Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Sören Kierkegaard: Mozart Don Juanja_EPUB

Sören Kierkegaard: Mozart Don Juanja_EPUB
740 Ft740

Sören Kierkegaard: Mozart Don Juanja

E-könyv EPUB formátumban

A Mozart operáról szóló tanulmány Sören Kierkegaard korai műve, a Vagy-vagy című könyve egyik részlete. Nyílt és nagyfokú szubjektivitással vág a témába: azt akarja bebizonyítani, hogy ez a Mozart-opera a legzseniálisabb zenei mű. Az okfejtés azonban korántsem csak lírai hevületű (bár maga ír találóan stílusának "gondolati lírájáról") - élesen, teoretikusan és elemzően boncolja az operát. Alaptétele: a zenedráma legbensőbb eszméjében zenei fogantatású, illetve "a csábító drámájának" legtökéletesebb megjelenítése a mozarti változat. Fő összehasonlítási pontjai: Homérosz eposzai (mint az epika utolérhetetlen remekei), a Faust monda, illetve Goethe drámája (mint a szellemi csábítás párhuzama). A részletező fejezetekben a Figaro házassága, a Varázsfuvola majd a Don Juan elemzését kapjuk, a három egyre tökéletesebb "stádiumét". Az egzisztencialisták ősének ismert Kierkegaard e műve szorosan kapcsolódik Hegel filozófiájához: meg akarván haladni őt, tiszteleg és vitázik mesterével. Nem csak zeneértőknek, - azonban olvasása alapos elmélyülést és műveltséget feltételez. (Legeza Ilona)

A művet Lontay László műfordításában adjuk közre.

(a Kiadó)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A dráma érdeke gyors előrehaladást követel meg, mozgalmas ütemet, amelyet a zuhanás immanens növekvő sebességének nevezhetünk. A dráma, minél inkább áthatja a reflexió, annál ellenállhatatlanabbul tör előre. Ha viszont egyoldalúan túlsúlyba kerül a lírai vagy az epikus mozzanat, akkor ez bizonyos kábulatban nyilatkozik meg, amely elaltatja a cselekményt, vontatottá és nehézkessé teszi a drámai folyamatot és kifejlődést. Az operának nem lényege ez a sietség, annak bizonyos elidőzés a sajátossága, bizonyos önkiterjesztés időben és térben. A cselekményben nincs meg a zuhanás sebessége vagy annak iránya, inkább horizontálisan mozog. A hangulat nem szellemül át a jellemben és a cselekményben. Ennek következtében az opera cselekménye csakis közvetlen cselekmény lehet.
    Ha az itt elmondottakat alkalmazzuk a Don Juan-operára, ösztönzést kapunk ahhoz, hogy igazi klasszikus érvényességében lássuk. Az opera hőse Don Juan, főleg őrá összpontosul érdeklődésünk; de nemcsak hogy ő a főhős, hanem ő is tesz érdekessé minden más személyt. Ezt azonban nem szabad külsőlegesen értelmeznünk: sőt éppen az ennek az operának a titka, hogy a hős ráadásul a többi személyben élő erő, Don Juan élete az ő életük elve. Az ő szenvedélye hozza mozgásba a többiek szenvedélyét, az ő szenvedélye visszhangzik mindenütt, az visszhangzik a kormányzó komolyságában, az a hordozója, és ez áll Elvira haragjára, Anna gyűlöletére, Ottavio fontoskodására, Zerlina szorongására, Masetto elkeseredésére, Leporello zavarára. Mint az opera hőse, Don Juan a darab nevezője, mint a hős általában, ő adja a nevét, de ő ennél több: ha szabad így mondanom, ő a közös nevező. Az ő létéhez viszonyítva minden más lét csak derivatum28 Ha mármost megköveteljük az operától, hogy egysége az alaphang legyen, akkor könnyen beláthatjuk, hogy egy opera számára Don Jüannál tökéletesebb feladat nem képzelhető el. Az alaphang ugyanis a darab erőivel kapcsolatban egy harmadik tényező lehet, amely ennek a hordozója. Példaként az ilyen operára felhozom A fekér hölgy-et (Boieldieu29); de az ilyen egység az operához viszonyítva a lírai elem további meghatározása. A Don Juanban az alaphang semmi más, mint magának
    az operának az alapvető ereje, Don Juan az, ő viszont - éppen mert nem jellem, hanem lényegében élet - teljességgel zenei. Az opera többi szereplője sem jellem, hanem lényegében szenvedély, amely Don Juan révén tételeződik fel, és ezért megint csak zeneivé válik. Amiként ugyanis Don Juan valamennyit átfonja, éppen úgy fonódnak ők is össze Don Juan körül, ők azok a külső következmények, amelyeket élete állandóan maga hoz létre. Don Juan zenei életének az operában való abszolút központi szerepe okozza, hogy páratlanul illúziókeltő hatalmat fejt ki, hogy élete belesodorja az embert a darabban levő életbe. A zeneiség mindenhol jelen van ebben a zenében, ezért ha csak egyetlen kis részletét élvezzük is, nyomban magával sodor bennünket; ha az előadás közepén érkezünk is, rögtön a középpontban vagyunk, mert ez a középpont, Don Juan élete, mindenhol ott van. Régi tapasztalat, hogy nem kellemes dolog egyszerre két érzékszervet is megerőltetni, így hát gyakran zavaróan hat, amikor erőltetnünk kell a szemünket, holott egyidejűleg a fülünk is foglalkoztatva van. Ezért hajlamos az ember arra, hogy behunyja a szemét, miközben zenét hallgat. Többé-kevésbé ez érvényes minden zenére, a Don Juan-ra in sensu eminentiori.30 Mihelyt a szemet foglalkoztatja valami, a benyomás megzavarodik, hisz a szemnek kínálkozó drámai egység teljesen alárendelt, és hiányos ahhoz a zenei egységhez viszonyítva, amely összetartozik. Erről a magam tapasztalata győzött meg. Ott ültem a közelben, ám egyre távolabb igyekeztem, egy zugot kerestem a színházban, hogy teljesen el tudjak rejtőzni ebben a zenében. Minél inkább megértettem vagy megérteni véltem, annál messzebbre távolodtam tőle, nem hidegségből, hanem mert szeretem, hisz távolról lehet megérteni. Ez valami különösen rejtélyes dolgot hozott magával az életemben. Volt idő, amikor mindent megadtam volna egy jegyért, most egyetlen tallért sem kell fizetnem, hogy jegyet kapjak. Kint állok a folyosón, a válaszfalnak támaszkodom, amely kizár a nézőtérről, és ilyenkor hat rám a legerősebben a zene, önmagában való világ, elkülönül tőlem, nem láthatom, de elég közeli ahhoz, hogy halljam, és mégis olyan végtelenül távoli.
    Mivel az operában fellépő személyeknek nem kell annyira átgondoltnak lenniök ahhoz, hogy^mint jellemek áttekinthetők legyenek, ebből is az következik, amit korábban már kiemeltünk: hogy a helyzet nem lehet tökéletesen kifejtett vagy eredeti, hiszen bizonyos fokig egy hangulat hordozza. Ugyanez mondható el az operák cselekményéről. Az, amit szorosabb értelemben cselekménynek nevezünk - a célratörő tudatossággal véghezvitt ténykedés -, nem fejezhető ki zenében, hanem csak az, amit közvetlen cselekménynek nevezhetnénk. A Don Juan-bán mindkettőre van példa. A cselekmény közvetlen cselekmény; ezzel kapcsolatban utalni szeretnék a korábban elmondottakra, amikor kifejtettem: Don Juan milyen értelemben csábító. Abból kiindulva, hogy a cselekmény közvetlen cselekmény, teljesen rendben levő is, hogy ebben a darabban oly uralkodó szerep jut az iróniának, hisz az irónia mindig is a közvetlen élet szigorú nevelője volt és marad. így, hogy csak egyetlen példát említsek, a kormányzó visszatérése mérhetetlen irónia, hisz Don Juan minden akadályt le tud győzni, de köztudott, hogy kísérteteket nem lehet agyonütni. A helyzetet teljes egészében a hangulat hordozza; ezzel kapcsolatban emlékeztetni szeretnék Don Juan jelentőségére az egész művet illetően, és arra, hogy a többi személy csak viszonylagosan, tőle függően létezik. Egyetlen helyzet közelebbi ábrázolásával szeretném megmagyarázni, mire gondolok. Elvira első áriáját választom példának. A zenekar az előjátékot játssza, Elvira belép. A szívében dúló szenvedélynek ki kell törnie, és ehhez az ének segíti hozzá. Ez azonban túlságosan lírai volna ahhoz, hogy igazi helyzet legyen; áriája akkor olyan természetű lenne, mint a monológ a drámában. Csak annyi volna a különbség, hogy a monológ inkább az egyetemeset teszi egyénivé, az ária pedig az egyénit egyetemessé. De, mint mondottam, helyzetnek ez túlságosan kevés lenne. Ezért nem is így történik. A háttérben Don Juant és Leporellót látjuk, feszülten várják, hogy a hölgy, akit az ablakból már észrevettek, közelebb jöjjön. Ha mármost drámával volna dolgunk, akkor nem az lenne a helyzet, hogy Elvira az előtérben áll, Don Juan pedig a háttérben, hanem a váratlan összetalálkozás tenné helyzetté a helyzetet. Az érdeklődés akkor arra irányulna, Don Juan hogyan tud elmenekülni. Az operában az összetalálkozásnak is megvan a maga jelentősége, de sokkal alárendeltebb. Az összetalálkozást látni kell, a zenei helyzetet hallani kell. A helyzet egysége most az az összecsengés, ahogy Elvira és Don Juan egybehangzik. Ezért nagyon is helyes, hogy Don Juan a lehető legmesszebbre húzódik hátra, hisz nem szabad látni őt, nem csupán Elvirának, de még a nézőnek sem. Felcsendül Elvira áriája. Elvira szenvedélyét csak úgy tudom meghatározni, mint szerelmes gyűlöletet: vegyes, de ércesen csengő, szépen zengő szenvedély. Elvira lelke nyugtalanul viharzik, kitör, egy pillanatra megnyugszik, mint ahogy minden szenvedélyes kitörés elcsitul, és itt szünet következik a zenében. De a lélek viharzása kellőképpen utal arra, hogy a szenvedély még nem tudott kielégítő módon kitörni: még erősebben meg kell
    mozgatni a harag rekeszizmát. Ám mi idézheti elő ezt a megrázkódtatást, miféle inger?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364769K
Webáruház készítés