Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Színi Gyula: Vándortáska_EPUB

Színi Gyula: Vándortáska_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Egy verőfényes napon szinte valami újságírói láz fogott el, hogy mintegy a hely szinén keressek föl egy nagyhírű kisasszonyt, aki ugyan a tizenhatodik században élt, de akiről több emléket, apróságot és pletykát őriz Róma, mint akárhány mai hősnőjéről, akiket délután a Corson gyalog, kocsin vagy automobilon lehet látni.
    Beatrice Cenci... Igazságtalanság, hogy az ő szomorú, sápadt emléke felé modern kíváncsisággal közeledtem. A Barberini-képtárban van az ő világhírűen bájos arcképe, amely Stendhal, Shelley és még annyi költői lélek rajongásának forrása lett. A Corson, a híres Aragno-kávéházzal ferdén szemben, a Credito Italiano modern épületén márványtáblával van megörökítve, hogy Shelley ott írta 1819 tavaszán a »The Cenci« című művét. Stendhal világhírű novelláját is a Barberini-kollekció híres képe inspirálta. Franciák, angolok, németek álltak meg csodálattal és áhítattal e kép előtt, amelynek szerzője a hagyomány szerint Guido Reni.
    A kritika már ezt a szép hagyományt is kikezdte. A legenda szerint Guido Reni a képet az Angyalvár börtönében festette, hol Beatrice Cenci fogva volt. Egy nappal Beatrice kivégzése előtt Farinacci, a Cenciek védőügyvéde (akinek állítólagos arcképét szintén az Angyalvárban lehet látni, a Pierin del Vaga freskóján) engedelmet kapott, hogy a börtönbe vezesse a fiatal és máris híres Guido Renit, aki ott a hely szinén vázlatot készített a tragikus sorsú Beatricéről. Sőt van egy modern kompozició, amely ezt a börtönjelenetet mutatja. A legújabb kutatások valószinűtlenné tették, hogy a képet Guido mester festette, sőt még az is kétséges, hogy Beatrice Cencit ábrázolja-e. Akadt olyan német kritikus is, aki még szépnek és művészinek sem találja a festményt.
    Pedig ha minden legendát le is fosztunk róla, még mindig marad valami titokzatos, megmagyarázhatatlan báj ebben a fehérturbános női fejben, amely háttal a néző felé visszafordúl és nedves bogárszemében, finom, hosszú orrában, kicsiny ajkában és állában különös szelíd melankóliát rejt. Külömben pedig ép ebben a Barberini-képtárban van Rafael »igazi Fornariná«-ja, szintén egy turbános női alak, amelynek a karkötőjére tisztán, olvashatóan ki van írva: »Raphael Urbinus« és még ennek a valódiságát is kétségbe vonják! Ez a mi korunk határozottan ellensége a legendáknak és ezért van az, hogy folyton használnom kell az »állítólagos« szót, amely minduntalan megakasztja az elbeszélését annak a szomorú történetnek, amely Beatrice alakját annyi regényességgel övezi körül.
    Hivatalos és hiteles okiratok és kőbe írt emlékek maradtak fenn Beatricéről. Bruzzone (»Francesco Cenci« Róma), Bertolotti (»Francesco Cenci«), Torrigiani (»Clemence VIII e Processo Criminale della Beatrice Cenci«) kutatásai a véres történet minden részletére kiterjeszkedtek és különös világítást vetnek VIII. Kelemen pápa korára, amelyet két borzalmas kivégzés tett emlékezetessé: a Giordano Bruno elevenen való elégetése a mai Campo de’ Fiori-n és a Cenciek még borzalmasabb lefejezése az Angyalvár előtt levő vesztőhelyen. A Cenciek tragédiájának minden pozitiv részletét megtaláljuk abban a kis angol könyvben, amelyet Amedeo Barbiellini Amidei írt (Beatrice Cenci historical recollection of her life and family, Rome 1908) és amely most jelent meg. Ez a könyv adta meg az impulzust arra, hogy fölkeressem Rómában mindazokat a helyeket, amikhez Beatrice története fűződik és beszéltessem ezeket a régi köveket.
    Az első út, az első nyom Róma úgynevezett ghettojába visz. A ghetto ma már nincs, 1887-ben a földig lerombolták és az irtás helyén azóta egy modern, nagyszerű, kupolás zsinagóga magasodik. Közel ehhez a térhez egy kisebb piacon, helyesebben egy zúgban húzódik meg a Cenciek palotája. Várszerű, vasrácsos ablakaiból szegény emberek rongya lóg ki. De a kapuja fölött ott van az egyszerű felírás, amely annyi véres emléket kelt fel: »Cenci-Bolognetti«. A család, amelynek ma is vannak még élő tagjai, a tragédia után következő korszakban fölvette a Bolognetti nevet egy örökölt birtokáról; azonkívül Vicovaro grófjai is (Vicovaro, a régi Varia község a Tivoli-Subiaco útvonalon).
    Beatrice korában még fönnállt a ghetto. Ő még láthatta a kaput, amin este zsidónak nem volt szabad kijönnie és láthatta a megbélyegző sárga foltot azoknak az embereknek a hátán, akik a házuk előtt mentek el, amely a ghetto torkolatánál állt. Ma már zsidó vallású polgármestere van Rómának. A Cenciek házatáján azonban még ma is a középkor árnyai húzódnak meg. Megkopottan, századoktól feketén, de még épen áll a kis San Tommaso dei Cenci templom, amelyet 1575-ben építtetett Francesco Cenci, a Beatrice apja, a tragédia igazi okozója és hirhedt hőse. Még mindig tisztán olvasható a templom homlokán a régi ájtatos latin felírás, amely Cenci bőkezűségét hirdeti.
    Ebben a Cenciben a modern pszichiátria és kriminológia talán nem is látna olyan megátalkodott gonoszt, mint amilyennek a krónikák tüntetik föl. Egész élete ékesen szóló bizonysága annak, hogy degenerált, meghibbant elméjű ember volt. Tizenegyéves korában már bíróság elé került, mert véresre verte egy pajtását. Később a cselédséget és családja tagjait bántalmazta annyira, hogy minduntalan meggyűlt a baja a hatóságokkal. De mivel apjától nagy vagyont örökölt, súlyos pénzváltságok árán mindig szabadúlt a börtöntől. Első feleségét, aki hét gyermeket nevelt föl neki, köztük Beatricét is, halálra kínozta. Gyermekeit ütötte, verte, éheztette. Giacomo nevű fia megnősült, de nem adott pénzt neki, úgy hogy ez hat gyermekével együtt nyomorgott és később elkeseredésében valószinűleg apja megölésének értelmi szerzője lett. Másik két fia a salamancai egyetemen tanúlt, de mivel apjuktól pénzt nem kaptak, visszatértek Rómába. Mikor ez a két fiú gyors egymásutánban párbajban elesett, az apa semmi megindultságot nem mutatott. Részeges, duhaj életmódjával, félelmetes brávóival réme volt a római társaságnak. A pszichiátereknek talán ennyi adat is elég arra, hogy Francesco Cenci-ben egyik tipusát lássák azoknak a beteg embereknek, akik mint marquis De Sade vagy Gilles de Rais csak gyarló emberi berendezéseinknél fogva lesznek mások szerencsétlenségének okozóivá.
    Cencit az Atridák veszedelmes vére bújtogatta. Szemet vetett már nagyobbik leányára, Antoninára is, aki csak Kelemen pápa segítségével tudott apja beteg szerelme elől megmenekülni és férjhez ment szerencsésen. Fiatalabbik leányát, Beatricét, valósággal zár alatt tartotta abban a komor palotában a ghettóval szemben. A házbeliek, akik mind gyűlölték Cencit, kijátszották őt és Beatrice titokban találkozhatott a fiatal monsignore Guido Guerraval, aki beléje szeretett és papi rangja feláldozásával nőűl akarta venni. Cenci azonban a kémei segítségével megtudta a sűrű látogatást és az ifjú monsignorét kitiltotta a házából. Már ebben az időben olyan fenyegetővé lett leányával szemben a magatartása, hogy Beatrice, a mostoha anyja tudtával, a pápához folyamodott segítségért apja ellen. Mi lett a kérvényével, nem lehet tudni, állítólag elveszett. Cenci azonban megtudta Beatricének ezt a lépését és hirtelen elhatározással családjával együtt vidéki birtokára, Rocca Petrellába utazott. Ez a kastély a régi pápai és nápolyi állam határán volt, ma már csak a romjai vannak meg. Itt Cenci sötét szobába zárta Beatricét és azt hitte, hogy ezzel a megfélemlítéssel és szigorúsággal el fogja érni célját. Ehelyett más történt.
    Az egész család és cselédség, amely Petrellában roppant sokat szenvedett Cenci brutalitása miatt, formálisan összeesküdött ellene. Giacomo, Beatrice bátyja, és Guido Guerra, a Beatrice titkos jegyese, Petrellába érkeztek és összeesküvést szőttek Cenci gróf ellen. Az összeesküvésről tudott Beatrice, de még a mostoha anyja is, Lucrezia Petroni, Cenci gróf második felesége. Hogy mekkora lehetett ezeknek a családtagoknak az elkeseredése, mutatja az, hogy fölbérelték a gróf két inasát, Marziót és Olimpiót, hogy öljék meg Cencit. 1598. szeptember 9-én éjjel történt a gyilkosság. Beatrice állítólag altatószert kevert az apja italába, hogy mélyen elaludjon. A bérelt gyilkosok behatoltak a gróf hálószobájába, az egyik kalapáccsal ütött az alvó ember fejére, a másik pedig tőrt döfött a nyakszirtjébe. A holttestet aztán kicipelték egy erkélyre, amelynek nem volt korlátja és ledobták a kertbe, hogy azt hitessék el a néppel, hogy a gróf részegségében esett le az erkélyről.
    Rómában nagy feltünést keltett a Cenci halála, amely kezdettől fogva gyanúsnak látszott. Az emberek addig-addig suttogtak, amíg a pápa és a nápolyi állam hatóságai közösen megindították a vizsgálatot, exhumálták a gróf tetemét és konstatálták a nyilvánvaló gyilkosságot. Az már egészen középkori vonás, hogy a Cenciek, akik megijedtek a vizsgálattól, megint két bérgyilkost fogadtak, hogy megöljék Marziót és Olimpiót, akik már börtönben ültek és akiknek a vallomásától félni lehetett. Olimpiót meg is ölték, de Marzió megszökött előlük és Nápolyba menekült, ahol letartóztatták és kivallatták belőle, hogy a Cenciek fogadták fel őt.
    Róma guvernatoréja a pápa rendeletére erre letartóztatta az összeesküvő család valamennyi tagját: Beatricét, a mostoha anyját, Giacomo bátyját és Bernardo nevű gyermekkorú öccsét. Guido Guerra még idején el tudott menekülni Rómából. A többiek ellen megindult az inkvizició. Marzio inkább meghalt a torturáktól, semhogy ismételte volna azt a vallomását, amit Nápolyban tett. Erre a többiek kínvallatása került sorra. A Cencieket, akik ideiglenesen a Torre Savellá-ban voltak fogva, átvitték az Angyalvár hirhedt börtönébe. Még ma is mutatják ott azt a szűk, félelmetes lyukat, amelyben Beatrice fogva volt és azokat a kínzó eszközöket, amilyenekkel abban az időben csikarták ki néha még ártatlanokból is a vallomásokat.
    Kelemen pápa csak nagynehezen egyezett bele abba, hogy Beatricét ügyvéd védje, de végre megengedte, hogy Prospero Farinacci, korának egyik kiváló jogásza, vállalja a védelmet. Beatrice pedig a börtönből levelet írt Pietro Aldobrandinihez, a pápa rokonához. A levél eredetije ma is megvan és így hangzik:

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295454
Webáruház készítés