Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök_EPUB

Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök_EPUB
740 Ft740

Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök

E-könyv - EPUB

Freud lélekelemzése, mint tudjuk, annak köszönheti nagy tudományos sikereit, hogy — ellentétben a hivatalos pszichológiával, mely eleve, mint a természettudományok egyik ága, azoknak a diszciplínáknak a fogalmaihoz igyekezett alkalmazkodni — jó ideig csaknem teljesen függetlenítette magát ezektől is, és kizárólag a belső, lelki történés tényei alapján próbálta a beteg és az egészséges lélek szerkezetét felépíteni és működésmódját kitalálni. E konstruktív munka közben azután eljutott egész az ösztönökig, amelyeknek megértéséhez már nem volt elegendő a lélektani tapasztalás, hanem figyelembe kellett venni azt a sok ténybeli adatot is, amit az élettudományi kutatásnak köszönhetünk. És ekkor derült ki, mily termékenyítően hatott megismerésünkre az az időleges elmélyedés a lelki élet világába, és mennyivel többet és mélyebbre látunk bele a természeti történésbe is azóta, hogy a magunk ismerete oly nagy lépéssel haladt előre. Ezen voltaképpen nem is szabadna csodálkoznunk. Végre is: a saját énünk, lelkivilágunk az a része a mindenségnek, melyet legközelebbről ismerünk, és legalább oly jogosult dolog a magunk mibenlétéről következtetni a környező természetre, mint megfordítva: a természeti jelenségekkel próbálni a magunk mivoltát magyarázni (Ferenczi Sándor).


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Képzeljük el az élő organizmust, a lehető legnagyobb egyszerűsítésben, mint ingerlékeny anyagból álló, nem differenciált hólyagocskát; akkor annak a külvilág felé fordult felülete már magánál e helyzetnél fogva differenciált és ingerfelvevő szervül szolgál. Az embriológia a fejlődéstörténet ismétléseként tényleg azt mutatja ki, hogy a központi idegrendszer az ektodermából fejlődik, és a szürke agykéreg még mindig a primitív külső felület leszármazottja, és valószínűleg elsajátította átöröklés útján annak lényeges tulajdonságait. Így aztán könnyen volna elképzelhető, hogy a hólyagocska, melynek felületéhez a külső ingerek folytonosan hozzáütődnek, anyagában bizonyos mélységig állandó elváltozást szenved, úgy, hogy az ingerület a felületen más módon folyik le, mint a mélyebb rétegekben. Kéreg képződhetett ily módon, melyet az ingerhatás végül úgy keresztül-kasul égetett, hogy így a legkedvezőbb viszonyokat nyújtja az ingerfelvétel számára, és további módosulásra képtelen. A tudatrendszerre (Bw) átvive azt jelentené ez, hogy ennek elemei nem változhatnak meg maradandóan
    az ingerület átvonulásakor, mert már a végletekig módosultak, ennek a hatásnak megfelelően. Egyúttal azonban képesítve vannak arra, hogy létrehozzák a tudatot. Hogy miben áll az anyagnak és a benne lefolyó ingerületnek eme módosulása, arról többféle elképzelésünk lehet, melyek a vizsgálat számára ez idő szerint hozzáférhetetlenek. Feltehetjük, hogy az ingerületnek ellenállást kell leküzdenie, mikor az egyik elemről a másikra tovahalad, és éppen ezen ellenállás csökkenése hozza létre az ingerület maradandó nyomát (úttörés, Bahnung); a tudatrendszerben (Bw) tehát ilyen átmeneti ellenállás egyik elemtől a másikhoz nem állna már fenn. Ezzel az elképzeléssel összevethetjük a Breuertől származó megkülönböztetést a pihenő (megkötött) és a szabadon mozgó megszállási energia közt a lelki rendszerek elemeiben;10 a tudatrendszer (Bw) elemei eszerint nem megkötött, hanem csak szabad levezetésre alkalmas energiát tartalmaznának. Ügy vélem azonban, egyelőre jobb, ha ezekről a viszonyokról lehetőleg határozatlanul nyilatkozunk. Ezen okoskodások segítségével mégis mintha bizonyos összefüggésbe hozhattuk volna a tudat keletkezését a tudatrendszer (Bw) helyzetével és az ingerületlefolyás neki tulajdonítható sajátosságaival.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647868
Webáruház készítés