forintba, hogy nem az.
    Többen is jönnek oda, mert érdekes az ilyesmi. Ingyen mulatság a piacon.
    - Egy forintba? - gondolkozik Mihály. - Az sok.
    - Hát egy koronába - biztatja a városi.
    - Az is sok. Hanem a dinnye árába - feleli Mihály, aki most már egészen meg van sértődve.
    A nagysága nem bánja a dolgot, neki is mulatság ez, azonfelül legalább biztos lesz abban, hogy csakugyan vastag a héja a dinnyének.
    Azt mondja a városi ember:
    - Úgy is jó. Ha kend nyer, megfizetem a dinnye árát, oszt enyim a dinnye. Ha én nyerek, ingyen az enyim a dinnye.
    Mihály nem szól semmit, csak magában gondolja, hogy ejnye, de furfangos vagy. Hanem hiszen majd elviszlek én téged a Tiszára itatni, de szomjan jössz vissza.
    Előkotorássza a zsebéből a csillagos bicskát, s kicsattantja:
    - Ez az a bizonyos dinnye - mondja.
    - Ez.
    Mihály fölveszi a dinnyét és meglékeli. Szép négyszögletes léket vág bele. Azután beledöfi a lékes darabba a bicskát, s azon fogva kiemeli.
    Azután csalódottan néz bele a dinnyébe a lyukon keresztül.
    A dinnye csakugyan vékony héjú.
    - Nyertem! - kiáltoz a városi ember. - Az enyim a dinnye! Ide a dinnyét!
    Mihály ránéz. A dinnyét fölteszi a kocsira, a bicskát becsattantja. Azt mondja éktelen nyugalommal:
    - A tied, ha mögfizetöd az árát...
    A városi ember mérgesen kezd kiabálni:
    - Hát micsoda beszéd ez? Hát nem fogadtunk? Ilyen a tanyai gazda becsülete, mi? Hát nem itten történt a fogadás?
    A körülálló tanyai népek lesve-lesik, hogy no, most mit szól erre Mihály bácsi.
    Mihály, mint városi nyelven mondani szokás, vállat von. Tanyai nyelven úgy mondják az ilyen foglalkozást: panyókára rázza a vállát. Azután azt mondja, megvetőleg legyintve:
    - Nem vót marokba csapás...
    Az emberek bólogatnak s nevetnek. Mihálynak tökéletes igaza van. Kézfogás nélkül fogadás nincsen. Még a nagysága is nevet, hogy nahát, ami csakugyan, az csakugyan. Ami úgy van, az úgy van. A városi ember megszégyenkezve eloldalog. Mihály büszke, s azon jár a gondolata, hogy most már melyik úton menjen haza, hogy még ezt a furfangot is elhiggye neki az asszony.

  • Cikkszám
    978963364812T
Webáruház készítés