Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolsztoj: A két huszár_MOBI

Tolsztoj: A két huszár_MOBI
590 Ft590

Tolsztoj: A két huszár - E-könyv PDF-ben

Nemcsak regényekben és elbeszélésekben hirdette Tolsztoj a maga apostoli hitvallását, hanem a színpadról is. A szeretet igéi, - mint erősen hitte - az emberek felvilágosításának egyedül igazi eszközei. És ezért szatirikus vigjátékában A felvilágosodás gyümölcseiben nevetségessé tette azt, amit az emberek felvilágosodás, műveltség alatt értenek. A sötétség hatalma és A fény világit a sötétségben cimü színmüveiben már teljesen azon a hatalmas, apostoli skálán szólal meg, amelynek egyetlen célja: szeretetet vinni az emberek közé. Tolsztoj e színpadi alkotásai közül több még az iró életében színpadra került és megvolt az a sikerük, amelynél Tolsztoj soha többet nem kívánt: a mély, erkölcsi sikerük.
És amikor ez a monumentális irói élet összeomlott és utána kinyitották Tolsztoj dolgozóasztalának rejtettebb fiókjait, a jasznaja-polyanai hagyatékból mint valami bőségszaruból ömlőitek az uj, eddig ismeretlen munkák, amelyeket Tolsztoj különböző okokból nem adott ki életében.
Ezek közt oly igazgyöngy is akadt, mint Az élő holttest (Zsivoj trup) cimü hatalmas színmű, amely poszthumus sikert aratott és Tolsztoj sírjára a halhatatlanság egy ujabb dicsfényét vetette. Egy csomó elbeszélés pompás ékköveit is az emberiség elé vetette az a hagyaték, mint: A fiatal cár, Fjódor Kjuzmics sztárec (akit Tolsztoj 1. Sándor cárral azonosnak tekint), Egy őrült naplója, stb.
És ez a hagyaték még ma sincs kimerítve teljesen. A jövőre vár, hogy az elrejtett kincseket ne csak felszínre hozza, hanem hogy az emberiség hasznára fordítsa, ahogy ezt az apostol kívánta és megálmodta (Szini Gyula).

A könyvet Szini Gyula ültette át magyar nyelvre.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A szobában, a vacsorához terített asztalon, két faggyugyertya állt. Lángjuk meglobogott néha a májusi éjszaka friss, meleg szellőjétől. A kertre néző nyitott ablakban szintén világos volt, de egészen másként, mint a szobában. A csaknem tele hold, amely már elvesztette aranyos árnyalatát, lassan úszott fel a magas hársfák csúcsai fölé és egyre jobban megvilágította a fehér, finom felhőket, amelyek néha eltakarták. A fasoron keresztül odalátszó tóban, amelynek felületét a hold egy helyen megezüstözte, brekegni kezdtek a békák. A közvetlenül az ablak alatt illatozó orgonabokorban, amely néha lassan himbálózott nedves virágaival, madárkák rebbentek halkan az egyik helyről a másikra.
    - Milyen csodás idő! - mondta a gróf, Lizához lépve és leülve az alacsony ablakra. - Azt hiszem, kegyed sokat sétál?
    - Igen, - felelte Liza, aki valahogy már a legkisebb zavart sem érezte a gróffal való beszélgetés közben, - reggelenként, hét órakor, körüljárok a gazdaságban és sétálok egy kicsit Pimocskával - anyus neveltlányával.
    - Kellemes falun élni! - mondta a gróf, szemébe csípve monokliját s hol a kertbe, hol Lizára nézve. - Hát éjszakánként, holdvilágkor, nem jár sétálni?
    - Nem. De három évvel ezelőtt minden éjszaka sétáltunk a nagybácsival, amikor hold volt. Valami különös betegségben - álmatlanságban - szenvedett. Mikor telihold volt, nem tudott elaludni. Ez az ő szobája egyenesen a kertre néz és az ablaka alacsony: a hold egyenesen besütött hozzá.
    - Furcsa, - jegyezte meg a gróf. - De hiszen ez a kegyed szobája, azt hiszem?
    - Nem, csak ma alszom itt. Az én szobámat önök foglalják el.
    - Igazán? ... Ah, Istenem! Sohasem fogom meg bocsájtani magamnak ezt az alkalmatlankodást, - mondta a gróf és érzése őszinteségének bizonyságául kilökte a monoklit a szeméből: - ha tudtam volna, hogy zavart okozok…
    - Micsoda alkalmatlankodás! Ellenkezőleg, nagyon örülök: a nagybácsi szobája olyan csodás, vidám, az ablak alacsony, itt fogok üldögélni, amig el nem alszom, vagy kimászom a kertbe és sétálok még egyet éjszakára.
    ,,Milyen pompás leányka! - gondolta a gróf, újból feltéve a monokliját és Lizára nézve, s mintha elhelyezkednék az ablakon, igyekezett hozzáérni lábával a lábához. - S milyen ravaszul adta a tudtomra, hogy ha akarom, láthatom a kertben az ablaknál.”
    Liza még el is vesztette varázsa nagy részét a szemeiben: annyira könnyűnek tűnt fel a felette való győzelem.
    - És milyen gyönyörnek kell lennie, - mondta, merengve nézve a sötét fasorokat, - egy olyan lénnyel tölteni egy ilyen éjszakát a kertben, akit szeretünk.
    Liza kissé zavarba jött e szavaktól és a gróf lábának ismételt, látszólag véletlen érintésétől. A nélkül, hogy megfontolta volna előbb, csupán azért, hogy a zavara ne legyen észrevehető, mondott valamit. Ezt mondta: „igen, kellemes holdvilágos éjszakákon sétálni.” Valahogy feszélyezve érezte magát. Bekötötte az edényt, amelyből a gombát kirakta, és távozni készült az ablaktól, mikor a zászlós odalépett hozzájuk. Liza kiváncsi volt megtudni, hogy miféle ember.
    - Milyen bájos éjszaka! - mondta a zászlós.
    „Ezek is mindig az időjárásról beszélnek”, gondolta Liza.
    - Milyen csodálatos kilátás! - folytatta a zászlós. - Csak azt hiszem, hogy kegyed már megunta, - tette hozzá, annak a különös és jellemző hajlamának megfelelően, hogy kissé kellemetlen dolgokat mondjon azoknak, akik nagyon tetszenek neki.
    - Miért gondolja? Egy és ugyanaz az étel, ruha - untat, de egy szép kertet nem lehet megunni, ha az ember szeret sétálni, különösen, amikor a hold még magasabbra emelkedik. A nagybácsi szobájából az egész tó látható. Ma éjszaka nézni fogom.
    - Úgy látszik, hogy fülemülék nincsenek önöknél? - kérdezte a gróf, akit nagyon bosszantott, hogy Polózov hozzájuk csatlakozott és igy nem tudhatja meg pontosabban a találka körülményeit.
    - Nem, mindig voltak nálunk; csakhogy a múlt évben egyet megfogtak a vadászok, idén pedig a rendőrfőnök kocsijának csengetyüje riasztott el egy másikat, amely gyönyörűen kezdett el énekelni a múlt héten. Harmadéve két óra hosszat is elüldögéltünk a nagybácsival a fasorban és hallgattuk őket.
    - Mit mesél önöknek ez a kis fecsegő? - mondta a nagybácsi, a beszélgetőkhöz lépve. - Nem parancsolnak harapni valamit?
    Vacsora után, amelynek folyamán a grófnak az ételek dicsérésével és étvágyával sikerült valamelyest eloszlatnia a háziasszony rossz kedvét, a tisztek elbucsúzkodtak és szobájukba mentek. A gróf, Anna Fjódorovna csodálkozására, megszorította a nagybácsi kezét és az ő kezét is, a nélkül, hogy megcsókolta volna, csupán megszorította, sőt Liza kezét is megszorította, miközben egyenesen a szemei közé nézett és könnyedén elmosolyodott kellemes mosolyával. Ez a pillantás ismét zavarba hozta a fiatal leányt.
    „Nagyon csinos, - gondolta, - csak túlságosan beképzelt.”


    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364754T
Webáruház készítés