Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolnai Lajos: Az urak_MOBI

Tolnai Lajos: Az urak_MOBI
390 Ft390
  • Részlet az eKönyvből:

    - Nono, Vörös uram - mormogá a legény rekedtes hangon - hátha aztán majd én is elmaradok.
    - Mert ifjú uram, szó a mi szó - mondá a béres - úgy is van, hogy maga se jöjjön ezentul.
    - S ezt kinek mondta?
    - Zsuzsikának.
    - Hogy én ne jöjjek?
    - Biz úgy!
    - Én? - s a legény, mint a ki sehogy sem akarta elhinni e bolondságot, a mellére ütött.
    - Az ifjú úr.
    - Aztán miért? hát kit bántottam én? Hivja csak kend ki azt a leányt.
    - Már azt én most ki nem hivhatom.
    - Nem-e?
    S a fiú akaratlanul is vállon ragadta az öreg embert.
    - Nem, mert olyan helyen ül - védé magát az öreg - a hova nekem nincs bejárásom.
    - S hol ül?
    - Hol? odabent a német urak között.
    A béres ember az udvarra eső vastáblás ablak alá ment, s a nyomában lépegető legényhez szólt:
    - Ahol ülnek ni!
    Sándor ifjú vala még, s nem is annyira büszke, hogy a belső égető kiváncsiságnak ne birjon engedni, odanyomta tehát fejét a vastáblához, s a mutatott nyiláson betekintett a szobába.
    Szép, pompás, uri világ volt odabenn!
    Csak úgy ragyogott a nagy, tágas, pingált szoba a sok gyertyától. A hosszú asztal egész a szakadásig meg volt rakva drágábbnál-drágább ételekkel, finom aranyszínű piros és fekete szegvári borokkal. Az asztalfőn ült a vén Vörös Gáborné asszony ránczos, sovány, a valónál tíz évvel többet mutató képével. Nem magától ült ő az első helyre, hisz eddig örökké a leg-hátulsó hely volt az övé: a németek ültették oda, a kik barátságosak, fáinak, a kik bizonyosan jól tudják, mi a törvény. Mellette jobbról ült a deszkakeskenységű franczia nevelőnő; balról a főbiró úr, egyre tömvén magába a jó ételeket s a drága italokat, s egyre kacsintgatván az átellenben levő franczia leányra vagy asszonyra; a főbiró úr közvetlen szomszédságában Zsuzsika kuporgott felkontyozott hajjal (eddig soha se volt így), diszes spitzes ruhában. A szegény teremtést majd megölte a rettentő vastag, hegyes halcsont. Zsuzsika mellett egy nagy meztelen szájú, tompa orrú, sárgás-fehér hajú, köpczös német legény dolgozik késsel, villával, kanállal, poharakkal, a főbiró úr két kisebb fiacskájának nevelője.
    E mellett Marika foglal helyet, szintén kontyosan, spitzesen; idébb a gyermekek, odább mások ültek; az asztal végén pedig kiszélesedett ragyogó vörös arczával, s a fültő mellett juhászosan, jól kizsírozott, göndör, vörhenyes hunczutkával, a paradicsomi boldogságban lebegő Vörös Gábor úr vigyorog, kellemeteskedik.
    - No látod, édes öcsém, hová illenél ide te, ennyi uraság közé? - gondolja magában az öreg béres.
    Sándor elneveti magát, s káromkodva támolyog ki az utczára. Szíd, átkoz minden németet, jóravaló hivatalnokot a világon, s nem tudja, hogyan, mikép állhatna boszut, igen nagy boszut mátkáján, annak apján, annak egész gaz nemzetségén.
    Nem tudja, de hiszi, hogy el fogja találni. Addig is nagyokat lódit magán, sebes zihálva megy egyenest hazafelé; fölveti fejét, merőn néz az éjszakába, s így nem vesz észre semmit; holott ha a mint elsuhan a rektor háza előtt, csak egy kicsit nézve a világos kis ablakokra, akár szembe tekinthetne András bátyjával, ki ott ül egy csomó kártyázó asszony és leány között.
    Igen is, az a goromba parasztlegény, a kinek (az édes anyja szerint) csak az ökör kell, meg az ének: ott ül édes elmerüléssel egy csomó leány és kártyázó asszony között.
    S kikből áll az a csomó asszony és leány?
    A csomó asszony áll két beesett arczú, sovány asszonyból, kik közül egyik a rektorné, a másik egy öreg papné, fekete-barnás ruhában, hajlottas, vékony orrán nagy, régi formájú pápaszem-mel.
    A csomó leány áll három leányból: a rektorné két serdülő leánykájából, s az öreg papné szép fiatal unokájából.
    A kártya a rektorné kezében van, ki azon mesterkedik, hogy mind az ő saját két kedves leányának, mind már egyuttal annak a másiknak is tisztességes szerencsét mondjon.
    - Lássuk csak, most a magáé jön, András öcsém! - kiált a rektor, nagyobb figyelem okáért kivévén egy perczre a szájából a pipát. - Mit mond? persze házasságot, mert már, ha jóravaló kártya, mást ne is mondjon.
    A leányok kiváncsian fölemelkednek, sőt még az öreg papné is, s várják, hogy ki lett, mi lett.
    Az öreg papné titkon megigazgatja unokája nyakán a kis vörös kendőt s mosolyogva néz körül, mintha azt akarná kifejezni, hogy a kártyának épen nem lehet ám hinni, nem, nem, nem, semmi esetben is.
    - Itt András bácsi - szólal meg a rektorné kisebbik leánya - egy szép szőke uri kisasszony áll; ugy-e, mama, az áll?
    - Épen az?
    Mind a három leány szőke volt, s ez véletlenül nagyon jó volt így.
    - Házasság, öcsém, vigyázzon, megint házasság, mint a multkor! - jegyzé meg nevetve a rektor úr.
    - Sok baj van! - magyarázza a rektorné, erősen odatekintve a kártyákba.
    - Mondtam, hogy sok baj van! - szólal meg András is, ki most figyelmes, bátor nézésével sokkal csinosabbnak látszik, mint azon az uri ebéden.
    - Itt áll egy uri dáma, amott egy öregebb, mind a ketten sok háborúságot csinálnak, de azért ez a kisasszony itt előbb-utóbb mégis diadalmaskodni fog.
    A leányok nevetve egymásra tekintenek, s kutatják, találgatják, hogy ki az a két rossz dáma, s ki az a kisasszony.
    András beljebb takarja magát könnyű kis bundájába s határozottan kijelenti, hogy az a kártya nem neki szól, mert ő nem fog megházasodni soha.
    - Dehogy nem, öcsém - biztatja a rektor - leszek én még a maga lakodalmában!
    - De uri kisasszony - veszi föl a szót a legkisebbik leány - András bácsi, ki lesz az? No megálljon, mert holnap Klári kisasszonyék is bemennek a szegvári vásárra, majd meglesi, hogy nem jelenik-e meg valami gazdag uri leány, olyan, a milyenről a kártya szól. Megnézze, Klári kisasszony, jól megvigyázza!
    - Meg, meg, Luczika - erősíté Klári kisasszony - ha arra mehetünk, meglessük.
    - Aztán majd én itt megmondom.
    - De én már akkor nem leszek ám itt, - szólt vidám mosolylyal a szép szőke arczú Klári kisasszony, - mert én holnap hazamegyek.
    András szerette volna kérdezni, hogy miért megy haza, s szerette volna kérni, hogy ne menjen, de ő csak egy földmives-legény volt.
    A kártyavetés folyt még, a leányok nevettek is, de András nem igen szólott többé; elkomorodott. Üres szívét - melyet édes anyja nagyon üresnek hitt - eltöltötte valami keserű, bús, fájó érzés. Egy hallgatag, igénytelen ember hogy mert volna ez érzésnek nevet adni, s ha adott volna is, mi nevet adott volna?
    Fölkelt s tiszteletteljesen köszönt, s a nélkül, hogy egyetlen bucsuszót is mert volna intézni a haza készülő Klári kisasszonyhoz, távozott.
    - Csakugyan mit is keresek én ott, a hol ezt a leányt látom? - mondogatá magában útközben András. - Három-négy esztendeje, hogy először láttalak a templomunkban, azóta mindig kereslek, s bár nem én hozzám való vagy, kereslek örökkön-örökké, mint azokat a fönt való csillagokat, a kiket tudom soha sem érek el a kezemmel.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306341
Webáruház készítés