Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szomaházy István: A Clairette-keringő_MOBI

Szomaházy István: A Clairette-keringő_MOBI
390 Ft390
  • Részlet a könyvből:

    Samu, mint első éves jogász, napokat evett. Az atyja minimumos tanitó volt és jobb szerette volna, ha a fiából kereskedő vagy iparos válik. De Samu már gimnázista korában oroszlánkörmöket mutatott és egyre-másra nyerte az Önképzőkör összes dijait és jutalmait. A piáristák direktora az év végén magához hivatta az öreg tanitót és igy szólott hozzá:
    - Tudom, Gärtner ur, hogy az ég önt bőven megáldotta gyermekekkel... Tizenegy gyermek és négyszáz forint jövedelem, ez, szavamra mondom, nem bolondság... De mégis azt tanácsolom önnek, hogy Sámuelt ne vonja el a tudományos pályától.
    Kinek nincs Budapesten egy nagybácsija vagy nénije? Samunak is volt. Egy néni, aki esernyőket árult egy kis kerepesi-uti boltban, s a Hársfa-utczában lakott, egy piszkos sárga ház harmadik emeletén. Egy homályos udvari szobában huzódott meg a fiatal jogász, s udvari ablakából nem igen láthatott mást, mint a szemközt lakó divatárus kisasszonyokat és a földszinten lévő kávémérést. És vádolják bár Samut a legprózaibb lélekkel, ő többet nézte a kávémérés otromba vajas süteményeit, mint a kokett divatárus-leányokat. Néha, a könyvei fölött ülve, ekként álmodozott magában:
    - Oh, ha olyan nagy ur lehetnék valaha, hogy minden ozsonnakor a kávémba aprithatnék egy ilyen sütemény-szörnyeteget!
    De ő nem volt ilyen nagy ur, mert csak napokat evett. Az atyja kijárta az ifjukori barátainál, hogy a fiu hét különböző házban kapott ebédet, a hét különböző napjain. Az ifjukori barátok közt volt két jómódu ember is, s igy Samunak vasárnap és szerdán fényes ebédben volt része, de a többi napokon bizony nem igen étkezett ugy, mint a Véfour napi vendégei. Vacsorára pedig abszolute nem telt bőven, mert állandóan verőfényes napok jártak és az esernyőáruló nénihez csak elvétve tévedt be egy-egy komoly szándéku vásárló...
    Husvétkor azonban nagy öröm érte Samut és az ő egész családját. Atyja, a hitközség segélyével fürdőzni jött föl Budapestre és egy délelőtt az Erzsébettéri kioszk előtt, egy czilinderes urral találkozott, aki ismerősen nézett rá. Ez az ur Alster Emil volt, aki fiatal korában együtt lakott vele a Bodzafa-utczában, de azóta gazdag emberré lett. Ki ne ismerte volna az Alster nagy banküzletének hirdetéseit, melyek a lapok hátulsó oldalán oly óriási betükkel hivták föl magukra a közfigyelmet? Az Alster-czég igérvényeit már több izben szerencsésen kihuzták és legutóbb is az ő révén nyerte meg a bécsi községi sorsjegyek kétszázezer forintos főnyereményét egy szegény szlavóniai vasuti gépész. Az ujságok kiirták a szerencsés nyerő nevét és a gépész hálálkodó levelet tett közzé a lapok nyiltterében. És az Alster-czég hirneve és becsülete még inkább emelkedett a nagy közönség szemében.
    Alster megfordult és a következő pillanatban keblére ölelte az öreg, meggörnyedt néptanitót:
    - Ni csak, te vagy csakugyan... Ej, Albert, Albert, mennyire megöregedtél velem együtt...
    Bementek a kioszkba és cognac-ot ittak. Beszélgetés közben szóba került Samu is és Alster igy szólott:
    - Derék, hogy ilyen szorgalmas fiad van. Mondd neki, jőjjön föl hozzám, valamelyik nap, ebéd után...
    Samu egy kedden fölment. Alsterék az Andrássy-ut egyik elsőemeleti erkélyes lakását lakták. Őszintén szólva, Samu sohasem látott még ilyen lakást. Maga a nagy, sötét, tükrös előszoba, a függönyök, a kékfőkötős szobaleány, egy csomó fényes, parkettes szoba, a fekete zongora, melyen csodálatos girandole-ok álltak, a hüvös, nyugodt homály itt a zajos Andrássy-ut közelében - mindez megijesztette kissé. Mennyire más volt itt, mint az ő protektorai házában, hol az ebédlőben is ágyak álltak, mert bizony nem igen telt külön szalonra és hálószobára. A szobalány bejelentette és Alster, aki éppen feketéjét itta és egy dohányból készült buzogányt tartott az ajkai közt, nyájasan a kezét nyujtotta neki:
    - Szervusz Samuka, szervusz kis fiam... Üljön le és meséljen nekem valamit. Paulin, hozzon csak egy csésze feketét...
    Samu leült, de nem mesélt semmit. Alster ur mondott el adomákat a régi időkből, mikor atyjával együtt kóboroltak az utczákon és ha kávéházba mentek, ketten ehettek csak egy kiflit, mert pénz éppen csak ennyire jutott. Szép napok voltak Samuka, boldogok voltunk, mert annyi idősek voltunk, mint te...
    Mielőtt fölkeltek, Alster ur csöngetett a szobaleánynak.
    - Mondja meg a kisasszonynak, szólt, hagyja abba a zongorázást és jőjjön be egy kissé hozzám.
    Két percz mulva könnyü lépteket hallott Samu és a függönyön át egy tizenötéves leány jött be, aki bámulva nézte végig az idegent. A leány szőke volt és kékszemü és egy csodálatosan szép, himzett kötényt viselt, amely a vállát is átfogta. Alster ur átölelte a leányt és ezt mondta:
    - Ime Samuka, ez az én kis leányom, a ki szép és jó magaviseletü, de nem tudja a természettant. Pedig mit ér a szépség és a jó magaviselet, a kellő természettani ismeretek nélkül? E hiány pótlása te reád vár fiam. Hétfőtől kezdve naponként föl fogsz járni hozzánk és az angol kisasszony jelenlétében oktatni fogod Margitot a reális tudományokban. Nos, leányom, nyujts csak kezet a jövendőbeli tanitódnak!
    Samu helyzete jobbra fordult e nap óta, de Samu mindent megfontolva, mégsem volt boldogabb. A kávémérés sütemény-mammutjait botrányosan elhanyagolta és este gyakran járt a szinházba. A Feuillet Odiot Maxime-ján könyezett és kalligrafikus betükkel irta le minden tiszta papirra jövendő drámái czimét. A Hársfa-utcza levegője, szatócsboltjai, külvárosi kisasszonyai elviselhetetlenek voltak előtte, mikor az Andrássy-utra gondolt. Az esernyőárus nénike napokig nem hallotta a szavát, mert Samu korán lefeküdt, de sokszor késő éjfélig sem hunyta be a szemét. Meghallott minden csöngetést, a házmester álmos baktatását, a kávémérésben tivornyázó bérkocsisok énekét. Ugy rémlett neki, hogy ő a valódi Odiot Maxime, mert az ő Margitja még magasabban áll ő fölötte, mint a büszke Laroque Margit a szegény, nemes ifju fölött...
    Valahányszor a tanitási órák végük felé közeledtek és Margit reá függesztette tiszta, világoskék szemét, Samu elborult lélekkel gondolta magában:
    - Most megint nem fogom látni huszonnégy óráig! Milyen rettentő végzet, hogy én gummiszagu könyvtárakban, piszkos hársfa-utczai házakban, nyomorgó kishivatalnokok pecsétes asztalkendői mellett vagyok kénytelen eltölteni az életemet! Milyen boldog volnék, ha örökké itt ülhetnék ebben a ragyogó lakásban és a szőke tanitványom zongorázását hallgathatnám! Nem enném, nem innám, mindig csak őt hallgatnám.
    Samut néha meghitták a vasárnapi ozsonnákra, mikor a világos, ibolyaillatu ebédlőben egy csapat fiatal leánynak és a kisasszonyok bátyjainak egész lakodalmi asztalt teritettek. Ilyenkor énekeltek, keringőt tánczoltak, minden csodálatosan fényes és szép volt. Samu, ha ilyenkor egyedül ment haza a keskeny terézvárosi utczákon át, ha a kis boltokban sajtot, szalámit vásárló diákokat meglátta, elkeseredve dörmögte:
    - Milyen más ott minden, milyen boldogok a gazdag emberek!
    Nyáron Alsterék magukkal vitték őt Pörtschachba, hol Margittal órákig kóborolt a zöld fák között, együtt ebédeltek, a villa terraszáról együtt nézték a sétálókat. De szeptemberben ujra vissza kellett jönnie Budapestre és az esernyő-árus néni felbontatlan ágyát ujra fölbontották esténként.
    Samu ismét hallgatta a csöngetést, a házmester kemény lépteit, a becsipett bérkocsisok kurjantását. A szive elszomorodott és ezt gondolta:

  • Cikkszám
    9789633644553
Webáruház készítés