Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Théophile Gautier: Kleopátra egy éjszakája_EPUB

Théophile Gautier: Kleopátra egy éjszakája_EPUB
340 Ft340

A kötetet Babits Mihály fordította. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A Nílus komor, fénytelen vize szinte elaludt folyásában, és olvasztott ónsíkokban terült szét. Lehelet sem borzolta felszínét, és nem ingatta meg száraikon a merevségükben szinte faragványoknak tetsző lótuszok kelyheit; legfeljebb, ha nagy néha egy bekhir vagy felfújt gyomrú fahaka csillogtatta meg ugrás közben ezüstpikkelyeit, és a bárka evezői alig látszottak feltépni ennek az alvadt víznek kormos hártyáját. A partok puszták voltak; végtelen ünnepi szomorúság súlyosodott erre a földre, mely sohasem volt más, mint egy nagy sír, és ahol az élők sem látszottak egyébbel foglalkozni, mint a halottak bebalzsamozásával... Melankólia és álmodozás nélküli, sivár szomorúság, száraz, mint a sikárkő, mely nem lel a horizonton egy gyöngyszürke felhőt, hogy utánamélázna, egy rejtett forrást, ahol poros lábait megáztathatná. Szfinx szomorúsága, ki örökösen a pusztát szemléli, s unja már; aki nem tud elszabadulni gránittalapzatáról, hol húsz század óta hegyezi karmait.
    A csend oly mély volt, mintha a világ némult volna meg, vagy a levegő elvesztette volna hangvezető képességét. Az egyetlen zaj, ami hallatszott, a folyó nádasaiban hentergő, hőségtől elbágyadt krokodilusok elfojtott susogása és hehegése volt, vagy ha valami ibisz elhagyta mozdulatlan pózát, s hirtelen megkorbácsolva a kék levegőt fehér szárnyaival, egy obeliszkre vagy pálmafára szállt, mert már belefáradt, hogy egyik lábát hasa alá rejtve, nyakát vállai közé húzva, egyenesen álljon.
    A bárka, mint a nyíl, siklott a folyó habjain, legott összezáruló ezüstös barázdát hagyva maga után, és csak a felszínen szétpattanó pár tajtékgömböcske tanúskodott a csónak útjáról, amely már messze tűnt.
    A folyó agyagsárga és lazacszín partjai, mint a papiruszszalagok, gyorsan peregtek le a víz és az ég kettős azúrja közt, amik annyira egyszínűek voltak, hogy az elválasztó vékony földnyelv egy óriási tóra dobott útnak látszott, és nehéz lett volna eldönteni: vajon a Nílus tükrözi-e az eget, vagy az ég a Nílust.
    A látvány pillanatonként változott; majd gigantikus propylaeumok tükröztek a habban, fura alakú, széles kőlapok borították lejtős falaikat; pilonok kiszélesedő oszlopfejekkel, nagy, kuporgó, rovátkolt hajviseletű, fekete bazaltkarmaikat hegyes emlőik alatt összekulcsoló szfinxekkel szegélyezett lépcsők; mérhetetlen paloták lökték ki a horizonton főhomlokzatuk szigorú, vízszintes vonalait, ahol a jelképes glóbusz tárta szét titokzatos szárnyait, mint egy roppant szárnyszélességű sas; templomok, toronymagasságú képtelen oszlopokkal, ahol a vakító fehérségű háttérben hieroglifikus figurák menete látszott; mind csodái ennek a titáni építészetnek: majd kétségbeejtő szomorúságú tájak, ásatások és építkezések kis kőforgácsaiból alakult dombok, annak a gigantikus gránittobzódásnak a morzsái, mely több mint harminc századon át tartott; fekete barázdáktól csíkolt és csipkézett, tűzvészek égési maradványaihoz hasonló, hőtől lombvesztett hegyek, alaktalan, púpos halmok, melyek úgy kuporogtak, mint a sírokon a kosfej, és az ég peremére metszették torz attitűdjüket; zöldes márga, vörös agyag, lisztfehér darázskő, időnként rózsaszínű márványmeredélyek, ahol a kőbányák fekete torkai ásítottak.
    Ezt a sivárságot semmi sem enyhítette: semmiféle növényi oázis sem frissítette a szemet; a zöld mintha ismeretlen szín lett volna ebben a természetben, legfeljebb ha itt-ott egy pálma terpeszkedett a horizontra, mint növényi kelés; egy tüskés kaktusz lebegtette éles leveleit, mint bronzkardokat, egy vadsáfrány csekély nedvességre lelvén egyik oszlopcsonk árnyában, vörös pontként döfött bele az általános egyformaságba.
    Gyors szemünk átsiklott a tájképen: vissza most az ötvenevezős bárkához, és bejelentés nélkül egyenesen a díszsátorba.
    A belsejét fehérre festették, és zöld arabeszkekkel, cinóberszínű hálózással s fantasztikus formájú aranyvirágokkal volt ékesítve, végtelenül finom nádgyékény borította a padlót, melyen karmos lábakon kis ágy állt, háttámmal, mint egy kanapé vagy egy modern causeuse; négyfokos zsámoly a fölmenetelre és – eléggé sajátságosnak látszó mesterkéltség a kényelemről vallott modern felfogásunk szerint – egy lábacskára szerelt, cédrusfából készült félkörféle, mely arra szolgált, hogy a tarkót beleillesztve, a fekvő személy fejét tartsa.
    Ezen a sajátságos vánkoson egy rendkívül bájos fejecske nyugodott, melynek egy pillantására a fél világ veszett el, imádott, isteni fej, a legtökéletesebb asszony, aki valaha élt, legasszonyabb és legkirálynőbb valaki, csodált típus, akiről a költők nem tudtak újat mondani, és akit az álmodozók ott lelnek mindig álmaik zenitjén: alig szükséges nevezni Kleopátrát.
    Mellette kedvenc rabszolgája, Kharmión, széles ibisztoll legyezőt ingatott; egy ifjú leány illatos vizet záporozott a kis, nád ablakredőnyökre, melyek a naosz ablakaira voltak illesztve, hogy a levegő csak parfümtől és frisseségtől átitatva érkezzék be.
    A nyugágy mellett vékony nyakú, karcsú, finom hajlásával egy kócsag alakját sejtető, szalagos alabástrom vázában lótuszcsokor állott. Égkékek és, mint a nagy Izisz istenasszony ujjbegyei, halványrózsaszínek.
    Kleopátra ezen a napon szeszélyből vagy politikából nem volt görög öltözetben; egy dicsünnepen vett részt, s az ünnepélyen viselt egyiptomi ruhában jött haza csónakján, nyári kastélyába.
    Olvasónőink bizonyára szeretnék tudni: milyen ruhában tért vissza Kleopátra Hermonthiszból, hol a mammiszi volt, ahol Mandu isten, Ritho istennő és Harphré fiuk hármas istenségét dicsőítik; kíváncsiságukat kielégíthetjük.
    Kleopátra királynő a szent karvaly testéből és szárnyaiból formált, igen könnyű aranysisakot viselt fejékül; a fej mindkét oldalán legyezőalakban lebocsátott szárnyak a halántékokat takarták, csaknem a nyakig lenyúlva, két kis kimetszés rózsásabb és finomabban csavarodó fülecskéket hagyott szabadon, mint a kagyló, amelyből Venus istenasszony kelt életre, akit az egyiptomiak Hathornak neveznek. A madár farka azt a helyet foglalta el, ahol a mi hölgyeink hajfonatai vannak; különböző színekre zománcozott, réteges tollazattal fedett teste a fejtetőt takarta, és a homlok felé bájosan visszahajtott nyaka, fejével együtt ékkövektől ragyogó szarvacskát alkotott; torony alakú jelképes sisakdísz tette teljessé ezt az elegáns, de kissé bizarr fejdíszt. Fekete haj, mint a csillagtalan éjé, buggyant ki a sisak alól, és patakzott hosszú fonatokban a szőke vállakra, melyekből azonban, sajnos, csak keveset engedett látni egy több sornyi, kígyókővel díszített nyakfodor vagy körgallér; harántcsíkolt gyolcsruha - ködszövet, szőtt levegő, ventus textilis, mint Petronius mondja – hullámzott fehér páraként szép teste körül, melynek kontúrjait finoman sejtette. A ruhának vállban szoros, könyök felé szélesedő, a mi fészek alakú ujjainkhoz hasonló rövid ujjai hat aranykarperectől szorított, gyönyörű kart és egy skarabeust ábrázoló gyűrűtől ékes, tökéletes kezet hagytak szabadon. Egy öv, előrehulló kötött csomókkal jelezte ennek a hullámló, könnyű tunikának a derekát; rojtos köpenyke tette teljessé az apparátust, és még megjegyezzük - ha ugyan néhány barbár szó nem ijeszti meg a párizsi füleket -, hogy a ruha neve szkenti, a köpenykéé kalazirisz volt.
    Említsük most végső détail gyanánt, hogy Kleopátra csúcsba visszahajló, igen keskeny, könnyű szandálokat viselt. Ezek a lábhoz olyan módon voltak hozzáerősítve, mint középkori várúrnőink szán alakú cipői.
    De Kleopátra arcán mégsem volt az olyan asszony megelégedettségének kifejezése, aki biztos abban, hogy tökéletesen szép és tökéletesen öltözött. Izgelődött-mozgolódott kis ágyán, és eléggé heves mozdulatai minden pillanatban összegyűrték gáz conopeum-ának ráncait, melyeket Kharmión kimeríthetetlen türelemmel igazított meg, anélkül hogy legyezőjének ingatását egy pillanatra is abbahagyta volna.
    - Megfullad az ember ebben a szobában - mondta Kleopátra -, ha Ptah, a tűzisten, itt állította volna fel kohóit, akkor se lehetne melegebb; a levegő olyan, mint valami kemencében. - És kis nyelve hegyével végigsimította ajkait, aztán kinyújtotta kezeit, mint egy beteg, aki ott nem lévő serleget keres.
    A mindig figyelmező Kharmión tapsolt. Az albánok szoknyájához hasonló, redős krinolinba öltözött, vállain párducbőrt viselő fekete rabszolga lépett be egy tünemény sebességével. Bal kezében csészékkel és dinnyeszeletekkel terhelt tálcát egyensúlyozott, jobbjában teáskannaszerű, hosszú nyakú vázát.
    A rabszolga magasról töltött meg egy serleget csodálatos ügyességgel, és a királynő elé helyezte. Kleopátra ajkai szélével érintette az italt, aztán maga mellé téve, Kharmión felé fordította szép, sötét, olajos és a fény egy élénk szikrájától ragyogóvá lett szemeit:
    - Ó, Kharmión! - szólt. - Unatkozom.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295218
Webáruház készítés