Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tömörkény István: Egyszerű emberek_EPUB

Tömörkény István: Egyszerű emberek_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    Ez egy kissé bajos dolog, ez a szorítkozás. Mihály nem is igen érti. Már bizony Mihály is csak úgy van kint a földeken, hogy haladni kell a korral s csak ünnepnap visel magyar nadrágot, hétköznap pantallót, így igyekezvén magát a városi urakkal egyformává tenni. Most sincsen magyar nadrágban, pedig annak a szíjával szokás szorítkozni, ha azt akarja az ember, hogy szépen megfeszüljön rajta a zsinór. Szóval zsinórra szokás szorítkozni, nem tárgyra. S mi az a tárgy? Az ördög tudja. A népnyelv nem ismeri. De Mihály azért azt mondja:
    – Hát majd neki szorítkozok... Hát, hogy is csak... ahán... hát szeptemberbe, vagy hogy talán inkább októberbe - de mégis inkább szeptemberbe volt, mert aztat tudom, hogy a gólya még itt volt, a fecske pedig már elment. Az. Az. A fecske már elment odaalá az Afrikába, mert az kérem szépen olyan, hogy odajár, mert úri madár az, mint a gólya is, mert ez odakószál, nem mint a paraszti veréb. A veréb olyan földhöz ragadt, mint a parasztikus ember...
    – Jól van, jól, - vág a szavába a bíró - csak röviden. Azt mondja el, amit az esetről tud.
    – Igenis, kérem alássan, - feleli rendületlenül Mihály - tudom én a rendet, mert katona voltam én, frájter voltam én a negyvenhatnál, de az őrmester konstatáltatott, mert sokszor elmaradtam időn túl, aztán ledegradáltak, mondom, én nem bánom, nem avval a csillaggal gyöttem én az ezredhez, hát haza mehetek én anélkül is - - -
    A bíró nem állja tovább. Mérgesen szól rá:
    – Ne erről fecsegjen. Az esetről beszéljen, ami a csárdában történt!
    Mihály szól:
    – Hiszen éppen abba fogtam bele, tekintetes járásbírósági főtörvényszék. Hát már akár szeptemberben volt, akár októberben volt, de azt tudom, hogy szüret előtt volt, mert bor már otthon egy csöpp se volt, hát mondtam az asszonynak délután, hogy én átmék egy pohár borra a csárdába, legalább majd megtudom a világi eseményeket is, mert szóbul ért az ember, aztán estére majd eleszplikálom neki, amit hallottam.
    – De érjen kend már be a csárdába - kéri a bíró, aki kezdi érezni, hogy őszül a haja.
    Mihály biztatja:
    – Mingyár odaérek. Mert hiszen nincsen is messze tőlünk a csárda. Nem vetek neki félórát, hogy ott vagyok. Ugyan volna rövidebb útja is a szőlőkön át, de én nem mék arra, hogy énrám valaki rám kiáltson, hogy mit taposom a földjit? Én rám ne kiabáljon senki!
    – Hát majd kiabálok én! - kiáltja a bíró. - Hányszor mondjam még, hogy az esetről beszéljen?
    – Most az következik - véli Mihály. - Hát én mék a csárdába, mint célszerű szegény ember, mert két hatost adott a feleségem italra, mert én azt tartom világéletemben, hogy pénzben, kamrában az asszony parancsoljon. Áldott jó lélek az én feleségem, én bele vagyok győződve abba, hogy ha ezt az egész kerek világot összejárom, hogy térdig elkopik a lábam, hozzá foghatót még - - -
    A bíró fölugrik a székből:
    – Hallja! - dörög Mihályra. - Ha azonnal be nem ér kend a csárdába, lecsukatom kendet. Azonnal nyisson kend be az ajtón, aztán azt mondja el röviden, hogy ott mit látott!
    Mihály kissé meglapul a mérgesség láttára, minélfogva a jobb lábát visszavonja s a balt teszi előbbre. Szükséges olykor a helyzet változtatása. Hallgat.
    – Nyisson hát be! - parancsolja a bíró és kétségbeesetten néz Mihályra.
    Kisvártatva mondja Mihály:
    – Benyithatok, ha így szól a parancs. Mert a befél befél. Ez így volt a negyvenhatnál is a kapitány úr Udvarnoky alatt. Ott nem volt ellenszólás semmi. De még annyi se, mint a minuta minutája. Mert az, kérem alássan, igazságos ember volt, mert ami igaz, az igaz, mert én mindig ahhoz tartottam magamat, hogy amit meg kell adni, azt meg kell...
    – Hát nem nyit be kend? - dörög megint a bíró.
    Mihály komoly intelmet s felvilágosítást intéz a bíróhoz:
    – Nem kell benyitni azt az ajtót, amelyik úgy is nyitva van. Szeptemberbe vagy októberbe, mert mondom, hogy a fecskék már elmentek, de a gólyák még nem, mert úri madár a fecs - - -
    – Hát menjen be a küszöbön - kéri a bíró és önmagában halkan megfogadja, hogy a fiát soha bírónak nem neveli. Inkább legyen kazánfűtő.
    – Bemehetek - mondja Mihály egyszerűen és sok jóakarattal.
    – No - könnyebbül meg a bíró. - Mondja most már azt, hogy mit látott, mit hallott, mi történt?
    – Hát, - mondja Mihály - látni eleinte nem láttam semmit, mert mikor az ember úgy a napvilágosságról bemén, káprázik a szeme. Az én szemem ugyan nem hibás, ugyan voltam valamikor trahómás is, de abból is kigyógyult a szemem, pedig kékkövet rakott rá a külkerületi területi doktor...
    A bíró könyörög:
    – De hát mi történt?
    – Az történt, - jelenti Mihály - hogy amint belépek a küszöbön, aztán éppen köszönni akarok az ócskább kalapommal, mert mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van, a szegénység nem csúfság, csak szomorúság, mert az is bolond ember, aki szebben táncol, mint ahogy tud, kérem alássan az egész tisztelt társaságot, mert azért, hogy én célszerű szegény ember vagyok, éppen csak kicsibe múlt, hogy a gőztörvényhatósági bizottságba - - -
    – Csakugyan börtönbüntetés lesz a vége, - fakadt ki a bíró - ha azonnal meg nem mondja, hogy mi történt!
    Legyintett Mihály a kezével. Ez annyit jelent, hogy csak nyugalom, lassan érünk messzire, továbbá sohasem volt jó az a nagy sietség.
    – Mi történt? - kérdezi Mihály s azonnal ad is a kérdésre feleletet: az történt, hogy mindjárt a mellemhez csapódott egy kutyaijesztős üveg.
    – Micsoda üveg?
    – Kutyaijesztős üveg.
    – Hát az már megint micsoda?
    – Jaj, - neveti Mihály - hát a szódásüveget nevezik így. Mert úgy semmivel sem lehet megijeszteni a kutyát, mint ha ebbül a fejre spriccülnek. Az ám. Egyszer velem volt az én kutyám a csárdában, mert borzasztó gazdás, aztán ahogy az asztal alatt pihent, mert a kutya boros helyen leginkább az asztal alá húzódik, ahol rá nem hághatnak.
    – De arról beszéljen, hogy mi volt, mikor a szódásüveg magához repült?
    Mihály lenéz a lábafejére, visszavonja s megint a másikat teszi elő. Komolyan mondja:
    – Kérem az nekem föltünt.
    – Föltünt?
    – Föl. Hát ha az emberhez vágnak egy kutyaijesztőt, az föltünik. Még az se tünjön föl? - kérdi sértődötten Mihály.
    – Aztán akkor mit csinált?
    – Semmit. Tudtam, hogy nem nekem szólt, hanem úgy gondoltam, hogy valószinűleg alighanem valami tévedés van a dologban.
    – No jó, - türtőzteti magát a bíró - idáig csak eljutottunk valahogy. Most már azt mondja meg, hogy miként történt a verekedés?
    – Melyik verekedés? - kérdezi csodálkozva Mihály.
    – Hát a bicskázás, no?
    – Jaj, kérem szépen, - feleli Mihály - hiszen az nem a korcsmaszobába történt, hanem az udvaron. Nem voltam én ott jelenleg, kérem alássan, mert én az ilyen surbankó kölykök telektálózására nem igen szoktam ügyeletet fordítani...

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155301995
Webáruház készítés