Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolsztoj: Egy ló története_EPUB

Tolsztoj: Egy ló története_EPUB
690 Ft690

Tolsztoj: Egy ló története

E-könyv EPUB formátumban

Csingiz Ajtmatov A versenyló halála című művét mindenki olvasta-látta, de legalább is hallott már róla. A történet a versenylóról szól, amit előbb be-, aztán megtörnek, kiherélnek, vasra vernek, de szabadságvágyát ki nem irthatják. A könyv íróját a világhírig repítette 1966-os megjelenését követően.
Tolsztoj világhíre ma is töretlen. Ez a története akár archetípusa is lehetne Ajtmatov történetének. Az "Egy ló története" című elbeszélés 100 évvel korábban íródott, ugyancsak egy herélt lóról szól. Hogy olvasta-e Ajtmatov? Bizonyára. És tetszett-e neki? Nos, ezt ítéljék meg Önök, olvassák el, miként jeleníti meg 150 évvel ezelőtt Tolsztoj egy ló történetét. Az elbeszélést Gellért Hugó fordította magyar nyelvre. (a Kiadó)


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A nap már az erdő fölé emelkedett és fényesen csillogott a füvön és a patak tekervényeiben. A harmat felszáradt és cseppekbe gyűlt; füstfoszlányként oszlott szét az utolsó reggeli kipárolgás. Kis felhők fodrosodtak, de szél még nem volt. A patak tulsó oldalán sörteszerüen állt az összegönygyölődő zöld rozs, és friss fü és virágszag terjengett. Egy kakuk rekedten kakukolt az erdőből és Nyesztyer hátára heveredve számlálta, hogy hány éve van még az életből. Pacsirták emelkedtek a rozs és a rét fölé. Egy elkésett nyúl került a ménes közé, egy bokorhoz szökött, leült és fülelt. Vászjka bedugta a fejét a fűbe és elszunnyadt; a kancák megkerülték és még messzebbre szóródtak szét a lapályon. Az öregek, prüszkölve, világos nyomot hagytak a harmaton és állandóan olyan helyet kerestek, ahol senki sem zavarja meg őket; de már nem ettek, csak harapdálták az ízletes fűszálakat. Észrevétlenül az egész ménes tovább húzódott egy bizonyos irányban.
    Méltóságteljesen a többiek élére állva, megint az öreg Zsuldüba mutatta az utat. A fiatal, első izben csikózott, hollófekete Muska szakadatlanul nyeritett és égnek emelt farkkal prüszkölt lilás szopóscsikajára; a fiatal, sima és csillogó szőrű Atlásznaja úgy hajtotta le a fejét, hogy fekete, selymes üstöké a homlokára és a szemeire hullt, és játszott a fűvel - letép egy szálat, eldobja és dobbant harmattól nedves lábával. Az egyik idősebb csikó, nyilván valami játékot találva ki, sisakbokrétaként emelte fel rövid, göndör farkocskáját és már huszonhatodszor vágtatta körül anyját, amely már megszokhatta fia jellemét, mert nyugodtan csipegette a füvet és csak néha sandított rá nagy, fekete szemével.
    A legkisebb szopósak egyike, fekete, nagy fejti, fülei közt csodálkozón meredező üstökkel és még arra az oldalra konyuló farkkal, amely felé az anyaméhben csavarodott, megmerevedett fülekkel és kifejezéstelen szemekkel, mozdulatlanul, merő tekintettel nézett a vágtató csikóra és visszahőkölt, nem tudni, hogy irigyelve vagy elitélve-e társa viselkedését. Néhányan szopnak, orrukkal döfködve; néhányan, nem tudni miért, anyjuk hivása ellenére, ügyetlen ügetéssel éppen az ellentett irányba szaladnak, mintha keresnének valamit, és azután, nem tudni miért, megállnak és kétségbeesetten átható hangon nyerítenek; néhányan kinyujtózva feküsznek az oldalukon; néhányan füvet enni tanulnak; néhányan fülük mögött vakaróznak hátsó lábukkal. Két, még terhes kanca elkülönülve jár és még mindig eszik, lassan váltogatva lábait. Látnivaló, hogy a többiek tekintettel vannak állapotukra és a fiatalok egyike sem mer közeledni és utjukba állni. Ha az eszébe is jut valamelyik selmának, hogy hozzájuk lépjen, elegendő egyetlen fül és fark-ránditás, hogy tudtára adja viselkedése minden illetlenségét.
    Az egyéves kancák már nagyoknak és komolyaknak tettetik magukat, ritkán ugrándoznak és vidám csoportokba verődve járnak. Kecsesen eszik a füvet, megnyirt hattyu-nyakukat meghajlítva, s mintha nekik is volna farkuk, söprőcskéiket lóbálgatják. Úgy mint a nagyok, néhányan lefeküsznek, hentergőznek vagy vakarják egymást. A legvidámabb társaságot a kétévesek, a háromévesek és a hágatlan kancák alkotják. Csaknem mindannyian együtt járnak, külön, vidám lány-csoportban. Lábdobogás, visitás, nyerítés, prüszkölés hallatszik közöttük. Összesereglenek, egymás nyakára teszik a fejüket, szagolgatják egymást, ugrálnak és néha, felmeresztett farkkal, félig ügetésben, félig vágtában büszkén és kacéran futnak el társnőik előtt. A legszebb és a legpajzánabb mind e fiatalok között egy selma, sötétbarna kanca volt. Amit kieszelt, azt tették a többiek is; ahová ment, oda ment utána az egész sereg. A selma különösen játékos kedvében volt ezen a reggelen. Olyan indokolatlanul fogta el a vidámság, ahogyan az embereket is el szokta fogni. Még az itatáskor, az öreget ugratva, végigszaladt a patak mentén, tettette, hogy megijedt valamitől, felhorkolt, s ahogyan a lábai vitték, eliramodott a réten, úgyhogy Vászjkának kellett utána és a vele tartók után száguldania. Azután evett egy keveset és henteregni kezdett, azután azzal bosszantotta az idősebb kancákat, hogy elébük vágott; azután az egyik csikót elterelte és futni kezdett utána, mintha meg akarná harapni. Az anyakanca megijedt és abbahagyta az evést, a szopóscsikó szánalmas hangon sikoltozott, de a selma még csak hozzá sem ért; csak ráijesztett, vidám látványt nyújtva társnőinek, amelyek érdeklődéssel nézték csínjait. Azután az ötlött az eszébe, hogy elcsavarja a fejét egy gebének, amelyet messze a patak túloldalán a rozs között nógatott egy ekés paraszt. A selma büszkén, kissé oldaltdülve megállt, felemelte a fejét, megrázta magát és édes, gyengéd és elnyújtott hangon nyeríteni kezdett. Pajzánság és érzés és némi bánat jutott ebben a nyerítésben kifejezésre. Volt benne szerelemvágy és ígéret és sóvárgás utána.
    Emitt egy haris hivja magához szenvedélyesen a barátnőjét, egyik helyről a másikra futkározva a sürü nádasban; amott egy kakuk és egy fürj énekel a szerelemről, és a virágok a szelek szárnyán küldik egymásnak illatos himporukat.
    „Én is fiatal vagyok és szép és erős, - mondta a selma nyerítése, - és nem adatott meg nekem mindeddig, hogy ennek az érzésnek az édességében részem legyen; nemcsak nem adatott meg, hogy részem legyen benne, de egyetlen szerető sem látott még.”
    És a sokatmondó nyerítés bánatosan és fiatalon visszhangzott a lapályon és a réten, és messzire, egészen a gebéig elhangzott. Az a füleit hegyezte és megállt. A paraszt ráhúzott a bocskorával, de a gebe el volt bűvölve a távoli nyerités ezüst hangjától és szintén felnyeritett. A paraszt haragra lobbant, megráncigálta a gyeplőt és akkorát csapott bocskorával a hasára, hogy nem fejezhette be a nyeritését és továbbkocogott. De édes szomorúsággal telt el és a távoli rozsföldekről még sokáig szállt a ménesig az elkezdett, szenvedélyes nyerités hangja és a paraszt dühös kiabálása.
    Ha már pusztán ettől a hangtól a gebe annyira elvesztette a fejét, hogy megfeledkezett a kötelességéről, mi történt volna vele, ha szemtől-szembe látta volna a gyönyörű, pajzán kancát, amint füleit hegyezve, orrlyukait tágítva, mélyen a tüdejébe sziva a levegőt, megfeszülő idegekkel és egész szép és fiatal testében remegve hivta magához.
    De a selma nem sokáig gondolkodott a benyomásairól. Amikor a gebe hangja elhalt, gúnyosan még egyet nyerített és a fejét lehajtva, kapálni kezdte a földet a lábával, majd elment, hogy a tarka heréltet felkeltse és bosszantsa. A tarka heréit állandó mártírja és bohóca volt ennek a boldog fiatalságnak. Ettől a fiatalságtól többet szenvedett, mint az emberektől. Sem ezeknek, sem azoknak nem volt az ártalmára. Az embereknek szükségük volt rá, de miért is kínozták a fiatal lovak?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364723T
Webáruház készítés