Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolsztoj: Egy ló története_MOBI

Tolsztoj: Egy ló története_MOBI
890 Ft890
  • Részlet az e-Könyvből:

    Este, amikor a kaput bezárták és minden elcsendesedett, a tarka imigyen folytatta:
    - Sok megfigyelést volt módomban tenni úgy az emberekről, mint a lovakról, mialatt kézről kézre jártam. Leghoszabb ideig két gazdánál voltam: a huszártiszt-hercegnél, azután egy öregasszonynál, aki egész életét Csodatévő Nyikolaj templomában töltötte.
    A huszártisztnél töltöttem el életem legszebb idejét.
    Jóllehet ő volt az oka a vesztemnek, jóllehet soha senkit és semmit sem szeretett, én őt éppen ezért szeretem és szerettem. Nekem éppen az tetszett benne, hogy szép, boldog és gazdag volt és hogy ezért senkit sem szeretett.
    Ti megértitek ezt a mi magasztos ló-érzelmünket! Hidegsége és tőle való függésem kiváltságos erőt adtak iránta táplált szeretetemnek. „ölj meg, hajszolj halálra, - gondoltam nem egyszer ezekben a szép időkben, - én annál boldogabb leszek.”
    A kupectől vett meg, akinek 800 rubelért adott el az istállómester. Azért vett meg, mert tarka lovai senkinek sem voltak. Ez volt az én legszebb időm. Volt egy szeretője. Ezt onnan tudtam, hogy minden nap elvittem hozzá és néha együtt vittem mindkettőjüket.
    A szeretője gyönyörű volt és ő is gyönyörű volt és a kocsisa is gyönyörű volt. És mindhármukat szerettem ezért. És jó volt élnem. Életem igy folyt: reggel jött a lovász, hogy megtisztítson; nem maga a kocsis, hanem egy lovász. A lovász fiatal parasztfiu volt. Kinyitotta az ajtót, kiengedte a ló-kigőzölgést, kisöpörte a trágyát, levette a takarókat és elkezdte kefélni a testemet és a lóvakaróval fehéres bőrhámsorokat szitált le a patkószegektől kilyuggatott padlóra. Tréfásan harapdáltam az ingujjait, taszigáltam a lábammal. Azután egymásután odavezettek bennünket a hidegvizes vályúhoz és a fiú gyönyörködve nézte el a munkájától selymessé vált tarka foltokat, a nyílegyenes, széles patáju lábat és a fénylő, ágy-széles fart és hátat. A magas rácsokra szénát hánytak fel, a tölgy-jászlakba zabot szórtak. Azután bejött Feofán, az első kocsis.
    A gazda és a kocsis hasonlítottak egymásra. Az egyik is és a másik is nem félt semmitől és nem szeretett senkit önmagán kivül és ezért mindenki szerette őket. Feofán piros ingben és plüss nadrágban és pagyovkában járt. Szerettem, amikor ünnepnapokon kikenve, pagyovkában, bejött az istállóba és rám kiabált:
    - Na, te állat, nem látsz? - és a szénásvilla fogójával combon döfött, de sohasem fájón, csak a tréfa kedvéért. Én tüstént elértettem a tréfát és a füleimet hátrakapva, a fogaimat ropogtattam.
    Volt egy párból való hollófekete ménünk. Éjszaka néha engem is összefogtak vele. Ez a fajankó nem értette a tréfát, mérges volt, mint egy ördög. Én mellette álltam a szomszédos rekeszben és néha komolyan összemarakodtunk. Feofán nem félt tőle. Előfordult, hogy egyenesen nekimegy, rákiabál, úgy látszik, mintha meg akarná ölni, de nem, mellé suhint és ráhúzza a kötőfékét.
    Egyszer, párban, lefelé száguldtunk vele a Kuznyeckij-n. Sem a gazda, sem a kocsis nem ijedtek meg: nevettek, kiabáltak a járókelőkre, jobbra-balra forgolódtak… nem is lett baja senkinek.
    Ebben a szolgálatomban vesztettem el a legjobb tulajdonságaimat és életem felét. Tönkreitattak és tönkrehajszoltak… De mindennek ellenére ez volt a legjobb idő életemben! Tizenkettőkor bejöttek, felszerszámoztak, bekenték a patáimat, benedvesitették az üstökömet és a sörényemet és a rudak közé vezettek.
    A szán nádból font és bársonnyal kárpitozott volt; a lószerszám kis ezüst csattokkal; a kantár selyemből. Úgy voltunk befogva, hogy amikor minden kis gyeplőrész és szijacska a helyére került és bekapcsolódott, nem lehetett megállapítani, hogy hol végződik a szerszám és hol kezdődik a ló. A fészerben szerszámoztak fel, befogás előtt. Megjelenik Feofán, vállainál szélesebb hátsóval, hóna alatt vörös övvel; megvizsgálja a befogást, leül, eligazitja a kaftánt, lábát bedugja a kengyelbe, eltréfál egy kicsit, tisztára a rend kedvéért kezébe veszi az ostort, amellyel mondhatnám sohasem ver rajtam végig és megszólal: „mehetünk!" És mindegyik lépésemmel játszva, megindulok a kapuból; és a szakácsnő, aki a mosogatóvizet jött kilottyantam, megáll a küszöbön és a paraszt, aki fát fuvaroz az udvaron, a szemeit mereszti. A szánkó kisiklik a kapuból, keresztülmegy az udvaron és megáll. Kijönnek a lakájok, összegyűlnek a kocsisok. És megindul a beszélgetés. Csak várnak, várnak; néha három órát is állunk a feljáró előtt, nagyritkán járunk egyet, megfordulunk és ismét megállunk.
    Végre zaj hallatszik az előcsarnokból és frakkban kiszalad a kis pocakos ősz Tyihon: „a kocsit!” Akkor még nem létezett az az ostoba szokás, hogy azt mondják: „előre”, mintha nem tudnám, hogy nem hátrafelé, hanem előre hajtanak; Feofán cuppant a szájával, a feljáró elé áll és a herceg gyors léptekkel, fásultan kisiet, mintha semmi megcsodálni való sem volna sem ebben a szánban, sem a lóban, sem Feofánban, aki kihúzza a derekát és úgy fesziti csípőre a kezeit, hogy - úgy látszik - menten bele kell fáradnia. A herceg megjelenik csákóban és köpenyben, szürke hód-gallérral, amely eltakarja egészséges-piros, fekete szemöldökű, gyönyörű arcát, noha sohasem kellene azt eltakarnia. Kilép, kardját és sarkantyúit pengetve, gyorsan végigsietve a szőnyegen és nem méltatva figyelmére sem engem, sem Feofánt, bár rajta kivül mindenki gyönyörködve bámul meg mindkettőnket. Feofán cuppant, én nekifekszem az istrángoknak és méltóságteljesen, lépésben a feljáróhoz siklunk, megállunk; én a hercegre sandítok és megrázom tüzes fejemet és finom üstökömet… A herceg jókedvű; néha eltréfál Feofánnal. Feofán visszafelel, alig fordítva félre szép fejét; és le nem véve kezeit a derekáról, alig észrevehető, de számomra érthető mozdulatot tesz a gyeplővel és egy, kettő, három… minden izmommal reszketve és a sáros havat a szán alá hányva, egyre szélesebb lépésekkel elindulok; akkor az a másik ostoba szokás sem létezett, hogy az érthető: „hej, vigyázz” helyett azt kiabálják: „ó!” mintha a kocsisnak fájna valamije. Hej! Vigyázz! - kurjogat Feofán és a járókelők kitérnek, megállnak és nyakukat csavarják, hátranézve a gyönyörű heréltre, a gyönyörű kocsisra és gyönyörű uraságra…
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364724T
Webáruház készítés