Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolnai Lajos: Az új főispán_EPUB

Tolnai Lajos: Az új főispán EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Az öregeknek hamar elbeszélte, hogy egy főispáni beiktatás mivel jár, hogy ő semmi költséget, fáradságot nem fog kímélni, de a főispán úrnak a legdíszesebb fogaton és a legdíszesebb ruhában, díszmagyarban kell bevonulnia a városba, a megye székhelyére. - És önöknek is, fiaim. Magát, Évike, leányaimra bízom. Viszem is magammal rögtön. Ezer szerencse, hogy Görgeteghy Samutól megtudtam az egész tényállást. A szerénység igen szép, de egy határon túl a legveszedelmesebb nevetségbe csap át. Du sublime au ridicule il n’y a qu’un pas. Valóban felette örvendek, hogy önre nézve, fiam, a gondviselés szerepét játszhatom. Legalább meg fog bennünket ösmerni, s egy emberrel kevesebb lesz, ki rendünk ellen téves, alaptalan előítéleteit tovább is megtartsa.
    Itt nem volt többé sem helye, sem módja a kifogásoknak, visszautasításoknak. Bármennyire érezte is Fekete Ézsau úr helyzetének kínos voltát, bármennyire küzdött is oly törvényekkel, melyek becikkelyezve, szentesítve nincsenek, kénytelen volt belátni, hogy egy kis prémes süveg, csatos, bogláros mente, valamilyen díszkard és sarkantyús csizma itt elkerülhetetlen.
    Ő látta, ő érezte, hogy a főispáni széket éppúgy el lehetne foglalni zaj és pompa nélkül, mint a szolgabírói irodát, hol oly boldog volt; épp úgy be lehetne lépnie a megye termébe egyszerű fekete kabátban, mint egy templomba, ahol Istennek dicsérete, magasztalása zeng, s ahol a legfőbb úr, a seregek és minden főispánok, miniszterek, királyok ura atyai szeretettel fogadja az alázatos szívet; ő tudta, hogy az útszélen a szegények, koldusok, özvegyek, árvák kesergő szívvel fogják nézni: mi mindenre van a megyének, uraknak jóindulatuk, csak ők azok a szerencsétlen verebek, amelyeknek még morzsáért is szemtelenség az út porába szállaniok; tudta és látta is mindezeket, de ha azt nem akarta, hogy bolondnak tartsák, vagy vissza ne léptessék, akkor nem tehet mást, mint amit a program megszabott.
    - Jó - biztatá lelkét. - Majd máshol megmutatom, hogy mégis én vagyok Fekete Ézsau, aki azt cselekszem, amit helyesnek, igaznak és szükségesnek látok.
    Reformjaira gondolt, arra a sereg dőzsölő hivatalnokra, ahol hasonló rendet fog szabni, mint itt, e kis, félreeső falucskában, s arra, hogy eljő az idő, mikor mindeme haszontalan cafrangot, pompát a tiszta, cicoma nélküli munka váltandja fel.
    Most azonban menjen minden, ahogy menni akar.
    De mert ment is.
    A jó grófnénak mindenre kiterjedt az anyai figyelme. Rendezte az öregeket, megszabta, hogy öltözködjenek, mit vegyen fel Ferenc, s kocsin menjenek-é be a városba, avagy ők is hintón. Ferenc talán a bandérium élén, lóháton. Évike valamelyik kontesz oldalán fog ülni. Azt Seréden határozzák el.
    Soha olyan derültséget, aminő a Fekete Mártonék egyszerű hajlékát betöltötte.
    De természetes, hogy Dárcuéknak még az udvarba sem volt szabad lépniök. Így parancsolta a grófné, s most már elmondta Feketénének, Évikének, de Márton bácsinak is, hogy Ilia egy nagyon bűnös - ah! De ne szóljanak még a főispán úrnak.
    S a többit a nagy, fehér orra mozgó cimpájával, s a ráncos sárga képével merte csak mutatni, egyre hajtogatva: - Ah, ah, pfúj!!!
    Nagy tűznél, haldoklónál és halott körül láttam egyszer-egyszer majdnem idegen embert - kinek a szegény szerencsétlen fél sem inge sem galléra - akkora buzgósággal, mint aminővel a nemes Serédy grófné veszi körül hol a tanulatlan főispánt, hol az öreg Márton bácsit, hol feleségét, hol Évikét, de sőt Ferencet is, ki még e jelen órában is egész parasztlegény és éppen semmit sem tett arra, hogy már többet mutasson, mikor ehol, az orra előtt a fényes installáció.
    Mert a hírre, hogy itt a grófné: jöttek-mentek a kíváncsiak, Kokárdáné, most is egész pálinka-gőzzel, de jó akarattal; Csutora Péterné új, fényes fésűvel, maga Forró Gábor uram, a bíró, Juliska leányával - tehát az öltöztetés megakadt. Mente, mentekötő, boglár, tollas kalpag, kard, sarkantyús csizma pihent.
    Odafordul azonban a grófné a bíróhoz villámló szemekkel.
    - Hogy állanak?
    Mit feleljen erre egy falusi bíró, ki megszokta, hogy a felsőbbség kérdésére mindig a leg-szebben mondja?
    - Hát, méltóságos grófné, a legjobban.
    - Ezt szeretem. Hány banderista lesz, és hány fehérruhás leány?
    - No, úgy-é, Ézsau öcsém... azaz, hogy... - nyomkodta a bíró vastag öklével meggondolatlan fejét - méltóságos főispán urunk! Úgy-é, megmondtam: készüljünk, szalad az idő, össze-szedtem a legényeket, Ferenc öcsém jó lesz kormányosnak, de csak az volt a szó: hagyjuk el, hagyjuk el. Mondtam én, hogy a másik főispán úrnak, már egy hónappal azelőtt, hogy a tisztessége megtörtént, riktájgba állítottam az egészet, hogy akár esküvőre mehettünk volna, de hát itt nem én vagyok a hibás, rajtam semmi se múlt.
    - Nekem nincs szükségem semmi pompára - csengett az ifjú ember tiszta, átható hangja - én szegény ember vagyok, minden külső ceremóniát mellőzni kívántam...
    - De megkapta - vágott hirtelen, majdnem sikoltó hangon a grófné Ézsau szavába - de meg-kapta az ünnepi rendet? Nálam itt van nyomtatásban, attól, édes főispán úr, még egy betűben sem térhetünk el.
    És a grófné gyorsan felolvasta az egész terjedelmes programot.
    - A díszruhát... ej, ej, édes fiam, nem, akarok semmi ellenvetést hallani, a férjemet is én öltöztettem főispán korában, a Samu ünnepélyét is én rendeztem; a nagy ebéd az Imperiálban az én utasításom szerint megy, a bál az én tervem szerint, a népünnep a szabadban, ahogy a nőegylettel megállapítottuk. Tudja, édes fiam, mindennek nagyszerűen kell sikerülnie. Egész hivatalos élete, hatása ettől függ. Hogy ettek, mit ettek, mennyit táncoltak, hány napig tartott az ünnepély... megálljon, néhány alapítványt is kell tennünk a különböző egyleteknél, itt százat, amott kétszázat, lesz talán ötszáz forintos alapítvány is készülő új szánházra, de ne féljen, nem kell mindjárt kifizetni semmit... nem is éppen szokás. Itt-ott el is felejtjük... hanem a program, minden pontja szigorúan betöltendő. Megrendeltem az esperesnél, hogy az egy-házkerület küldöttségileg jelenjék meg a nagy ebédnél, s ott egy hatásos beszédben ajánlja fel a főgondnokságot. Itt nem kell egy krajcárt sem fizetni. Meg fog jelenni a dalárdák és tűzoltók testülete is, és föl fogja ajánlani a díszelnökséget. Készüljön szép beszédre, a dicséretekben ne legyen fukar. Csak szót, csak szót, virágost. Mi a karzaton tapsolni fogunk. Természetesen itt is tesz alapítványt... hanem a fizetés csak valami kis kamatocskával jár. Legyen éber, gavallér, bátor, s egyszerre az egész megye az öné. Hanem - és anyai mosollyal ölelte át a grófné az ifjú főispánt - nekem most más teendőim is vannak; szülőit kell felöltöztetnem, Évikét kell elvinnem, maga készüljön a beszédekre, sokra, szépre; tanulmányozza a programot, ne legyen gyermek, itt a szemérmetességnek nincs helye, kedves fiam. Itt hatni kell tudni, imponálni...
    S ha figyelmesen megnézte Fekete Ézsau úr a kis soványka grófnét, megtanulhatta, hogy: miképp kell fölemelni büszkén a homlokot, föltartani az orrot, kifeszíteni a mellet, egy fő-pontra szögezni a szemeket, ökölbe szorítani a balkézt, míg a jobbkéz ujjainak szabad mozgást kell engedni.
    Isten minden embernek ad egy pártfogót, természetesen addig, míg az egyén teljesen hasz-nálható, míg az ifjú nőtlen, míg a férfi szerencsés, míg a ruha a szívvel, élettel rongyokká nem szakadt. Ezt az időpontot fölhasználni, megragadni nemcsak üdv, de kötelesség.
    Fekete Ézsau úr bevonult kis oldalszobácskájába, ahol is a legrettenetesebb vergődések ragadták meg szívét, lelkét.
    Ő, mint báb felöltöztesse magát egy koldus grófné által, aki a cselédeit nem tudja fizetni, ő, egy szegény ember, alapítványokat tegyen, s ne tudja azonnal letenni az összegeket, ő, aki idáig a munkában találta gyönyörét, s megvetett minden porhintést, most beálljon egy utcai bűvész komédiásnak, ő, aki eddig csak egyetlenegy hivatásnak élt teljes munkaerejével, most minden cafrangot fölszedjen magára??? Soha.
    Óh, ifjú, majd az éjszaka meghoz mindent.
    A kis kopott, sáros, töredezett grófi szekér és rajta a cselekvés hevétől sugárzó, aszott kis asszonyka viseltes, szegény köntösében, a jó Serédy grófné gyorsan bejárta a szomszéd birto-kosokat, a nemeseket, mágnásokat, papokat, tekintélyesebb parasztgazdákat.
    Mint egykori híres főispánné, mindenhez értett és minden ilyes munkát a lelkéből szeretett is. Fölrázta a közönyösöket, föllelkesítette a pompaszeretőket, tettre buzdította a haszonlesőket, kik hidakat akarnak fölvállalni nagy nyereséggel, megyei épületeket akarnak emelni a leg¬hit-ványabb anyagból, tízszeres áron; kibékítette a mágnásokat, nehezen ugyan, fölötte nehezen, mert senki sem sérthetőbb, mint egy mágnás, kinek már a nevelési rendszerében ott van, hogy közönséges embertől semmit el ne tűrjön és nyomban tízszeresen megtoroljon; nagy remé-nyekre buzdította a szegény papokat és tanítókat, kik benne ezer sebeikre kész orvosságot láttak már előre is. Csak a parasztok nem akartak mozdulni, mert hogyan is lehet az, hogy a Fekete Márton fia legyék főispán. Eb mozdul, eb indul.
    Nagyszerű ellentétet képezett e gonosz felfogással szemben Hármashegy városa és a megye.
    Mint a leáldozó nap, hogy sokszor egész a pazarságig hinti sugarait, nem gondolva meg, hogy oly kevés tárgy érdemli meg e jóságot: az öreg Görgeteghy Sámuel úr is még egyszer teljes fényében akarta magát bemutatni az ünnepi világnak.
    Ifjú hévvel, vidámsággal járt-kelt, munkált, kormányzott, szépített; semmi ki nem kerülhette a figyelmét. Maga volt a megtestesült szelídség, szolgálatkészség, erély, buzdítás, sőt áldozat-készség a legszélső határig. Öreg szíve bántalmat, csalást, mellőzést, mindent felejtett. Úgy akart eltávozni, hogy mindenki lássa: ki volt Görgeteghy Sámuel.
    Nagyon helyesnek tartom az ilyen politikát.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364_Tolnai_Foispan
Webáruház készítés