Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolnai Lajos: A polgármester úr_EPUB

Tolnai Lajos: A polgármester úr_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    A várhegyi polgármester úr, aki nem lehet több negyvennégy, negyvenöt évesnél, és így magas polgári állása dacára is megengedhető, ha tart valamit a külsőre: íme, éppen fekete nyakkendőjét köti fel. Azaz, inkább neje köti, egy jól termett, köpcös, barna asszony, csokorra, mégpedig gavalléros csokorra.
    Csontos, nagy, ferde homlokú asszonyság, hatalmas orral, mely zord férfias erélyről tanús-kodik; széles, előrenyúló állal, nagyobb fogakkal, mint éppen kellene, de oly nemes, jóságos tekintettel, hogy az ember ily nőnél mindenre inkább gondol, mint hízelgő bókokra.
    - Várjon csak még néhány percig, Réz uram - szól ki a tükör elől a polgármester úr a másik szobába -, mindjárt átadom az irományokat, s megyünk. Ugye, öreg, ma kemény napja lesz valakinek - mi?
    - Akkor sem nekünk - mosolyog bizalmaskodva a vén, görbe, ősz emberke.
    - Ne beszélnél, Tamás, olyan barátsággal ezzel a vén, ravasz emberrel - súgja oda férjének a feleség alig hallhatólag, amit azonban a vén szolga meghall, s édes örömmel megjegyez.
    - Ó, Ágnes, te mindenkit ravasznak tartasz. Azért, mert atyád jóságával visszaéltek: abból semmi se következik. Vannak-e már sokan, Réz uram?
    - Nagyon sokan, tekintetes polgármester úr - válaszol alázatosan a szolga, de megsértett tekintettel kísérve a polgármesternét.
    - No, és kik, kedves öreg?
    - Egyszer ott van mindjárt a főispán úr őméltósága.
    - S az örmény doktora, tanácsadója s a plébános ugye?
    - Éppen úgy. A vastag doktor úgy magyaráz, hogy majd felveszi a piacot.
    - Hát a polgárságból kik vannak ott?
    - Az eleje mind, a színe-java. Úgy várják a tekintetes urat, mint az atyjukat.
    - A polgárság az enyém - hajlik a férj büszke örömmel neje felé.
    - Vajon Vörös Károly úr ott van-e már? - kérdi a szolgától.
    - Rettenetesen szidja az urakat, majd leesik a kis kalapja kövér, kevély fejéről.
    - No, ezt pompásan találta, öreg - nevetett a polgármester.
    - Ne nevess - súgja a nő -, mert Réz mindjárt megviszi neki egy pohár borért.
    - Hát a vastag Poklos János?
    - Ott van, s az egész mészároscéh, tímárcéh - István bácsi.
    - Ne féljetek, a szopori erdő a mienk lesz.
    - Haladjunk.
    Így, amint derült mosollyal s egyenes katonás tartással kiadja a parancsolatot: lehet látni, hogy a polgármester úr talán sok is egy kisvárosi polgármesternek. Miért? Egy polgármesternek vénnek kell lennie, ősznek, nyírett hajúnak, örökké pislogó, véres, ravasz szeműnek, dagadt képűnek, felkötött állúnak, hogy sohase lehessen kivenni: mit gondol; unalmas, monoton, kásás hangúnak, néhány hatalmas intéző kedvét keresőnek, ridegnek, zárkózottnak, fukarnak, gőgösnek, mert akkor minden ember fél tőle. És ez nagy előny és nyereség.
    Tarczali Tamás úr mindezeknek éppen az ellenkezője.
    Alig látszik többnek harmincévesnél. Dús gesztenyehajú, hogy egyharmadával befedhetné az én kopasz fejemet; piros egészséges képű, melyet az emberszerető mosoly örökké derűben tart; nyílt, nyájas tekintetű; s nemcsak hogy el nem palástolja, de talán a tenyerére teszi, amit gondol. Bizodalmas a túlságig, mert még senkit sem csalt meg, és senkinek sem igen tartozik, sem ígérettel, sem pénzzel.
    Azt hiszi: első a nép, az a nép, amelyet annyian kizsákmányolnak, s mely mikor a pohár csordultán bosszút akar állani: azt szúrja le és szaggatja szét, aki legelőbb útjában kap.
    Tarczali úr igazán hatalmas egy szál ember, széles vállakkal, hosszú, vastag nyakkal, s olyan mellel, hogy azzal akármilyen vihart fel lehet fogni.
    Ah, de már, mindenki ott van a tanácsház előtt. A polgármester úr is ehol jön, azzal a biza-lomkeltő, derült arccal, mely tud hinni a dolgok természetes rendjében. Kiáltják a párthívek:
    - Mind itt vagyunk, polgármester úr.
    - Csak körömszakadtig, uraim, barátaim. Igazságos ügy nem bukhatik el.
    - No, de ez kemény nap lesz - morzsolják a párthívek kezeiket.
    - Ahol a főispán örményeivel - zsoldosaival.
    - A plébános! De megálljon csak...
    - Senkit se kell fenyegetni - tekint vissza a polgármester úr mosolyogva -, ő is a miénk.
    - Az az uraké! Minden pap az uraké!
    Kinyílik a nagy terem ajtaja. Látni az élénk, haragos tekinteteket.

    II
    Szilárd magatartású, kis, gömbölyű, díszes feketébe öltözött úriember halad egy magas szál, sovány, barna arcú, fekete, tollas kalapú úrhölggyel Várhegy fő utcáján:
    - Jól nézek ki? - mormogja az élelmes, pirosra festett hölgy.
    - Aha, legjobban. Amál te - te ma elragadó vagy.
    - Persze, ilyen rongy ruhában. A színpadon föl nem vettem volna.
    - Csak egy kis szerencse üssön be, nagyszerűen kistafírozlak.
    - Unom, mikor hazudozol. Fogj karon.
    Karonfogva mennek, és minden szembejövőre kiváló nyájassággal mosolyognak, mint oly boldog halandók, kiknek vagy semmi bajuk nincs, vagy mindenkivel jó viszonyban akarnak lenni.
    Utánuk a várhegyi leányiskola egyetemes cédula- és mindennemű jelentés-kihordozója igyek-szik, mégpedig futva, mivel így véli megszerezni a város jóindulatát. Száraz, kis, keszeg ember, de a legjobb kedvvel végzi feladásait, s így bármely komor szív tanulhat tőle - erényt.
    Sokszor látom, minő jó hatást tesz az még a szomorú felekre is, mikor látják, hogy a göthös, kis Bocz uram mily derülten szaladoz a halotti cédulákkal. Halál, gyászposztó, koporsó, elvesztik ilyenkor rémületes tekintetüket.
    - Izé, izé - tekint hátra az úrhölgy mérgesen, hogy a piros festék szinte megkékül széles arcán -, úgy vigyázzon ám azokra a finom képekre, mint a szemevilágára.
    - Éppen hogy úgy is vigyázok, pedig a bal szemem régóta nem ér egy fakovát. A tekintetes polgármester úr abban a szép sárga házban lakik - szólal meg figyelmeztetőleg a táskahordozó.
    - Azzal a szép, négy, utcai ablakkal? - kérdi az úr lágy, édes hangon.
    - Igen, bizony.
    - Saját ház, természetesen.
    - A felesége háza, Benedek-ház.
    - Túl magas, bolond egy tető - szólt nézegetve a házat -, régi francia divat. Ha leégne, ilyet nem építenénk többet. No, és mennyi melléképület! Itt, úgy látom, még nem történt biztosítás. Tábla sehol. Ez jó jel. Általában, amint tekintetemmel végigfutottam e városkát, úgy vettem észre, még elég érintetlen városka lesz. Nono, be fogjuk népesíteni a Glória táblácskáival. Nagyszerűen kistafírozzuk magunkat, drága Amál. Az én ruhám is mind még a karmesteri ruháim, csak a jó kefe tartja őket. Főképp cipőim adták be a kulcsot. Szerencse, hogy állandó jó időnk van.
    Az úrhölgy nyakkendője csokrait igazgatta, és vékony, festett ajkait szedegette rendbe, és őszülő fürteit ereszgette magas homlokára. Azzal akart hódítani, amit még a kegyes idő meghagyott.
    - Én már, Málikám, kötéseimről biztos vagyok - csak te is el tudd helyeztetni árvácskáidat.
    És gyönyörrel legeltette az úr kékes pápaszemein keresztül is szemeit a díszes kis épületeken s táblamentes házakon.
    - Csak te álld meg a sarat - válaszolt a hölgy. - Sokat ne hazudozz, mert észreveszik.
    - De ha sok ember csak akkor biztosít.
    Be kellett lépni a cserfaszínre festett csinos utcaajtón.
    Tágas, tiszta udvar tárult ki szemeik előtt, sok, sok baromfival és árnyas eperfákkal. Széles, verandaszerű folyosón haladtak végig, melyre gazdag lombú vadgesztenyefák vetettek kellemes árnyékot.
    - Ah, be kedves hely! - sóhajtott az úrhölgy. - S mekkora kert amoda.
    - Gizike - eredj csak; mondd nincs itthon senki. Ó, de mennyi csavargó, képárus, bútorárus, kelmeárus, biztosító. Siess, leányom. Senki sincs itthon. Nem kell, nem kell - csattogott a polgármesternő hangja.
    - Papa nincs itthon - hajolt ki félig egy előszoba ajtaján egy szép, sugár leányka.
    S mutatott hosszúkás fehér kezeivel Bocz uramnak - aki vigyorgott a kapuban -, hogy: nem kell, nem kell.
    Hanem az idegen úr és asszonyság - éppen mintha a legnyájasabban hívná őket valaki - szíves mosollyal haladt előrébb. Távolról jövő várt rokonok nem szöknek vidámabban a tárt karokba, mint az úri idegenek a leányka felé rohantak.
    - Apám a gyűlésben van...
    - Nem tesz semmit, drága kisasszonyka. - S egy névjegyet nyújtott elé. - A vörösvásárhelyi polgármester úr őnagyságától: Vermes Pál úrtól.
    - Férjemnek szól.
    A polgármesterné végre is kénytelen volt elvenni a névjegyet, melyen e sorok voltak: „Bakalovics Márk urat, a Glória biztosítótársaság ügynökét ajánlom becses figyelmedbe. Régi barátod, Vermes Pál. Nagyon szeretném, ha egyszer meglátogatnátok. Vagy talán mi megyünk le egyszer a felséges szép Erdélybe. Hogy éltek? Adj hírt. Márk bácsi rólunk mindent elmond.”
    Úgy tetszett, mintha ezek az utóbbi szavak más kézzel lettek volna írva vagy legalább az eldörzsölt tinta más alakúvá tette e néhány meleg betűt.
    A polgármesterné éles szeme észre is vette a dolgot, és annál figyelmesebben vizsgálta a két idegent.
    - Biztosan tudom, tisztelt nagysád - hajlongott ide-oda Bakalovics úr -, Palágyi gyógyszerész úrtól, régi kartársamtól, mert én is gyógyszerész voltam, igen, tőle tudom, hogy azon a két-három kisebb tárgyon hamar át fognak esni a polgármester úrék.
    - Kérem, azt hagyjuk el, férjem senkinek se szokta megmondani, hogy valamely gyűlésnek mikor lesz vége. Miben szolgálhatok?
    Bakalovicsné haragos szemekkel adta tudtára férjének: szemtelen, ne tolakodjál!
    - Engedje meg, nagyságod - hebegé a kopasz, köpcös emberke égre emelt tekintettel -, ah, ez a szívbaj! Minden olyan idegessé tesz, engedje meg, hogy nőmet, született Farkas Amáliát, a homokréti városi főkapitány nővérét, a mecséri Farkasok közül, bemutathassam.
    Ezalatt a két nő közelebb lépett egymáshoz, s Bakalovicsné egy ügyesen alkalmazott mozdu-lattal megölelte és megcsókolta a polgármesternét.
    A csók még asszonyok között is sokra ad jogot.
    Bakalovicsné egész rokoni szeretettel fordult most a leányok felé, és bizodalmasan sorra csókolta őket.
    - Leányom, Eliz - mutatá be az anya.
    - Nagyon örvendek. Ah, minő gyönyörű szőke haj!
    - Leányom, Gizella.
    - Nagyon, nagyon örvendek. Valóban büszke lehet, nagyságod.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364867T
Webáruház készítés