Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolsztroj: Luzern_MOBI

Tolsztroj: Luzern_MOBI
890 Ft890

Tolsztroj: Luzern - e-könyv PDF-ben

Tolsztoj ezen elbeszélésének színhelye Svájc, ezen belül Luzern városa. A történetet egyes szám első személyben mesélő Tolsztoj a történetet azzal indítja, hogy a főhős (egy orosz herceg a XIX. század közepén) megszáll a város - akkor - legjobb hoteljében, a Schweizerhofban. A történetet innen nem mondjuk tovább, ám arra felhívjuk a nyájas olvasó figyelmét, hogy a hotel ma is működik, ugyanezen a név alatt. Ezért választottuk a könyv címlapjának a hotelt. mert az igen ritkán fordul elő, hogy olyan helyszínen tehetünk ma virtuális kirándulást, amely már 150 évvel ezelőtt is létezett és helyt ad egy író fantáziája által teremtett történetnek. A történet kitalált - hotel ellenben valós. Olvassák el a kitalált történetet és tegyenek virtuális sétát annak igenis valós helyszínén.
Az elbeszélést Gellért Hugó ültette át magyar nyelvre. (a Kiadó)


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Egy palack bort kértem egy pincértől, akivel az előcsarnokban találkoztam. A pincér mosolyogva nézett ránk és felelet nélkül tovább szaladt. A főpincér, akihez ugyanezzel a kéréssel fordultam, komolyan végighallgatott és tetőtől-talpig végigimérve az énekes félénk kis alakját, szigorúan meghagyta a portásnak, hogy a baloldali terembe vezessenek bennünket. A baloldali terem söntés volt az egyszerű nép számára. A szoba sarkában egy púpos cseléd edényt mosogatott és az egész bútorzat terítetten faasztalokból és padokból állt. A pincér, aki kiszolgálni jött bennünket, jóindulatú, gúnyos mosollyal nézegetett felénk és zsebredugott kezekkel beszélt valamiről a púpos mosogatóasszonnyal. Nyilván azt akarta a tudtunkra adni, hogy bár társadalmi állását és méltóságát tekintve, mérhetetlenül az énekes fölött állónak tartja magát, nemcsak, hogy nem sértés, de valósággal mulatság a számára kiszolgálni bennünket.
    - Egyszerű bort parancsol? - kérdezte szakértő tekintettel, asztaltársamra kacsintva s egyik kezéből a másikba dobálva a szalvétáját.
    - Pezsgőt s hozzá a legfinomabbat, - feleltem s igyekeztem a legbüszkébb és legméltóságteljesebb arckifejezést felöltem. De sem a pezsgő, sem az én lehetőleg büszke és fenséges arckifejezésem nem volt a pincérre hatással: elmosolyodott, állt egy darabig, rajtunk nyugtatva a tekintetét, sietség nélkül megnézte aranyóráját és lassú léptekkel, mintha sétálna, kiment a szobából. Gyorsan visszatért a pezsgővel és még két pincérrel. A kettő leült a mosogatóasszony mellé és derűs figyelemmel és szelíd mosollyal az arcukon gyönyörködtek bennünk, amint a szülők gyönyörködnek kedves gyermekeikben, amikor kedvesen játszadoznak. Csak a pupos mosogatóasszony nézett ránk látszólag nem gúnyosan, hanem részvéttel. Jóllehet nagyon terhes és kellemetlen volt e pincérszemek tüze alatt vendégelni meg és beszélgetni az énekessel, igyekeztem lehetőleg fesztelenül ellátni a szerepemet. A világosságban jobban szemügyre vettem. Apró, arányos testalkatú, erős ember volt, csaknem törpe, sörteszerü fekete hajjal, szempillák nélküli, mindig siró, nagy fekete szemekkel és rendkívül kellemes, megható metszésű kis szájjal. Kis pofaszakálla volt, haja rövidre nyirt, ruhája a legegyszerübb és legszegényesebb. Maszatos volt, rongyos, lesült, egy dolgozó ember külsejével. Inkább hasonlított egy szegény kereskedőre, mint művészre. Csak a mindig nedves, csillogó szemekben és az összecsücsöritett kis szájban volt valami eredeti és megindító. Külseje után Ítélve, huszonöt-negyvenévesnek lehetett tartani; tényleg harmincnyolc éves volt.
    A következőket mondotta el kedélyes készséggel és szemmellátható őszinteséggel az életéről. Argóviából való. Még gyermekkorában elvesztette apját és anyját, más rokonai nincsenek. Vagyona sohasem volt. Asztalosmesterséget tanult, de huszonkét évvel ezelőtt csontszu támadta meg a kezét, ami megfosztotta annak a lehetőségétől, hogy dolgozzon. Gyermekkora óta hajlama volt az énekléshez és énekelni kezdett. Néha pénzt kapott külföldiektől. Az éneklést hivatásává tette, egy gitárt vásárolt és most már tizennyolcadik éve járja be Svájcot és Olaszországot és énekel a szállodák előtt. Egész poggyásza: a gitárja és az erszénye, amelyben most csak másfél frank volt, amit még; ma este ki kellett adnia hálóhelyért és vacsoráért. Minden évben, most már tizennyolcadszor, végigjárja Svájc legszebb, leglátogatottabb helyeit: Zürichet, Luzernt, Interlakent, Chamonixt stb.; a Szent Bernáton átrándul Olaszországba és visszatér a Szent Gothárdon vagy Savoyán keresztül. Most nehezére esik a járás, mert úgy érzi, hogy a meghűlés okozta fájdalom a lábában, amit Gliedersuchtnak nevez, évről-évre erősbödik s hogy a szemei és a hangja gyengülnek. Ennek ellenére most Interlakenbe, Aix-les-Bainsbe és a kis Szent Bernáton át Olaszországba készül, amelyet különösen szeret; egyáltalában úgy látszik, hogy nagyon meg van elégedve az életével. Mikor megkérdeztem, hogy miért tér vissza haza, hogy vannak-e ott rokonai, vagy háza és földje, szájacskája vidám mosolyba csücsörödött és így felelt:
    - Oui, le sucre est bon, il est doux pour les enfants! (Igen, a cukor jó, édes a gyerekeknek!) - és a pincérek felé hunyorított.
    Én semmit sem értettem ebből, de a pincérek csoportjában nevetni kezdtek.
    - Semmim sincs, különben koldulnék-e igy? - magyarázta meg; - de hazajárok, mert mégis csak visszahúzza valami az embert a szülőhelyére.
    És ravaszul-önelégült mosollyal mégegyszer megismételte a frázist: „Oui, le sucre est bon”; és kedélyesen felkacagott. A pincérek nagyon meg voltak elégedve és kacagtak; csak a púpos mosogatóasszony nézett komolyan nagy és jóságos szemekkel a kis emberkére és felemelte a sapkáját, amelyet az a beszélgetés alatt lelökött a pádról. Ismételten észrevettem, hogy vándorénekesek, akrobaták, sőt szemfényvesztők szeretik művészeknek nevezni magukat és ezért néhányszor célzást tettem asztaltársamnak arra, hogy művész; de ő egyáltalán nem tartotta magát annak, hanem nagyon egyszerűen, mint életfentartási eszközre nézett a mesterségére. Amikor megkérdeztem tőle, hogy nem maga szerzi-e a dalokat, amelyeket énekel, elcsodálkozott a különös kérdésen és azt felelte, hogy hogyan jut ilyesmi az eszembe, ezek mind ősrégi tiroli dalok.
    - De a Rigi-dal csak nem ősrégi? - mondtam.
    - Igaza van, tizenkét évvel ezelőtt irták. Volt Baselben egy német, rendkivül okos ember, az irta. Kitűnő dal! Az idegenek számára irta.


    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364763T
Webáruház készítés